Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Péter Körtélyesi

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Határátkelő Meghollandulok 2018.03.06 06:30:00
„Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek.” Faludy Györgynek ezzel az idézetével küldte el történetét Péter, akinek pár hete már egyik vasárnap ajánlottam egy vlogját, most pedig kérésemre megírta történetét is. Lesz benne sok érdekes…..
Péter Körtélyesi 2018.03.07 22:35:05
@karandash:
Nem, nem MLM biznisz volt. Sikeres cég volt. Jó bevételekkel. A A lényeg az lett volna, hogy sok ember által, nagyon jónak tartott munkát adtam fel valami egészen másért.

Az tény, úgy tartottam előadásokat az egészséggel (is) kapcsolatban, hogy szabad időmben kávéztam, cigarettáztam. Az is tény, hogy soha nem mondtam senkinek, hogy ne cigarettázzon, vagy kávézzon.

Coffeeshop etikettel tényleg nem voltam tisztába. Ahogy írtam, rögtön el is oltottam a cigarettát.
Az, hogy a fű menyire egészséges, ebbe szerintem kár bele menni. Pláne, hogy elemezgettétek a többiekkel. Nyilván nem egy a véleményünk.

"Petike Dórit szépen kivitte magához, aztán amikor minden egyenesbe jöttek, akkor Dóri átnyergelt egy másik pasira. De persze maradjunk legjobb barátok... Friend zone level 9999! Ha a lakótársaira haragudott Peti, akkor talán Dóri is megérdemelt volna egy kokit vagy sallert."

A kommented ennél a pontnál vált bántóvá. Csak sajnálni tudlak amiért a leírt soraim alapján ezt tudtad kikövetkeztetni. Igazából nem érintenek meg a negatív kommentek. Nem ismertek, csak meg és elítéltek. Viszont a volt páromat bántan és ilyen típusú embernek beállítani... ez egyszerűen rosszul esik és bánt.
Szeretnék gratulálni önmagadhoz.
Péter Körtélyesi 2018.03.07 23:02:31
A Gandalf-os idézet egy poén volt a párkapcsolati állapotomra. Nem várom a sült galambot, sem egy "vezérürüt". :D
Jelenleg egyedül álló vagyok és keresem az igazit.
Magyarul, csajozom és élvezem. :D Dóri után voltam már szerelmes, de ...

A munkám nem szégyellem, de nem is tervezem sokáig betölteni azt a pozíciót, viszont már véglegesített szerződésem van náluk, ez pedig kell a ház vásárláshoz amit még 2018-ban szeretnék elintézni. Addig nem váltok.
Ez mellett én üzlet szerűen fotózok, filmezek, operatőrként is dolgozok, festményeket készítek, grafikai munkákat végzek, stb. Nyilván egyikben sem vagyok a legjobb, de nem is akarok a legjobb lenni. Mindegyikkel szeretek foglalkozni. Csak azért elengedni a többit, hogy 1-2-ben legyek jobb, ... hááát nem.
Ezek, az mellett, hogy kielégítik az alkotás vágyamat, megélhetést is biztosítanak. A gond az, hogy bár megélni meg tudnék belőlük, viszont a Bankoknál lakás hitelhez, nem elegendőek.

Szerintem, hogy képesek voltunk kiszállni egy nem tökéletes kapcsolatból (Én 36 éves voltam Dóri 33 volt) és "újra " kezdeni, mindezt úgy, hogy nem volt veszekedés, csapkodás, hanem értelmesen meg tudtuk beszélni illetve mai napig jó barátságban vagyunk, ez egy jó döntés volt. Mindenképpen jobb, mint együtt maradni, csak, hogy ne legyünk egyedül.
Család után nem KELL nézni.
Olyan kapcsolatra nincs szükségem, ami csupán az egyedüllét ellen véd. Én egy boldog párkapcsolatot szeretnék, ahol nem csak segítjük egymást és támogatjuk, hanem inspiráljuk is.
Egy ilyen párkapcsolatnak van értelme.
Egy ilyen párkapcsolatban van értelme egy vagy több gyereknek is.

Az álmaim vannak és rendben vannak, köszönik szépen. :)

Köszönöm, hogy ennyien elolvastátok a "cikkemet".
Legjobbat kívánom mindenkinek!

Ui.:
Akinek nem tűnök rossz arcnak, nézzen rá a csatornámra. :D :D
www.youtube.com/watch?v=uyA0lwnjgww&t=9s
Hallottatok már a Polder-modellről? Őszintén szólva én még nem, pedig a holland társadalom jórészt ezen a filozófián alapul. Persze nem csak ezért jó Hollandiában élni, hanem mert mindig a megoldást keresik, és kifejezetten pozitívan gondolkodnak – derül ki a Hollandokk posztjából, ami természetesen…..