Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eszenagy

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alanti, jó hosszú történet, amiben egy magyar kislányt elüt egy autó Horvátországban, igen vicces lesz. No persze nem emiatt, még akkor sem, ha a kislány azóta jó úton halad a teljes gyógyulás felé. A sztoriban az a vicces, hogy Zolee teljesen jogos felháborodással idézi fel,…..
Annyira közhelyes, hogy "nagy az Isten állatkertje", de erre nem tudunk jobbat kitalálni: egy csávó fogta magát, és egyhuzamban véginézte a Jóbarátok című sorozatot. Steve Misiura azért vállalkozott az embert próbáló feladatra, mert így akarta felhívni magára a…..
Judit és 60 vendége tuti nem mennek többet a Menta Teraszba. Svédasztalos vacsorájuk első körben csak a csapat felére volt elég, a tulaj és a pincérek ugyanazt a pökhendi stílust hozták, a saláta meg homokos volt: Nem vagyok egy kötözködő típus, nem szoktam visszaküldeni az…..
Bár az Aquaworld négy dolgozóját kirúgta a tragédiát követő vizsgálat nyomán, elképzelhető, hogy nem ez a négy ember, hanem sokkal többen tudhattak a gyilkos aknafedél hibájáról. Ferenc nejének egy az Aquaparkban táborózó gyerekcsoport felügyelője mesélte, hogy ők egy…..
Als két irritáló történetet osztott meg velünk, melyek alapján úgy érzi, valami baj van a világgal. Az idős alkoholista férfi szemetelése és kurvaanyázása, a visszajáróval trükköző, majd ráadásként szintén kurvaanyázó parkolós faszi viselkedése klasszikus példái a…..
Az emberek mintha elszoktak volna a hatósági- és egyéb fegyveresnek látszó személyek terrorjától, a biztonsági rutinellenőrzések meg mintha szaporodnának. (Bezzeg Belgrádban, ahol még fura haj/ruha miatt igazoltatják az embert az utcán.) Első naiv ügyfelünket az óbudai…..
A Zugügyvéd is különösen kedveli a magánvádas eljárásokat, főként mióta olyan ítéletekkel is találkozott, amelyek szerint a „gazember” és a „gerinctelen” szavak olyan szinten becsületsértőek, hogy önmagukban elegendőek a bűnösség…..
Az amerikaiak nagyon értenek ahhoz, hogy adjanak el valamit, ennek ekletáns példája a tegnapi ceremónia, Barack Obama beiktatása is: a bálok még javában zajlottak, amikor a mailboxomban az alábbi hírlevél landolt (klikkre nagyobb lesz):A DVD-n minden bizonnyal rajta lesz a beiktatás…..
A Hal a tortán című főzőcskézős műsorban a TV2 ezen a héten ún. Megasztárjait zavarta be egymás konyhájába, főztek is lelkesen egymásnak jókat meg nem túl jókat, de ez most mindegy. A tegnap esti műsorban Laktos "csalással estem ki" Krisztián amellett, hogy végig…..
A Jóbarátok főszereplője a GQ nevű magazinnak pózolt egyet tökpucéron, illetve a címlapon csak egy nyakkendővel takarva magát (de azzal kurva ügyesen), odabent meg férfiruhában üldögélve. INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/sixx/jenan/feed", "width":"490",…..
Az APEH illetékkezeléséről külön fejezetet lehetne nyitni. Íme egy újabb gyöngyszem: Tisztelt Zugügyvéd!2008 nyarán kötöttünk egy adásvételi szerződést egy lakásra, amelynek a tulajdoni lapja sajnos nem volt tiszta, mert alapító okirat módosítás volt/van…..
Mivel a Totalcar irodáját kezdte már elönteni a rengeteg miegymás, így ügyvezetőnk parancsára nagytakarítást tartottunk. Sok minden ment a szemétbe, de találtam néhány DV kazettát, amire gyorsan lecsaptam, archiválás célzattal. Az egyik kazettán tv-s Totalcar történelmének egy…..
A Zugügyvédhez előbb érkezett meg ez a csemege. A fejlesztő cég egy számlakésedelem miatt szerzői jogsértéssel gyanúsítja a megrendelőt. Már ez is necces egy kicsit, de a bocsánatkérés követelése késedelem miatt, mint jogi kategória mindenképpen…..
Az alábbi családi perpatvart azért teszi közzé a Zugügyvéd, mert sajnos majd mindennapos jogi ügynek tekinthető. Kedves Zugügyvéd!Tudom most amit írni fogok,sokan azt fogják mondani,hogy helytelenül cselekedtem,de mégis kíváncsi lennék az önmérsékletu…..
A Zugügyvédnek megint egy régi történet jut eszébe az alábbi levélről. Egy bank igazgatóságának a vezetője,  ahol a Zugügyvéd a joggyakorlatát töltötte, kitalálta, hogy a titkárnő monitorozzon egy reggeli élő  vitaműsort, aminek a háttere egy Kossuth térre néző…..
eszenagy 2008.11.17 17:39:56
zsarolni a nagyf@szt, elkapni a toket, ha meg nem vagy eleg bevallalos hozza, akkor munkahelyvaltas, mert ugyis te jarsz rosszabbul, nincs eselyed, ez nem amerika es nem film, semmi jora nem szamithatsz, ha mar nyavalyas 3 perc kesesert is elmeszelnek
Vagy már megint a végtelen valószínűtlenség hajtóművét izzították be az RTL Klubnál, vagy asztrológust alkalmaznak a programtervezéshez. Mert mégis, hogy lehet, hogy Imi pont aznap kezd el nyomozni a hamis rokkantkártyák ügyében a Mátyás téren, amikor rabosítják az RTL Klub…..
William Shatner megint nekiment George Takeinek, és egy ötperces videót szentelt az újabb kirohanásnak. „Valami pszichés problémája lehet, teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal” – mondja. Kirk kapitány és Sulu azóta balhézgatnak, hogy Takei júniusban nem…..
comment:com Élő adás, bazmeg? 2008.10.23 12:30:00
Sebestyén Balázsék biztos olvasták tegnapi posztunkat, azért ajándékoztak meg bennünket az első széria utolsó adásában, egy igazi, jóízű élő adásos bazmegeléssel, hogy kerek legyen a sztori. A tegnap esti Celeb vagyok-ban volt egy kis szokásos technikai malőr,…..
Ünnepel a Comedy Central, mert az indulástól eltelt egy hét alatt közel egymillió ember kapcsolt a csatornára. Nem túl meglepő, hogy a legerősebb érdeklődés a budapesti férfiak tanúsították, a 25-49 éves korosztályban, ráadásul az is kiderül az adatokból, hogy…..
David Letterman, a CBS Late Show című beszélgetős műsorának (gy.k.: tóksó) házigazdája kicsit kiakadt John McCain, republikánus elnökjelöltre, mert a szenátor a műsor felvétele előtt nem sokkal mondta le a fellépést arra hivatkozva, hogy mivel az amerikai gazdaság ilyen nagy…..