Regisztráció Blogot indítok
Adatok
külvárosi

0 bejegyzést írt és 118 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy jó tüntetés velejárója, hogy a tömeg együtt mozogjon és együtt éljen. Ehhez szükség van közös jelszavakra, könnyen és látványosan kimondható üzenetekre. A legjobb eszköz erre a közös dal, nóta, skandálás.2006-ban a focimeccsen szocializálódott közeg könnyen átvitte…..
Teljesen kizárt, hogy december 6-án ne Finnországba vezessen az utunk (ezúton is üdvözlöm Joulupukkit, remélem, mindenkinek hozott valamit – nekem virgácsot hozott, amiért annyira elmaradtam a levelek megválaszolásával, de megfogadtam, hogy mihamarabb utolérem magam), úgyhogy ma…..
Az sajnos nem ritka, hogy üzletek, bevásárlóközpontok előtt elég szűkre jelölik ki a parkolóhelyeket, az autók többségén ott díszeleg egy-két ajtórányitás nyoma. Ezt az elkövetőjük rendszerint elsunnyogja vagy simán nem is érdekli. A. viszont pont látta, amint az ő autója…..
Péterfalvi Attilával szemben Novák Elődnek bizony igaza van. Legalábbis a múlt csütörtökön kipattant, a Péterfalvi NAIH elnök korábbi állásfoglalásának tartalmával kapcsolatos vitában. Szerintünk ugyanis annak alapján jóhiszeműen gondolhatta a jobbikos képviselő, hogy…..
Vannak ezek a kérdések a Tv2-n, amikor a nézők véleményét mérik fel mindenféle kardinális kérdésben, legutóbb például a "Mondjon-e le Gyöngyösi Márton?"-témakörben. A válaszokat csinos grafikonokon jeleníttették meg, csík alul, csík fölül, igen-nem, minden infó a…..
   Van Budán, a Nyéki-hegy oldalában egy különös erdőfolt, melyről még nyáron volt szó az Urbanistán: állítólag Nagy-Magyarország alakja van. A Diktatúrák árnyékában című könyv szerint szándékosan telepítették ilyenre Trianon után…..
Varánusz Bayermenet: no kecmec! 2012.10.22 05:35:57
Kedves naplóm! A büdös picsába. Abba.  Itt majdnem be is fejeztem, mert olyan nehezen találom a szavakat most, mint egyszeri Meggyes Tamás a perköltségeim árát. Hogy dűlt volna rá a turul szobor ennek a hülyének a fejére. Detélleg. Lassan inkább mennék az orgoványi…..
külvárosi 2012.10.22 10:50:51
@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.):
az a fajta demokrata vagy aki megmondja ki hova mikor mehet? :)))

ui:sokan lesznek, nagyon sokan! :)
A videón látható férfi jegy nélkül utazott a belgrádi városi buszon. Lebukott, ám nem akarta elhagyni a járművet, inkább erősen megkapaszkodott. Az ügyet a rendőrök vették át, akik nem túl finom módszert választottak a bliccelő megregulázására. Az ügy persze folytatódik,…..
Naiv biciklista szóváltásba keveredett a Pronto Pizzéria személyzetével, miután átgörült a szerintük a teraszukhoz tartozó járdán. A szóváltásból verekedés lett, másnap pedig a tulajdonos megígérte neki, hogy többet nem fogják bántani: 2012. augusztus 7.-én kedden, hat…..
külvárosi 2012.08.31 10:22:05
Érdeklődve olvastuk, hogy érdeklődve olvasták a mikroblog-labirintus tumblren az augusztus 20-ai Nekünk a magyar posztunkat. Úgy gondoltuk, érdemes lenne egy újabb kört bevonni a körkérdésbe: a tumblr mikrobloggereit. Ugyanazt kértük tőlük, mint a szerzőinktől: írják meg…..
Valamikor a 90-es években, ha valaki felvetette, hogy a hunoktól származunk, kiválasztott ázsiai nép vagyunk, szelíd sajnálattal átitatott megértéssel néztünk rá, mint egy injekciós királypártira, sejtettük: a közelben MIÉP-gyűlést tartanak. Manapság a szittyák a Kurultájon…..
Nem történhet úgy tragédia, hogy valaki ne próbálja rögtön saját szélsőséges nézetei igazolására, esetleg azok terjesztésére felhasználni a szörnyűségeket. Az elmúlt napokban az egész országot sokkolta a fiatal pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata halála. Számos…..
külvárosi 2012.07.16 16:14:04
@B.B/alias B.B: akkor kicsit hamar kezdted.
A háborús bűnösök már csak ilyenek: nem adják fel önként magukat, bujkálnak. Ezt a sorsot választotta a Randolph L. Braham történész által csak kassai szadistaként emlegetett Csatáry László, akit vasárnap a brit The Sun bulvárlap talált meg budapesti rejtekhelyén. A több mint…..
külvárosi 2012.07.16 15:56:54
@Csehszlovák Kém:
milyen rugalmasan kezeled az "erkölcsi" kérdéseket.
külvárosi 2012.07.16 16:04:50
@delano: 98 éves, szerinted mit értene belőle?
Az EU gazdasága sincs a legjobb passzban, és a következő költségvetés két fő tényezőt próbál egyensúlyba hozni. Egyrészt az adósságmegosztást feltételező szolidaritást, másrészt a nemzeti pénzügyi, költségvetési és gazdasági szuverenitás fokozott átruházását…..
külvárosi 2012.07.11 13:24:09
@Psyman: erről van szó.
én nem látok semmiféle féket és ellensúlyt az eu-n belül.
még pár év, talán egy évtized, és sokan fognak csodálkozni sokakon, hogy amazok miért érzik gyarmati sorban magukat.

most majd egy kicsit több pénzt kap németország belgium.. stb. teljesen logikusan a csórók rovásra. nesze neked felzárkózás.
Tegnap az Országgyűlés megszavazta az új Büntető Törvénykönyvet, amelynek értelmében többek között szigorodnak a drogfogyasztókkal kapcsolatos jogszabályok is - ez fiatalok tömegeinek megbélyegzését eredményezi: ha pálinkát iszol, az rendben van, ha elszívsz egy spanglit,…..
külvárosi 2012.06.26 14:20:25
@kovi1970: már hogy a fenébe ne lenne köze a szabadságjogokhoz?
azt eszek iszok és szivok amit akarok. baromira senkinek semmi köze hozzá. és senki ne jöjjön a tb költségeivel amig tizmilliós nagyságrendet tolok bele mire nyugdijba megyek.
felőlem meg is szüntethetik a kötelező tb-t, képes vagyok biztositani magam piaci alapon.

na akkor még is mi a franc köze van másnak a saját testemhez?
külvárosi 2012.06.26 14:54:34
@Yatumux: najés?
fűtenek van kaja, nincs adóterhelés. a kecót meg kiadom albérletbe, és amikor kijövök lesz miből füvet venni.
külvárosi 2012.06.26 15:10:33
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: 20 éve szivok. simán lehozok egy átlag feletti iq tesztet. na persze nem betépve, úgy csak gyenge átlagot tudok, már próbáltam :)
Játsszunk egyet!Négy európai várost rejtettünk el a képeken: A négy európai város közül az egyik nem kíván befektetni egy magas nyomású mosóba (44 ezer HUF) és közmunkásba (havi 47 ezer HUF), aki minden reggel lemosná a lépcsőket, és összeszedné a szemetet (éves…..
Három szerencsétlen idióta könyvet írt arról, hogy Orbán Viktort amerikai alapítványok és az EU intézményei meg akarták buktatni.  A könyv megírásának ötletét az adta, hogy túl sok az arra utaló ok-okozati összefüggés, hogy Magyarország és Orbán Viktor ellen…..
  Csatlakozzon a Civilek a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesülethez! További részletekért kattintson IDE!   Tisztelt Mt!   Sürgős segítségre, tanácsra volna szükségem, remélem tudnak tanácsolni valamit. Az a helyzet, hogy a feleségemmel és a kislányunkkal…..
külvárosi 2012.06.08 15:42:53
@nemecsek ernő áruló:
elég vicces, hogy elitéled a zsidózást mikozben ugyanazon vádakat a magyarokra igaznak véled.

láttál már tükröt?
külvárosi 2012.06.08 17:21:17
@reccs: lehet.
nekem nincs kövezetlen főnököm és jobbra állok.
viszont őszintén mondom, hogy bárkit elengednék nyaralni aki szol előtte vagy két héttel.
és az a cég, aki nem engedheti ezt meg magának, annak nincs jövője, így az ottani állás sem sokat ér.
„Köszöntjük a megjelent minisztereket és államtitkárokat, akik nyitottak arra, hogy kapcsolatba lépjenek a szakmával” – ironizált Topolánszky Ákos a hazai drogpolitikáról szóló civil fórumon. Az egyeztetésen a kormány ismét csak olyan szinten képviseltette magát, hogy a minisztériumi szakembereken…..
külvárosi 2012.05.02 15:58:18
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
a drogoknál nem az szokta okozni a bajt, hogy rossz a minősége hanem az, hogy túl jó.
ha rossz legfeljebb nem áll be az áldozat. ettől még baja nem lesz.
amúgy meg nem szabad forgalomba hozni, és ezzel rengeteg kérdésed lezárult.
külvárosi 2012.05.02 15:59:58
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
melyek Magyarország számára ebben a kérdésben mozgásteret jelentenek nem teszik lehetővé a fogyasztói dekriminalizálást.

------------

ha nem haragszol érte, ez egyszerűen nem igaz.
külvárosi 2012.05.02 16:29:53
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
még így sem hiszem. azért nem, mert ezzel ellenkező gyakorlat van a legtöbb eu-s országban.
Ghostwriter Ahol a part szakad 2012.04.25 19:42:00
No, akkor kezdődjék a tánc – tárgyal velünk az EU, és az IMF. A jobbik énem azt mondja: ennek örülni kell. Egyértelmű: minden magyar érdeke, hogy legyen tárgyalás, helyreálljon a forint árfolyama, satöbbi. A most már elkerülhetetlen megszorítások miatt így is mindnyájan…..
Párhuzamos univerzum igenis létezik. Az egyik Kedves Vezetőnk retináját kápráztatja álságos valójával, a másik, a szürkébb, nyomorúságosabb, hányingerkeltőbb meg a mi rögvalóságunk. Talán nem kell hangsúlyozni, hogy a két valóság nem is hasonlít egymásra. Csak a…..
külvárosi 2012.03.23 11:47:49
@iii: jah.. ha nem elég az a 150 pult :)
külvárosi 2012.03.23 12:00:58
@iii: oké.
csak már kezd idegesiteni ez a csóró kis párt imidzs, igazából akkor kezdett amikor a kampányköltséget hazudták 2010-ben. a nagyságrendet sem sikeül bevallani, nem hogy a pontos számot.
külvárosi 2012.03.23 12:20:25
@iii: egészen egyszerűen nem voltak benne tételek. az óriásplakátolás az úgy ahogy van kimaradt, csak a nyomdai munka volt emlitve. na de a felület bérlése? talán ezek a pultok sincsenek benne, pedig gyors számolás után diszkont áron is 4,5 milla netto...ezek a pultok közel 10%-a a költségnek
Nívó BKV vagy debreceni stadion? 2012.02.22 16:04:18
Ha azt a kérdést teszem fel, hogy melyik a fontosabb, a szétlopott BKV rendbetétele vagy a debreceni stadion, szerintem sokféle választ fogok kapni, attól függően, hogy vidéken vagy a fővárosban él a válaszadó. Maguk a szocialisták sem értettek ebben egyet, mert míg a fővárosi…..
külvárosi 2012.02.23 02:14:58
@villamos alóli kacaj:
természetesen felőlem is bezárhat a bkv-t. pont leszarom.
külvárosi 2012.02.23 09:59:01
@nanehogymár:
Szerintem meg tobbet csorgattak, és csorgatnak, mint azt gondolnánk.
Véletlen volt részem beszállitóként látni a BKV működését. Tőlem vették az anyagot, de még 4 kézen átment mire a bkv-hoz ért.
Mondom neked, egy golyóstoll nincs ott szó szerint, ami nem visszaosztós muatavány nélkül lenne beszerezve.

A stadiont nem egy csapatnak épitik, hanem a közösségnek. A csapat az fizet érte, amikor használja.
A szerző a HVG brüsszeli tudósítója   A tények és a médiafolyamból a fejekben lerakódó részletek általában jó, ha köszönőviszonyban vannak egymással. Vajon mi rögzült a brüsszeli buborékban élőkben a Magyarországot övező felfokozott figyelemből?  …..
külvárosi 2012.02.23 00:26:22
@Szun vu kung:
A gdp 1% a kozvetlen lóvé ami onnan jon. persze ezer szálon kotodunk egymáshoz, de a kozvetlen lóvé az ekkora tétel.