Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Verebélyi G

51 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A rettegés szerelmesei eddig nem voltak igazán elárasztva hazai gyártású horrorfilmekkel. Az utóbbi időben volt pár kisérlet thrillerre és volt is ami igazán igazán jól sikerült (A Martfűi Rém), és volt ami kevésbé (Víkend). Bergendy Péter legújabb filmje az előzetes alapján igazán odateszi…..
A 2020-as év filmek tekintetében elég szomorúra sikeredett. Minden csúszik, mindent halogatnak, sőt akár bizonytalan időre fel is függesztik a forgatásokat. Szerencsére a Borat folytatására ez nem igaz! Azoknak, akik szeretik Sacha Baron Cohen munkásságát, nagy öröm lehet, hogy itt a második rész…..
  A Fox által fémjelzett Lucy in the Sky ismét egy iszonyatosan jó látványvilágot nyújt már az előzetesben is. Szépen játszik a képaránnyal is csakúgy mint a nagyon hasonló nevű Lucy (2014) úgy látszik népszerű ez a név a filmesek körében :) A filmet az 51 éves rendező Noah Hawley tudhatja…..
A hétvégén bemutatták a Star Wars új részének előzetesét egy szűk közönségrétegnek. Eddig csak az elmondásuk alapján tudtuk elképzelni mit is láthattak. Egy Sith Rey, és az igen sokat sejtető (Darth :D) C3PO felbukkanása kellőképp fel is kavarta a kedélyeket a fanoknál. Az igényes montázs szépen…..
Ha nem tudtuk volna mi is hiányzik az életünkből akkor mostmár minimum sejthetjük, megérkezett a Sharknado utódfilmjének előzetese!  Biztosan emlékeztek azokra a filmekre ahol nem csupán egy pusztító tornádót kell megállítani hanem az örvénylő légtömegben "úszkáló" cápák is fenyegetik éppen…..
Sam Mendes legújabb filmje egy rendkívül epikus előzetest kapott. A rendező már korábban bizonyította tehettségét a Skyfallal és Amerikai szépséggel, így reméljük, hogy ez a film is hasonló minőséggel vár bennünket. A filmben szerepel majd többek közt Benedict Cumberbatch (Dr. Strange, Kódjátszma)…..
A Bosszúállók egy igen markáns korszakát lezárni hivatott Pókember, mely Tom Holland és Jake Gyllenhaal főszereplésével került a mozikba, szó szerint elsöpörte az eddigi összes pókember bevételét, ugyanis a premier utáni második héten 247 millió dollár az amerikai összbevétel, nemzetközi színtéren…..
Jó hír hogy hivatalos megerősítést nyert, sőt már premier dátumot is kapott a 2009-es Sherlock Holmes folytatása!   2021. december 21-én mutatják be, ahogy az is bizonyossá vált, hogy  Robert Downey Jr. és Jude Law is szintén visszatérnek mint főszereplőpááros, és együtt göngyölíthetik fel…..
A Netflix manapság egyre jobb filmeket és sorozatokat gyárt, valamint egyre nagyobb produkciókat sikerül egyes stúdiók elől elhappolni. Gondoljunk csak a nemrégiben megjelent Gyagyás Gyilkosságra (Murder Mistery) vagy az iszonyatosan menőre sikeredett Shaft folytatására.  Igaz ezek a filmek nem…..
A Disney manapság igen ráfeküdt a 90-es, 2000-es évek mesefilmjeinek rebootolására. Már technikailag is könnyebben kivitelezhető egy egy mesefilm valóságba történő átültetése. Így a Dumbó valamint az Oroszlánkirály megjelenése után nem meglepő hogy az egyszerűnek mondható mesék is kapnak…..
A világpremier keretén belül nyilván Amerikában is bemutatták, viszont elég izgalmas dátumot választottak egy keddi napon debütált a film, ami nem egyedi a Pókember filmek tekintetében. Azért amerikában is főként a hét vége felé szokták bemutatni a filmeket, de egy Bósszúállók vagy egy Star Wars…..
CineArt Blog Jön az ÚJ JUMANJI ! 2019.07.01 20:18:01
A nagysikerű 1995-ös Jumanji - vár a dzsungel remake-je a 2017-es Jumanji szó szerint kasszát robbantott, egészen pontosan 962 milliót hozott a konyhára a Columbia Pictures-nek, így nem volt meglepő az új rész megjelenése sem. A Jumanji - The Next Level valószínűleg meg fogja tudni tartani azt a…..
  Amerikában megszokottnak számítanak a késő esti show műsorok. Ilyen pl a The Late Late Show James Corden-el is. Ezekben a műsorokban nem csak a hazánkban megszokott intellektuális beszélgetések zajlanak, hanem megpróbálják a közönséget egyéb eszközökkel is a képernyő elé bilincselni. A legutóbbi…..
Hiába van vége a Trónok Harcának, sem az emberek, sem a színészek nem engedték még el a sikersorozatot. Így lehet ezzel a Cersei Lannistert alakító Lena Headey is, hiszen már többször is hangot adott nemtetszésének, karaktere halálát illetően. Igaz ami igaz az utolsó évad egy kicsit kapkodósra…..
Egyenlőre csak regény formájában de nem elképzelhetetlen hogy a megjelenés után filmet is kaphat a  2020. május 19.-én érkező, egyenlőre cím nélküli előzménytörténet. A cselekmény Panemben játszódik, és lehet hogy kiderül belőle, mi is vezetett a körzetek összecsapásának kialakulásához. A történet…..
Már a mozikban a Men In Black legújabb része!  Az Amerikai piacon a Tessa Thomson és Chris Hemsworth főszereplésével a Men In Black: Sötét zsaruk a Föld körül máris 40 millió dollárt kaszált! Ez egy igen szép nyitás, hasonlót várhatunk az hazai piacon is, hiszen a teljesen megújult szereplőgárda…..
Ez a filmsorozat a tökéletes példa a filmcímek fordításának problémája. Az első film érkezésekor igaz nem gondoltuk hogy a film még további 2 nagysikerű folytatást is könyvelhet magának, így a forgalmazó rögtön az eredeti címet mely az Olympus Has Fallen (Olympus elesett) helyett egy teljesen új…..
CineArt Blog Elza ismét lecsap! 2019.06.12 09:55:32
Megérkezett a Jégvarázs 2. előzetese is! A Disney az igen erős kezdetét úgy látszik még erősebb folytatás követi. A film első része hatalmas siker volt, valósággal végigsöpört a világon és mintegy 1.2 milliárd Dollárt hozott a Disneynek. Ebben még nincsenek benne a plüssfigurák valamint az egyéb…..
  A magyar filmművészet manapság felívelőben van. Gondoljunk csak a Kincsemre, vagy akár az első negyedéves Mozis elemzésre.  Így mondhatjuk hogy csupa jó filmmel vagyunk ellátva, a hazai vonalon is. Na de nem csak az egész estés filmek tekintetében állunk ilyen jól, hanem a rövidfilmek is jól…..
A The Independent számolt be először Roger Wardell kiszivárogtatásáról, amiben egész konkrétan leírja mik is a MARVEL tervei a következő, 4. fázisban. Ezeket a kiszivárgott információkat érdemes fenntartással kezelni, habár az úriember a Bosszúállók - Végjátékának összes nagy fordulatát…..
Megérkezett Samuel L. Jackson legújabb filmjének a Shat előzetese! A Film a 2000-ben mozikba került ugyancsak hasonló néven játszott film folytatása lesz. Az a film egy 1971-es film remakeje volt, viszont ez esetben teljesen új részről beszélhetünk.   Samuel L. Jackson megint eljátszhat egy…..
A HBO elhalmoz bennünket siker sorozatokkal. Először a Trónok harca, aztán a Csernobil, majd most érkezhet az Emmy és Golden Globe-díjas sorozat, Szolgálólány Meséjének 3. évada is. Aholis a szolgálólányok nem bírják tovább az elnyomást és fellázadnak! A Sorozat Június 6.-án lesz elérhető a HBO…..
Szeptemberben érkezik Brad Pitt főszereplésével az Ad Astra - út a csillagokba, azaz egy izgalmasnak ígérkező űrhajós film. Azomban Pitt most sem aprózza el feladatait, nem elég hogy olyan helyre megy ahol ember még nem járt, (ez már-már megszokott egy űrhajós filmben) meg kell mentenie az egész…..
Nemrégiben a Trónok Harca rajongói írtak petíciót a HBO-hoz hogy forgassa újra a 8. évadot, majd kicsit később a Star Wars rajongók ragadtak papírt és tollat, David Benioff valamint D. B. Weiss miatt. Most már a MARVEL rajongók is bekeményítettek és Petícíót fogalmaztak meg mégpedig a Bosszúállók:…..
Az Orosz állami média bejelentette, hogy a HBO által gyártott, és minden idők legjobb sorozatának kikiáltott Csernobil című sorozat csupán arra volt jó, hogy lejárassa az oroszokat ezzel a színtiszta provokációval. így a nemzeti NTV elkészíti a Csernobili katasztrófa szerintük hitelesebb és kevésbé…..