Adatok
lifeOKcancerKO
7 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azt hittem vége mindennek, amikor ez év január elején Sebészdoki a leleteim alapján közölte, rossz indulatú daganatom van. Kész vége lehúzhatom a redőnyt, minden egy nagy szar lesz innentől kezdve. A fura igazból az, hogy csak amíg haza értem, addig voltam teljesen megzuhanva aztán megráztam magam…..
Sziasztok!
Kicsit eltűntem, mert másfél hónapig minden nap mennem kellett sugárkezelésre, összesen 28 alkalmommal, ami kicsit soknak hangzik, de ha azt nézzük, hogy kb. olyan 25-től felfelé szokták meghatározni a darabszámot akkor már nem is olyan vészes ugye? ;) Ahhoz viszont éppen elég, hogy…..
Eddigi életem során egyetlen egyszer voltam kórházban, de az jó egy hónapig tartott. 4 évesen és akkor se műtét miatt. Az egészből mindösszesen csak annyira emlékszem, hogy a nagyszülőktől kaptam egy sárga, nyuszis ollót, ami a 80-as éves végén baromira menő volt ám, volt egy Olivér nevű bűn rossz…..
Nem lesz hajam, nem lesz hajam, NEM LESZ HAJAM! Zakatolt benne egyfolytában. Az első kemoterápiás kezelést követően a haj általában 7-14 napon belül kezd el hullani. Számoltam a napokat azt gondolván, hogy én leszek az üdítő kivétel, az orvosi csoda, akinek nem fog kihullani a haja, hisz kemo után…..
https://www.instagram.com/life.ok_cancer.ko/
Halihó!
Kattintsatok ide fenti lila szövegre! Vagy a kezdőoldalon a kis fényképező ikonra ;)
Készült egy külön instaoldal is, aki kíváncsi bekövethet ott is, így napra készek lesztek a velem kapcsolatos fejleményekről. De lesznek nagyon fincsi…..
KEMOTERÁPIA!!!
Mi jut eszébe az embernek először róla? Hamuszürke bőrű, csont sovány, kopasz, gyógyíthatatlan emberek, akik önmaguk árnyékai és napjaik meg vannak számlálva. Gondoltam én ezt anno...és a valóságtól nincs is olyan távol, de azért közel sem.
Megmondom őszintén, amikor a doki…..
Egyik rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok elfelejteni dolgokat. Különösen szeretek úgy elindulni otthonról, hogy otthon hagyok valamit, aztán a kapuban jut az eszembe, hogy hopp az esernyő, hopp a belépő kártya a melóhelyre, hopp a létfontosságú ajakápoló! :) Aztán visszafordulok. Alkalmanként…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz