Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pintér András

108 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mesterséges intelligencia: mostanában ez volt az a téma, amihez mindenkinek volt egy szava. Nem véletlenül, hiszen a ChatGTP megjelenése napok alatt döbbentette rá az emberiség nagy részét arra, hogy az AI forradalma lehet az, amely átalakítja a munkaerőpiacot, amely potenciálisan újrarajzolja a…..
Közel két éve döbbentett rá Nadal és Federer statisztikája, hogy mennyi minden közös is van egy teniszező győzelmi statisztikái, és a hosszú távon sikeres befektetői lét között. Már akkor sem tudtam leplezni, hogy mennyire kedvelem az olyan analógiákat, amelyek a szakmánktól látszólag távol eső…..
Ockham borotvája – hát nem épp’ úgy hangzik, mint egy fontos filozófiai elv. Mégis arról beszélünk – ráadásul egy olyanról, amely sok gazdasági és tőkepiaci jelenség kapcsán is jól használható. A 14. században élt angol szerzetes gondolata alapvetően arra utal, hogy amennyiben egy jelenség…..
Elég sokszor foglalkoztunk az elmúlt hónapokban blogunkon a részvénypiac és az inflációs környezet kapcsolatával (pl. itt, itt, és itt) – egy szempontból talán mégsem lerágott csont a téma.  A részvénypiac kapcsán ugyanis sokszor hallani érvként, hogy a tőzsdei cégek ár-érvényesítő képessége miatt…..
Ez egy olyan sztori lesz, amit értelemszerűen csak nevek nélkül tudok megírni. Még az általános iskolában volt egy rosszcsont gyerek a környezetünkben, akiről mindenki sejtette, hogy piromániás. Így aztán mindenkit meglepett a hír, amikor a helyi újságban egyszer csak tűzoltók körében tiszteletbeli…..
Blogunk egyik legolvasottabb írása 2020 márciusában született meg, a berobbanó koronavírus-járvány napjaiban. Közel három évvel telt el azóta, az ott feszegetett kérdés pedig újra releváns. Az azóta eltelt időszakban ráadásul megjelent egy nagy szakmai figyelmet kapó tanulmány, ami számokkal is…..
Érdekes ellentmondás figyelhető meg az elmúlt hetekben a fejlett piaci pénzügyi kondíciók alakulása kapcsán. Egyfelől az amerikai FED és az Európai Központi Bank kamatemelései február elején is folytatódtak, azzal a céllal, hogy a monetáris szigorítás továbbterjedő hatásain – többek között a…..
Egy nagyon szemléletes ábra került elém, olyan üzenettel, amelyet befektetőként érdemes lesz észben tartanunk a 2023-as évben. Az infláció alakulása mellett az idei év egyik legfontosabb kérdése ugyanis, hogy képes lesz-e a fejlett világ az elmúlt hónapok fejleményeit – háború, energiaár- és…..
Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod – szólt a híres sláger még a '70-es évek végén. Presser Gáborék mondata az élet számos kihívása kapcsán valóban igaznak tűnik, az infláció kapcsán ugyanakkor szerintem pont fordítva állunk: ha ezen a fronton jön második pofon, akkor…..
Egészen érdekes család és életút Zsigmondy Emilé. Testvére Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus, Emilnek pedig valamivel kevesebb, mint 24 év elegendő volt egy orvosi diploma megszerzéséhez, számos nevezetes hegymászó-teljesítmény beállításához és több könyv megírásához. Ezen könyvek közül egy…..
Sajnos befektetőként és magánemberként is hozzá kell szoknunk, hogy időről időre beüt a krach.  A gazdaságok és a tőzsdék ciklikusak: a jó időket rosszak váltják, a bő esztendőket szűkek követik. Ráadásul ezek a ciklusok általában nem is olyan hosszúak, így a visszaesést hozó időszakok relatíve…..
Az év eleji 4-5%-os tartományból 11-12% környékére emelkedő államkötvény hozamok, és a mindennek következtében közel 25%-kal eső MAX Index (az 1 évnél hosszabb magyar állampapírok teljesítményét reprezentáló index) láttán egyre gyakrabban találkozni a kötvénypiac kapcsán is azzal a kérdéssel, amit…..
Sajnos a jelenlegi helyzetben foglalkoznunk kell egy kényelmetlen kérdéssel: mi is az a recesszió? Az ezen sorokat olvasók számára feltételezhetően nem kell túlmagyaráznunk a fogalmat, ugyanakkor valljuk be, ha pár, közérthető mondatban kellene összefoglalnunk a jelenséget a gazdasággal nem…..
Fájni fog – jeleztük már mi is május végén, amikor is egyre több jele látszott a gazdasági növekedés lassulásának. A háború elhúzódó hatásai, a jegybankok infláció elleni küzdelme nyomán szigorodú kamatkörnyezet, az európai energiaválság pedig az azóta eltelt időszakban egyre több ember szemét…..
Kettős hozzáadott értékű kötvények, továbbfejlesztett virtuális brókerek, interaktív tanácsadási vagyonkezelés - jól hangzó kifejezések, ha valakitől pénzügyeink kapcsán halljuk őket, még akár azt is gondolhatnánk, hogy az illető képzett szakember, aki igazán fontos dolgokról beszél nekünk. Egy baj…..
Képes lesz-e megfékezni az inflációt az amerikai jegybank jelentős gazdasági lassulás nélkül? – ez talán napjaink legfontosabb tőkepiaci kérdése. És nem csupán társadalmi, hanem tőkepiaci szempontból is, hiszen ha a válasz „nem", akkor a részvénypiacokon a már eddig elszenvedett 20%-os index-esések…..
"Visszatértünk oda, ahonnan 1990-ben indultunk" - hallom mostanában egyre gyakrabban, elsősorban olyan beszélgetésekben, ahol az orosz-ukrán konfliktusról és a globális világrend várható alakulásáról van szó.   A fenti mondtat ugyanakkor bizonyos értelemben befektetői értelemben is igaz. Ha ugyanis…..
Vannak nyersanyagok, amelyek esetében megszokhattuk, hogy a meghatározó kitermelő országok helyzete jelentősen befolyásolja az árakat. Tudjuk, hogy az OPEC döntései nagyban determinálják, hogy az árak az olajpiacon lefelé vagy felfelé mozognak, megtanultuk, hogy a ritkaföldfémek piacán milyen…..
Mostanában már azok is egyre kevésbé engedhették meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak a kriptopiacokkal, akik az egész jelenséget sokáig csak szkeptikusan a partvonalról figyelték. A kriptoeszközök egyre szélesebb körű elfogadottsága és intézményi adaptációja szempontjából az elmúlt két év…..
Érték(t)rend Mekkora a baj? 2021.11.24 08:00:00
A közgazdász szakma egyik legnagyobb problémája, hogy sokszor nehezen tudja közérthetően elmagyarázni a társadalom széles rétegei számára, hogy mivel is foglalkozik, hogy milyen üzenetei is vannak annak a töméntelen mennyiségű mutatónak és rátának, amit napról napra kalkulál. Mindig üde színfolt…..
Szeptemberben 4,5 millió amerikai munkavállaló állt fel önként meglévő munkahelyéről. Na de miért? Egy szemünk előtt zajló folyamat, amelynek ugyan nem teljesen értjük minden mozgatórugóját, pár ábrával azért közelebb juthatunk a megfejtéséhez. Itt van egyrészt a 2000-es évek eleje óta…..
Érték(t)rend Minden szentnek 2021.09.30 08:00:00
Amikor azt hihettük, hogy az FED-del csak esetleges eszközvásárlási programjának leépítése körüli találgatások miatt kell foglalkoznunk a mostani hetekben, váratlanul egy másik téma kapcsán is a figyelem középpontjába került az amerikai jegybank működése. Szeptember elején az amerikai gazdasági…..
Mit gondoltok, Roger Federer, generációjának kiemelkedő teniszezője, pályafutása során lejátszott labdameneteinek hány százalékát nyerte meg? Mit tippeltek, ha tudjátok, hogy egyébként meccseinek közel 82%-án hagyta el győztesen a pályát? És mi köze mindennek a befektetésekhez?! Kezdjük az…..
Ha az elmúlt hónapok legnagyobb hatású árfolyammozgására kellene szavaznom, az én voksom egészen biztosan a 10 éves amerikai állampapír hozamok alakulására esne. A március végére 1,70% fölé emelkedő hozamszint augusztus elejére újra az 1,20%-ot közelítette, a közel 50 bázispontos mozgás pedig…..
Miközben mindenki az elszálló áraktól, az infláció elszabadulásától retteg, nem árt, ha észben tartjuk: nem csak úgy lehet drágább valami, ha megemelik az árát. Nem egy szép szó, de ideje megismerkednünk a zsugorflációval! Múltkori bejegyzésemben a jelenlegi inflációs helyzettel kapcsolatban a…..