Adatok
rikavagyok
0 bejegyzést írt és 547 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ő persze úgy érzi, hogy nem várnak tőle annyi pénzt, ill nem adott még eleget ahhoz, hogy normálisan ellássák. Én csak annyit szeretnék tudni, hogy ez így normális-e?
Mit jelent a várólista? Idős rokonom szívműtétre vár - sajnos nagyon hiányosak az infóim, ezért…..
rikavagyok
2013.11.01 00:21:44
@kispotzak: Az biztos nem jó úgy, hogy nem látszik, ha torlódás van. Maga az elv nem rossz, de a program nem valami okos. Már az is idegölő a listával kapcsolatban, h nem a kh-i informatikai rendszer adatait használja, hanem mindent újra be kell pötyögni, aztán 800X újra kiválasztani.
Valami hír van azóta?
Valami hír van azóta?
Esztergom után Szegeden is elkészült a közbicikli-rendszer. A rendszer jellegzetessége, hogy az állam egy fillért nem adott bele, magánerőből épült, ráadásul a kölcsönzés is egyszerűbben megy, mint máshol, elég hozzá egy mobiltelefon. Kipróbáltuk a biciklit, beszéltünk a…..
rikavagyok
2013.10.25 16:57:26
Majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kínok kínjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt.
Élek a lehetőséggel, és én is megírom nevekkel a történetünket, ami a lányommal történt tavaly december elején. De az egész…..
rikavagyok
2013.10.06 09:50:49
Édesanyám könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont, majd félre tette. Délben meghalt megfulladt...
Tisztelt Praxis!Jó napot!Én panasszal élnék a deszki szanatóriummal szemben. Édesanyámat kezelték ott és a nagyon nem voltam…..
rikavagyok
2013.09.29 08:42:49
@Braincelle:
Deszket nem tudom. Társklinikára úgy adnak konzíliumot, hogy van egy benti ügyeletes, aki nem (feltétlen) szakorvos, és van egy szuperese, aki az. A szuperest be lehet hívni, az éjszaka közepén is, ha épp olyan van.

2013.09.29 08:44:05
@Illyés Edith:
Szakdolgozó saját hatáskörben nem alkalmazhat korlátozó intézkedést. Orvos kell azt elrendelje.
Szakdolgozó saját hatáskörben nem alkalmazhat korlátozó intézkedést. Orvos kell azt elrendelje.
rikavagyok
2013.09.30 12:25:27
@Rotoxis: Mióta az összes részeg és drogos is nálunk józanodik, nagy tételben kell a fizikai korlátozást elrendelő papírokat írogatnom.
Mielőtt állatnak minősítenének: ha összetöri magát, mert nem bír lábán megállni, az én bajom. Ha agyonverik egymást, az én bajom. Ha megver engem/munkatársamat/hozzátartozót az is az én bajom. (A hivatalos személy elleni erőszak visszatartó erejéről annyit, hogy amikor fejbe rúgták az ápolónkat rendőrök megállapították, hogy mindez azért történt mert vért próbált venni, és drogos barátunk ez ellen védekezett. )
@Braincelle: Nálunk jó pár helyen behívható csak.

Tisztelt Blog!
Anyukámmal jártunk nagyon rosszul egy rosszulléte alkalmával.62 éves anyukám sok időt töltött a ház körül, főleg a kertben kapálással és locsolással, sajnos nem kellett volna.
Egyik vasárnap (kb. 3-4 hete) nagy hőség volt,…..
Bándy Kata eltűnése nem véletlenül váltott ki akkora figyelmet, együttérzést és összefogást - még ha ez többnyire virtuálisan manifesztálódott is - mint amekkorát az elmúlt napokban tapasztalhattunk: az őt nem ismerők számára is azonnal nyilvánvalóvá volt, hogy egy…..
rikavagyok
2012.07.13 01:09:49
@trolololol:
A haboru es az igazsagszolgaltatas azert kicsit mas korulmenyek es szabalyrendszerek kozott mukodik. Jo esetben.
A haboru es az igazsagszolgaltatas azert kicsit mas korulmenyek es szabalyrendszerek kozott mukodik. Jo esetben.
rikavagyok
2012.07.13 03:16:56
@pupumpa:
Kicsit cinikus ezt statisztikai hibakent egy kalap ala venni a Balatonnal. Annak a termeszete az, hogy ha rosszkor, rossz helyen vagy, akkor igy jartal. Tenni szokas ellene. Viharjelzo, vizimentok, stb.
De az embernek mar nehogy ez legyen a termeszete: hogy hat neha megolok valakit artatlanul...

Tisztelt Szerkesztőség! Egy történetet szeretnék megosztani az olvasókkal, ami velem történt a Központi Orvosi Ügyeleten Nyíregyházán.2 héttel ezelőtt 22:30-kor este, hirtelen nagyon rosszul lettem, folyamatos szúró fájdalmat éreztem a mellkasom közepén. Ilyet azelőtt még…..
rikavagyok
2012.06.11 23:06:56
@KovA:
Atípusos anamnézis? (Lázas, torokfájós volt)
Atípusos mellkasi panasz (nem mellkas közepéből, nem sugárzik bal karjába, állába vállába, nem nem nyomó jellegű)?
Atípusos életkor (25 év)?
=> koszorúér eredetű mellkasi fájdalom esélye kicsi.
folyománya: a diagnosztizálást a valószínűbbtől kezdjük
=> tüdőgyulladás? mellhártya gyulladás?
A dokit akkor savazhatnád, ha nem húzza le az ekg-t. De lehúzta.

2012.06.12 21:34:42
@bes3:
Azért ezzel a kórsággal jobb szeretnék a kardiológia egyik kényelmes ágyán heverészni.
Általában a világ legunalmasabb betegei, ekg-echo-laborok...hazamenne-mert-már-jól-van. De ha véletlen mégis baj van vele, akkor bizony nagy baj van.

Magyar-DRÁMA- rögvalóság. Amiről a politikai-prosectura,temetkezési gigarészvényes betegségiparos- vezető értelmiségi/s a jó pénzért bármire...minden oldali lakájmédia stb.../ VIP elit is dezinformál,elhallgat. "Öreg Néne" tisztalelkűsége Fekszem az…..
rikavagyok
2011.12.13 22:48:38
@mirx: Az emberek egyik fele azért jár ide, hogy szörnyülködjön az egészségügyön. másik része azért, hogy szörnyülködjön a posztokon. És ez így van jól...
A grog-recepttel tulajdonképpen már a tegnapi posztban is az ellazulás egyik módját választottuk, de ma két olyan módszert is mutatok nektek, amihez semmilyen "tudatmódosító" szerre nincs szükség, de mindkettőben van közös: a vízben lebegtetés :) Magyarország…..
rikavagyok
2011.11.20 16:33:35
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket! Sziasztok! Nagyon…..
rikavagyok
2011.08.04 20:22:50
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Tisztelt Praxis…..
rikavagyok
2011.07.19 10:41:43
rikavagyok
2011.07.19 10:50:46
@adamantium:
Nekem csak ott :).
Amúgy tényleg nem nagy ötlet vkit kinnhagyni, akinek nem tudom megmérni a vérnyomását, pláne csöpögő infúzióval...
Az egészhez vagy kimondhatatlanul hülyének kellett lenni, vagy nagyon nem így volt.
Maghőből az- ha jól rémlik- valahol az enyhe-közepes hypotermia közt van...

2011.07.19 11:09:49
@Dr.laikus PhD:
Mondja a Blikk, a Bors meg a Velvet.
A közp.-i ügyelet meg azt mondja, a család hazudik...
Az őrült orvos képe csak a bulvárfaktor.
Engem az ambuláns napló érdekelne. ^^
Mondja a Blikk, a Bors meg a Velvet.
A közp.-i ügyelet meg azt mondja, a család hazudik...
Az őrült orvos képe csak a bulvárfaktor.
Engem az ambuláns napló érdekelne. ^^
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket! Tisztelt blog! 2011. 06.…..
rikavagyok
2011.07.17 16:51:14
@Desiderata: Az orvos házastárs legalább érti, hogy miért nézel ki ügyelet után mint egy zombi. Ügyesen kicsempészi a macskát a frigóból, cserébe azért, hogy a legutóbb megállítottad mikoris a fejét akarta véletlen meghámozni miközben az almát vakargatta...
rikavagyok
2011.07.17 21:39:41
@Desiderata: Csak a beosztást kell harmonizálni, ami bizonyos óraszám felett nem egy egyszerű mutatvány... (aminek a bonyolultsága rögtön hatványozódik, ha a gyerekre is kéne vkinek vigyázni)
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket! Tisztelt Blog!…..
rikavagyok
2011.07.13 22:52:46
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket! Tisztelt blog! …..
rikavagyok
2011.07.12 23:26:03
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket! Kedves Despi;-)! …..
rikavagyok
2011.07.08 07:49:28
Sziasztok! Volt már több negatív, de persze rengeteg jó élményem is az orvosokkal és úgy unblock az egészségüggyel kapcsolatban. Most mégsem a saját "sirámaimat" szeretném elmesélni, vagyis nem közvetlenül engem érintett mindaz, aminek szem és fültanúja voltam…..
Tisztelt Praxis! Fogorvosi beavatkozásnak köszönhetően jelentős életminőség romlás állt be nálam. A bölcsességfogamat kellett volna betömnie a fogorvosnak. Sajnos nem állt módomban magánrendelőt felkeresni, így maradt az sztk. Előre féltem és sajnos a félelmem végül…..
rikavagyok
2011.06.12 17:32:50
rikavagyok
2011.06.12 19:29:27
@El Visco Stello: Ehelyett inkább rettegtem, hogy ott fognak neuro gyakszi után, hogy stroke-om van. Vénségemre jött meg csak az eszem...
(Ápropó.. képzeld el szegény vajon hogyan tud csókolózni mostanában...)
(Ápropó.. képzeld el szegény vajon hogyan tud csókolózni mostanában...)
----------Eredeti üzenet----------
Dátum: 2011. május 5., csütörtök, 12:34:53
Feladó:
Tárgy: érdeklődés vizsgálat elvégzéséről
Címzett: gazdig.titkarsag@peterfykh.hu
Tisztelt Pétery Sándor Utcai Kórház Gazdasági Vezetőség!
Tisztelt Gazdasági…..
rikavagyok
2011.06.12 19:26:35
@ReignOfdark:
Ezek nekem bővebb sémáknak tűnnek mint amit mi használunk...
Egyébként már mér ne kérhetne a kardiológus pajzsmirigy vizsgálatot? Friss pitvarfibrillálónak szoktuk kérni...
Ezek nekem bővebb sémáknak tűnnek mint amit mi használunk...
Egyébként már mér ne kérhetne a kardiológus pajzsmirigy vizsgálatot? Friss pitvarfibrillálónak szoktuk kérni...
Tisztelt Praxis blog! Bástya mindenki így hívta, a Keresztfiam volt. Ez év január végén rosszul lett, hányt ment a hasa és fulladt. Az emberek többsége úgy van vele, hogy egy hasmenés miatt nem megy orvoshoz. Testvére a tiltakozása ellenére kihívta hozzá az orvost, aki úgy…..
Tisztelt Praxis blog! A múlt hétvégén egy nagyon kellemetlen helyzetbe kerültünk, amelyet az ügyeletes orvos képes volt tetézni, ezúton is hálás köszönet neki, kíváncsi volnék, hogy büszke-e magára, mindenesetre elég bunkón viselkedett és megpróbált kiszúrni velünk.…..
Tisztelt Praxis blog! Nem mai történet, de elég komoly sebeket és mély nyomokat hagyott bennem a világ legjobb édesapjának, az én drága édesapámnak az elvesztése. 7 és fél év távlatából nyugodtan mondhatom, harag egy csepp sincs a szívemben, csak keserűség és értetlenség.…..
rikavagyok
2011.04.30 21:42:43
@adamantium: Pedig a gyakornok dolga a a papírmunka, kéhlek alássan ;)
rikavagyok
2011.04.30 23:52:26
@adamantium: Ez az az ország, ahol, ha elkezdek nyivákolni egy esetkocsiért, akkor ahelyett, hogy átjönne a Duna túloldaláról (18km, de közben ott a Szent Megye Határ), leröptetik a helikoptert...
Tékozló koldus rulZ... :S
@Desiderata: az öngyilkosönirónia jelet még nem találták fel, sajna...
(Egyébként, mivel közel két hónapja olyan főnököm van, aki nemcsak kórlap rajzolásra és betegfelvételre érdemesít, kivételesen nem sír a szám)

Kedves Blog! Egy elég kellemetlen „élményt” szeretnék elmesélni. Nem vagyok nagy orvoshoz járó, évente ha egyszer elmegyek a rendelésre, többnyire influenza, vagy influenzaszerű tünetekkel. Sajnos januárban, már az év első hónapjában be kellett iktatnom egy vizitet.…..
rikavagyok
2011.04.19 07:27:28
@Erika László:
Engem egészen konkrétan 3hétig aszaltak vakbélgyuszival, mikor asztalra tettek sem volt még diagnózis, csak hogy valahonnét van egy helyes, tályognak kinéző vmi a hasamban... Olyan atípusos tüneteim voltak, hogy egyszerűen csak örülök hogy nem patológiai diagnózis lettem.
Ha valakinek szép hosszú féregnyúlvány jutott, az bizony sokfele elér a hasüregben, és gyakorlatilag minden hasi kórképet tud utánozni.

Tiszteletem!
Szomorú eset kapcsán írok Önöknek, ami mély nyomott hagyott bennem és egész családomban. Ha valaki hirtelen elveszíti az édesapját, ráadásul vélhetőleg mások hibájából, az a miértekre keresi a választ és nem tud nyugodni, ameddig meg nem találja ezeket a…..
rikavagyok
2011.04.08 23:00:06
@marand22:
1. Felkapott J pont. Az elsőt mikor megláttam eléggé elsápadtam. Majdnem akkora élmény, mint amikor felhívott a labor az első olyan betegem 800-as CKMB értékével, akinek vmi olyan hülye izoenzimje volt, ami az MB frakciót magasabbnak mutatta, mint (az amúgy sem alacsony) CK-t...
(De azóta visszabosszultam: véletlen elküldtem véres laborpapírral a pericardialis punktátumot, mire a laboros remegve, síri hangon mondta be a 4-es hematokritot :D)

Kedves Praxis olvasók! A segítségeteket szeretném kérni. Elég kellemetlen helyzetbe kerültünk, nem tudom, hogy mi a megoldás az esetünkben, hátha valaki tud valami okosat mondani. Az a helyzet, hogy egy költözés után vagyunk, a város egyik feléből a másikba költöztünk. Ennek…..
Tisztelt Praxis! Egy évvel ezelőtti tragédiánkat szeretném elmesélni. Rendszeresen olvasom a blogot, a levelekből is kitűnik, mekkora bajok vannak a magyar egészségügyben, de igazán csak az értheti ezt, aki saját bőrén tapasztalja. Senkinek sem kívánom, hogy mindazt…..
rikavagyok
2011.04.01 22:02:11
@Hatodéves: Nem tudom máshol hogy van, de nálunk éjfél után csak nagyon indokolt esetben van képalkotás. Fejre esett, most eszmélettelen... akut hasnak kinéző akut has... ilyenek.
(Érdekes hogy a heti egyetlen egy értelmes poszton van messze a legkevesebb komment.)
(Érdekes hogy a heti egyetlen egy értelmes poszton van messze a legkevesebb komment.)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
@christophe:
Állítólag még a kórlapot is bekérheti ellenőrzésre az OEP, ha beelőzik várólistát...