Adatok
Író Lena
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Gyerekként soha nem értettem, hogyan lehetnek szomorúak azok az emberek, akik szerelmesek, hiszen állítólag a legjobb érzés a világon. Akkor miért van az a sok összetört szívű, az életben már semmi szépet nem látó ember?
Vágytam a szerelemre. Mindennél jobban. Arra, hogy legyen mellettem valaki,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Kivételesen sikerült egészen hamar teljesítenem az ígéretemet. A történetet már volt szerencsém korábban elolvasni, szóval most csak egy gyors vélemény erejéig léptem fel ide.
Már azzal megnyertél magadnak, hogy a kedvenc párosommal íródott a történet, az meg, hogy ráadásul egy nagyon is jó író alkotott velük, csak fokozta a dolgot.
Nagyon tetszett, ahogy szépen levezetted Jungkook az idő múlásával sem múló érzelmeit, mert imádom, mikor egy író ilyet csinál, és képes keresztülhidalni a szavaival az éveken és úgy kifejezni, hogy az olvasó számára tökéletesen érzékelhető legyen minden érzelem és gondolat. Ez elég nehéz, szóval nagyon örülök, ha van olyan történet, ahol ezt mégiscsak meg lehet találni.
A helyesírásod is jó, mindössze egy hibát találtam, ami a tízedik volt, persze nem szőrszálhasogatásból mondom, csak nagyon szép a történet, így ennek sem szabadna benne „csúfoskodnia”.
Nagyon tetszett a történet, Jungkook valahogy olyan valóságosnak tűnt ezzel a bátortalanságával, mostanság egyébként sem járja kezdeményezni, szóval abszolút jól adtad át az egészet.
Nagyon szimpatikus volt az írásstílusod és öröm volt minden sorát olvasni, nagyon szépen köszönöm az élményt, meg igazán örülök, hogy megosztottad velünk ezt a művet. :)