Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Baratkozzatesteddel.blog.hu

79 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van, aki szerint az egyetlen menekvés az emberek számára egy veszélyes világjárvány közepette. Mások szerint a média és politika által felnagyított félelmen való nyerészkedés a gyógyszercégek és szövetségeseik részéről. Megint mások, biztosak benne, hogy veszélyes méreg, vagy a kontrollálásunkra…..
Gyuri tavaly március óta nehezebben összpontosít, és nincs energiája, pedig most lenne ideje megvalósítani sok régi tervét.Hanna nem érez semmit a járvánnyal kapcsolatban, csak apátiát. Néha azt gondolja, kéne lennie benne valami érzelemnek, és nem érti, miért nincs mégse.Imre az elmúlt egy évben…..
Baratkozzatesteddel.blog.hu 2021.05.18 16:29:53
@Ildikó Kaminszki: Köszönöm, hogy olvastál, még inkább, hogy írtál!
Egy felettébb érdekes tapasztalatot osztasz meg, amikor írod, hogy az íráson át jövő stresszhatást tudtad szűrni, még a képi hatás "túlnőtt" ezen a képességeden. Jó olvasni arról is, hogy a Helyzet fontos felismerést hozott magaddal kapcsolatban, azt gondolom, ezzel se vagy egyedül - például én is ezt éltem meg, hasonló következtetésekkel :).
Az emberi faj az állatok közt messze nem a legerősebb, nem a leggyorsabb, nem a legnagyobb. Hogyan válhatott mégis mostanra a Föld (egyik) legdominánsabb fajává? Az egyik kulcs az összefogás volt. Már az ember előtti időkben a társas emlősöknél megjelent a képesség, hogy társaikkal szövetségre lépve…..
András az oltás után is retteg, hogy elkapja a fertőzést, és hosszú távú tünetei lesznek, bezárkózott otthon. Bálint haragszik a korlátozások és lezárások miatt, szerinte a gazdasági és érzelmi károk nagyobbak, mint az egészségügyi veszély. Csillát az őrületbe kergeti a bezártság, és hogy nem…..
A járványügyi helyzet kapcsán nemcsak fizikai lezárások történtek. Elzárkózás, tehetetlen megrekedés, bunkerbevonulás, sőt, állóháború alakult ki a lelki területeken is. A Barátkozz a Helyzettel! sorozat első cikkében felfedezzük a megakasztó bezáródásainkat, hogy továbblendülhessünk a megértésen…..
Szerinted el lehet mondani 10 év kutatómunkáját 3 percben? Hát, ez volt a feladatom a Famelab tudománykommunikációs versenyre nevezve - ezért megpróbáltam. Hogy megkönnyítsem a dolgom, négy fő pontba szedtem kedvenc témám, a bizsergés fontosságát. Ismerd meg te is mind a négy pontot, amikkel új…..
A jógagyakorlásban, ahogy általában az életben is, szeretünk kézzelfogható, könnyen érthető tanácsokat kapni arról, hogy mit tegyünk, és hogy miért azt. Számtalanszor hallottam jógaórákon, hogy nagyon fontos mélyen lélegezni, hogy felszabadulhasson a tüdő, és végre jó sok oxigén jusson az…..
Mit okozol másnak, ha rajta vezeted le a saját feszkódat? Mit okozol közben magadnak? Hogyan tudod ezt abbahagyni? Erről mesélek most neked.  Élt egyszer egy ember, akinek volt egy titkos skatulyája. Abban a skatulyában bonbonokat tartott. Sokszor, ha nagy lett a baj, ha az élet meggyötörte őt,…..
Csillogó szemű, tizenöt éves kamaszként az első jógaóráim egyikén hallhattam akkori oktatómtól az iskolájának, a Sivananda jóga történetét: „A jóga eredete több ezer évre nyúlik vissza, Indiába, ahol egy megszakítatlan mester-tanítvány láncolaton keresztül maradt fenn. A 20. században aztán a…..
A járvány bizonytalansága közepette ritmusadó rituálékba kezdtem kapaszkodni. Így kerültem közelebb többek közt a sábbáthoz, a zsidósághoz, és a transzgenerációs traumáimhoz. Nemcsak megrázó érzésekre és élményekre találtam, hanem felismerésekre és fontos tanulságokra is. Ezekről meséltem nektek…..
Életmódtanácsadó lettem, hivatalosan is. Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének két éves rekreációs mesterképzése megerősített öt sejtésemben arról, hogyan érdemes életmódot váltani: Bár sokan kutatták már az egészségmegőrzés titkát, és lettek is alapvető, univerzális…..
Az aranyérrel kapcsolatos panaszok nagyon gyakoriak és a hétköznapi élet akadályozásáig súlyosbodhatnak. Ráadásul az érintett testtájék tabusága miatt vannak, akik egyáltalán nem mernek beszélni róla vagy segítséget kérni.  A saját fájdalmas tapasztalataim által hajtva gyűjtögetem a tudásmorzsákat…..
Baratkozzatesteddel.blog.hu 2020.06.23 13:29:35
Sápi Ádám barátom (www.facebook.com/sAdamKadmon/posts) is hozzászólt:

"Nálam bélrepedést diagnosztizáltak, ami az aranyérhez hasonlatos tünet, de más. Megjegyzem érdemes kivizsgáltatni, h mi okozza a problémát. Mivel az aranyér trendi, ezért mindenki azt hiszi aranyere van, ha fáj, de lehet odabenn másik 3-4 kisördög is és más-más tüneti kezelést kívánnak. Nekem az orvostudomány fura ura műtétet javasolt, kivágja ő, mondtam doktor úr én nem hiszek az ilyesmiben, majd megoldom én, az okot. Ez 10 éve volt, sok munkával, változással kikúráltam magam, néha 1-2x évente a testben őrzött emlék jelez és emlékeztet a múltra, bár kellemetlen, de örömmel tölt el, h a jelenemnek már nem része. Szóval a kaka tabu témában van egy évtizednyi kutatás, tapasztalat, gyakorlás és önvizsgálat mögöttem.
Kiegészítésképp a cikkhez: ájurvédikus szempontból a vata alkat (prakriti) hajlamos a vég ill vastagbél problémákra, ill. vata dósa diszfunkció, hiszen a vata/levegő dósa a vastagbélben lakik, ha túlműködik akkor ott jelentkeznek problémák és onnan kell kihajtani, beöntéssel elsősorban, másodsorban a SP teljes bélmosás is segíthet, hiszen az a másik két dósa lakhelyét is pucolja: pitta vékonybélben, kapha gyomorban. Tehát az aranyér és egyéb végbéltájéki szövődmények legfőbb okát - a kiszáradás-megrekedés-erőlködés - gyógyítja.
Más szempontból - mivel ugye a levegő túlsúly szárít - segít minden kenés, olajozás, a vatának ez elsődleges gyógyír, kenés a testben kívül-belül, ahogy az autó motorjának is kenés kell, h jól működjön, másképp kopik a rendszer. A vata bőre is száraz lehet, az ízületei is kattoghatnak, és az emésztésben is jelentkezhet a szárazság hatása. Ha mindez jellemzően kevés zsírszövettel, tehát vékony alkattal párosul, vata jelleg, akkor az idegrendszer is ingerlékenyebb. A sok gabona bár rostgazdag és táplál, de szárít is. Ezért ájurvédikus alkatiság szempontjából a vega étrend nem javallott a vatáknak. A húsevéssel megfelelő zsíradék bevitel és kenés történik, ami javítja a belek működését. Tapasztalatom szerint a jóga világában ezzel sok vata alkatú ember szembe megy. Szellemi, elvi okokból táplálkozik úgy, hogy az nem szolgálja a testét. A SP bélmosás gyakorlata után elő szokott fordulni (többször tapasztaltam ilyen programjaimon) hogy a vegák húst kezdenek kívánni és dilemmát okoz, hogyan lehet egy alapos tisztulás után ilyen kívánalom a testben. Hát úgy hogy az
SP helyrebillenti az emésztőrendszer harmóniáját a 3 dósa túlműködéseinek megfékezése révén (de ha úgy tudományosabb, akkor a belek falát megtisztítja és javítja a felszívódás és bélidegrendszer és immunrendszer hatásfokát), e kp a zsigeri agya/intelligenciája a testnek, az érzet, érzékelésért felelős hasi központ, amely ösztönösen tudja mi a jó neked és a test kívánalmak útján kompenzálni kívánja a neki nem megfelelő étrend nem támogató hatásait.
Harmadrészt a gluténes táplálkozás még ront a helyzetem, hiszen a glutén a belekben is ragadós nyúlós izét képez, ami beléd ragasztja a szart, ahogy a kenyeret is összeragasztja. Próbáld ki a glutén mentes v kerülő táplálkozást és figyeld meg hogyan változik az emésztésed.
Kiváncsi vagy benned mennyi vata/levegő van? Itt egy online ájurvédikus alkatiság teszt: adamkadmon.hu/ajurvedikus-dosa-kalkulator/
Elvégeznél egy béltisztítást online kurzus formájában? 6. tanfolyam itt: adamkadmon.hu/online-tavoktatas/
Jobban elmélyednél a témában? Ajánlom a fenti linken a 11. Ájurvéda és tisztító módszerek online tanfolyamot, amelyben megismerheted saját alkatiságodat és az annak megfelelő táplálkozást és gyakorlás módját, a has, az emésztés, az agni karbantartását."
Június 21-e van, nemcsak nyári napforduló, hanem a Jóga Világnapja is! Fogadd el tőlem ajándékként az alábbi Élményjóga gyakorló videótárat, aminek különösen hasznos tulajdonsága, hogy a linkre kattintva automatikusan a testgyakorlás elejéhez jutsz (átugorva a bevezető szövegeket).  Bőven volt mit…..
A testemmel való kapcsolatomat régen így lehetett jellemezni: elhidegült, elégedetlen, olykor ellenséges. Ezért jelentett nagy fordulatot, amikor jógázni kezdtem, és megtapasztaltam, hogy a testre figyelés nemcsak nyomasztó és szégyenkeltő, hanem lazító, feltöltő és élvezetes is lehet. Az intenzív…..
Tudod mi volt az első dolog, ami igazán kiverte nálam a biztosítékot a jógában? A csakrák. Meg az aura. Meg az energiavezetékek.  Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy hinnem kéne olyan dolgok létezésében, amire semmi bizonyíték nincs. Őszintén, a falra másztam, ha egy jógaórán a mozgás helyett…..
A jóga tanítása szerint egyes speciális testgyakorlatok képesek a hormonszinteket jótékonyan befolyásolni, a belső elválasztású mirigyeket mechanikai úton harmonizálni. Ez talán így van, talán nincs, a tudományos kutatások nem igazolták és nem is cáfolták az elképzelést (még). Viszont az…..
A testbarátság, vagyis saját magad elfogadása, "jól" tartása és szeretete a testeden keresztül segíthet boldogabb, egészségesebb, jobban kommunikáló és ökóbb emberré válni. Itt most 9 pontba szedtem neked, mik azok a konkrét szokások és attitűdök, amik által még barátságosabb tudsz lenni a…..
Volt már olyan, hogy zenét hallgattál, és egyszer csak elérkezett egy különleges pillanat, amikor a hangok olyan mélyen megérintettek, hogy a hideg futkosott a hátadon, megborzongtál, lúdbőrözni kezdtél, bizsergett a fejbőröd, esetleg szaporán kezdett verni a szíved, elszorult a torkod vagy könnyes…..
A testtel való barátkozás annyit tesz, hogy adsz időt és helyet a testednek az életedben, elismered az éned részeként. Elfogadó és kíváncsi vagy a jelzéseire, érzeteire, igényeire, és nyitott vagy rá, hogy gondoskodj magadról a testeden át is. A testtel való pozitív kapcsolat tanulható, a testtel…..
Egyesek szerint a tudomány ellentétben áll a vallásossággal, a materializmus a spiritualitással.  Járjunk a végére együtt: feloldhatóak-e ezek az ellentétek? Tarts velem egy Élményjógás materialista meditációra! Meditálj* velem egyet a világ és az énünk anyagi természetén, és figyeld meg, hoz-e…..
A testtel való barátság támogatja az egészséget, a boldogságot, a másokkal való kommunikációt és a fenntarthatóságot is. Miért annyira gyakori mégis a test háttérbe szorítása vagy figyelmen kívül hagyása? Az egyik ok a sok közül, hogy a testünk egy olyan része a lényünknek, ami a mulandó anyagi…..
A jóga gyakorlásának eredetileg alapfeltétele volt a testi-lelki egészség. Ehhez képest manapság a jógához fordulók jelentős része éppen valamilyen betegség, vagy legalábbis panasz enyhítésére fordul a gyakorlás felé.  A betegségek gyógyítására a jóga hagyománya külön rendszert dolgozott ki,…..
Immunrendszer-erősítő. Levezeti a megváltozott helyzettel kapcsolatos stresszt. Értelmes (sőt, akár élvezetes) időtöltést kínál. A lelki épség és a testi egészség szempontjából is fontos, hogy annyi és olyan mozgást adjunk a testünknek, amire szüksége van. Ezt akár otthon, mindenféle extra eszköz…..
A saját magad és mások testi épségére való vigyázás új dimenziókat öltött a közelgő járvány fényében. Férjem, Czinege Balázs írt a Szabednem blogon arról, a járvány lelassítását hogyan segíti az alkalmi fizikai szex felfüggesztése, és hogyan lehet helyettesíteni. Szó szerint idézem a teljes cikket,…..
 A testmozgást századunk csodagyógyszerének kiáltották ki, rengeteg betegséget gyógyít, és még többet segít megelőzni, és a boldogságot is megtámogatja. A sportolás azonban nem veszélytelen, a népszerűségével együtt nő a sérülések száma is, amiknek a nagy része megelőzhető! Ebből a cikkből…..