Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TomP

20 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Így kell veszíteni 2014.06.18 10:45:58
Nem tudom, hányan figyelik olvasóink közül a MotoGP-bajnokságot, de remélem, minél többen, mert amit idén ezek a határtalan zsenik előadnak, az nem semmi. Kőkemény küzdelem, nem ritkán 330-as tempó felett de úgy, hogy a hátunkon feláll a szőr és nem lehet kibírni legalább egy…..
János nem érti, hogy miért kellene neki azért fizetnie, hogy a postán kiderítsék, kinek adták oda a csomagját illetéktelenül. A Magyar Posta, ahelyett, hogy a címzettnek kézbesítette volna a küldeményt, valahol máshol, valakinek másnak adta át. A követett küldemény után…..
Tamás ősrégi T-Home-os műholdvevője helyett szeretett volna egy digitálisabbat, de csak a HD-csomag előfizetése mellé lennének hajlandók adni: Azért írok nektek, mert T-home Sat-Tv előfizetésem van. Nemrégiben vettem egy smart tv-t, én naiv azt hittem innentől jön majd HD…..
Azt hiszem, a jövőautók jelenléte egyre inkább a szalonokra korlátozódik, hogy demonstrálják: ilyet is tudnánk gyártani, ha akarnánk. De nem akarják. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Lionking a spamokat is átnézi, úgyhogy nekünk nem kell: Ma ezt a levélkét hozta a dróton a posta: Már kötelező felszerelni a nappali fényt személygépkocsikra, ráadásul kevesen tudják, hogy 10 tankolás alatt megtérül az ára. Hogy hogyan? http://www...com  Itt le van írva,…..
László rossz választ kapott, amikor egy olyan terméket szeretett volna megvásárolni, ami nem volt épp készleten: Nem szokásom ilyet tenni, azonban most megteszem: szeretnék panaszt tenni egy a várpalotai boltban dolgozó kollégájukra: Bementem, hogy vegyek az újonnan vásárolt…..
LiBerti kiszúrta, hogy vélhetőleg ugyanazt a szabad felhasználású clipartot használta fel logójában a San Benedetto, mint a Primavera. Bár utóbbinak nincs csőre, úgyhogy mégsem. Csatolok egy képet arról a - valószínűleg nem teljesen véletlen - ornitológai egybeesésről, amit…..
Imre csapata nem követi a legújabb trendeket, így hiába kerestek fizikailag megnyomható gombot ezen a biciklilámpán. Pedig lehet fényérzékelős, hangvezérlős, mozgásdetektoros vagy agyhullámos is, főleg, hogy a dobozára is rá van írva, hogy automatikusan működik. Valaki egyszer…..
Egyre több nagyvállalat csoportosítja át ügyfélszolgálati forrásait pénzbehajtásra. Így pl az ELMŰ ügyfélszolgálatával nem lehet telefonon kommunikálni, csak a behajtóval, aki viszont minden adatot lát. Az ELMŰ-nél jóhiszeműen úgy gondolták, Katerina téves dátummal…..
Attila nem érti, miért 5 nappal később utalja át a T-csoport saját automatikus beszedési rendszerében saját magának az előfizetési díjat, amiért aztán a Té késedelmi díjat számol fel.A T-előfizetők gondolom mind ismerik a tavszamla.hu weboldalt ugyanis azt a szolgáltató…..
TomP 2012.02.01 12:53:29
@Roy: Érdekes, de velük eddig még nem volt problémám. Most már nem is olyan drágák... Persze ez csak az én véleményem. Lehet fikázni, de néha jól jön, hogy a pénzemért mindenhol elérhető szolgáltatást nyújtanak.
TomP 2012.02.01 13:30:55
@dr.dr. Secnir doktor: Én erre már kitaláltam a netbankon a csoportos megbízás törlése opciót. Nekem működik, szabadalmi díjakat az OTP számlámra kérem :)
Azt már ismerjük Csikós Zsolt írásaiból, hogy egy autós újságíró hogyan szerel autót, de hogy csinálják ezt mondjuk a rendszergazdák? Néhány hete észrevettem, hogy a Skoda Fabiánkon megállt a hátsó ablaktörlő és nem mozdul. Ez egy darabig élt a tudatalattimban, hogy majd…..
TomP 2010.03.16 10:24:16
@jobbos: Több szem többet lát. Javítva.
@Zanzo: Nem erről szól ez az egész? Te is elolvastad, ugye? Kellett egy figyelemfelkeltő poszt, és meg is lett.
@sa_ttila2: Jó autót ritkán kell szerelni, az Unomban én is tudtam minden biztosíték és relé helyét.
TomP 2010.03.16 10:27:09
@Bougheau Tschichka: Erre még nem gondoltam. Én inkább feltettem volna a Vaterára 1 Ft NMÁ aukcióra a használt fültisztító pálcikáim mellé. ;)
TomP 2011.09.22 09:31:34
@hajdul: Igaz, de amikor már az oldalablakon se lehet kilátni a felverődött trutyitól, azért jól tud jönni, ha legalább hátra kilát az ember.
Jó munkához idő kell, a roszhoz pedig értelemszerűen legalább háromszorannyi. Károly ajtóit előbb 6 helyett 8 hét alatt szállították le, aztán egy hónap múlva visszavitték javításra, aztán újabb 6 hét elteltével már a helyükön is voltak:Azoknak, kik most vannak beltéri…..
Belsőség Reggeli összefoglaló 2010.03.05 11:07:00
9:59: A társaság épp most reggelizik a hudiksvalli szállodában, Csikósék eleludtak egy kicsit, de hát ez több mint érthető a tegnapi események fényében. A finn kamionossal történt ütközés után pazar lazacvacsorában volt része a Domsjö Expressz tagjainak, a hudiksvalli magyaroknak és legfőképpen Z.…..
Történelmi pillanat, ezért volt minden: az idegölő szervezés, a sok átvirrasztott éjszaka és a kínlódás, a hideg, fagy, véreres szem. Pénz cserélt gazdát, kulcsok csörrentek. De megvan. 13:02-kor került bele az akku, amit vittek, mivel a sajátja lemerült. A belseje csodás, az autó önmagában is…..
Mit tehet a naiv ügyfél, akinek az inkasszós megbizását 60 nap alatt dolgozza fel a bank? Vajon miért a Netrisk gyűjti be ezt a papírt, amikor a bank az ügyfelétől közvetlenül beadott beszedési felhatalmazást azonnal feldolgozza? 2009 végén a Netrisk.hu biztosítási alkuszon…..
Autófília Pára para 2010.01.20 09:00:00
Bizonyára mindenki találkozott már a jelenséggel - hűvösebb nedvesebb időben -, hogy amikor behuppant a kocsiba, annak ablakai veszettül párásodni kezdtek. Ha hirtelen többen is beülnek, ne adj’ isten bőrig ázva, akkor meg aztán pláne. A folyamat egyszerű. Hirtelen megnő a…..
Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot…..
TomP 2009.10.09 12:35:28
A Szent János kórház Budapest Szomáliája, esetleg dárfúri körzete, ezt sajnos mindenki tudja, aki járt már budapesti járóbeteg rendeléseken. Itt most nem valami "bezzeg Svájcban" típusú fanyalgás következik, a János nem a közmondásos "egy normális…..
TomP 2009.09.24 12:03:59
@Szélpörgő:
Jól van na. Én egy olyan helyről jövök, ahol ezt még a nőgyógyászból lett háziorvos is elintézi egy kis antibiotikummal.
Gyáva volt a helyettes, ha ezt nem merte bevállalni.
TomP 2009.09.24 14:56:12
@Szélpörgő:
Ha egy fülfájást meg sem néz, akkor nem tudom miért van egyáltalán. Egyszerűen nem értem némelyik háziorvost, hogy minden sz**ért szakorvoshoz küldene. Ő is járt arra a nyomorult egyetemre x évig és remélhetőleg nem szalonnázni.
Virág elvtárs: Nem akarja még egyszer átnézni a vallomását, Pelikán? Pelikán: Nem, annyit gyakoroltuk az elvtársnővel, nem akarom! Virág elvtárs: Egy kis frissítés sosem árt, jó pap holtig tanul. Tudja ki mondta ezt, Pelikán? Pelikán: Tudom, tessék ideadni! Virág elvtárs: Mi…..
Autófília Az igazi repülő finn 2009.08.05 08:24:00
Pontosan tudom, hogy egy tíz perces videót nem sokan néznek végig. Nem nézik, mert a legjobb zenére összevágott klipekben is vannak unalmas jelenetek. Az alábbi videóban ilyesmi nincs. Csak Ari Vatanen van az 1981-es 1983-as Manx Rally egyik gyorsaságiján. Igen, mások is pokoli gyorsak…..
TomP 2009.08.05 11:32:45
Belsőség Vissza a gyerekkorba 2009.06.24 15:14:00
Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor először játszottam Csabi barátomnál, a panelház kilencedik emeletén azzal, amit mai magyar definíciójával élve vájatkormányzásos autópályának hívunk. Nem hinném, hogy akad olvasóink közül, aki nem ismerné az egyes elemekből összerakott, 12…..
Autófília Szép halál 2009.05.17 19:30:00
Egy versenyző élete során sok lehetőség adódik nevének az örökkévalóság motorháztetejének lakkjába karcolni.Az első kör végén, vezető pozícióból kiesni a Safety Carral koccanva - nos, nem egy szép verseny, de évekig biztosítja a toplistás helyet a világ videomegosztóin.…..