Regisztráció Blogot indítok
Adatok
JobbikInsider

12 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A neves pszichológus egyik könyvének részlete mindmáig erősen él bennem.Nem tudom pontosan felidézni, de talán a lényeget képes leszek átadni. Popper egyszer indiai hegyekben élő szerzetesekhez ment tanulni, és a rend vezetője elé hívott néhány tanítót. Megkérdezte, hogy kit…..
Én naivan azt gondoltam, hogy a párbeszéd fontos. Hogy az országot szerető emberek készek és képesek arról beszélni egymással pártállástól függetlenül, hogy mit kellene tenni és hogyan, és próbálják egymás véleményét befolyásolni vagy adott esetben elfogadni azt. Nos…..
Sokat nem lehet tudni róla. Nem is nagyon törekedett rá, hogy építse az imázsát.  Így teljesen mást gondolnak róla az emberek, mint ami a valóság. Én már viszont tudom, milyen, így nekem lehet hinni�. Paraszti család, ambíciózus munkás és adminisztratív munkakörben dolgozó…..
Ez volt a második meglepetésem. Jól öltözött, képzett, jó humorral rendelkező, fiatal csapattal találkoztam, ahol sokkal kevesebb a fúrás-faragás, mint egy multinacionális cégnél. Vagy csak nincs rá idő a nagy pörgésben? Úgy láttam, itt igazi csapatmunka folyik intelligens…..
Az orbáni út sokáig fontos szerepet játszott egy új magyar történelem írásában, és ezt nem szabad lebecsülnünk. Egy olyan víziót követett, ami a nemzettudat, a saját gazdasági és média holdudvar fejlesztésén keresztül vissza kívánta adni az ország tartását. És meg is…..
A korábban már említett értelmiségi találkozó fő eseménye a pártelnök beszéde volt. Számomra korábban semleges volt Vona személye, de inkább negatív képzeteim voltak vele kapcsolatban. Magyar Gárda, EU-zászló égetés, szélsőséges gondolatok és politikusok. Nos, fél óra…..
Egy ideig Gyurcsány vagy Medgyessy is jószándékúnak tűnt, bár előbbiben mindig éreztem valami clown-felinget, utóbbiban pedig a határozott álamférfi karakter hiányát. Bajnai is szimpatikus volt, bár kicsit szürke, Antall Józsefet bár kissé gőgösnek tartottam, azért hitelesnek…..
Utálom, gyűlölöm, hazug, minden politikus rongy ember, aki a napi érdekei mentén cselekszik, elárulná az anyját is, a nyelve úgy forog, mint egy kígyóé, képes mindent megmagyarázni, de általában nem a tettek, hanem a szavak embere, terveket, dokumentumokat dolgoz ki, amelyek nagy…..
Van itt ellentmondás? Nincs. Miért? Mert a média, mint a fékek és ellensúlyok rendszerének része, ha megőrzi bizonyos mértékű önjárását, akkor bármilyen érdekek vannak mögötte, fontos szerepet tölt be. A média felszabadulásának a folyamata pozitív hatással bírt a…..
Magyarországon a korábbi balliberális dominancia után felépült egy jobboldali-konzervatív média, aminek történelmi érdeme van. Helyreállította az egyensúlyt a médiában és talán kicsit a gondolkodásunkban is. Már, akiben volt és van erre nyitottság.  Bennem volt. Ismerek olyan…..
A hatalom és gazdasági uralom kiterjesztése a tőke alapvető logikájából fakad, így a folyamat, amiről most beszélek, nem értékítélet (egyelőre), csak tények összefoglalása. Németországban a II. világháború után sok mással egyetemben olyan erős kkv szektor épült fel…..
Bevallom, én is azok közé tartoztam, akik valaha a hagyományos média világának emlőin nevelkedtek még a 80-as, 90-es években. Fel sem merült bennem, hogy amit olvasok ne lehetne igaz vagy arányos. Maga az a tény, ha valaki másképp gondolkodott, furcsa volt, mert korábban nem volt…..