Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Németh Damján

6 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég

A futballvilág szeme most Oroszországra és a négyévenként megrendezésre kerülő labdarúgó-világbajnokságra szegeződik. A hatalmas méretű és szemkápráztató sportünnepen szinte már olimpiai körülmények vannak, ahol a részt vevő országok látszólag félreteszik a politikát, hogy egy nagyobb jóhoz…..
A politika az élet minden területére hatással van, így a labdarúgásra is. Számtalan példa van az egész világon arra, hogy egy-egy mérkőzés vagy derbi sokkal többről szól, mint egyszerűen a sportról és a játék szeretetéről. Egyes összecsapások mély politikai vetülettel és háttérrel is rendelkeznek,…..
Az utóbbi időben több hírportál is foglalkozott az ellenzéki pártokkal, valamint a választások óta tartó folyamatos válsághelyzettel. A Fidesz harmadik kétharmados sikere után nehezen volt elképzelhető, hogy belső konfliktusoktól és önvizsgálattól mentes hónapok következnek számukra. A válság…..
Az elmúlt napokban a kampány sok újjal nem szolgált, a visszaléptetések azonban okozhatnak még izgalmakat vasárnap. A Jobbik teljesen kimaradt a koordinációból, így mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet, az LMP pedig csak pár helyen lépett vissza a baloldali, vagy adott esetben a…..
Ugyan a post-truth új keletű trendnek számít, álhírek mindig is voltak és lesznek: már az ókorban is megjelentek, de vehetjük példaként akár a háborús propagandát is. Álhírnek nevezzük a manipulált felvételeket, tartalmakat, továbbá a minden valóságalapot nélkülöző „híreket”. Fontos kiemelni,…..
A szokásokhoz híven, idén is kampányolással telt az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. A sok ellentét közepette világosan látszik, hogy az ellenzéki pártok kezdik elfeledni a másik által okozott múltbeli sérelmeiket, sőt egyesek még az ördöggel is összefognának, hogy ne megint egy újabb…..