Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tgabika

13 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1906. A San Franciscó-i földrengéskor megrepedt utca..
tgabika 2023.03.08 19:45:56
@newcomment102: az elveszett és megtalált (vagy meg nem talált) fényképezőgépekhez: eléggé közismert tény hogy a Mount Everest első meghódítója Edmund Hillary volt 1953-ban. Viszont előtte közel 30 évvel már George Mallory is próbálkozott ugyanezzel, de az ő harmadik kísérlete a halálával végződött odafent a hegyen. '99-ben az ő holttestét megtalálták néhány száz méterre a csúcstól, de nem tudni hogy még felfelé menet, vagy már lefelé ereszkedés közben vesztette életét, mert sajnos nem került elő a fényképezőgépe amin az ezt alátámasztó bizonyítékok lettek volna.
A történet még a '80-as évek közepén kezdődik, akkor amikor a helyi Group1-es széria túlságosan szabályozottá vált, egyre nagyobb költségvetést igényelt a versenysorozatban való részvétel, ugyanakkor az igény óriásira nőtt az átlagemberek körében is hogy összemérhessék képességeiket másokkal. Ezt…..
Íme a BRIXMIS története, a hidegháború egyik legjobb sztorija, amit szinte senki sem ismer. Amint azt mindenki tudja, Németország a második világháború után Nagy-Britannia, Franciaország, az USA, és a Szovjetúnió befolyási övezete alá került. Miközben a nyugati szövetségesek és a szovjet blokk…..
Az Opel Manta TE2800 egyike a legritkább és legerősebb Opel Mantáknak amik valaha gyári támogatással készültek. Ezen kívül szerencsés időszakban is született, egyebek között ezt tartják az európai tuningláz egyik beindítójának. Sokáig úgy tartották, hogy a TE Nic Heylen szellemi gyermeke volt, aki…..
A Vauxhall kezdetben hajómotorokat gyártó vállalatként alakult az 1800-as évek végén, majd az új évszázadban belefogott az autógyártásba is. Habár főleg sportosabb modelleket gyártott, a siker mérsékelt volt még annak dacára is, hogy az első világháború idején tekintélyes megrendelést kaptak a brit…..
Az anyacég és a Günther Irmscher nevével fémjelzett autóépítő vállalkozás kapcsolata idén éppen 50 éve kezdődött (de a lentebb vázolt történet idején is már 20 éves volt az együttműködés), gyakorlatilag utóbbi cég alapításától fogva. Irmscherék eleinte az alapító autósportos múltja miatt népszerű…..
A második világháború végeztével az Opel technológiailag meglehetősen elmaradott modellpalettáját kivétel nélkül még a háború előtt fejlesztett motorok hajtották, ám az átmeneti recesszió miatt szükséges volt lefelé terjeszkedni a motorizáció elterjedésének megkönnyítése érdekében. A márkánál ez az…..
Manapság, ha olyasmi autóra vágyik valaki ami elvisz egy négytagú családot egy 911-es Porsche teljesítményével, akkor elég hamar a BMW M5-nél köt ki, lévén nemigen van más választása. Főleg ha egy pakolható kombit szeretne, ami szinte kizárólag az M-csomagos bajor nagy szedán kiváltsága - ez a tény…..
A DTM-ként (Deutsche Tourenwagen Meisterschaft - Német Túraautó Bajnokság) ismert bajnokság őse 1984-ben jött létre, akkor még Deutsche Produktionswagen Meisterschaft néven. Az Opel gyári csapatként a '90-es szezontól vett részt benne, eleinte az Omega 3000 24V, majd '91-től a 3000 Evo 500…..
Opelia blog Szétfoszlott álmok 2018.03.22 15:52:47
Bár az Opel rally programja viszonylag sikeresnek volt mondható a '70-es évek végén, '80-as évek elején (emlékezzünk csak Walter Röhrl-re aki világbajnoki címet nyert az Ascona 400-al '82-ben, úgy hogy ő maga csak két futamot nyert), akkoriban új szelek kezdtek fújdogálni a csúcskategóriában a B…..
Kezdjük az elején, mi is az a C20XE, hátha valaki még nem hallott róla: nos az említett motorkódú motor a GM "Family II" (avagy "nagyblokkos" négyhengeres) motorcsaládjának talán legismertebb tagja, és arról nevezetes, hogy ez volt az első nagy szériában gyártott DOHC 16 szelepes motor az Opel…..
Kezdjünk is mindjárt egy kis csemegével: a szívemhez mindig is közel állt a márka (szerintem) legszebb coupéja, a Calibra. Egykor jómagam is birtokoltam egyet, és lenyűgöztek a belőle készült limitált példányszámú különkiadások. Már akkor érdekelni kezdett hogy ezek közül melyik lehet a legritkább,…..
Opelia blog A Calibra cabrio sztori 2018.03.19 17:02:50
Az egész ötlet onnan indult, hogy a '90-es modellévben bevezetett Calibra váratlanul sikeres lett a saját osztályában. Nagyrészt a formatervnek, kisebb részben a praktikus részleteknek (használható hátsó üléssor, alacsony fogyasztás, rendes méretű csomagtartó) köszönhetően vásárlókat csábított el az…..
Rajongó? Fanatikus? Idestova 20 éve Opelezem, és 15 éve vagyok a szcéna tagja, így ha komolyabban foglalkozol a márkával, elképzelhető hogy hallottad már a tgabika nevet... nos, ez lennék én. Hogy miért pont Opel? A véletlen hozta így, és bár nem hiszek a sorsszerűségben, mégsem bánom hogy így…..