Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Christian Smith

0 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Egyenesen a lényegre térek. A feleségemet és engem teljesen eláraszt a munka és a gyerekek, így nincs sok időnk szexre. Ennek kiküszöbölésére a feleségem azzal az ötlettel állt elő, hogy osszuk be a szexuális együttléteket és szó szerint ütemezzük be a szexet a közös Google naptárunkba. Emiatt úgy…..
Hogyan is nevezzük az egyedülálló nőket, akik még gyerekeket is nevelnek? Lehetőleg maximum két szóban és úgy, hogy ne hangozzék hivatalosan? Az angolban valahogy frappánsabb a Single Mom, mint amire magyarul képesek vagyunk: az egyedülálló anya túl hosszú és hivatalos elnevezés, a leányanya nyilván…..
Christian Smith 2021.03.06 12:21:11
@Örömhernyó: Anyukád biztosan büszke rád. Mutasd meg kérlek neki mit nevelt.
A koronavírus okozta járvány március 4-én érte el Magyarországot, a rendkívüli vészhelyzet március 11-én lett elrendelve és március 16-án zártak be a magyar iskolák. A napi új fertőzések száma március 23-től került tartósan 30 fölé, így ez a dátum az első hullám kezdetének is felfogható. Június…..
Korábbi bejegyzéseimben végigvettem, hogy a jelenlegi járvány következményeként várhatóan milyen irányban változhatnak meg a lakóházaink és hogy mitől lehet környezetbarát egy építkezés. Ehhez kapcsolódóan most azt nézzük meg, hogy milyen technológiák jöhetnek szóba, ha eszmei értelemben és az…..
Cikksorozatomban a közeljövő jellemző lakóházait próbálom bemutatni – már amilyennek ezeknek lenniük érdemes, ha jót akarunk magunknak azzal, hogy nem terheljük tovább a bolygót a feltétlenül szükségesnél. Erre persze az egyre szigorúbb előírások is rákényszerítenek minket, mondhatjuk, hogy…..
  Isten mintha játszana velünk ezzel a vírussal, mi meg nem figyelünk a segítségre, amit a játékhoz adott.    *** Szinte az eleje óta tudjuk, hogy áldozatait erősen megjósolható körből szedi, és akkora hatalmas mintánk van már a világból, hogy elég pontos statisztikák írják le azt is, kik…..
Ma kivételesen két rövid történet következik. Ami összeköti őket, hogy mindkettő két országban játszódik, Magyarországon és Németországban és kórházi élményeket hasonlít össze. Neked is van külföldi kórházi élményed? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!..
Christian Smith 2020.02.18 10:47:28
@irdesmond: Ilyen mesedélutánt sem hallottam még.
Ha a magyar kakit szereted a német osztriga helyett, szived dolga. Én párszor voltam már kórházban, ide be merek menni. Korrekt , lényegretörö partnerkapcsolatot kaptam. Odahaza csak két szerettem ölték meg. Igen kórházi / mütéti fertözéssel. Menj vissza és csapkodd a tenyered a FideSS évértékelön milyen jó nyakig a hig fosban élni.
A közismert tévéreklám jelmondata így hangzik: „Az ön méretére igazított üzleti megjelenés.” Egy kellemes színészhang pedig bemondja a ruhabolt címét, szemközt a képviselői irodaházzal, a pesti hídfő északi oldalán. Erről jutott eszembe egy sajtófotó, amelyet nemrégiben a Zalai Hírlapból vágtam…..
Christian Smith 2020.01.21 10:10:43
@MAXVAL bircaman közíró: Az igénytelenséget kérik számon, nem azt hogy miért nincsenek frakkban.
Egy jobban prosperáló nyugati cégnél az ilyenek a levélkézbesitöi szintig jutnának.
Ugyanis ez az öltözék azt üzeni, hogy igénytelen tahó vagyok, nem adok magamra és a környezetemre.
A legendás Orbán és családja képek önmagukért beszélnek. Lásd V4-ek találkozó. Vagy Rákell a divat nagyasszonya és hü csicskája ( akarom mondani felesége) Bahrein-ben, és még sorolhatnám. Falusi lakodalom traktoros szekcioja különbül néz ki.
Christian Smith 2020.01.21 13:08:31
@MAXVAL bircaman közíró: Félreérted,szekunder szégyen az ahogy öltözködnek az adófizetök pénzén. Egy gumicsizmás paraszt ne képviseljen egy embert se. Egy öltöny szerinted az arisztokrácia az öltönynél kezdödik?
Igaz a gumicsizma és a kakis melósgatya szerintem os hitelesebb lenne tölük.
Nem tudom észrevetted-e hogy bármelyik random társaságban látszik melyik háturlról is melyik a magyar képviselö. Egyedül a Varga Judit aki tud öltözködni. A többi a Mezö és Gumicsizma TSZ. alkoholista traktoros brigádjának tablóképére hasonlit.
Christian Smith 2020.01.21 13:12:11
@citrix: Biztosan ez a bulgár divat is, ha neki a tisztelet és az igényesség megléte és meg nem léte nem evidens.
Amugy nem is értem mit várnak egy olyan nép gyermekétöl ,akik egyedül a földön a helyes bólogatást sem tudták megtanulni?
Kislányom 3 évesen megértette.
Azért ez a Lánchíd felújítás nem semmi egy dolog.  Mert ugye Orbán Viktor úgy döntött nem adja oda a fővárosnak az adófizetők pénzét az építkezés egészére. Mert azt véli magában azzal ő rendelkezik! A főváros választói hibát követtek el szerinte amikor ellenzéki jelöltre szavaztak, és a pocakos…..
Christian Smith 2020.01.20 19:11:07
@MAXVAL bircaman közíró: Bulgáriából irsz a demokráciáról.
Mesekönyvben hamarabb találod meg a pho leves receptjét...
Szerencsére jó helyröl irsz,ez megnyugtatja az emberek igazságérzetét. Viktort nem vinnéd magaddal?
„Az érzelmeimet kövessem, vagy engedjem el, és vállaljam a kockázatát, hogy mi lesz ha egyedül marad, és én nem leszek vele egy jó darabig?” - A páros egy ideje külföldön dolgozik, de a pasi nagyon hazavágyik már, és a pánikrohamai sem a maradást ösztönzik. Levélírónk azon töpreng, vele…..
Létezik olyan, hogy egy nőt annyira elrémít az összeköltözés gondolata, hogy azonnal bontja is a kapcsolatot? Levélírónk erre gondol, ugyanis mióta bejelentette elképzelését, a barátnő bezárkózott és szinte elmenekült a helyszínről. Talán egy új autó majd megvigasztalja...   Ha esetleg nem…..
Christian Smith 2019.08.07 09:47:47
@Captain Admin: Egyrészt a hozzád hasonlo lepukkant idiótáknak, hogy célkeresztbe kerüljenek, hát a nullához konvergál az esélye. Te nem tudsz magyaron kivül semmilyen nyelven, ök meg magyarul nem beszélnek. És nem a tehén segge a radiátoruk, mint pl. neked. Innentöl eljátszadozhatsz a gondolattal, de max Kiszel Tünde 20 évvel késöbb pálya neked. Egyrészt ti annyira vagytok férfiak , férfiasak mint a máltai szeretetszolgálat ingyenruhái. Másrészt kicsit más környezetben szocializálónak. Igy te mit tudnál nyujtani? Szintezz még egy kicsit. Olvass könyveket, tanulj, gyüjts pénzt,tanulj nyelveket és néha mozdulj ki az aszfaltos útra is. Hidd el teljesen más világ van a számitógépen kívül.
Christian Smith 2019.08.07 10:12:14
@Captain Admin: Van egy rossz hirem. Pl. Magyarországon százalékosan több afrikai él, mint Németországban. Te tényleg nagyon vidéki vagy
Christian Smith 2019.08.07 10:47:50
@PPK™: Nézd, én ezért is nem reagálok, mert az ilyen nagyszerü emberek a por ocsatornán BBC- t keres és kisebbségi komplexusban szenved. Amugy jöhettek a nagy h(l)óditó szöveggel, megnézném bármelyik ex barátnömhöz hozzá mernétek-e szólni egyáltalán.
Anita nem érti, miért lécelnek le a férfiak mellőle 1 hónap után, és miért nem képesek gerincesen elmondani a problémájuk valódi okát? Ő tisztán játszik, már az elején elmondja, hogy gyereke van, és azt is, hogy ettől még nem halt ki belőle a romantika.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és…..
Christian Smith 2019.08.01 16:48:02
@Captain Admin: Te a lúzerek lúzere lehtsz. Némi vegetativ mentális zavarral. A bizalom egy a másik emberbe fektetett bizalom. Amit te irsz egy beteg önbizalomhiányos állandóan megcsalt ember képzelgése. Mi a fészkes fenéért lesném meg pl. a nejem amikor mást dugok? Minek lesném meg, ha esetleg a dán dogunkkal dug? Te beteg vagy ember .... Kezeltesd magad .
Christian Smith 2019.08.01 18:09:57
@Behaton: Jah. De az annyira alfahimes, mint a 90-es években Trabant tulajdonosnak lenni
Ausztria itt van a szomszédban, mondhatni: határtalanul közel. Bár ez a távolság meglehetősen relatív, én rájöttem, hogy - a minimálbéren, az egészségügyön, a sajtószabadságon, a (jó, befogtam! Szóval: sok „egyéb") mellett - mi a különbség a két ország között! Ha például odaát pénteken…..
Christian Smith 2019.05.21 06:32:36
@MACISAJT: Amiket összehadoválsz az fenomenális. Nem is válaszolok, mert megmagyarázod, hogy miért hiányzott négy jegy az ötösödhöz az általános iskolában.
A csaj az ágyban tüneményes, csak akkor van baj, amikor kinyitja a száját, hogy sematikus világnézetének hangot adjon. A pasi az idősebb, így kapásból arra gondol, azért ilyen, mert a mai világban a fiatalok úgy nőnek fel, hogy már eleve sok mindenük megvan, nem kell küzdeni…..
„Bír engem és néha úgy érzem, máshogy is néz rám, mint a többi nőre” – Újabb bizonyíték arra, hogy a férfi-nő barátságok nagyon ritkán működnek. Posztolónk belezúgott egy pasiba, akivel eddig csak barátok voltak, és nem tudja, hogy 1 év után lehet-e még valami…..
„Meghívott egy kávéra, majd egy óra elteltével megkérdezi, hogy hálás vagyok-e az ilyen kis figyelmességekért?” - A pasi pár hónapos ismeretség után mindenért hálát és kitörő lelkesedést vár el, a legapróbb gesztusért is. Pedig Levélírónknak nincsenek kommunikációs…..
„Ő most úgy gondolja, nélkülem lesz boldogabb, elkezdett feltételeket szabni, olyan valaki kell neki, aki végig küzd helyette és megoldja az életét” - Elképzelhető, hogy a korábbi kapcsolataiban sokat sérült nő beújított valaki mást, a jelenlegi pasija mindenesetre…..
Mindjárt véget ér a Trónok harca, a tét pedig soha nem volt ilyen óriási. Kár, hogy ez a nyomás a legrosszabbat hozta ki a készítőkből, akik nem tudtak felnőni az egekbe tornázott elvárásokhoz. Részben maguknak köszönhetik, hogy ide jutottak...
Christian Smith 2019.05.16 11:05:34
@japapapapa: Te láttál egy epizódot is? Elképesztö, hogy a semmiröl hogyan tudsz értekezni.
1. A nyolcadik évad még a hetediket is alulmulta.
2. Arya , ha esetleg láttad volna az elözö részeket, tudnád, hogy csak megölt , kipreparált arcokat tud felvenni.
3. Soroljam még? Pedig én még csak fun sem vagyok, de amit összehordasz az kb. 10 befüvezett 8 éves szellemi szintje. Sajnos a 8-ik évad is ...
Amugy lassan millios peticio gyült össze már a rajongoktol, hogy ezt a fost forgassák újra a két tehetségtelen nélkül( lehet már több). Fantáziátlan, Zs kategoriás történtszálak és mesélés . Ez a két rendezö tipikus pszihiátriai eset. A "másolók" mindig a körülményekhez igazitják az álláspontjaikat, mert önálló véleményük sosem volt. Amig az iro elmondta mire gondolt még müködött is. De ez a két pszihopata csak kényszeres másoló. Nincs egy önálló gondolata sem. Felkértek igy ki tudja mennyi low budget irót , hogy a gerincre irjanak egy történetet. Látjuk hogyan is sikerült. Ez 100-as IQ alatt fáj . Nem Buffy a boszorkányok réme volt eddig sem az elvárás . Ha Marvelt akarok nézni, akkor tudom, hogy az agyam kikapcsolom. A GOT pont a kiszámithatatlan intellektusával hozott nézöket. Ez meg szar volt a javából. Husz percig röpköd egy kurva sárkány , miközben ezt régen simán lezárták 30 mp-ben. Egy önelégült Dany arc, a fél szövetséges föszereplö halála , vagy mentsék meg a kócost,aki gyerekeket akar menteni, és azt mutassák egyenesben. Stb. Ebben semmi katarzis ,csupán egy Zs kat. fércmü....
A világ legbiztonságosabb autóinak listáit általában nem a járművek megbízható működése, hanem a töréstesztek eredményei illetve mostanában egyre inkább a balesetelkerülő-rendszerek hatékonysági vizsgálatai alapján állítják össze. Ettől függetlenül persze egy ezeken a rangsorokon rendre előkelő…..
Christian Smith 2019.02.22 12:07:38
@Xezs7: Nem az a baj hogy léteznek idioták, hanem, hogy szaporodnak....
Christian Smith 2019.02.22 12:09:52
@Xezs7: Nos egy kérdés a hülyéknek. Hogyan állapitják meg egy adott ország kamat felárát? Édes istenem és ilyen emberek is szavazhatnak
Christian Smith 2019.02.22 12:11:28
@Xezs7: Kérek egy komplex szociologiai tesztet, ön nem 70 IQ alatti. Egy mondata sem igazolja eddig önt.