Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cadaver!!

0 bejegyzést írt és 432 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyakunkon a 48. Super Bowl, azaz az amerikai foci gigadöntője, ahol idén  a Denver Broncos és a Seattle Seahawks csapata csap össze magyar idő szerint február 3-án, hétfő hajnalban, 0:30-as kezdéssel. Nekünk, tévéfüggőknek ez amiatt is fontos, mert a Super Bowl-gála az egyik…..
Mint korábban megírtuk, egy meglehetősen sikeres reality-műsort sikerült megtorpedóznia az egyik szereplőnek, amikor egy GQ magazinnak adott nyilatkozatában lazán buzizott egy sort. Phil Robertsont a Duck Dynasty című műsor egyik szereplőjét az A&E tévé azonnal letiltotta és…..
IDDQD C64-játékok befejezései 2012.07.02 11:40:00
A brit Vinny Mainolfi 1984 óta játszik C64-es játékokkal, és furcsa hobbija is ehhez kapcsolódik: ezeknek a játékoknak a befejezéseit gyűjti. Még 5.25-ös lemezeken kezdte, aztán 1997-ben indított egy honlapot, ahova felpakolgatta az általa kivégzett játékok utolsó képkockáit,…..
IDDQD Bakerman is breaking bad 2012.01.31 18:33:04
Breaking bad című sorozat megvan? Én nem nézem, és a címről mindig a Bakerman című ezeréves sláger refrénje jut eszembe elferdítve, ezért nyilván azt se tudom, hogy a Collegehumor videója vicces-e vagy sem. Persze ismerve őket azért elég nagy összeget mernék tenni arra, hogy…..
IDDQD Hasselhoff wins... AGAIN 2011.11.17 13:11:40
Én ugyan a magam részéről teljesen elfogadhatónak tartanám azt az utópiát, ahol univerzum egyik legviccesebb embere, az öreg David Hasselhoff a játékipar általános reklámarca, és groteszk humorforrása, de attól tartok, a társadalom még nem érett meg erre. A kiadók mindenesetre…..
Cadaver!! 2011.11.17 16:48:19
@gulc: Hát nem tünt fel, hogy a Knight Riderben a Firebird a térdéig ér, és a Baywatchban simán elnéz a hullámok fölött? ^_^ IMDB szerint 1,93.
IDDQD 9,3 millió egy nap alatt 2011.11.09 23:56:00
Ennyit adtak el az új Modern Warfare-ből a premier napján, lehetne bűvészkedni a számokkal, és belemenni értelmetlen összehasonlításokba mozis premierekkel, de inkább nézzünk pár érdekes részletet:1,5 millió ment el a világszerte X boltban tartott éjféli nyitásokon (ahol X…..
Geekblog GTA V - előzetes 2011.11.02 16:12:00
A Fast and Furious elmehet a p*csába.. mert jön az új Grand Theft Auto! ..
 Sziasztok!A mellékelt magam gimpelte kép egy találkozó helyszínét specifikálja.Remélem elég rossz :)Üdv,jazzkutya..
Cadaver!! 2011.11.02 09:54:21
Cadaver!! 2011.11.02 09:55:24
IDDQD Uwe Boll titka 2011.10.27 09:00:00
Ha van ember, aki nem osztja meg a játékostársadalmat, és mindenki egyöntetűen, őszintén, tiszta szívből rühelli, az Uwe Boll, alias Az Ember Aki Videojátékokból Csinál Iszonyatosan Rossz Filmeket. A legenda szerint valami trükkös német adókiskaput kihasználva, mert hogy nem kell…..
Cadaver!! 2011.10.27 13:17:43
@Burwor: www.youtube.com/watch?v=TBiSI6OdqvA
Ez lett megméseítve azóta, amit Hancu mester is használt. :)
IDDQD A legjobb játéktrailer ever 2011.10.05 12:28:10
A Gametrailers.com futtat éppen egy ilyen top100-as  listát, éppen jókor csatlakozunk be, mert tegnap jutottak el a harmadik helyezettig, ma leplezik le a másodikat, holnap az elsőt, szombaton pedig a közönségszavazás nyertesét. A top10 eddig egészen vállalható, persze úgy, hogy…..
IDDQD Borítsd fel az asztalt! 2011.09.09 17:04:00
Olcsó dolog hülye japán játékokról posztolni, de hát sosem állítottuk, hogy nem szeretjük az olcsó dolgokat, sőt. Chabudai gaeshi annyit tesz japánul, felborítani a teázóasztalt, ami, tekintve, hogy a teázás mennyire szent szertartás arrafelé, annak a szinonimája, hogy…..
Cadaver!! 2011.09.09 18:53:45
@Death/Mortis: Ahhoz már tehetség kell, hogy egy ilyen kis vidám hülyeségen így besavanyodjon valaki... Ezért most dühből rádborítom az asztalt:

(╯°□°)╯︵ ┻━┻
:D
Telik az idő, minden változik, főleg az álláspontok. Más ellenzéknek, és megint más kormánypártnak lenni. Köszönjük a szemléltetőpéldát a Zinternetnek! Szijjártó Péter, 2009. március 22.   "Kiderült, hogy ugyanaz a játék zajlott, mint eddig bármikor - jelentette ki…..
Az idei Quakecon legviccesebb sztorija az új Elder Scrolls-játék, a Skyrim demója alatt történt (a Bethesda anyacége az id Software gazdája is, ezért van helye a játéknak a kvékerek buliján). Az előzmények: a játékrajongó Chaz a tavalyi Quakeconon kérte meg a szintén…..
Mindenekelőtt nyugi, a posztot nem Hancu írja, tehát kicsi az esélye, hogy a végén kiderül, töke van a játékcsajnak. A gyanúsan becézett Jacket, a Mass Effect 2 szereplőjét akár Subject Zerónak is nevezhetnénk, ha már a történet szerint ezen a néven is fut a pszichopata…..
Cadaver!! 2011.08.07 20:13:40
@K0vasz: Nekem erről a csajról MAGA Riddick jutott eszembe. :)
David E. Kelley próbálta feltámasztani a Wonder Woman-franchise-t, hálistennek sikertelenül. Korábban mutattunk egy klipet a pilotból, most van még pár új hozzá, pont olyan rémesek, mint az első volt.      ..
IDDQD Egyéves a Starcraft 2 2011.07.27 00:01:00
Ünnepeljük a születésnapot a játék esport-aspektusának első évét bemutató videóval. Spoiler alert: tele lesz követhetetlen sebességgel klikkelgető koreaiakkal.   ..
Cadaver!! 2011.07.27 12:12:34
@Bambula: A GSL supertournament győztese kb 90.000 dollárt kap, ebből egy évben kettőt rendeznek, a Code S győztese úgy 40.000-et, ebből most megy idén a negyedik.
A nagy BW bajnokság, az OSL győztese olyan 40.000 dollárt kap és 2-t, 3-at rendeznek belőle egy évben.
Azt nem nagyon tudni, hogy a top BW játékosok mennyi fizetést kapnak (Flash, Jaedong olyan negyed millió dollárt évenként), de nem a pénz miatt nem váltanak. Nekik a BW a szenvedélyük, az életük, miért váltanának? Valószínűleg sose fognak váltani, hanem majd szépen visszavonulnak. Másrészt Koreában a BW még mindig népszerűbb, míg Koreán kívül pár tízezer embert érdekel. Az SC2 pedig szó szerint milliókat.

Aki nem érti mit lehet ezen nézni, annak ajánlom az MLG-t most hétvégén www.majorleaguegaming.com/ csatlakozzatok be péntek, szombat vagy vasárnap este. Akit egyszer megfog a Starcraft az többet nem ereszti.
Cadaver!! 2011.07.27 14:10:36
@Teszt.Elek: A Blizzard annyira elkurvult, hogy 8 év alatt kerek 1000ft-ot emeltek az aktuális RTS-ük árán. 2002/08-as Guruban ugyanis 12.000 ft-ért szerepelt a Warcraft 3, míg az SC2 13.000 volt 1 éve (és még -10%, ha neten rendelted, tehát még olcsóbb is lett, jé).
Ezért a 13.000 ft-ért kínált a játék egy erős, 1. nekifutásra kb. 20 órás kampányt, ami a sok achiemevementnek és 4 nehézségi foknak, valamint néhány döntési lehetőségnek köszönhetően magas újrajátszhatósági fokkal rendelkezik. Egy erősen kompetitív multiplayer résszel, amelybe bárki könnyedén beszállhat, és megtalálhatja a helyét. Valamint egy brutálisan erős pályaszerkesztővel, amelyben ügyes kezek fantasztikus mapokat alkottak, mindenféle stílusban.

A WC3 Frozen Throne pedig 8000 ft volt megjelenésekor. Ugyan nem tudjuk, hogy a Heart of Swarmban mi lesz, mennyiért de máris túl van árazva, ugye? Akkor a Blizzard már a WC3 idején is kurvult? De hát azt írod, hogy most vagyunk tanúi az elkurvulásnak, akkor a WC3, és a kiegészítő árazása teljesen rendben volt? Vagy akkoriban még mindent warezoltál, és rohadtul nem érdekelt, hogy mi mennyibe kerül? Most meg veszel néha játékot, és zavar, hogy megkérik az árát néhány játéknak? Vagy hogy van ez?
Cadaver!! 2011.07.27 21:58:51
@victor vacendak: Akkor neked jó hírem van, ugyanis a legújabb Driver gamebe visszahozzák eme featuret.
Korunk egyik legjobb, legdühítőbb, legviccesebb és legfelháborítóbb komikusa a magyar származású Louis CK (igen, mindig el fogjuk mondani, mert büszkék vagyunk rá), kiváló sorozata, a Louie most megy az F/X-en, ennek csapunk most egy kis felhajtást a komikus tíz legsokkolóbb…..
Cadaver!! 2011.07.27 13:27:45
Gay marriage-ről szerintem ez jobb videó tőle: www.youtube.com/watch?v=yPvVnrV1tow&feature=related Ugyanaz a rutin, de kicsit bővebben.
Néhány hete volt Steawrtnál: www.thedailyshow.com/watch/tue-june-28-2011/louis-c-k-
Aki szerint az utolsó 2 perc nem vicces, kérem mutasson valamit, ami vicces számára.
A Witcher a lengyelek nemzeti kincse, én speciel sajnálom, hogy mondjuk Tier Nan Gorduinból nem lett nemzetközi hírű bárd, mert akkor most az ő nője hemperegne meztelenül itt a posztban, nem valami lengyel vöröske, de ne keseregjünk most ezen. Inkább nézzük meg közelebbről,…..
IDDQD Légy ember, maradj ember 2011.07.21 19:17:00
A Deus Ex Human Revolution az a játék, aminél rendszeresen kivételt teszünk egyik alapelvünk alól, miszerint az IDDQD-n az nem hír, hogy X játékhoz kijött egy új trailer. A legújabb előzetes élőszereplős, és konkrétan kettéhugyozza a hollywoodi film- és tévésorozat-trailerek…..
Cadaver!! 2011.07.22 09:43:44
@MichaelKnight: Rossz résszel játszol. Tessék megvenni az 1.-t, túllépni a graifkán, és ledöbbeni. Ha ez a game csak fele olyan lesz, mint az 1, már évjátéka.
Cadaver!! 2011.07.22 09:55:39
@thinkEdem: Minden lineáris a Morrowindet kivéve. És még abban is lineárisan jönnek a fő küldetések sorban (hacsak oda nem mész a főellenhez, és le nem nyomod).

Ezt én még mindig nem értem. Tehát ha csak lövöldözni lehet az jó. Ha lehet lövöldözni, kung-fuzni, lopakodni, hackelni, beszélgetni stb az nem jó, mert úgyis mindenki csak az egyiket fogja választani? És ha nem? Ha többször végig akarja vinni különböző stílusban? Vagy azt mondja, herpderp én most ezen a pályán lopakodni akarok? Ilyen ember nincs?
IDDQD Half-Life filmet akarunk! 2011.07.15 09:05:00
És hogy a játék sztorijából lehetne is valami jót csinálni, arra remek bizonyíték a Singularity Collapse című rajongói kisfilm, amin egy éven át dolgozott egy Lenny Menchiari nevű olasz figura és kis csapata. A hangulat zseniálisan idézi a játékokét, a kivitelezés pedig ahhoz…..
Igen, simán lehet, hogy fotosopolt fake a kép, de kit érdekel, annál viccesebb, ahogy a Redditen nekiállnak kiszámolni a helyes választ.Innen üzenem minden magyar fizikatanárnak, hogy aki először bevállal egy Angry Birds-feladatot tetszőleges iskolai dolgozatban, és ezt a diákjai…..
Cadaver!! 2011.07.12 13:37:44
@bonebear: 10 évvel ezelőtt 1. év 1. félévének az anyaga volt a ferde hajítás, és még csak nem is faktos elit gimi, hanem sima középiskola. Mi a fenét tanulnak manapság a nebulók fizikából?
Cadaver!! 2011.07.12 13:40:27
@Pierr Kardán: Mivel nincs megadva, hogy hol vannak a madarak, meg a disznók, ezért a 9,8 elfogadható közelítés.
comment:com Hírek kávé mellé 2011.06.29 09:30:00
A Bravo Most Eligible Dallas címmel új társkeresős reality-t készít, amiben a texasi város celeb agglegényei és facér celebnői keresnek majd partnert maguknak, gondolom, a helyi mosónő- és kőműves-populáció tagjai közül válogatva.Milyen kaját szolgálnak fel a tévéből ismert…..
Cadaver!! 2011.06.29 11:47:05
@juhaszvik: *Spoiler alert*
Az a csata benne volt a könyvben, legalábbis Tyrion alacsonyan lévő nézőpontjából. A másik csata, ahol elfogják Jaimet úgy volt a könyvben is, ahogy a sorozatban; Catelyn áll az erdő szélén, oszt vár, még egyszercsak előlovagol a fia az erdőből diadalmasan.