Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gyorgyigabor

30 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bevezetés, előzmények, verseny kiválasztása: Mikor 2020-ban négy nap során bejártam a KAT 100 (a 100 mérföldes táv) útvonalának kb. 70%-át (videóm nézhető ide kattintva ), azzal az érzésekkel, értékeléssel zártam a pár napot, hogy nem gondolom, hogy visszatérnék a versenyre, mert túl sok a dózerút,…..
  A Zemplén 700 (www.zemplen700.hu ) egy – mondjuk így – természetjáró kihívás kirándulóknak, terepfutóknak, mely során a Zemplén 700 m feletti csúcsait kell felkeresni (igazolás geogo-val, vagy track-kel). Nincs fix útvonala, ám a szervezők közzétettek egy javasolt útvonalat (egyik irányban 70 km…..
Az idei egyik célversenyemnek ismét az Ultra Janosik-ot választottam, mert úgy gondoltam, javítani tudok a tavaly futott időmön. A mostani edzettségemet figyelembe véve viszont végül más döntést kellett hoznom. Ahogy a korábbi posztban már említettem, július közepén döntöttem úgy, hogy átnevezek…..
Az Ortler höhenweg (magashegyi út) a svájci határ közelében, Észak-Olaszországban, gyakran 2500 m felett vezető, kijelölt útvonal, amely az Ortler (3905 m) hegycsúcsot kerüli meg útközben igazán szép helyeket felkeresve. A táv 119,5 km, amely során a kiírás szerint 8126 m szintemelkedést kell…..
Ma délután a youtube-on közzétettem a börzsönyi Kör második teljesítésérről készült, hosszú, teljes videót / filmet. Néhány gondolattal kiegészítem, aztán a napokban az élménybeszámolóm is meg fogom osztani. A Kör Magyarország legmotiválóbb és egyik / talán legnehezebb, terepfutó kihívása: 152 km +…..
2020. szeptember 12. 16:43-tól 24 órán át a Pilis-tető emelkedőjén terepfutottam, mely idő alatt végül 104,5 km-re 7377 m szintemelkedést másztam meg / gyűjtöttem. A terepfutás nemzetközi világában az utóbbi hetekben (2020. augusztus - szeptember) kétszer is megdőlt a 24 óra alatt gyalog /…..
2020. április 27-én, varázslatos terepfutást (100,4 km + 4715 m) tettem a Börzsönyben, amelyről vázlatpontokba szedve írok néhány érzést, gondolatot, tapasztalatot. (élménybeszámoló írásra nincs is időm, ugyanakkor videó az készülni fog). Célom volt a KÖR első harmadának újabb bejárása, tempóm…..
(magamnak írt, de megosztásra kerülő értékelés, figyelembe veendő tapasztalatokkal)    2020. február – márciusban kétszer futottam a Börzsönyben, mindkétszer nagyrészt a KÖR útvonalán. Számomra mindig két célja van az útvonal újabb bejárásának: 1, az útvonaltévesztésre esélyt adó szakaszokon újra…..
Valamelyest érdekelnek a számok, de természetesen az élmények és elégedettség vagy hiányérzet az, ami meghatározza, hogyan értékelem egy évem (jelen esetben sport szempontjából). Továbbra is örömfutó vagyok, így 2019-re nem volt számszaki cél, hogy az év során hány km-t szeretnék futni.…..
Sokan izgatottan várjuk január 9-ét, amikor kiderül, hogy ott lehetünk-e a gleccserek díszítette Mont Blanc körül, vagy „félkörül” vezető valamelyik rangos versenyen. Ismerve az esélyeket, többen lesznek azok, akik a sorsolás – számukra – szerencsétlen eredménye után az Ultra Trail du Mont Blanc…..
gyorgyigabor 2020.01.03 23:02:11
@nikimoves: Köszi szépen Niki ! Örülök, hogy tetszett. Szeretek minőségi tartalmakat írni, olyat, ami az érdeklődőknek ad valamit, időnként csak, hogy jó átélniük a versenyem, időnként olyat, ami hasznukra válik / lehet.
Milyen terveid vannak 2020-ra ?
gyorgyigabor 2020.01.06 10:04:36
@nikimoves: Mik a legpriorizáltabb versenyek ? Ha nem verseny, akkor "csak" kötetlen, kellemes futások, esetleg új környékek felfedezése ?
Mondjuk sok versenyre én sem járok. Kevéssé lázba hozóak maximum társaság miatt jöhetnek szóba. Nem az vagyok, akit az hajtana, hogy évente 20-40 éremmel több lógjon a falon, majd hely se jusson nekik. Pár kedvencen kívül már csak az ütős versenyek érdekelnek. Néhányra meg filmezés miatt megyek, ha úgy adódik. :)
A pireneusi 100 miles Sud de France harmadik magashegyi, százmérföldes terepfutóversenyem volt, amely egyfelől újfent megerősítette, miért is imádom a Pireneusokat, másfelől az élményen túl azt a jó érzést is megadta, ami célom is volt: úgy látom, százmérföldes versenyek terén talán sikerült valamit…..
A KÖR (152 km + 7100 m) és az Ultra Trail du Mont Blanc (170 km + 10000 m) 2018. évi teljesítését követően 2019. évre két százmérföldes, magashegyi  terepfutóversenyt néztem ki magamnak. Nyárra a korábban bemutatott, alpesi Swiss Alps 100-at (160 km + 9650 m), őszre pedig a Pireneusokban 6 éve…..
gyorgyigabor 2019.12.01 23:02:11
@Burgermeister: Utólag is köszönöm szépen a drukkolást ! :)
Most közzétett posztomban láthatod is, hogy sikerült. Bár gyanítom, szinte biztos, hogy már belefutottál a videóba. :)
(a blog.hu - ra ritkán jövök fel, de lehet, hogy ezen is változtatnom kell. A facebookon, vagy youtube-on érkezett hozzászólásokra azért jellemzően hamar válaszolok. :) )
Néhány sor a videó mellé:A pireneusi 100 miles Sud de France (174 km + 8700 m) terepfutóverseny volt idei negyedik 100 km feletti versenyem és futásaim kezdete óta a harmadik, amely távja legalább száz mérföld. Talán a kis és a közepesen nagy versenyek határán lehet, noha az útvonala alapján - és ha…..
Nem tudtam már magamban tartani az alábbiakat:A szeptemer 13-tól kezdődött 5 hétben 7 alkalommal vág / vágott neki valaki / vág neki egy-egy pár a KÖR-nek (152 km + 7100 m). Hirtelen úgy tűnik, megnőtt ezen, nagyon motiváló terepfutó kihívás népszerűsége. Ma is úton van egy próbálkozó. :) Tőlem is…..
2019. augusztus végén 5 napot a Mont Blanc lábánál, Chamonix-nál töltöttem és az időjárásnak köszönhetően mindegyik nap volt lehetőségem pár órát terepen futni. Terveztem is, több alkalommal volt is lehetőségem a világ legjobb fuit is videózni verseny közben, mögöttük futva. 2. nap felmentem a…..
A Swiss Alps 100 Endurance run terepfutóverseny egy fiatal verseny, hiszen a 2019. évi rendezése még csak a harmadik lesz a sorban. Három távon lehet rajthoz állni: 50 km, 100 km és 160 km, azaz 100 mérföld. A rendezvényt Svájcban, a csodás klímával rendelkező, délről havas, gleccseres 4000 m-es…..
Ami az Alpokat illeti, ezeddig Ausztriában és Svájcban keveset futottam még, Olaszországban viszont 100 km-es terepfutóversenyt (Gran Trail Courmayeur (105 km + 7000 m)) is teljesítettem, míg az Ultra Trail Mont Blanc (UTMB: 170 km + 10000 m) során és a megelőző bejárós napokon Franciaországban is…..
Egyre közeledik augusztus közepe, ami egyet jelent a már-már szokássá vált nyári Magas-Tátra kiruccanással. Tavaly már összekötöttem az aktív pihenést egy versennyel - Tatranská Šelma Vertical - idén pedig folytatni szerettem volna ezt a jó szokást, így most is versenyzem, ezúttal a Tatranská Šelma…..
( Mielőtt belekezdenék, elárulom és megnyugtatásul közlöm az érdeklődőkkel, hogy lesz versenybeszámoló a 2018. évi UTMB-mről és az idei Madeira Island Ultra Trailről is. :) )Motiváló versenyek közti válogatás után 2019. évre négy 100 km feletti terepfutóverseny teljesítését ütemeztem, ezek közül…..
A Gran Trail Courmayeur a Mont Blanc olasz oldalán, egy hosszabb szakaszon a világ egyik legnevesebb és biztosan a legrangosabb terepfutóversenyének, az Ultra Trail du Mont Blanc útvonalán vezető, csodás vonalvezetésű – szintén terepfutóverseny. Leghosszabb távja 105 km, amelyhez a kiírás szerint…..
2017-ben az Ultra Pirineu a Skyrunning terepfutó versenysorozat ultra távú „világkupa” versenyeinek befejező állomása volt, nevéből adódóan a Pireneusokban található, nehézségét illetően sokat (de nem mindent) elmond a 110 km-es távra jutó 6768 m szintemelkedés (2019. évre rövidebb lett). A verseny…..
Hatalmas várakozással vártam az idei célversenyem, a Salomon Ultra-Trail Hungary-t  és hát el is jött a nap, a nap, amire gyakorlatilag hónapokat készültem. Mondhatnám, hogy éveket, hiszen az elmúlt hét év sporttevékenységének köszönhetem, hogy képes voltam ezt így megcsinálni. Ezzel együtt persze…..
gyorgyigabor 2019.06.27 22:39:20
@Dangercat: a lanolinnal kenés az a versenyt megelőző 1-2 este történik és utána zoknit kell húzni a lábra. Nekem is bevált, jobban bírja a vizet / izzadást / kevéssé érzékeny akkor a kidörzsölődésre. Én is "okosoktól" (tapasztaltaktól) tanultam és igazuk van / volt.
A május a tervezettnek megfelelően a befele fordulással telt, nem versenyeztem, nem hajszoltam a teljesítményt. Alapvetően az Ultra-Trail Hungary 112 kilométeres távjának bejárása volt a fő célom, illetve olyan futások, amiket élvezek és szívesen csinálok. A hónap időjárása elég érdekesen alakult,…..
gyorgyigabor 2019.06.06 21:41:29
@Dangercat: Azt hiszem el tudom képzelni, miért nem sürgetted eddig. Te máshogy álltál hozzá: végig gyorsan, frissen akarod a 100-at futni, nálam ez mindegy volt, 2016-ban a Transvulcania után úgy éreztem, hogy saját tempómmal le tudnék futni egy 100-ast, persze a végén már lassabban (de futva), mint az elején, de... meglett a Mátra 115-ön. :)
Tudom persze, hogy van, aki úgy van vele, hogy akkor érdemes csak ekkora távra menni, akkor akar, ha a végén is a saját elvárása szerint tud haladni.
Oké: legyen a vasárnap a "mi napunk" :)
Jó pihenést, feltöltődést addig is ! :)
Ha május 1-je, akkor Sárga 70 - 2014 óta minden év ezen napján Esztergomba zarándokolok, hogy onnan az éjszaka leple alatt a Pilisen és a Budai-hegységen átkelve eljuthassak Budaörsre. Nagyon szeretem a jelzésekhez kapcsolódó túrákat/terepfutó versenyeket, valamint az A-ból B-be útvonalakat is.…..
gyorgyigabor 2019.05.29 21:49:45
@Dangercat: Egy kérdés még. Írtad, hogy volt párszor privát frissítésed. Az UTH-n való frissítést illetően is totál felkészültél ? Megvan a bevált frissítésed, meg hogy mikor mennyi sótabletta, egyebek ? Gondolom a frissítőkön nem nagyon időzöl majd és nem lesz levesezés :). Elég azt a célban :).
Ha saras lesz a pálya, azt is gond nélkül kezeled ?

KÖR bejárásaim 1-2. kissé komolytalanjának egyikén éjjel Csóvi felé taliztam is vaddisznókkal, aztán mivel pár lépésre bukkant fel, aztán egy kismalac is, onnan kb. 20 percen át úgy haladtam, hogy fél percen át zajongtam. Akkor még (2016 nyara ) jobban féltem tőlük, bár ott is az ijezstett meg, hogy miután zajjal elijezstettem az anyát, nem sokkal később majd' ráléptem a kicsire.
gyorgyigabor 2019.05.30 10:06:05
@Dangercat: Hű, megleptél !
Amilyen profi vagy a szememben, ez itt furi, mert ... csak időt visz ha mogyizol (Kivéve, ha nálad van) ... azt még csak-csak elfogadom, hogy van benne elég só. De egyéb ásványi anyagok ?
De.... - ha vki hát én aztán nagyn hoszsan hagyományosan frissítettem bringás kihívásokon (max müzliszelet és ilyesmi), de aztán ahogy elkezdtem futni okosak mondták, hogy futva nehéz emészteni, ezért is jobb a gél / energiaitalpor. Első alkalommal furi volt nagyon: elhinni, hogy a szokásos péksüti, müzliszelet, banán helyett 80%-ban csak a bekevert por elég lesz. És működött ! Meggyőztem az agyam, hogy: "-Gábor, végülis ugynaannyi szénhidrát benen van, mintha péksütit, stb-t ennék.)
Azóta hosszú futásokon frissítésem fele - 3/4-e bekevert energiaitalpor. ultra traileken mondjuk csak fele, mert ott többeket eszek abból, amit adnak. De a bekevert porral tudok időt nyerni. :) És gyorsan megemészti a szervezet (10 perc !).
Gyors leszel így is, de szerintem idővel eljön majd nálad is, hogy kipróbálod a port / gélt / energiaszeletet.
(gélből egyébként kevesebbet fogyasztok, de 100-as versenyenként 4-5-öt szoktam azért).
Hogy őszinte legyek ezek után inkább azért drukkolok, hogy ne legyen ásványi anyga hiányod, mint hogy mily gyors leszel, mert utóbbi miatt nem aggódom. Remélem, hogy a hagyományos frissítésed most is működik majd. :)
gyorgyigabor 2019.05.30 19:27:34
@Dangercat: :)
Egyébként bocs az elütésekért !
Kell is menetközben eszegetni. :)
Ha csipegetsz és jó időben emésztődnek meg a cuccok, akkor az jó. :)
terepfutin nagy eléhezés nekem sem volt még; ezekkel a nem hagyományos frissítésekkel az is jó, hogy amikor érzem, hogy az eléhezés felé közeledek, egy gyors gél 10 perc alatt rendbe rak.
Eső: az elmúlt 24 órában a Pilisben 40-45 mm esett (Mátrában csak 25 mm, de láttam videót, ahol sárpatak hömpölygött a kocsiúton).
Úgy rémlik, hogy ez kb. egy havi eső fele. A hétvégi meleg / száradás jó lesz azért. A sár neked nem gond, akkor ha jól érzem, inkább az lenne, ha a levegő fülledt, de az leginkább (főleg) akkor esélyes, ha nem sokkal előtte lenne eső, bár néha anélkül is tud az lenni. Bőven messze van még, de egyelőre szép napos, 27 fokos időt írnak. :)