Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Megbolondoult V. Orbán pápa

0 bejegyzést írt és 395 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint egy felbolydult méhkas, olyan a kormány körül a helyzet. Már a múlt héten tudni lehetett, hogy valami nagyobb fajta galiba van a végrehajtók körül, de csak a hétvégén derült ki, hogy valóban letartóztatták Schadl Györgyöt, a végrehajtók fejét...
Megbolondoult V. Orbán pápa 2021.12.09 12:32:39
@cvsvrs: Nem lenne feles alkotmányozás. Csak az lenne megváltoztatva, ami a kormányzást akadályozza. Ha ezt nem teszik meg a jelenlegi törvények alapján nem lehet kormányozni. Például a fideszes államfő semmilyen törvényt nem fog aláírni, csak amit orbán akar. Ez nonszensz. Tudom, hogy a csuti patkánynak az lenne a jó, ha ellenzékből ő határozna meg mindent, de demokráciákban nem ez van.
Azt hiszem, a magyar rockzenében 2021-re véglegesen lezárult a generációs váltás: a régi, a '80-as, de lehet, hogy még a '70-es években indult dinoszauruszok lassan a múlt ködébe vesznek, produkcióik színvonala már korántsem a régi és a fiatal korosztállyal gyakorlatilag már hosszú évek óta semmi…..
Az orbáni propaganda a tömegtársadalmakban jól bevált, de hazugságokon alapuló manipulációs sémákat követi. Az orbánista hangulat-gerjesztőknek kiindulópontja, hogy nem létezik „objektív igazság”, sőt már maga a részrehajlástól való tartózkodás is (lásd a „politikai korrektség”-gel szembeni…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2021.08.31 17:42:50
Ez nem egy boldog cikk, írni sem volt könnyű, és olvasni sem lesz az. De nem is az a célom vele, hanem az, hogy megpróbáljam ismét felhívni a figyelmet arra, miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára. A cikk végén szereplő képeket és tragédiákat látni mindig nehéz, de talán ha…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2021.04.19 19:19:23
Nekem két ilyen sün van a kertemben:
gazigazito.hu/tarhely/probalkozas/kepek/201405/sun.jpg
Minden télen a diófa alatt szunyókálnak a komposztban. Langyos késő tavaszi, kora nyári estéken szürkületkor megjelennek, bandukolnak a nyirkos pázsitomon, majd elbújnak a tuják, örökzöldek alatt. Jobban szeretem őket, mint a macskákat. Aranyos kis jószágok, ahogy a néha megjelenő vakondok is. Néha vakond is bóklászik a fűben, mert a talaj nem egyenletes, szintkülönbség van benne, és oldalról kijön, majd eltéved. Egyszer a 2 méter mély pincém falán jött be a pincefalazó között. Nem tudott kimenni, ezért segítettem neki a házamtól távoli erdőben kóvájogni. Már sün is járt így, beesett a pinceablakon. Volt olyan év, hogy apró békák ezrei lepték el a pázsitot, a franc se tudja honnan. Lehet bibliai csapás volt abban az évben. Szépen összeszedtem őket egy vödörbe, és a közeli tóba dobáltam őket. Jó nagy munka volt, abban az évben hónapokig békákat szedegettem.
Csellel vitte végbe az akaratát az Európai Parlament, ami azt bizonyítja, hogy az EU legfőbb döntéshozó szerve végre alkalmazkodott Orbán Viktor harci stílusához. A magyar kormány nem veri nagy dobra, hogy belesétált az EP által felállított csapdába, de tény, hogy a jogállami mechanizmus az előzetes…..
      Az orbáni vezérdemokrácia esete a Leeds United: Aston Villa meccsel.     A héten kerül a boltokba Körösényi András, Illés Gábor és Gyulai Attila "Az Orbán-rendszer" című könyve. Tavaly áprilisban viszont a Leeds United játszott az Aston Villa-val a Championship League-ben és a hetvenkettedik…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.12.11 16:57:12
@Külsős: Orbáncnak meg van kötve a keze. Ezekután semmilyen parlamenti kétharmados partizánakciót nem kezdhet a demokrácia aláásására, mert az eu ellenőrei demoklész kardjaként ott fognak lebegni felette. Arról nem is beszélve hogy az összes eu támogatás elbírálása is figyelve lesz. Ha az ország legtehetségtelenebb gülüszemű gázszerelője csak egyedül pályáz (magyarul magával versenyez) milliókat, akkor a tökére lesz lépve.
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.12.11 19:03:27
@Podvinecz Marsall: A jogállamiság alppillére a bíróságok függetlensége. Márpedig az EU jogállamisági jogszabályban tételesen fel van sorolva melyek azok a pontok ami után eus pénz felfüggesztés jöhet. A bíróságok függetlensége ilyen. Ezt fogadta most el orbánc. Úgyhogy nem azt kell figyelni amit mond, mert még akkor is hazudik amikor kérdez. Nem győzött ő semmiben, éppenhogy léket kapott. A mutti jól átbaszta egy fecnivel, amit lobogtathat, vagy egyszerűen csak eligazította, a csuti lötyögőhasú palotapincsi meg csak csaholt mellette. Illetve nem is mellette csaholt, mert szerintem ott meghunyászkodott, inkább itthon csaholt, mikor hazaért.
Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy az Indexet azért ejtette foglyul az Orbán-rezsim, mert a saját kommunikációs gépezete csődöt mondott. Ha ugyanis a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket, nem kellett volna elfoglalnia a kormánynak azt az…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.07.27 15:39:59
@HaD: Nem trollkodom én sehol. Itt sem olvasom a blogot, max. egy hónapban egyszer, mivel sok információ nincs bennük, a führer seggének birizgálása nyelvheggyel meg nem érdekel. Hogy mikor mit lopott az orbán klán az érdekes lehet, vagy hogy a különféle idióta intézkedéseivel hogyan üti agyon a saját intézkedéseit, az meg még érdekesebb. A minap brüsszelben nem szavazta meg azt a 4 pontot, amivel a saját parlamentje megbízta. Ez például igen jó volt. Tetszett, ahogy leszarta a saját parlamentjét is. Mert már azon, hogy az ország ellenzéki szavazóit leszarja, azon nem lepődöm meg.
Úgy lett egy kicsi magyar településnek nemzetközi kupában induló focicsapata, hogy annak költségeit túlnyomórészt a magyar adófizetők állták. Az Orbán-rezsim cinizmusát jelzi, hogy pénzt és energiát nem kímélve végül olyan magasra emelte a pöttömnyi Felcsút csapatát, hogy az rövidesen nívós külföldi…..
Azt hiszem, hogy az új korszak tényleg érkezik, bár annyira gyorsan nem, ahogy sokan tartanak az érkezésétől, de egyértelmű jelei vannak, hogy olyan változások vannak, amik tényleg azt erősítik, hogy ez egy hibrid rezsim...
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.05.15 23:29:21
@math0: Azt a geci csinálta, a rendőrség csak végrehajtotta. Van ugye a geci, meg vannak a birkái(rendőrség). A geci a führer, a rendőrség meg a segghülye végrehajtó seggnyaló. A rendőrség annyira segghülye, hogy még egy jogszabályt sem tud értelmezni, alkalmazni. A geci kitalálja a szívatást, a rendőrég meg töketlenül hajtja végre. Ez a magyar állam egy kibaszott nagy töketlenül működő kupleráj.
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.05.15 23:35:57
@engedélyes pinaellenőr: Sokmindenre. Hadd ne magyarázzuk, meg ismételjük már el, mi történt itt az elmúlt 10 évben. Ha ennyire buta vagy, hogy nem vetted észre, az nem a mi problémánk. Megérdemelnétek, hogy egy következő banda ugyanezt csinálja veletek, mint amiket ti tettetek itt a politikai ellenfeleitekkel. Reméljük eljön az az idő is. Mert a gonoszságot mindig megbünteti a sors. A gecire és haverjaira is ez vár. A gonosz is elnyeri egyszer a büntetését. Aki pedig jót tesz, azt jutalmazza a sors. Ez törvényszerű. Jó tett helyébe jót várj, a rossz tettekért pedig megbűnhődsz.
Én tényleg megpróbáltam befogni a számat! Napok óta nem írtam semmit, pedig jó néhány olyan intézkedés volt, amitől viszketett a billentyűzetem, de az előttem álló lakhatási problémákat nem úgy kívánom megoldani, hogy a következő egytől öt évben az állam oldja meg helyettem… Hallgattam, amikor…..
Utólag is legitimálhatja eddigi hazugságait a kormány azzal, hogy különleges felhatalmazást adott magának, ráadásul meghatározatlan időre. A legnagyobb gond, hogy az öncenzúrát erősíti majd a sajtóra nehezedő nyomás, ugyanakkor az első vonalban küzdő egészségügyi dolgozók is háromszor meggondolják…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.04.06 13:18:48
@MAXVAL bircaman közíró: "Majd ha a nép Gyurcsányodra szavaz"
Látod, már sokadszorra magadból indulsz ki, mert azt hiszed hogy másnak is van valakije, mint neked. Nekünk elveink vannak, ami független személyekről. Mi a szabadság elvében hiszünk, és aki ezt az elvet megszegi azt elzavarjuk, mint a macskát szarni. Legyen az Gyurcsány vagy Orbán.
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.04.06 13:23:09
@nemecsekerno_007: Nem csodálkozok én a kétharmadon. Ilyen körülmények között csoda, hogy nem 3/3. Habár a múlt héten már a 3/3 is megszűnt, mivel egyedül a geci dönt mindenben, ki tudja meddig.
Nemrég írtam egy posztot, amelyben Orbán hitvallásának vezérmondatáról értekeztem -- akként, hogy az ellenzéki politikusok képtelenek felfogni és a jelentőségén értékelni azt. A mondat lényege, hogy Orbán úgy kel és úgy fekszik, hogy ha nincs hatalmon, akkor meg akarja szerezni a hatalmat, ha pedig…..
Lényegében csak a legmacerásabb területek maradtak meg Kásler Miklós vezetése alatt az emberminisztériumban, a haszonnal kecsegtető területeket lassan, de annál biztosabban lecsipkedték róla a vetélytárs tárcák. A nemzet főorvosa láthatóan nem tud megbirkózni azokkal a kihívásokkal, melyek az…..
Azt nem tudjuk, hogy hány bőrt lehet még lehúzni a 90-es évek játékkonzoljait idéző gitárhangzásról és a szélsebes dobolásról, de a #Dragonforce nyolcadik lemezére mi is kíváncsiak voltunk. De vajon meddig lehet még ezt csinálni büntetlenül? Írd meg nekünk, mit gondolsz az #ExtremePowerMetal-ról!..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.23 14:58:15
A Lényeg A nagy GDP átverés 2020.02.18 12:41:22
Zúgjanak a harsonák és peregjenek a dobok, hiszen megérkezett az ADAT! Magyarország GDP-je 2019-ben 4,9%-kal nőtt.  Érkeznek a szalagcímek sorjában, miszerint várakozás felett alakult a növekedés, és az EU-ban ezzel az értékkel az élmezőnyben vagyunk, vagy akár a legelsők is lehetünk. Eddig 19…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.19 16:51:00
@a szürkebarát ötven árnyalata: Az öregnek egy folyamatosan merevedő dildó lóg élőfasz helyett, amit egy helyi plasztikspecialista varrt a heréire .
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.19 18:56:55
@rdos: Van még a hortobágyon kilátónk is! Meg már vagy húszszor újraaszfaltozta mié szaros cége az M1 autópályát eu pénzből, és építettek kisvasutat is 3 embernek. Az egész balatotonon a gázszerelő kiirtotta a nádat szállodának, és a gecivej nemvilágító lámpákat telepített milliárdokért. Minden városban térkővel burkolják még a járókelők seggét is. Van még üresen kongó autópályaszakasz, és 300 fős faluban diófából faragott 3000-es stadion és termálfürdő is. Ezek mind-mind a GDP-nket erősítik.
Ugye, a hétfői ülésen újra hallatott magáról Hadházy Ákos, és Kövér László házelnök se maradt szótlan ennek következtében. Az ülés során ugyanis Hadházy Ákos újra bevezette a tábláit, és belógatta az ülésterembe, pont úgy, hogy az a házelnök háta mögül premier plánba mutassa meg, hogy pontosan mit…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.19 18:34:53
@kárárámaispj: Egy értelmes embert nem nagyon érdekli a pénz. Annak erkölcse van és elvei. No ilyeneket ne nagyon keressünk a fidesztolvajokban. Ők csak azt nézik mikor mit lehet ellopni. A bajszos főfasiszta bábszínházi főtitkár is csak és kizárólag pénzben tud gondolkodni. Görcsösen osztogatja a büntetéseket, de a kreténje nem veszi észre hogy ezzel nem ér el semmit. A rossz kutyaidomár is a kutya orrát ütlegeli esztelenül, amiből a kutya nem tanulni fog, hanem harapni. Irtózatosan rossz vezető ez a kretén, csak a büntetésben látja a megoldást, mert csak ennyi esze van.
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.19 18:38:24
@Grimbusz Makszimusz: Hadházynak nincs szüksége a bajszos szar pénzére. Van rendes szakmája, nem abból kapja a fizetését, hogy a bajszáról nyaldossa a szart egy bábszínházi ülésben pöffeszkedve, amit előtte egy nyilatkozatban rákent. Ennek a kövér féregnek még életében nem volt rendes munkája, csak az, hogy okádta a szart.
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.02.19 18:45:49
@Megbolondoult V. Orbán pápa: Ja de egyszer volt valami kommunista titkárocska valami kommunista tudományos intézetben. De szerintem ott is azzal foglalatoskodott mikor mit okádjon.
Az élet nem állt meg, és néha sikerül újra és újra felkavarni az állóvizet. Ez ugye, egyrészt köszönhető az emberi hülyeségnek, (lásd "Showbert" Norbert), a másik oldala viszont egyértelműen a dilettáns és buta politikai megnyilvánulások miatt vannak.  Niedermüller Péter, Erzséberváros…..
Tegnap este az egyik kereskedelmi csatornán megnéztem a Gyaloglás az ellenséggel című amerikai-kanadai filmet. A magyar zsidók második világháborús megpróbáltatásait érzékeltető cím hajaz az angolra (Walking with the Enemy). Arra utal, hogy az 1944. október 15-i puccs után a nyilasok gyalogosan…..
Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.01.27 18:21:28
@Megbolondoult V. Orbán pápa:
Horthy a Magyar Királyság fasiszta kormányzója, aki a náci németek seggnyalója volt. Mikor rájött, hogy évtizedekig rossz segget nyalt, elkezdett egy másik rossz segget nyalni. Mint orbán. Először nyugatra nyal, utána keletre. És ezt így váltogatja. És a végén ugyanúgy ő is beesik a két szék közé, mint példaképe, a másik fasiszta: horthy.
T. C. Lang Anyatest és mozgás 2020.01.23 15:23:13
Hosszas töprengés után nem íróként, hanem feleségként és háromgyermekes anyaként, meg egy picit edzőként szólok most hozzátok. Míg a tinédzserek zöme túlsúllyal küzd, engem a karcsúságom miatt cikiztek. Megkaptam, hogy ilyen lábakat inkább rejtegetni kéne, nem miniszoknyában mutogatni. Egy pálcika…..
Minden évben aktuális, ezért korábbi posztunk ismétlésével újfent figyelmeztetünk a vízórák és szabadban húzódó vezetékek szigetelésére, valamint a kint hagyott kerti szivattyú leeresztése - leszerelése, kerti csap elzárása is bőven aktuális. Mínusz tíz fok környékén megnövekszik a vízóra…..
Az eredeti Star Wars trilógia a megkerülhetetlen alkotások közé tartozik. Annak ellenére, hogy rengeteg műfajból és azok stílusjegyeiből merített, mégis a mai napig képesek a saját lábukon megállni és a filmtörténet fontos elemének lenni.  ..
Talán sok ismerősünk gondolta azt, hogy őrültek vagyunk, amikor kitaláltuk, hogy mi nem egyszerűen Pugliaba szeretnénk utazni, hanem mindezt autóval tennénk meg. Nem úgy tehát, hogy leszállunk Bariban a repülőről és bérlünk egy kocsit, hanem úgy, hogy Budapestről egészen levezetünk az olasz csizma…..
Orbán Viktor ismét tévedett, és ezúttal elég nagyot. Ha engedte volna ugyanis, hogy Borkai Zsolt még az október 13-i önkormányzati voksolás előtt visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, akkor pártja megúszta volna kisebb veszteséggel. Azzal azonban, hogy bevállalták az egykori olimpikont a…..