Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mészáros Emese

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.02.20. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Lucky 2018.05.09 15:35:46
Ebben a filmben szinte semmi sincs, csak egy öregember. És ebben a semmiben meg az öregben minden benne van. A lassan csordogáló mindennapok, emberi kapcsolatok, és egy titokzatos, néma belső világ, amelyet egy legendás tekintet fejez ki...
Mészáros Emese 2018.05.16 14:27:08
Nos őszintén meg kell mondjam nekem ez a film tetszett nagyjából a legjobban. Nagyon sokat nevettem rajta, hiszen Lucky ért az iróniához, viccet tud csinálni sok mindenből, még úgy is hogy ő közben nem nevet velünk. Azt gondolom hogy az, hogy a dolgok ilyen lassan követik egymást a filmben, nem hátrány, mer türelmesen ki kell várni. A kedvenc részem Roosevelt elnökúr szárazköldi(!) teknősről szólt, mert ahogy abban a jelenetben elhangzik a teknős védőbeszéde, úgy érzem, én is akarok egyet, mert tényleg csodálatos teremtmények, akik megértenek!
Egyébként Lucky nekem nagyon szimpatikus volt a film egésze alatt, tetszik hogy láttuk a hétköznapjait is, amikor mások is látták, és azon pillanatokat is amikor senki sem látta őt. Tetszik, ahogy megpróbál valami furcsa kapcsolatot, esetleg összhangot fenntartani a külvilággal, miközben a saját démonaival, vagyis igazából az elmúlással küzd. Utóbbit pedig még magának is nehezen vallja be. Kiemelném még a pillanatokat, mikor Lucky mosolyog. Nem tudom hogyan csinálták, de olyan mintha az egész világ mosolyogna vele. Egyébként Lucky gondolatai és monológjai nagyon tetszenek nekem, és végre egy film amiben a dohányzásnak értelmezhető szerepe van, és nem az az érzése az embernek hogy fúj, undi, vagy jaj de imádom, hanem úgy tud semleges maradni hogy saját történetet kap. Szóval a lényeg hogy én nagyon élveztem ezt a szájharmonikás filmet!
Filmklub Út a vadonba 2018.04.26 10:15:10
Érdemes-e feladni mindent, a városi élet kényelmétől a családi és baráti kapcsolatokig a teljes szabadság reményében? A főhős eldob mindent, ami a "civilizált" világhoz köti, és elindul egy úton, melyet maga választott. Az út egyszerre külső és belső: vándorlás országutakon, potyázás tehervonatokon,…..
Mészáros Emese 2018.05.07 11:09:49
Mikor egészen kicsi voltam, bátyámnak voltak olyan késztetései, hogy sokkolja a családot és engem is. Mikor 7 éves voltam, láttam A forrás című filmet, majd kicsivel később megmutatta az Út a vadonba-t. Akkor nagyon féltem a filmtől, borzasztóan szorongtam, mert a zene és a történet egy olyan egyveleget alkotott, amit nehéz volt megérteni, vagy egyáltalán elfogadni, és mikor a végén kiderült hogy true story, attól teljesen rosszul lettem. Egyszer aztán 14 évesen megnéztem egy barátnőmmel (közben megvettük dvd-n) és érdekes volt, mert őt semennyire sem kötötte le, én meg csüngtem rajta. De jó lehet így kiállni magadért, de jó lehet ellent mondást nem tűrően viselkedni, kiszakadni a családi szennyből, és elmenni, azt tenni amit csak akarsz, barátságokat kötni és megszakítani, elköteleződés nélkül lenni. Aztán most újra néztem, és megint az az érzésem, hogy valami újat mutatott. Először is a családi tragédiákat sokkal jobban értem, és a dühöt Alex iránt sokkal jobban érzem. Libabőrös vagyok attól, ahogy a húga narrálja a filmet, szinte szenvtelenül. A zene és a hangulat segíti a nézőt feldolgozni a tényt, hogy valami igazán nehezen befogadhatót néz - szerintem. Kíváncsi vagyok, vajon a bizonyos Christopher McCandless mit mondott volna, ha előre tudja, hogy ez lesz a vége a történetének? Megbánta volna, visszafordult volna, vagy csak azért is végig megy az úton? Szerintem arra az emberre aki ilyet meglép, nem mondható hogy önző. Persze, borzalmas szenvedést okozott a családjának, a szeretteinek, sőt, az út alatt megismert embereknek is, akik a szívükbe zárták őt. De szerintem addig, amíg az ember saját akarata és benyomásai mentén éli az életét, és teljesen elhagyja a külső kontrollt, nem lehet azt mondani rá hogy önző, hiszen így vagyunk mi is huzalozva. Az ilyen emberek sose fognak kielégülést találni a földön, a szociális kapcsolatokban vagy a mások által befolyásolt és irányított életükben, csak akkor ha ténylegesen a kezükbe veszik a irányítást.
Filmklub Flört 2018.03.15 07:53:31
Három azonos, de mégis más történet. Könnyed szerelmi kapcsolatok, amelyek választás elé állítják a szereplőket: ki mellett köteleződjek el, vállaljak-e közös jövőt bárkivel is? Változtat-e a kulturális háttér az érzelmeken, a döntéseken?..
Mészáros Emese 2018.04.25 07:45:38
Hát ezt a filmet volt szerencsém egyedül látni, és nehéz volt. Egyáltalán nem éreztem hogy olyan hatással lett volna rám, mint bármelyik ezelőtti film, sőt...vannak bizonyos filmeknek olyan aspektusai amit egyszerűen nem értek. Lehet velem van a baj, de sajnos a Flörtöt befogadni nem nagyon tudtam. Ahogy láttam nem vagyok egyedül, és azért örülök mégis hogy ez bekerült a listába, mert végre valami kicsit megosztotta az embereket. Az hogy háromszor látjuk gyakorlatilag ugyan azt, számomra elviselhetetlen. Hogy háromszor látjuk ugyan azt, de azért kicsit máshogy, még ez is necces, de belefér. Nagyon vártam, hogy legyen valami nagyon egyedi, nagyon speciális eset. Persze a homoszexuális kereskedő és fiatal srác pár kizökkenti az embert, és a Japán részek sem megszokottak (kicsit más is volt a többihez képest) azért szerintem valami NAGYON más még ráfért volna a filmre...teszem azt: hogyan flörtölnek az eszkimók? MI fér bele egy afrikai törzsnél? Tudom, nem teljesen ide illő népcsoportok, de sajnos ilyen extrák nélkül számomra elveszik a film. Azért mentségére felhoznám, izgalmas volt megismerni, hogy az ember mindenhol ember. Időre szüksége van és szeret másokat időkorlátok közé szorítani, miközben önmaga türelmet kér.
Filmklub 1945 2018.02.28 10:39:05
Török Ferenc filmje egy, a magyar történelemben alig feldolgozott időszakról szól: a második világháború éppen véget ért, a főszereplők a hazatérő túlélők és az otthon maradottak. Szinte két, egymással összefonódó filmet látunk: a személyes történetek kusza, szubjektív hálóját és a…..
Mészáros Emese 2018.03.19 23:07:56
Először nagyon féltem ettől a filmtől, egyrészt a címe miatt: na ne, már megint ugyan az a lerágott csont. Bár nagyon szeretem a holokauszt témájával foglalkozó filmeket - ha lehet ilyet mondani - úgy érzem, már épp elég feldolgozás készült belőlük. Másrészt, közeli barátaimtól hallottam negatív kritkákat a filmről. Nos számomra ezek a kritikák már nem relevánsak. A film igazán tetszett. Már az nagyon beszédes, hogy fekete fehér, és egyáltalán nem illik bele a hasonló témakörű filmekbe. Már csak azért sem, mert ez a téma teljesen más. Igazán szórakozatató volt, hogy a két zsidónak az útja, mint egy madzag, húzódik középen, körülötte meg minden összeomlik. A békés, feszültséggel és kimondatlan konfliktussal teli kis falu életét megbolygatják az idegenek, és mindenkiből előjönnek saját ösztönei, melyekről (mint oly sok esetben az életben) kiderülnek, hogy pusztító, özönvízszerű ösztönök. Izgalmas látni, hogy két ember, pusztán a jelenlétével mennyi izgamat tud kelteni. Mondhatni "sok hűhó semmiért." Egyébként Rudolf Péter alakítása zseniális és undorító (mármint akit eljátszik). Én vidéken lakom, és nálunk is van egy pár ilyen alak, úgyhogy úgy gondolom, hogy az ő karaktere sikeredett a leg kiforrottabra - egy ember aki irányítja a szálakat, legyen az a családban, szerelemben vagy üzletben.
Viszont mindezek ellenére mélyen megrázott a film, és nagyon örülök neki, hogy elkészült. Végre van valmicske képünk arról, hogy mi történt az után...
Filmklub Füst 2018.02.14 11:19:17
Egy sarki dohányboltban összetalálkoznak, beszélgetnek az emberek. Mindenki hozza a saját történetét, gondolatait. Ahogy rágyújtanak, a füsttel együtt a történetek is lassan bontakoznak ki, és az átlagos mindennapok izgalmas emberi élettörténetekké állnak össze...
Mészáros Emese 2018.02.21 00:07:36
Nos, miután eljöttem a filmről egészen addig a pillanatig suttogva beszélgettem partneremmel míg ki nem léptünk az iskola kapuján - ezt jelentette ez a film. Nem volt erőszakos, nem nyomta le magát a torkomon, pusztán kellemesen kaparta azt. Gondolok itt arra, hogy: első találkozás mint fiú az apával, hát mi ez ha nem hátborzongatóan izgalmas? Mégis ott a kellemetlen érzése az embernek, hogy ez történhetett volna máshogy is. Így ennek a mozzanatnak is - ahogy több másnak - egy fajta üzenete van: van-e élet a hibáink után? Mert hogy tévedni emberi dolog azt már minden szereplő megtanulta a saját bőrén.
Nagyon személyes film, szerintem nincs befogadó aki kicsit ne nézne magába, ne értékelné át a zsánerét filmek és talán emberek terén. Vagy legalábbis az biztos, hogy az előbbit nézve én vettem egy 180 fokos fordulatot. Kezdetben nem izgatott a film, unalmas, több szálon futó bonyolult sztorira számítottam, ami azzal kápráztat el, hogy a 10. percben már nem értek belőle semmit. Ehelyett kaptam egy filmet a dohányboltban dolgozó bácsiról, a szomszédban lakó íróról, az apját kereső fiúról és a drogos munkanélküli lányról az utcáról, aki minden nap kér egy szál cigit meg némi aprót. Annyira mindennapi, annyira átlagos, hogy bármelyikünk életéből lehetne egy kiragadott részlet, és közben van egy varázsa amit nem nagyon tudok megfogalmazni, és az visz, és ezért több a film is mint a hétköznapok, és lettem több én is. Valahogy így. Szóval pont mint a füst: valaki az arcomba fújta, és nem fordítottam el a fejem.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása