Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Reliadmin

79 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy bármely tudományággal szemben elvárt az, hogy az általa tanulmányozott témakört igyekezzék rendszerezni, a vallástudomány, ezen belül is a vallásszociológia esetében ugyanúgy kézenfekvő elvárás, hogy a vallásos szervezetek típusait igyekezzen meghatározni és csoportosításukat (tipológia)…..
A következő interjúban Jancsó Árpád jezsuita szerzetessel beszélgettünk a Katolikus Egyházról és a lelki életről a COVID-19 világjárvány idején. Beszélgetőtársam mindezidáig három és fél évet töltött Róma központjában, egy kb. ötven fős nemzetközi szerzetesközösségben. Jelenleg teológiai…..
Zavarban vagyok. Zavarban vagyok, mivel nem tudom, hogy filmkritikám tárgya az „Új pápa” című sorozat, amely az „Ifjú pápa” (nem) folytatása… - kezdeném a kritikát, s már itt elakadok. Ugyanis nem tudom, hogy akarok-e erről a sorozatról írni. Érdemes-e erről a sorozatról írni. Szabad-e erről a…..
Ha van olyan szerencséje az embernek, hogy egyszer eljut Japánba, akkor az esetek többségében azért érdemes besűríteni legalább egy gyors szentély-látogatást a (valószínűleg igen sűrű) programba. A rodsshinto.com oldalán található becslés szerint 2015-ben körülbelül 81.000 szentély volt található,…..
„Amikor a gyomor megtelt, az értelem aludni kezd. A bölcsesség némává válik.“ (Luqman) Előző hétvégén a szerkesztőségünk több tagja is részt vett Fiatal Kutatók és Doktoranduszok X. Nemzetközi Jubileumi Teológuskonferenciáján Egerben. A rengeteg érdekes előadás meghallgatásán kívül azért is jók…..
Reli Perre vitt vallásosság 2020.02.04 16:18:07
Néhány hete járt hazánkban Christopher McCrudden, jogtudós, egyben gyakorló ügyvéd, a Michigan és a belfasti Queen’s Egyetem professzora. Látogatásának egyik célja az volt, hogy részt vegyen a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (TK JTI) által szervezett panelbeszélgetésen [1]. A…..
1892. december 1-jén egy magányos pap érkezett meg az Egyesült Államokba. Egy távoli országból érkezett, amiről az amerikai katolikus püspökök nem tudtak sokat, sőt talán semmit. A clevelandi püspök hívására érkezett, az esztergomi érsek küldte. A clevelandi püspök üzenetében, melyet Magyarországra…..
Amikor az ember kutat, sok olyan adatot is talál, amely inkább bulvár jellegű, és egyáltalán nem tartozik a kutatása tárgyához. Mégis, valahogy jár rajta az esze, vissza-visszatér, s elkezdi keresgélni hozzá a további adatokat. Egy szép napon bukkantam rá az Előre (Forward) c. újságra, amely "az…..
Reli Miben hihetünk? 2019.12.13 12:18:32
Léteznek olyan emberek, akiktől megtudhatjuk, hogy a piramisok egyes mért adatai megegyeznek a világ bizonyos mennyiségi tulajdonságaival, mint például az év napjainak száma, vagy a Nap - Föld távolság. Ezekből az összefüggésekből nézeteik szerint már levonhatók feltételezések, sőt bizonyosságok a…..
Reli A vallás eredete 2019.12.02 11:34:53
A vallás eredetével kapcsolatos vizsgálódások kiindulási alapja, hogy a vallás egyidős az emberiséggel, és fontos szerepe van az emberré válás folyamatában, így a kutatás a történelem előtti időkre is kiterjed. Az ezzel foglalkozó kutatók általában egy adott időszakot vizsgálnak, amelyben a vallás…..
Lilith egy mitológiai karakterből a popkultúra egy meghatározójává vált az idő múlása során. Ki is ő tulajdonképpen? Egy démon? Ádám első felesége? Esetleg a lázadás megtestesítője? Cikkünk első részében (amit, ha még nem tették ITT elolvashatnak) azzal foglalkoztunk, hogy a történelem során alakja…..
Szerzőink közül egy, a szegedi vallástudományi tanszék pedig két fő révén volt érintett a 2019. október 14-17. között megrendezésre kerülő 1st European Conference for Religious Dialogue and Cooperation (első európai konferencia a vallási párbeszédért és együttműködésért) elnevezésű konferencián. A…..
Az előző cikkekben olvashattunk arról, hogyan vált az újpogányság egy világszerte népszerű, rendkívül eklektikus mozgalommá, amely felhasználja mind az ókori pogány hitvilág, mind az okkultizmus elemeit, valamint a természet modern tiszteletét. Ehhez kapcsolható ezen cikk témája, melyben rávilágítok…..
Hazánk késő bronzkori (Kr.e. 1500-900) elrejtett kincseinek látványos csoportját alkotják a kiemelkedő minőségű, művészi kivitelezésű bronz- és kerámiaedényekből álló lakoma készletek. Ezeket az együtteseket gyakran egy-egy településen belül, szépen elrendezve, gondosan egymásba pakolva rejtették el…..
Reli Akik elhagyják hitüket 2019.09.22 11:53:42
A vallástudomány rengeteget foglalkozik azzal, hogy milyen tényezők mentén választ valaki vallást, vagy tér be egy közösségbe, mik azok a hatások, amelyek valakit egy vallás felé irányítanak[i]. Ennek ellenpólusaként a hitüket vagy a szervezett vallást elhagyókkal kapcsolatban is született számos…..
Az alábbi rövid bejegyzésben a vallástudomány egyik klasszikusának, a híres amerikai író, Henry James bátyjának, William James valláslélektani megfontolásait tekintem át röviden. Elöljáróban talán érdemes megjegyezni, hogy a valláslélektan sajátos határterület, mert egyfelől – nem meglepő módon – a…..
Reli Kicsoda Lilith? - 1. rész 2019.08.25 09:09:52
Lilith alakja elég megosztó: egyfelől rengetegen még hallomásból sem ismerik a nevét, másfelől viszont már rengeteg értelmezése született az évszázadok múlásával. A téma apropóját éppen az utóbbi adja, ugyanis néhány napja olvastam egy rendkívül rövid, ám lényegre törő interpretációját az ő…..
Héraklész – avagy közismertebb római nevén Herkules – Zeusz Alkméné királyné felé történt sikertelen közeledésének gyümölcse. Alkméné ugyanis elutasította a szerelmével közeledő főistent, aki ezért felvette a király alakját, és így sikerült a királyné kegyeibe férkőznie. Herkules mind a mai napig a…..
A macskakávézók eredete Tajpejhez köthető, 1998-ban ott nyílt az első ilyen létesítmény. Népszerűségét elsődlegesen Japánnak köszönheti; ott lendült fel igazán ez a műfaj. Ezt követően terjedtek el Európában és Amerikában is az olyan kávézók, ahol macskákat lehet örökbefogadni - vagy akinek erre…..
Az európai bronzkor időszakából (Kr. e. 2500/2000 – Kr. e. 900), napjainkra több ezer olyan leletegyüttest ismerünk, amelyek változatos összetételű, művészi kivitelezésű bronz és arany tárgyakból, vagy kiemelkedő minőségű, szépen megmunkált kerámiaedényekből állnak. A bronzkori raktárleletek, más…..
Az első, ami egy munka utáni forró nyári délutánon erőt vett rajtam a döbbenet volt. Igazából nem is emiatt a sorozat miatt fizettem elő a szolgáltatónál, hanem gyermekkorom nagy élményének, a Twin Peaks-nek harmadik évadát akartam megnézni, viszont abból csak egy rész volt egy héten, s ha már…..
Marc Chagall-ról szóló cikksorozatunk első részében már beszéltünk arról, hogy a festő személyes és nagyon sajátos, zsidó – keresztény motívumokat megjelenítő ikonográfiája miként alakult ki. Milyen volt az az őt körülvevő politikai – társadalmi erőtér, ami meghatározta, milyenek voltak az előtte…..
2019 június 25 és 29 között került megrendezésre az EASR (European Association for the Study of Religions) éves konferenciája. A helyszín Észtország egyetemvárosa, Tartu volt, a fő téma pedig a Religion – Continuations and Disruptions címet kapta.  Tartu Észtország második legnagyobb városa,…..
A legtöbb vallási hagyomány fő elemei közé tartozik, hogy segítsenek valamilyen módon megszabadulni a bűnök súlyától és bűnbocsánatot nyerni. A közel-keleti és európai kultúrában ennek komoly hagyománya van, a judaizmustól kezdve a kereszténységen át az iszlámig és az új vallásos mozgalmakig.…..
Ezzel a rövid bejegyzéssel az a szándékom, hogy tegyek egy nagy hátralépést a blogban eddig leközölt rendkívül szerteágazó és érdekes cikkek színpadáról, és kissé távolabbról nyújtsak egy vázlatos és alapszintű áttekintést arról, ami minden cikkben közös – magáról a vallástudományról. Ehhez az…..