Regisztráció Blogot indítok
Adatok
külföldrekényszerültem

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A pasi elhanyagolva érzi magát egy bulin, majd köszönés nélkül távozik. A barátnő azonban csak három nap múlva csörög rá. Az érvei egyszerre megdöbbentőek és elfogadhatatlanok.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó…..
Mikor? Melyiket? Döntetlen 2021.06.19 21:55:02
Bravó, született egy döntetlen, amit most majd évekig lehet lobogtatni a hazai foci sikerének bizonyítékaként. Persze ez az eredmény is szép, akkor is, ha tudjuk, hogy a franciák ezt nagyon ellazázták, de ne ünnepeltessük magunkat úgy, mintha a végeredmény 1:0 maradt volna, és azt az ifista szintű…..
külföldrekényszerültem 2021.06.23 00:42:36
@CSOKKI MÁLNA:

Nehéz attól a ténytől elvonatkoztatni, hogy Magyarország azokra az EB-kre jutott ki, amelyeket új rendszerben rendeztek. Vagyis 16 helyett már 24 csapat vesz részt. F@sza eredmény. Európa legjobb 24 válogatottja között lenni!
Következő tény:
Mindkét esetben pótselejtezőt kellett játszani. Izgalmakkal teli, körömrágós, szerencsés, imádkozós továbbjutás volt ez két eset.
Ha maradt volna 16 csapatos az EB, akkor most nem vernéd itt a nyálad.
Igaz, nem is örülhettünk volna a legutóbbi teljesítménynek, ahogy a mostani játéknak sem...

"Nehéz feldolgozni, hogy a magyar válogatott már a második EB-re jutott ki a valódi rendszerváltás kezdete óta."
Rövid szünet után újult erővel tért vissza a sorosozás a magyar kormány kommunikációs fősodrába. A magyar származású amerikai milliárdos elleni kampány akkor csillapodott kicsit, amikor az Európai Néppárt rossz néven vette az erős antiszemita beütésekkel tarkított „Dzsordzsibácsizást”. Most maga a…..
külföldrekényszerültem 2019.11.24 18:14:53
@Cycmen: ..l..
külföldrekényszerültem 2019.11.24 22:49:55
@dare: Akkor most teljesen összezavartál engem. Most tudod a megoldást a kérdésemre vagy sem?

+ kérdés: A feltett kérdésem elindított-e folyamatokat nálad...
Miért nincs erre az egyszerű kérdésre válasz?
külföldrekényszerültem 2019.11.24 22:52:54
@Gyorgy007: Mik a céljai? Konkrétan.
Orbán Viktor ismét tévedett, és ezúttal elég nagyot. Ha engedte volna ugyanis, hogy Borkai Zsolt még az október 13-i önkormányzati voksolás előtt visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, akkor pártja megúszta volna kisebb veszteséggel. Azzal azonban, hogy bevállalták az egykori olimpikont a…..
külföldrekényszerültem 2019.11.07 14:54:23
@konrada:
Jesszus, jó messzire jutottál. Jelszavam az egyszerűség, és hogy nem hagyom az eredeti témáról terelni a figyelmet. Ha a zagyvalékot elkezdjük kielemezni, akkor arra nem elég az idei év...

Visszatérve az állítás, mint tény: Fidesz szavazó nem mérlegel, megválaszt bárkit, akire azt mondják válassza meg. Lásd Győrben.
...ez a vérciki...
külföldrekényszerültem 2019.11.07 18:27:18
@konrada: Valami bonyolultból egyszerűt csinálni az zseniális, az egyszerűt szándékosan elbonyolitani az f@szság...
Így mindketten tudjuk mik is vagyunk... ;)
külföldrekényszerültem 2019.11.07 18:30:04
@Kuglóf. Az: Idezzél már tőlem, hogy én ezt hol is írtam le... Mindenki belevízionál itt jó meredeken egy csomó baromságot a hót egyszerű mondataimba...
A KSH legutóbbi adatait, amelyek szerint külföldről többen jöttek haza, mint amennyien kimentek, a ballibek és Orbánék egyéb gyűlölői próbálták úgy beállítani, mint álstatisztikát, álhírt, az EP-választás előtti hazugságot stb. A külföldi adatok azt mutatják, hogy valójában több magyar van kint,…..
külföldrekényszerültem 2019.05.24 18:39:54
@Kuglóf. Az: minek mentél ki, ha Magyarországon kánaán van? Mi a fenéért nem vagy következetes? Imádom azokat a csávókat (szerintem baromi kevesen vannak amúgy), akik külföldön élve istenítik a fidesz-t. És nem röhögik el magukat...
Mit gondoljunk arról a hatalomról, amelyik egy 18 éves gyerekre ereszti pitbulljait, mert az csúnyát mondott róla? Pitiáner? Embertelen? Vagy egyszerűen: rettegő és ostoba...
külföldrekényszerültem 2019.01.21 12:46:45
@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Ne itt pocsékold az energiád. Tegyél valamit. Értelmeset.
külföldrekényszerültem 2019.01.21 15:19:24
@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:
Ha ennyi időd van és ilyen jók a lehetőségeid, akkor tényleg elgondolkodhatnál azon, hogy miként bomlaszd még jobban a rendszert...
Esküszöm, éreztem, hogy nem kellene december 31 23:59 előtt lezárni a média 2018-as évének értékelését, na de mindegy már, a lényeg, hogy a TV2 és nívódíjas hírműsora, a rendkívül vicces, "Tények" címmel ellátott, naponta jelentkező izé december 29-én este csak rá tudott tenni egy lapáttal az egész…..
külföldrekényszerültem 2019.01.01 05:07:08
@a nagy hohoohooo: az még véletlenül sem jutott eszedbe, hogy Gyuri bácsi esetleg lepaktált O1G-vel? Ő üzletember, tehát pénzt akar keresni. Küldött pár szakértőt, megállapodtak mondjuk 100 milliárd forintban honoráriumként, felajánlotta önként, hogy ő lesz majd a céltábla, a patás ördög és hogy meglegyen a win-win elárulta a nagy titkot, hogy míg zajlik az agymosás, meg a cirkusz addig ki lehet talicskázni többszáz milliárd forintot saját célra... Felismerte egyszerűen a potenciált az EU töketlenségében és gazdagságában. Lehet ezért kussol annyira. Neki pár szakértőt kellett finanszírozni és cserébe dőlnek a csilliárdok. Ilyen megtérülést ilyen alacsony rizikó mellett még nem látott a világ...
külföldrekényszerültem 2019.01.01 11:28:14
@a nagy hohoohooo: Szerintem te valamiért nagyon dühös vagy és sajnos szerelmes a saját hangodba, méghozzá annyira, hogy meg sem hallod, ha szólnak hozzád...
Szeretném azzal kezdeni, hogy nem vagyok sem MSZP-s, sem Fideszes, sem Jobbikos, sem liberális, sem konzervatív, nem vagyok zsidó és nem vagyok náci. Egy átlag magyar polgár vagyok, aki teszi a dolgát, megtett mindent, amit a haza kívánt, fizeti az adót, nem szegi meg a törvényeket, adakozik,…..
külföldrekényszerültem 2018.12.23 01:14:02
@Magyarország Europa jövője.: Ez a legszomorúbb és a legfélelmetesebb az egészben: egy lépés választja el a hozzád hasonlókat attól, hogy gyűlöletből más magyar ember vérét ontsd. Ráadásul villámgyorsan sikerül bárkit megbélyegezni azzal, hogy "libsi". Ez pedig lassan elég ok.
külföldrekényszerültem 2018.12.23 01:27:10
@Gandosz: miért fél a milliós sereg pár ezer tüntetőtől?
Ugye, az átlag ember mit sem tud arról, hogy miért és ki kedve miatt indult eljárás Magyarország ellen az EU-ban, egyáltalán mi okból. Ezeket majd egy másik bejegyzésben /bejegyzésekben/ részletesebben tárgyalom, azonban most az aktuális eljárásról, a Sargentini-jelentésről…..
külföldrekényszerültem 2018.10.05 08:07:38
@Tisztességes Természettudomány: csúsztatás amit írsz:
"Mi korruptak vagyunk. Az USA ezzel szemben engedi a választási támogatást és a "lobbit", amely során rendesen kitömik pénzzel a képviselőket, akik hálából intézkednek a támogatók érdekében a törvényhozásban."

X cég, amely már létezik évtizedek óta, és bizonyítottan van helye a piacon úgy dönt, hogy lobbizik, szabályok betartása mellett a pénzének egy töredékét felhasználva/befektetve megpróbál a politika szintjén előnyöket kicsikarni.

Ennek melyik pontján van egyezés a magyar gyakorlattal?
Sehonnai tehetségtelen pöcs privatizálja a te pénzedet, az enyémet, meg a miénket. Igazi versenyhelyzetben meg bukna. Jó példa a foci. Sokat érünk a nemzetközi porondon...
Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel…..
külföldrekényszerültem 2018.09.26 00:12:36
@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: konstruktív hozzászólás... Konstruktív terelés, abból jeles. Jól félre is vinné a témát, ha vevő lennék rá.
A kérdésem: miért nem azon töröd a kis buksidat, hogy hogyan legyen bizonyítható? Hehe.
Majd elgondolkodsz te is, amikor tetszőleges közeli hozzátartozód közkorhazba
külföldrekényszerültem 2018.09.26 00:14:26
@ember100: @Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: közkórházban landol. Akkor majd elfelejtesz ideologizalni.... Garantáltan.
külföldrekényszerültem 2018.09.26 00:21:01
@ember100: nem neked szólt, hanem a baseball sapkás harcsabajusznak
A Fidesz érdemi válasz helyett ellenstatisztikákkal altatja a problémát. A múltkor még az az egy menekült is kimászott a kerítésen. ..
külföldrekényszerültem 2018.08.30 14:41:08
@$pi$: ja, meg egy. Nalam is. 20 even at kutatassal foglalkoztam, ezaltal a napi Rutin resze Volt az objektivitas gyakorlasa. Biztos, hogy torzit a szemuveg (hat persze), de abban is biztos vagyok, hogy ez nem eri el a merteket, amelyet sugallni akarsz, plane ilyen aranyoknal. Szerintem pedig hibahatar kozeleben van.
külföldrekényszerültem 2018.08.30 17:53:00
@$pi$: Ez az egész parttalan és felesleges szájkarate részedről. Menekülő útvonalakat gyártasz magadnak, mert ez az érdeked vagy mert a valóság elkendozese valamiért fontosabb számodra. Ha neked így jó, akkor maradj benne... Én ragyogóan együtt tudok élni ezzel a dologgal. Pláne, hogy a tényekről én saját magam győződtem meg, a játék viszont a te bőrödre megy... Kitartást hozzá.
külföldrekényszerültem 2018.08.30 21:05:23
@$pi$: nekem saját magamnak biztosabb és hitelesebb forrásra nincs is szükségem... bezony
Mások?! LOL... Itt saját magadról beszélsz.
Te pedig valóban nem gyozol meg, te számítógép mögött ülve okoskodsz, miközben én a terepi tapasztalat birtokában vagyok. Nem vagyunk egy súlycsoportban...
Analizalod a részleteket, miközben pontosan a tendenciakrol veszik el a fókuszod.
Kontroll kérdés: elgondolkodtal-e már azon, hogy mi van ha mégis nekem van igazam?!