Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mcs

6 bejegyzést írt és 3924 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugye nem kell sokat bizonygatni, hogy a "görbe" és a "görbít" szavak egy tőről fakadnak, csak a ragozásban térnek el - így ha valaki azt állítaná, hogy a görbe szót a magyar nyelv a szláv grkeb (=aszott) szóból vette (ezt most csak hasraütésből fantáziálom a példa kedvéért, ne keressétek semmilyen…..
A Momentum Mozgalom a sikeres aláírásgyűjtést követően elkezdte policy jellegű elképzeléseit is kialakítani (?) / publikálni (?). A kérdőjelek a fenti mondatban arra a bizonytalanságra utalnak, miszerint kívülről nézve egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy ezek az elképzelések a mozgalom színre lépését…..
Fotó: Domonyai András Domonyai András Kenyában farmer, szubszaharai agrárfejlesztéssel és ehető növények kutatásával foglalkozik. A háttérből figyeli, hogy a világ fejlettebb feléből hogyan szeretnénk megmenteni a földet, az erdőket. Majd megszólal, és elmondja, hogy a folyamatok, a valóságban…..
mcs 2017.03.13 07:35:54
@Szabolcs Alb: a permakultúra az nagyon jó, de egyszerűen nem alkalmazható a jelenlegi fejlett országok népsűrűsége mellett, illetve a városok ellátására sem alkalmas, városok nélkül meg nem annyira tud működni jelenleg a civilizációnk.

képzelj el egy csak permakultúrát alkalmazó országot, mindenki elvan, de a nyúlfiókért kosár almát cseregazdaságból hogy áll össze pl. egy gát, vagy híd építése? biztos nem szép látvány a vasút, koszos is, de tényleg 1 hónapos út legyen a gyereket elvinni a nagyszülőkhöz, meg vissza?

vagy tényleg mondjunk le mindenről, amit a civilizáció adott? védőoltás, antibiotikum, mri, defibrillátor, számítógép mehet a levesbe?
Kedves Világjobbító Barátom! Én értem, hogy te szíveden viseled a budapestiség, magyarság, európaiság, emberiség és az egész világegyetem sorsát. Azt is értem, hogy a politikába nem azért szándékozol bekapcsolódni, mert a Starbucksban unalmas a munka, keveset keresel és lenéznek a csajok. Vagy ha…..
mcs 2017.02.02 08:10:28
@Fehér Nagyezsda: tessék, itt egy recept: tanulj valami olyat, amit kevesen tudnak, de sokan igénylik, csináld jól, a legkisebb megbízást is nagyon pontosan és korrektül végezd el, és utána annyit kérhetsz a munkádért, amennyit szeretnél.
amennyiből kényelmesen megélsz és még félre is tehetsz.
mcs 2017.03.09 17:51:37
@Fehér Nagyezsda: nézd, ha egy társadalomban mindenki gazdag, akkor senki sem az. a dolog lényege az, hogy akkor fogsz "meggazdagodni" ha valamit sokkal-sokkal jobban csinálsz, mint mások.

ha olyasmivel foglalkozol, ami nem biztosítja a megélhetésedet, akkor célszerű valami másba fogni, ez nem a társadalmon múlik.

a szívem szakad meg a dagerrotípia készítőkért, meg a patkolókovácsokért, sőt 10 év múlva a taxisokért is, de ha egyszer az embereknek nincs szükségük arra a munkára, akkor abból nem lehet majd megélni. a pikolófiú és a kenyereslány sem túl keresett szakma, ahogy a rikkancs sem.

szörnyű, vagy sem, de a magyar munkaképes lakosság minimum fele teljesen értelmetlen munkát végez, amelyre vagy nincs szükség, vagy sokkal jobban megoldják gépekkel, vagy konkrétan értelmetlen marhaság (mint a közmunka nagy része)

ezek az emberek is szeretnének megélni, nyilván, de a munkájuk értéktelen, ezért a "fizetés" amit kapnak érte, gyakorlatilag segély, abból meg ugye, nem lesz gazdagság.

szóval, ha a munkád és a béred kilátástalan jövőt vetít eléd, akkor az azt jelenti, hogy váltanod kell. ha ezt nem ismered fel, akkor maradsz örökre segélyen.

és panaszkodhatsz a fórumokon, hogy a politikusok miatt szar az életed.
Az előző bejegyzésben leírtam, miért lenne rossz gondolat állami oldalról korlátozni a lakások bérbeadói és bérbevevői közti szerződéses szabadságot, különös tekintettel az ár megállapítására. Az intézkedés várható következménye nem a bérlők paradicsoma lenne, ahol kevesebb pénzből a jelenlegi…..
mcs 2016.12.20 18:59:23
Meglehetősen összetett problémakör lett megpiszkálva, de néhány igen lényeges szempont szerintem kimaradt.

- az államnak (de itt most főleg a városra/kerületre gondolok) bizonyos esetekben fel kell vállalnia olyan építési feladatokat, amelyre piaci alapon (nálunk, jelenleg) nem találni értelmes megoldást, ilyen pl. a szükséglakások építése-fenntartása, ahová katasztrófa esetén menekíteni lehet embereket.
- a hajléktalanszállók építése is jobb híjján a helyi közösség feladata.
- számos olyan helyzet van, amikor a hajléktalanság elleni hatékony (értsd: a közösségnek olcsóbb) megoldás lehet piacinál alacsonyabb árú (és nyilván alacsonyabb minőségű) lakások biztosítása. ezt sok önkormányzat műveli, több-kevesebb sikerrel.
- a fentiekből következően a közösségi célú / szociális lakásépítés, mint olyan létező jelenség, nem új játékos a piacon, senki se lepődjön meg, hogy ilyesmi létezik manapság, kies hazánkban.

A városok fejlődése hektikus folyamat, egy épeszű városvezetés (és reménykedni lehet csupán, hogy épeszű városlakók ilyet választanak) ezeket a folyamatokat követi és reagál rá. Sajnálattal láttam, hogy a cikkből hiányzott a minimális perspektíva arról, hogy ilyen jellegű fejlődésen átesett városok hogyan is kezelték ezeket a kérdéseket, pedig elég sokféle értelmes választ találtak már rá.

Igen, az ország bizonyos részei extrém gyorsan fejlődnek más régiókhoz képest, ilyesmit régen láttunk, nincs nagyon tapasztalatunk (se első kézből az embereknek, se az apparátusnak ennek kezelésében) pedig volt bőven.

A gyors fejlődési szakaszokat értelemszerűen képtelen a jóval lassabb bürokrácia követni, pedig, ha vannak szakemberei, akkor elég sok várostervezési/fejlesztési eszköz áll rendelkezésre, bátran lehet élni velük. Építési övezetek besorolása, közösségi terek, parkok kialakítása/szabályozása.

Aztán ott van az a nem elhanyagolható szempont, hogy a város lakói esetleg nem értenek egyet az épp spontán kialakuló folyamatokkal és pont ezért olyan vezetőket választanak meg, akiktől azt várják el, hogy akadályozzák meg egy kerület vigalmi negyeddé válását, vagy épp elszlömösödését.

Nem mélyednék el a várostervezési módszerekben, de könnyen belátható, hogy a heterogén, több jövedelmi osztályú lakosságot és több eltérő funkciót tartalmazó városrészek jobban működnek, mint a nap csak egy szakában élő, máskor halott szakosodott negyedek.

Egy város működését optimalizálni igyekvő vezetés számára nyilvánvaló, hogy az infrastruktúra kihasználása minél több párhuzamos folyamat értelmes szervezésével érhető el.

Szóval lehet bőven ok arra, hogy egy közösség beavatkozzék a piaci folyamatokba. Kérdés, hogy lehet-e ezt értelmesen, a piacot a lehető legkevésbé bolygatva tenni. Nos, számtalan példa áll előttünk, hogy igen, lehet.

---

Alapvető hibának látom a cikkben, hogy a beavatkozást általános értelemben ítéli el, miközben az állami szerep nem túl szerencsés, de még erre is vannak működő példák, de a helyi városvezetés beavatkozása/részvétele a lakáspiacon egyenesen elkerülhetetlen.

Azt is furcsállom, hogy a helyi (esetleg állami) lakásépítési célokat megegyezőnek tekinti a piaci értékesítésre építők céljaival. Alapvetően eltérő igény és költségszintről beszélünk itt. A célközönség között sincs szinte semmi átfedés (mármint a szociális árú bérleményre pályázók szinte reménytelen, hogy belépjenek a lakáspiacra vevőként, és fordítva, akik be tudnak lépni a lakáspiacra, ritkán elégszenek meg a szociális bérlakások minőségével).
Szóval, attól, hogy léteznek alacsony bérleti díjú, de a a piaci igények alatti színvonalon (és ezért optimális esetben jóval olcsóbban épített) kialakított lakások,
ettől a "szent" lakáspiac nem fog megreccsenni, aki az átlagnál jobb minőségű lakással rendelkezik, az jobban is tudja majd hasznosítani.
Aki, szerencsétlenségére, pont a közösségi bérlakás szintjén álló ingatlanban él, vagy azt próbálja hasznosítani, annak bizony a pillanatnyi piaci bőség nehezítheti a helyzetét, de ne feledjük, hogy ez egy viszonylag szűk és erősen korlátozott lakáspiaci szegmens. Ráadásul pont az a zóna, ahol némi bürokratikus könnyítéssel igen sokat lehet kompenzálni (illetékek minimum szintje, adókedvezmények x millió forintig, stb.)

---

A lakáspiacba -közösségi érdekek- mentén beavatkozás korántsem mindig káros, de főleg akkor működik jól és zavarja meg minél kevésbé a piaci folyamatokat, ha az alsó 1-4 decilis lakhatási érdekeit célozza meg (vagy, értelemszerűen azt a tartományt, amit a helyi ingatlanfejlesztők figyelmen kívül hagynak - de kb. ez az.)
Remek dolog, hogy a kormány végre népszavazást akar a kamu konzultációk helyett, különösen, hogy a legtöbb kérdésben egyáltalán nem kíváncsi az emberek véleményére pl. olimpia, Paks, vagy a vasárnapi zárva tartás. Az olimpia különösen kedves dolog, mert "össznemzeti ügynek" titulálták, és ezért…..
mcs 2016.02.25 15:39:29
@BircaHang Média: se nem egyértelmű, se nem tisztességes. de ezt te is tudod.

egyébként meg nyilván nem lesz népszavazás, ne hitegessük se magunkat, se mást butaságokkal.
mcs 2016.02.25 16:41:22
@BircaHang Média: ugyan, ugyan, felesleges ekkorát kamuzni.

bármilyen -jó célokat kitűző- kormányzat kritizálható, ez az út vezet a közjó felé.
ha a kritika szakmai, lehet rá adni szakmai választ. ha politikai, akkor politikai választ.

a trükközés, csúsztatás, terelés, hazugság se nem szakmai, se nem politikai válasz, ezek csak a döntésképtelenség és a szakmai ismeretek hiányából fakadó pótcselekvések.

kérlek, állj le a trollkodással, ha értelmes vitát keresel. ez nem az fórum, ahol értékeljük a bullshitet. köszi.
mcs 2016.02.26 10:23:30
@BircaHang Média: nehéz lehet alufólia sisakban zuhanyozni.
Nemrég Larken Rose több száz levelet küldött több politikával és filozófiával foglalkozó gondolkodónak, amiben az állam természetével kapcsolatban tesz fel öt kérdést. Azt gondolom, hogy a magyar közélet szereplői se maradjanak ki ebből, úgyhogy lefordítottam az öt…..
mcs 2015.09.14 10:03:01
@Lord_Valdez: erőszak monopóliumra csak olyan kis létszámú közösségekben nincs szükség, ahol mindenki ismer mindenkit.
ez kb. 150-200 főben maximalizálható.

itt a közösség tagjai között létrejön egy olyan erkölcsi megegyezés, ami erősebb, mint egy külső erőszak "fenyegetése", ami általában a törvények tiszteletét megalapozza.

az e fölötti létszámú csoportoknál valóban mindig betölti valaki a hatalmi vákumot.
mcs 2015.09.15 07:01:36
@Lord_Valdez: asszem valami északamerikai indián törzsszövettség kidolgozott egy olyan szövettséget, ahol minden törzs delegált pár embert, és ha szembekerültek egy problémával, akkor addig beszélgetett ez a tanács, amíg mindenki egyet nem értett a döntéssel - tulajdonképp a kisközösségi döntéshozatalt exportálták egy magasabb szintre, ők voltak azok, akik 2000 fős várost is létrehoztak, egyedüliként az északi indián törzsek között.

aztán jöttek a fehér emberek és vége lett a bulinak.
Orbán Viktor öt éve vágyakozik többnek látszani egy kis ország kellemetlen, kissé faragatlan miniszterelnökénél, de a hazai nyilvánosságot leszámítva, amelynek letarolása kellemesen felnagyítja a külvilágbeli szerepét, sehol sem foglalkoznak a vágyaival. Pontosabban volt két…..
mcs 2015.05.22 14:13:57
@anonymand: egészen kevés szar is tönkre tud tenni egy hordó bort, ahogy a dakota közmondás tartja.
mcs 2015.05.22 14:19:13
@Trackers: befolyásunk épp lehetne. de ahhoz pár barát sem ártana, persze.

a nemzetközi politika egy szakma, érteni lehetne épp hozzá, úgy sikerek is lennének.

szotyizva nem valószínű.
Liberatórium A nagy cégek hatalma 2015.04.26 20:29:09
A szabályozott piac melletti érvek között a leggyakoribb az, hogy a nagy cégeket és multinacionális vállalatokat korlátozni kell, mert a szabad piacon hatalmasra nőnek és teljes mértékben eluralják az életünket. Ebben az írásban azt mutatom meg, hogy ez a félelem nem csak téves,…..
mcs 2015.04.29 09:29:49
@Untermensch4: szegény futók is milyen sokat edzenek, aztán csak egy kap aranyérmet a végén.
Liberatórium Az adóztatás lopás 2015.04.02 20:04:17
Tomasz Kaye videójának magyar fordítása következik.   Link. Képzeld el, hogy van egy George nevű barátod, aki már gyerekkorod óta jó barátod, bár most már nem tartjátok olyan szorosan a kapcsolatot, mint egykoron. Néha azért összefuttok és akkor igen jól elvagytok. Egy…..
mcs 2015.04.09 10:17:59
@Lord_Valdez: @Untermensch4: én sem látok itt őrült nagy összeférhetetlenséget.

ráadásul szerintem a párhuzamos államot/jogrendet kis lépésekkel akár most is el lehetne kezdeni kiépíteni/működtetni.
pl. semmi sem akadályozza meg, hogy teljesen civil válaszott bíróságok jöjjenek létre, saját szabályokkal, kvázi törvényekkel, ha a szerződésekben a felek kölcsönösen kikötik, hogy csak azt fogadják el.
teljesen nulláról, akár precedens jelleggel is kiépíthető egy ilyen rendszer.

aztán ha sokkal jobban működik, mint az állami, akkor szépen sorban elkezdik majd használni a népek.
mcs 2015.04.09 18:29:52
@Untermensch4: a nemzetközi vizek az egy jó joker, de ne feledd, hogy minden hajó valahol regisztrálva van és bár nemzetközi vizeken halad, a lajstromjel szerinti ország törvényei érvényesek a fedélzeten. hasonló a szitu a repülőgépeken is.

de pl. a nemzetközi űrállomáson nem tudom, hogy mi a helyzet, vagy épp a holdon.
mcs 2015.04.09 23:46:58
@Lord_Valdez: a nemzetközi válaszott bíróságok is részei a jogsegély-egyezménynek? nyilván, hiszen egyéb esetben nem sok értelmük lenne. ez esetben viszont egy teljesen szabadon összerakott "civil" válaszott bíróság is tudna kötni hasonló szerződéseket (vagy nemtom mit, ami a jogsegélyhez kell)

azért az megnézném, hogy miképp szerez érvényt bármely ország a saját jogrendjének a holdon. elvben, persze, ha holnap elragadnak az ufók és a szíriuszon ébredek, akkor is a magyar jog szerint kell élnem, de nyilván az a joghatóság, amely fizikailag nem képes betartatni a törvényeit, az olyan, mintha nem is lenne.

nagyjából ez a lényege a jognak és az erőszak-monopóliumoknak, nincs értelme a jognak, ha nem tudod kikényszeríteni a döntéseket/végrehajtásokat.
Liberatórium Mit kéne csinálni? 2015.01.04 15:24:28
Így év kezdete felé gondoltam, hogy írok valamit a címben említett kérdéssel kapcsolatban. Konkrétan arról, hogy míg a fidesz kormányzásával nem egy probléma van, addig az ellenzék finoman szólva sem tűnik sem elég kompetensnek, sem elég tisztességesnek ahhoz, hogy…..
mcs 2015.04.08 15:57:56
@stoic79: egész értelmes dolgokat ír ez a vanholnap-os srác néha (motivációkról, példákról, habitusokról), kár, hogy belekever néha akkora bődületes marhaságokat, hogy letépem az arcomat tőle.
mcs 2015.04.09 09:15:53
@Untermensch4: ebből egyébként simán lehetne "országimázst" fabrikálni, egy csomó külföldi mesélte nekem, hogy azért jött magyarországra élni!, mert elege lett abból, hogy náluk otthon (németországban, angliában, japánban) minden kész, minden jó, minden le van szabályozva és herótuk lett a tökéletes közegben tökéletesen létezésből.

nálunk szabadabb a légkör, romosak a házak és senki sem basztatja őket, ha átmennek pirosnál a zebrán.

nyilván fiatalokról van szó, 40-50 felett már más szempontok érvényesülnek.
mcs 2015.04.09 10:23:58
@Untermensch4: élhető közállapotok, meg jogbiztonság? hol él maga, a marson? jóhogynem már tisztességes politikusokat akarunk.

a szolgáltatók egyébként maguktól is adhatnának ilyen szolgáltatást, akár egy kis lopási-biztosítási felárral, és akkor megint nem az államtól várnánk a megoldást. el kell kezdeni levelekkel bombázni a szolgáltatókat, aztán az egyik csak észbekap.

---

btw, a minap voltam egy korrupciós előadáson, ahol előjött a szokásos sirám, hogy paternalista állam, meg gyerekként gondolkodó polgárok, meg magas korrupció.

próbáltam rámutatni, hogy a magas (kisemberi léptékű) korrupciós ráta pont azt jelenti, hogy az emberek pont érzik azt, hogy az állam nem segít, nekik maguknak kell pénzt beletenni, ha el akarnak érni valamit - és ezt pont azt jelenti, hogy nem az államtól várjuk a megoldást.

csak néztek rám, mint egy külföldire.
Liberatórium Győztünk? 2015.03.02 18:28:40
Kész Zoltán nyert Veszprémben, így ő az első olyan magyar politikus az országos politikában, aki libertárius nézeteket vall. A kapitalizmus blogon már értékelték ezt az eredményt, és most így teszek én is. Elöljáróban: a címben feltett kérdésre én még nem mernék…..
mcs 2015.03.29 19:05:46
@Lord_Valdez: a területszerző háború nagyon drága móka. emberben, pénzben, üzletelésben nagy veszteséggel jár.
a birodalmi romantika nem lesz elég a bedőlő gazdasági zűrök ellensúlyozására. nem jön ki a matek itt nekem.
ráadásul, ahogy nézem, ezekben a háborúkban mégcsak nemis a haditechnika a gerince a műveleteknek, hanem az emberanyag, az egész egy gerilla-alapú taktika.
a kalasnyikovnak meg nem kell reklám, veszik így is.
mcs 2015.03.29 20:49:52
@Lord_Valdez: már ilyenekkel tolják? le vagyok maradva. és még mindig az a duma, hogy kóbor helyi traktorosok védik magukat?

akkor viszont a szankciókat keveslem, ha ennyire nyilvánvalóan ők állnak mögötte.
mcs 2015.04.07 22:19:19
@Untermensch4: ugyan, a magas értelmi szintű és iskolázottságú réteget erről önkéntes alapon lehetetlen meggyőzni (illetve ők már most is azt akarják, hogy a gyermekük intelligens és értelmes és tanult legyen) az alacsony iq és iskolázottsági szintű népeket meg nem igazán lehet meggyőzni ilyesmiről. szóval egyrészt nyitott kapuk döngetése zajlik, másrészt meg értelmetlen társadalommérnökösködés.

ha meg nem önkéntes a dolog, akkor az sima nácizmus és legalább annyira kontraproduktív.

intelligens és szabad embereket nem lehet tenyészteni, vagy a szabadság vész el, vagy az iq, de általában mindkettő.
A mandineren jelent meg egy felhívás, miszerint párbeszédet kezdeményeznek a fiatal középosztály politikából történő kivonulásáról. Gondoltam írok ezzel kapcsolatban, hiszen ez az a réteg, akik közül a libertarianizmus fő támogatói kerülnek ki. Viszont szerintem a kérdés…..
mcs 2015.03.29 14:47:37
@stoic79: elég jó lett ez az interjú, köszi.
A legutóbbi bejegyzésem elég nagy vihart kavart, de világosan kiderült a hozzászólásokból, mekkora bajok vannak sokak fejében. Az távolról sem baj, hogy másként látunk dolgokat, más véleményen vagyunk. De az önfelmentéssel párosuló hülyeség már komoly probléma. Kiemelek egy…..
mcs 2015.01.29 11:41:31
@Titimataifaaaro: halkan megyjegyezném, hogy az az állami vagyok magánvagyok elrablásával jött létre.
Nem értem, hogy miért kell ilyenekkel kezdeni az új évet, de a CÖF már megint nagyot alakított. Közzétett egy nyilatkozatot, de annyira gáz, hogy nem is egészen értem, mi célt szolgál. Feltételezem, hogy a szétszéledő nyájat akarják újra összeterelni, bár inkább csak azt…..
mcs 2015.01.28 10:07:51
@ribizlibogyó: ez igazán mókás volt így reggel, köszi.

elóhozod a házasságot, mint intézményt, egy kb. későközépkori állapotában, és abból vonsz le (rossz müdszertannal) hibás következtetéseket a mai házasságra, ami már nem is intézmény.

nem nézed meg, hogy milyen volt pl. az ókori rómában, milyen volt kínában, milyen volt a bushmanoknál, vagy épp milyen volt egy egy zárt közösségben, szigeteken.
nem nézted meg, hogy a különféle társadalmi és környezeti hatások milyen módon alakították ki ezt a régi intézményt, hogy változott a kor követelményeinek megfelelően.
nem nézted meg, hogy hasonló kihívások esetén több különféle reakció hogyan hozott létre két tök eltérő, de mégis egyformán működő választ (pl. japán-kína, azték-inka, cseroki-anaszázi, holland-horvát, görög-római, maszáj-bushman)
nem nézted meg, hogy a vallási köntösbe bújtatott házasság hogyan működött a zsidóknál (van válás) a keresztényeknél (volt, nem volt, megint van) és az iszlámban (félig van), vagy épp a buddhistáknál (mindig is volt)
nem nézted meg, hogy a törzsi társadalmak a maguk saját szokásaival hogyan tagozódtak be egy nyugati társadalomba, és itt hogy változott meg a házasság (pl. indiánok, abók, inkák, eszkimók).

nem néztél te meg semmit, csak beszélsz.

nagyjából fogalmad sincs a témáról, de egy db bibliával a kezedben osztod az észt és jelentesz ki (tekintélyre hibásan hivatkozva) butaságokat.

ez azon túl, hogy kevéske ideig mókás is lehet, jobbára unalmas és fárasztó.

az emberi kapcsolatoknak elég jelentős irodalma van, olvass, tájékozódj, aztán gondolkozz el rajta, hogy a szokások, erőforrások, éghajlat és kulturális közeg miért hozott létre kb. 300 féle intézményt férfi és nő együttélésére, és ezek közül mára miért tűnt el a 70%.
aztán gyere vissza beszélgetni.
mcs 2015.01.28 11:52:53
@ribizlibogyó: "Szerintem a tekintélytisztelet annyit tesz, hogy betartasz bizonyos határokat, játékszabályokat."

nem. a tekintélytisztelet azt jelenti, hogy valakinek a véleményét akkor is elfogadod mérvadónak, ha az adott témáról fogalmad sincs. (szélsőséges esetben akkor is, ha a tekintélyes úrnak sincs fogalma - így alakulnak ki az üdülési jogot reklámozó szívsebészek, az atomenergiát támogató olimpiai bajnokok, meg a szakácskönyvet író tévébemondók és politikusok)

"Szerintem a tekintélyelvűség és a liberalizmus nem zárja ki egymást."

de, kizárja. a tekintélyelvűség a tisztelet kikényszerítése, a liberalizmus pedig a lehető legkevesebb kényszerről szól.

---

A tekintélynek (akár kiérdemelt, akár kikényszerített) egyébként totálisan semmi köze nincs a szabálykövető, vagy épp lázadó habitushoz. a világunkat alkotó rendszerek működéséhez meg még kevésbé. a sakkhoz meg totálisan zéró.

---

tudom, kemény az élet, de próbáld meg elfogadni, hogy ma maximum annak adják meg a tiszteletet, aki azt kiérdemelte.
aki rang, hivatal vagy vagyon alapján követeli, azt kiröhögjük, hacsak nem áll érdekünkben alakoskodni.

én például sokkal jobban tisztelek egy bunkó és mizantróp, de korrekt és jó szakembert, mint egy udvarias, kedves ostobát, vagy csalót, aki a szaktudás hiányát öltözködéssel és mondén cicomával próbája leplezni.
mcs 2015.01.29 11:38:29
@ribizlibogyó: ez kezd rendkívül fárasztó lenni.

él a földön kb. 7 mrd ember, erre te kijelented, hogy ismered mindenki valós igényét, amely alapján a párkapcsolatait kívánja alakítani. ha nem látod magadtól, hogy ez miért totálisan abszurd kijelentés, akkor nincs miről tovább beszélnünk.

a házasság nevű mókának az utóbbi ~30k évben volt párszáz féle változata, pont azért, mert a népek nem egyforma igényekkel bírtak és ez csak egyre inkább diffrenciálódott az utóbbi párszáz évben.

amíg nem néztél utána ezeknek, amíg nem ismered a történelmet, addig célszerű tartózkodni a sommás (és hibás) állításoktól, mert közröhej tárgya leszel (vagy)

ismeret és tudáshiányos vagy, nagyon rosszul (hibásan) érvelsz és állandóan a bibliára hivatkozol, ami ebben a témakörben nemhogy nem mérvadó, de alapvetően téves hivatkozási alap. és mégcsak megpróbálni sem akarod az ellenérveket megérteni és azokra reagálni.

úgyhogy a magam részéről csak azt tudom mondani: isten óvjon minket az egykönyves emberektől.
Ma összenőttünk, a laptop és én. Néztem a Demokratikus Kerekasztal alakuló ülését (illetve többnyire hallgattam) miközben egyéb dolgaimat is igyekeztem végezni, több-kevesebb sikerrel. Ha módomban állt, olvastam a kommenteket és meglehetősen elkeserített a dolog. Egy hozzáértő…..
A nap sztárja az internetadó. Nem akarok posztot írni róla, mert most nem érek rá és tapasztalatom szerint a Fidesznél egy egész komoly gárda generálja a hajmeresztő baromságokat. Ha minden ilyennél posztot írnék, akkor az egy napi 8 órás elfoglaltságot biztosítana. De most…..
mcs 2014.12.04 10:49:28
@Lord_Valdez: gyanítod? én elég régóta biztos vagyok benne.
aki ma jobboldalinak _és_ kormánypártinak is tartja magát egyszerre, azzal valami nagy gond van, elmeállapotilag.

---

komolyan, már ott imbolygok a peremén egy pártalapításnak, ennél (ellenzékestük, kormányostul, lmp-stül) még egy esős délelőtt összefogdosott kéttucat aluljárólakó is minőségibb teljesítmény tud nyújtani.
Nagyon nehéz feladatra vállalkoztam. Egy külföldön élő honfitársunknak megigértem, igyekszem megindokolni az álláspontomat az orbáni rezsimmel szemben. Az volt az egyik kérdése, hogy miért nem lehet elismerni a kormány sikereit, például a költségvetési hiány csökkentése…..
mcs 2014.10.21 12:53:10
@Edgar Swan: szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy a magyarországi helyzetről van szó, és mivel én itt élek, itthoni helyzetként hivatkozom rá.
mcs 2014.10.21 12:54:35
@maxval a bircaman: egy konkrét összekeverést mutass már, mert csak az üres mellébeszélést sikerült eddig.
mcs 2014.10.21 13:10:04
@Edgar Swan: meggyőzésben én sem reménykedem, csak az üres hazugságok szoktak zavarni. de ismerem a fiatalembert, régen voltak épkézláb gondolatai, de az utóbbi 1-2 évben már csak a kötelező kormányzati troll köröket futja, így nem tudom eldönteni, hogy önkéntes, vagy fizetett troll-e. mindenesetre kicsit közelebb kerültünk a válaszhoz.
        1. Miért nyert a FIDESZ?    Mert a magyar emberek elég nagy része azonosul a politikájukkal.       2. Azért nem a többség, ugye?   Talán nem, de ennek valójában nincs jelentősége. Sok ember támogatja őket, és ez nagy többséget eredményez a Parlamentben és a…..
Elnézést az alibi posztért, de muszáj állást foglalnom egy aktuális ügyben. Jót mulattam, amikor nemrég Orbán Viktor bejelentette, hogy hadat üzen a politikai korrektségnek. Nem azért, mert nem káros, hanem mert pont a Fidesz írta bele az alkotmányba. "(4) A…..
Kevés embert hozott lázba a hír, ami szerint a kormány folytatja a nonprofit közműszolgáltató cégek létrehozásának előkészítését. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert bár rövid távon nem lesz észlelhető a hatása, hosszabb távon…..
mcs 2014.09.25 10:47:00
@Mannlicher: full kamu
mcs 2014.09.26 09:12:13
@Mannlicher: nincs különösebb értelme komoly jelentőséget keresni ilyen varga féle emberek mondandójában. csak beszélő bábu.

egy dolog biztos: hogy bármi és bármikor megtörténhet, és akkor vonja vissza a kormány a bármekkora hülyeségét is, ha tömegek mennek ellene az utcára. addig csak a bullshit ömlik mindenhonnan.
Tervezek egy írást a kollektivizmus kontra individualizmus témakörben, addig viszont érjétek be Larken Rose gondolataival (eredeti itt). Érdekes tény: Japán nem támadott meg minket a második világháborúban. Tényleg! Nem, ez nem egy újabb összeesküvés-elmélet. Ez egy mentális…..
mcs 2014.09.08 11:16:55
@Piere de La Croix: @Untermensch4:

az un. jogkövető magatartást nem azért követjük, mert félünk a hatóságok retorziójától, hanem mert kulturálisan arra vagyunk kondícionálva, neveltetésünk által kapott sémákat követjük és a közösségi normakövetés (ősi, törzsi, zsigeri) ösztönzése miatt.

a szociopaták (akiknél ez az ösztönzés nincs meg) azok pedig vagy belátják logikai úton, hogy ez a dolog praktikus, vagy direkt nem tartják be a normákat és kényelmes, gátlástalan bűnözők lesznek.

ha egy kultúra vagy társadalom nem tekint hibás működésnek egy dolgot, akkor tök mindegy, hogy milyen törvényt hozunk rá, nem fogja a többség betartani - és fordítva is igaz, vannak dolgok, amit törvény nélkül is szépen betartunk és követünk.

a magyar társadalom többsége nem tartja komoly bűnnek az adócsalást (vagy a bliccelést), a közlekedési szabályokat rugalmasan értelmezzük, a korrupció számtalan formáját pedig a komcsi múltból átmentve vidáman használjuk - egy működésképtelen rendszer által kiváltott természetes reakcióként. a jogot úri huncutságnak érezzük, nem pedig olyan elvként, ami a társadalom békés és hatékony működését segíti.

iszonyatosan kemény, okatatáson alapuló kb. 30 éves meló lenne ezeket megváltoztatni, és szemmel láthatóan nem is igazán érdekel senkit, hogy megindítsa a változást, sőt, inkább visszafelé haladunk.
mcs 2014.09.09 13:05:01
@Untermensch4: kéremszépen, amikor azt mondom, hogy oktatás, akkor nem a diszfunkcionális magyar iskolarendszerre gondolok, hanem egy motiváló, kreativitásra és önálló probléma-megoldásra ösztönző rendszerre, amely -döbbenet!- de felkészült pedagógusokkal, a jelenlegi közpntosított tébolyban is, és még 99%-os cigány zsákfalvakban is képes eredményeket elérni.

azzal sokra nem megyünk, ha a jelenlegi, sok-sok problémával terhelt, kvázi működésképtelen rendszer keretein belül mutatunk rá a probléma megoldhatatlanságára.
mcs 2014.09.10 12:55:41
@Untermensch4: a követtségbezárás aztán semmit se befolyásol az ég egy adta világon, két hónapja még azt se tudta senki, hogy van önálló képviseletünk arrafelé.

a probléma nem rendszeren kívüli, a rendszer hibás, mert el vannak vágva a visszacsatolási helyek, de úgy általában kies hazánkban a projektkövetés, tanulságok levonása, hatékonyságelemzés és az utólagos korrekció szinte teljesen ismeretlen fogalmak (néhány multit leszámítva, de ők meg csak a belső dolgaikkal foglalkoznak, szóval mindegy is.)

az állam irányítása elvi hibás, a projektekből (hibákból) való tanulás rendszerszinten hiányzik.

gyakorlatilag szét kéne verni a teljes államigazgatást és nulláról újraépíteni.
Nemrég a tolvajkergetők egyik megmozdulására többen is negatívan reagáltak (például itt) és úgy gondoltam megvizsgálom mind az esetet, mind a tolvajkergetőkkel kapcsolatos jelenséget szabad piaci szempontból. Mielőtt ezekbe belemennénk, beszéljünk általánosan arról, hogy a…..
mcs 2014.08.18 12:20:37
@Lord_Valdez: én egy szóval sem mondtam, hogy jó lenne, ha az emberek bármit, köztük fegyvereket tartanának otthon.

egész egyszerűen nem látok és nem ismerek olyan érvet, ami ezzel ellentétes lenne és levezethető belőle, hogy rossz és társadalmi szinten káros volna, ha az emberek otthon bármit is tartanak, ami más emberek szerint "veszélyes", vagy "fegyver".

sajna érvként te is csak azt hoztad fel, hogy valakik szabályozzák már a dolgokat és csoportosítsuk 'kizárólag fegyver' és 'nem kizárólag fegyver' kategóriákra szét a dolgot. de ez egyrész önkényes, másrészt meg tévedés.

nincs olyan, hogy valami kizárólag fegyver, mindennek van gyártási, tárolási, oktatási és hagyományőrzési vonatkozása, még a harci gázoknak is.

egyetlen olyan tényező van, amit az állam (közösség) jogosan megkövetelhet a tagjaitól: hogy az otthon tárolt cuccok ne veszélyeztessenek más egyedeket, pl. veled lakó kiskorú, vagy szomszéd, stb.

minden más korlátozás egyértelműen a szabadság (és a tulajdon) elleni önkény, és engem személy szerint nagyon zavar, és ahol csak lehet harcolni fogok ellene, hogy megszűnjék.

mellesleg az élethez való jog magába foglalja azt is, hogy megvédhesd az életed, és bizony védekezni az ellen kell, amivel támadhatnak rád.

szóval én megértem, ha te óvatosságból nem vagy megengedő ebben a kérdésben, de ha meg akarjuk védeni az embereket saját maguktól, akkor az -slippery slope vagy sem- minden esetben korlátlan önkényhez fog vezetni, mert a példák közül 100%-ban ez történt(nik). félig meddig már most is ott tartunk.

a fegyverviselés korlátozása a magyar államiság kezdetétől arról szólt, hogy a regnáló hatalom félt a polgáraitól (jobbágyaitól) később már a nemesektől is. az összes többi indok csak bokréta ezen a kalapon.
mcs 2014.08.19 09:18:58
@Untermensch4: nézd, amennyire az embereket ismerem, a többség egy ésszerű költségvetés keretéig fog védelmi eszközökbe beruházni. 40cm vasbetonnal borított házat is csak igen kevesen építenek.

nyilván lesz pár gazdag marha, aki egész fegyverraktárat tart otthon, de ilyenek most is vannak.

én nyilván lesz pár futóbolond aki önmaga által sem uralható fegyvereket kezd felhalmozni, de ilyenek most is vannak és egy sima háztartási és vegyiáru szaküzletből pár ezer forintér most is megoldhatja az ön és közveszélyt.

szóval attól, hogy néhányan extrém baromságokat csinálnak, a többséget nem kéne csesztetni, se ostobának nézni. egyszerűen hagyni kellene, hadd oldják meg maguk a dolgokat.
mcs 2014.08.19 18:02:20
@Untermensch4: amennyire én ismerem a statisztikát, a többség pont átlagosan értelmes. :)

nem tudom, hogy mi volt a nagytestvéres javaslatod, de fegyverek és biztonsági rendszerek témában egyértelmű a köz álláspontja:
még csak az kéne!

lásd: 444.hu/2014/08/07/az-ember-aki-a-teljes-amerikai-fegyverlobbit-magara-haragitotta/

de tökmindegy, én nem elvi alapon a lőfegyverek pártján vagyok, hanem azon, hogy elvi szinten senkinek semmi köze hozzá, hogy mit tárolok otthon, a körömvágó ollótól, a vadászpuskán át a naginatáig.

avval védekezek, amivel tudok, az gyártok, amit tudok, és azt tanulmányozom, amit akarok. ha valakinek kárt okozok, akkor azért majd vállalom a felelősséget.
A természet sokszor meglep minket. A kecskék pupillája téglalap alakú, a koaláknak vannak ujjlenyomataik és létezik egy medúzafaj, mely biológiailag halhatatlan. Íme néhány szórakoztató vagy elgondolkodtató tény az állatok világából!  1. A hoacin madárfióka szárnyai végén…..
Orbán beiktatási beszéde a legjobb volt, amit valaha mondott. Az első öt perc után kezdtem odafigyelni, a tizedik percben megragadott, és végig megtartott. A miniszterelnök gondolatmenete eddig ismeretlen kifejezésekre és összefüggésekre támaszkodott, amelyek a 2000 körüli Orbán…..
mcs 2014.05.11 12:25:00
@HaFr: "magas fokú jellem és erkölcsbeli tartalékok nélkül elszabadul" ez minden társadalomszervezési elvre igaz. talán a liberalizmusra a legkevésbé, de ez mindegy.

önrendelkezés, önreflexió és személyes felelősség nélkül nincs se erkölcs, se jellem, se egészséges társadalom.

a jelenlegi elit egy kulcsfiguráját nézzük épp (beszédét hallgatjuk), aki mindhárom fenti kategóriát megveti, aki a központosítás fanatikus híve, aki nem tűri valóságot, aki ostoba időhúzásnak tartja a szakértelmet és a szakmai felelősséget.

egy végtelenül cinikus, gátlástalanul hazug ember szavait hallgatjuk és te hinni akarsz neki, mert azt könnyű.

ennek ez embernek nem szabad elhinni egyetlen szavát sem, egyszerűen érdektelen, amit mond, mert pontosan azt fogja tenni, ami a hatalom megtartásához kell, és nem azt, amit az ország, vagy a nemzet javát szolgálná. (és annak meg egy cseppnyi jelentősége sincs, hogy mit mondott korábban)

nincs olyan társadalmi csoport, akit ne vert volna át, ne hazudott volna a képébe, vagy szép mosolygás közben ne szúrt volna hátba.

az ország felemelkedését nem politikus fogja elhozni, hanem keményen dolgozó, szakmájukra büszke, önálló, öntudatos, önkritikus emberek tömegei.

te annak a politikusnak a beszédét magasztalod, aki az elmúlt 25 éveben a legtöbbett tette azért, hogy az ilyen emberek elmeneküljenek innen, ne alakuljanak ki ilyen csoportok, közösségéek, sőt ilyen emberek ne is legyenek.

és képes vagy leírni, hogy meglátjuk. :[
vannak dolgok, amiket nem kell meglátni-megvárni, pontosan tudjuk, hogy mi történik avval a kolbásszal, amit a kutyák közé dobunk. nem kell meglátni.
mcs 2014.05.11 13:04:13
@HaFr: írd meg még egyszer a posztot.