Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Danielle92

22 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még ha Skóciában idén még nem találkozhattunk azzal a kimondottan nyárias idővel - legalábbis a tavalyihoz viszonyítva -, akadtak már olyan hétvégék, ahol érdemes volt ellátogatni a tengerpartra. Most ezekből hoztunk nektek hármat, s mindenki maga döntse el, melyiket próbálná ki, ha…..
HunHighlanders Doune Castle 2019.06.23 22:51:50
A Várakról szakszerűen sorozatunk első részében egy igen különleges, sokak számára ismerős helyszínt mutatunk be. A Stirling vonzáskörében található aprócska város, Doune büszkesége e középkori erődítmény. Készen álltok?     A várról A várat feltehetően a 13. században építették, de a Skót…..
 A skótoknál nincs más ünnep, ami a karácsonyhoz fogható lenne. Na jó, talán még a Halloween. Így szegény húsvét épp csak kicsit zökkenti ki a skótokat a hétköznapok monoton menetéből. Azonban itt is van pár jellegzetes szokás, amit ebben a bejegyzésben foglalunk össze nektek. Tavaly ilyenkor épp…..
HunHighlanders A skót élet #3 2019.03.30 21:10:31
Még magunk sem hisszük el, de már egy éve annak, hogy kiköltöztünk Skóciába. Azóta rengeteg minden történt velünk, így most ebben a cikkben próbáljuk összesűríteni, hogy egy év alatt kb. mit értünk el, hogy a kivándorlás felé kacsintgató társainknak egy kis rálátást biztosítsunk. Hozzáteszem, ezt…..
Az ünnepek közeledtével elkapott minket a hév, hogy kicsit elmélyüljünk a skót tradíciókban, kiváltképp karácsony terén. Jelen cikkünkben végig fogjuk venni a legfontosabb hagyományokat, szokásokat, ételeket és egyéb különlegességeket a skót karácsonnyal kapcsolatban. Vannak-e közös szokások a…..
    Tűzijáték reggel, tűzijáték este, tűzijáték éjjel és nappal... Esküszöm, nálunk szilveszterkor nincs ekkora buli, mint itt a skótoknál. De kezdjük az elején... Október 31. - Halloween Nem kell senkinek bemutatni. A közhiedelemmel ellentétben, nem amerikai szokás. Ez a kb. 2500 éves ünnep a…..
HunHighlanders Country Parkok 2018.10.26 11:49:20
Elegünk van az autók kipufogógázaiból, a motorok zúgásából? Szeretnénk egy kis friss levegőt szívni a tüdőnkbe? Hova is érdemes kimozdulni, ha már unjuk a nagyvárosi életet? Menjünk Country Parkba! Nem titok, hogy a skótok szeretnek kirándulni, sétálni, a szabadban lenni. Szinte minden…..
Két hete facebook oldalunkon a segítségeteket kértük egy fontos szavazást illetően. A Pasiley Múzeumban egy érdekes leletanyagra bukkantunk, és kíváncsiak voltunk, ti mit láttok a képen: Unikornis szarvat vagy egy narvál szarvát? Íme a kép:     Mielőtt fényt derítünk a titokra, jöjjön pár érdekes…..
HunHighlanders A skót élet #2 2018.08.11 18:06:37
Az utóbbi időszakban nem nagyon adtunk hírt magunkról, így most már ideje lesz összefoglalni az elmúlt hónap eseményeit. Csak tömören; volt itt költözés, hazarepülés és munkába állás is, így nem unatkoztunk mostanában.  Költözés Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, milyen hosszadalmas…..
Egy kis összeállítással készültünk nektek egyik kirándulásunkról. Old Kilpatrick kb. 20 percre található előző lakásunktól, onnan indult túránk, fel a dombokra. Ez egy nagyjából 200 m-es emelkedő volt, eléggé nedves talajon, így aki arra jár, annak javasolt a vízálló bakancs. Ez főleg akkor hasznos,…..
Előző cikkünkben már írtunk arról, hogyan tudtok a GP-hez bejelentkezni, milyen lépései vannak, és ha cukorbeteg az ember, akkor mi a teendő. A héten eljutottam a diabétesz szakrendelésre is a Queen Elisabeth University Hospital-ba, ahol már a cukorbetegségre specializálódott orvossal konzultáltuk…..
Bezony, ennek a méltán híres könyv-film sorozatnak saját napja van, méghozzá Június 1-je! Ennek alkalmából összegyűjtöttük nektek azokat a helyszíneket, ahol forgatták az Outlander részeket. Ezek közül már pár helyen mi is jártunk, de még várnak ránk felfedezni való helyek! Jöjjön hát a lista!…..
HunHighlanders Skócia mumusa 2018.05.31 19:51:18
Mielőtt kijöttünk volna Skóciába, alaposan végigjártuk az internetes forrásokat, csoportokat, oldalakat, ami a kinti életünkhöz információkat adott. Szinte az összes bejegyzésben azt olvastuk, hogy az egyik legnehezebb része a kinti létnek a bankszámla nyitás. Ezzel a bejegyzésünkkel azonban…..
Mert nem csak utazásokból és kirándulásokból áll az életünk, lássuk hát, mi minden történt az elmúlt időszakban.  Az elmúlt egy hónap java része lakáskereséssel telt el, mivel a jelenlegi albérletünk messze van a munkahelytől, és itt nem olcsó mulatság a tömegközlekedés. Azt is hozzá kell persze…..
Mivel Skóciában elég gyakran esik, amikor jó idő van, kihasználjuk minden pillanatát, és magunkba szívunk egy kis D-vitamint, ahogy skót barátaink is teszik.  Kelvingrove Park Az egyetemet körülölelő, a múzeum szomszédságában található parkot vettük célba pont egy hónappal ezelőtt. Kint…..
Ma Glasgow egy másik oldalát fogom bemutatni nektek, kicsit az alapokhoz visszakanyarodva, kicsit a történelmébe belenyúlva, kicsit a vallásosság felől megközelítve, kicsit az építészeti csodákra feleszmélve.  Provand's Lordship Talán elsőre nem sokat mond, de egy igazi gyöngyszemnek számít…..
Miután a Ni számot elintézte az ember, a második legfontosabb dolog, hogy bejelentkezzen a háziorvoshoz, vagy GP-hez. Ez különösen fontos, ha állandó gyógyszerekre van szükségünk, jelen esetemben inzulinra. Fontosnak tartom, hogy a Skóciába érkező cukorbetegek tájékoztatva legyenek, hiszen ez az…..
Kint létünk második szombatján jártunk, amikor határozott szándékkal vettük a nyakunkba a várost... Két múzeum is terítéken volt, az egyik a Riverside Museum, ami leginkább egy közlekedési múzeumhoz hasonlított, mellette pedig az egyedülálló, számomra tiszta kalózhajó, The Tall Ship. Ezeken felül…..
HunHighlanders A skót élet 2018.04.16 16:40:48
Belegondolni is hihetetlen, hogy már három hete itt élünk, s milyen gyorsan eltelt ez az időszak, tele új élményekkel, ismeretekkel, tapasztalatokkal. Ebben a bejegyzésünkben megosztjuk veletek a legszembetűnőbb észrevételeket a skót légkörrel, az emberekkel, a szokásokkal kapcsolatban.  A…..
HunHighlanders People's Palace 2018.04.12 14:02:33
Imádok múzeumokba járni, szeretek új ismeretekre szert tenni, s talán a legjobb módja, hogy minél többet megtudjak/megtudjunk új lakhelyünkről, csak keressünk fel egy múzeumot.  Már egy hete Glasgowban voltunk, de a központban nem jártunk még. Akkor is a NI interjúnkra siettünk, s ha már bent…..
HunHighlanders Miért pont Skócia? 2018.04.09 19:00:47
Mikor az ember új életet akar kezdeni egy másik országban, nem éppen a vadregényes Skócia jut eszébe először. Ezt az ötletünket megelőzte pár másik, míg eljutottunk idáig. Első ötletünk a német területek, leginkább Ausztria, esetleg Németország volt. Közel van, nap mint nap mennek ki oda magyarok,…..
HunHighlanders Valami Új 2018.04.09 17:48:26
Egyszer csak gondolt egyet az ember, s elindult. Nem tudta, hova vezet, nem látta a végét, de ez éppen, akkor nem is számított. Csak belevágott. Elkezdte, s számára az élet egy újabb felfedezésre váró világgal várta.  Talán így kezdtük mi is, mikor belevágtunk a külföldi életbe. Fogtuk a…..