Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Új Nap

17 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt hiszem a fösvénység a mai napig nem szűnt meg létezni „jó” emberi tulajdonságként, sőt reneszánszát is éli, tekintettel arra, hogy a pénz körül forog manapság minden. Az egyik legtöbb gondot jelenti életünkben, ha van azért, ha nincs meg azért, hogy még több és több…..
    Hieronynus: A hét fő bűn (Wikipedia) A Zsidó-Keresztény Egyház tanításai alapján a hét fő bűn, azokat a negatív emberi tulajdonságokat jelentik, melyek elkövetése hajlamossá teszi az embert a Tízparancsolat tilalmainak megszegésére.   Melyek ezek az emberi…..
Minden ember kivétel nélkül rendelkezik egyfajta világlátással, világszemlélettel. Legelőször talán tisztázni kellene, mit jelent a világnézet és a hit szavunk. Világnézet A világnézet azt jelenti, hogy egy ember miként vélekedik, hogyan képzeli el a világ működését. Ebbe a látásmódba…..
Új Nap 2018.07.04 11:57:32
@scavengario: Köszönöm a hozzászólását, mert egy jó adag nagyon fontos kérdést felvetett közben. Van, ami szerintem megérdemel egy külön írást. Így igyekszem majd rajta lenni, ez például a tudomány kisérletei, egyes esetekben bizony hátborzongató próbálkozásai is. Az agy manipulálása, emberek saját elképzelésünkre formálása (biorobot), agyátültetés, mesterséges intelligencia, stb. Ez a kérdéskör már megfogalmazódott bennem is.

Nem is állíthatjuk, de eddig több bizonyíték van emellett, mint amellett, hogy van "külön" lelkünk.

A lelkünk semmiképpen sem lehet külön a testtől, csak a halál után. Amíg itt élünk, elválaszthatatlanok egymástól. Talán innen a mondás is: a test a lélek temploma. Amelyik testben nincs lélek, az nem él, halott.

Nagyon egyet értek azzal, hogy még az agy működését elég kevéssé ismerjük, sok-sok kutatni való akad ezen a területen. Ez igaz a pszichés dolgainkra is, például az ilyen jellegű megbetegedések, a skizofrénia és társai. Vagy a kómás állapotok. Ahol, amennyiben felébred a beteg ebből az állapotból, el tudja mondani, hogy ki mit beszélt hozzá. Elég hasonló a klinikai halál esetéhez is. Szerintem egyik jelenséget sem értjük biztosan. Hiszen vannak olyan klinikai halálesetek, ahol az a szűkreszabott idő elteltével is károsodás nélkül képes visszajönni valaki. Csoda? Régebben úgy olvastam, hogy a lelket egy bizonyos ezüstszál köti a fizikai testéhez. A halál bekövetkeztekor ez elszakad, és nincs visszaút. Így azt gondolom, hogy aki visszajön, ott még nem szakadt el ez az ezüst szál. Viszont meglátásom szerint nem véletlen, ha visszajöhet még valaki. Általában megfigyelhető az ilyen embereknél, hogy gondolkodásuk, hozzáállásuk megváltozik az emberek felé.
Mostanában már Európában is egyre elfogadottabb, hogy egyes emberek úgy érzik, valami hiba történhetett, mert nem tudják elfogadni testi nemüket. Hiába van történetesen férfi testük, ők nőknek érzik magukat. Manapság szinte futószalag műtétnek számít az átoperálás. Nos, itt annyit jegyeznék meg:…..
Chico Xavier Az élet valójában egy hatalmas rendet követ, még akkor is, ha ennek éppen az ellenkezőjét véljük tapasztalni. Ennek a rendnek a gyökere, az „irányítása” a Teremtőnél van, a teremtett világunk – ha tetszik, ha nem bizony az Isteni Törvények rendje szerint működik. Amit mi…..
Új Nap 2018.06.21 15:06:33
@Lusuka: Nem egészen értem ezt a hozzászólást...
  Ma divattá váltak a keleti tanok, buddhizmus, hinduizmus, stb. Így terjedt el a köztudatban a reinkarnáció és a karma fogalma a nyugati térfélen. Sokan éppen ezért legyintenek rá, és hivatkoznak a keresztény vallásukra, hogy ez csak egy „eretnek” keleti vallási maszlag. Az ateisták pedig eleve…..
  Sajnos éves szinten bőven történnek hazánkban olyan bűntények, ahol emberi életet olt ki az elkövető. Ezek közül azok a legborzasztóbbak, ahol gyermek az áldozat. És már le is írtam a két bűvös szót: elkövető és áldozat. Igyekeztem kicsit tájékozódni a neten fellelhető hírekből az üggyel…..
Új Nap 2018.05.24 11:58:59
@V.A.: nincs olyan, hogy megváltoztathatatlanul selejtes...
Válasz pedig van mindenre, legfeljebb nem akarjuk meglátni...
A liberalizmus mai formája egyáltalán nem jó, valóban selejt... mégis sokan ebben hisznek.
Az összefüggéseket lehet tagadni, attól még vannak. Attól, hogy becsukod a szemed vagy nem nézel oda, még mindig vannak és virulnak.
Új Nap 2018.05.24 12:01:16
@clemens: Ha te lennél az ártatlanul kivégzett, akkor is ezt állítanád? Akik gyilkolnak és felnőttek, miért nem tartja őket vissza a halálbüntetés ténye? Azért vannak helyek még a világban, ahol van halálbüntetés.
Új nap - új lehetőségek A lánc 2018.05.15 12:34:43
Az egész világ szabadságot követel, pedig minden teremtmény szereti a bilincseit. Ez a lényeges, paradox és megoldhatatlan csomó a természetünkben. Az ember szerelmes a születés bilincseibe és ezért a halál megfelelő bilincsének fogja. Ilyen láncokba verve vágyik lénye szabadságra és a saját maga…..
  Legutóbbi írásomra rengeteg komment érkezett. Igyekeztem őket el is olvasni. Megpróbálok rá egy újabb írásban reagálni. Első és legfontosabb gondolatom, hogy sokan azt feltételezik, hogy kifogásokat gyártottam arra, hogy miért is ne kelljen ma gyermeket vállalni. Nem ez volt a célom. Ja és…..
Új Nap 2018.05.11 07:57:55
@metal: Nyilván elolvastad... ja és profin írsz. Nem egyet kell velem érteni, normálisan viszont ki lehet fejteni a véleményedet is. Annak nem ez a módja, magadat minősítetted vele.
Demográfiai adataink évtizedek óta aggasztóak és javulás a fasorban sincs… Persze okai bőven akadnak. Most kedves régi és új miniszterelnökünk megkérdezné a nőket, hogy ugyan mire is lenne szükségük a nagyobb gyermekáldási kedvhez. Persze a kisördög megszólal bennem, hogy e látszat gesztus mögött…..
Új Nap 2018.05.10 11:41:36
ujnap68.blog.hu/2018/05/10/sokasodjunk_ismet
Képtelenség lett volna ennyi kommentre reagálni egyenként. Így megírtam egy újabb posztba.
A nyugdíjrendszer lassan egy szétpukkanó lufivá válik napjainkban. Az okokat egyrészt a demográfiai mélyrepülésben találhatjuk meg. Ezért is olyannyira fontos kormányzatunknak, hogy fogy a magyar (és persze a fejlett világ) lakossága. Valamiért a fránya emberek nem akarnak kellő számban szaporodni.…..
Kép: internetfigyelo.wordpress.com Szétszakadva már ki tudja hányadszor a magyarság, a történelem ismétli önmagát. A legnagyobb érvágásunkat, mely 1920-ban érte nemzetünket, és sajnos a mai napig kiheverhetetlen sebként él bennünk. Akkor nemzetünk kétharmada határon kívülre ítéltetett. Lassan száz…..
Manapság sokat hallunk az oktatásról. Nem újdonság, hogy a magyar oktatási rendszer a mai formájában egyre jobban mutatja meg számunkra hiányosságait. Diákjaink a nemzetközi felmérésekben rendre egyre lentebb teljesítenek, holott évtizedekkel ezelőtt még sokkal tisztesebb helyen szerepelt hazánk.…..
Új Nap 2018.04.20 11:44:26
@marczy: Köszönöm a hozzászólást. Azt hiszem azzal mindent elmondott, hogy a leendő tanárjelöltek meddig gyermek közelében sincsenek. Így hogyan fog bármi is működni. Ráadásul a gyerekek valóban változnak. Egy pedagógusnak a munkássága alatt ehhez is alkalmazkodni kellene. Ez a hivatás is olyan, hogy folyamatos fejlődést kíván az érintettektől.
Új Nap 2018.04.20 11:34:30
@sadleriana: Köszönöm a megtisztelő hozzászólását. Az talán közelebb vinne egy jobb eredményhez, ha valóban több tanár lenne. És persze tanárnak születettek, mert a személyiség nagyon fontos ebből a szempontból. Régen kis falusi iskolákban még működött, hogy egyik gyermek ennyi idős volt, másik pedig annyi. Viszont való igaz, hogy nem könnyű megoldani, ha egy személynek kell szét és megszakadnia. Az eszesebb diákok hamar megtanulnak önállóan is tanulni, azonban akkor is kell velük foglalkozni. A gyengébbek lemaradását pedig csak fokozottabb odafigyeléssel és nem az egyesek osztogatásával lehetséges leküzdeni. Ráadásul a gyerekeimen keresztül végig néztem, hogy az osztály közössége hogyan hat az egyénekre. Egyébként az igazi fekete leves a felsőben éri el a gyerekeket, addig az alsós tanár nénik még tudják kezelni a gyerekeket valamennyire. És sajnos pont őket nem becsülik meg kellőképpen.
Új Nap 2018.04.20 11:41:11
@Ménár Atya: Köszönöm a hozzászólását. Talán jobb lenne, ha nem a nem tudást értékelnék, hanem azt keresnék, hogy miben jó egy gyermek, miben kell még fejleszteni. Erre kellene helyezni a hangsúlyt.
A szülők sincsenek jó helyzetben. Aki dolgozik, az lassan távneveli a gyerekét... Ez sem jó. Fáradt és frusztrált szülőktől mit lehet elvárni? Aki nem dolgozik, annak pedig a kilátástalanság és a hiányzó életcél, kinél mi, fogja kedvét szegni. A probléma valójában jóval összetettebb, csak hát a jövőt tesszük kérdésessé vele.
A tanároknak, szülőknek bizony együttműködniük kellene valósan a gyermek érdekében. Tisztelni egymást és a gyermekeket.
Lehet vérmérséklet és tudatosság alapján arról vitatkozni, hogy van-e az embernek, egy családnak, egy nemzetségnek, népnek vagy akár az egész emberiségnek sorsa? Létezik-e a szabad akarat? Elfogadni a materialista vélekedést, mely szerint egyszer élünk, tehát bármit megtehetek a boldogulásomért,…..
Vajon kinek mi jut eszébe a munka szavunkról? Legelsőre talán az ember arra a tevékenységre gondol, hogy a munkára azért van az embernek szüksége, hogy meg tudjon valamiből élni. Ez pedig igaz is. Csak… A munka mára leegyszerűsödött erre a kategóriára. Annak az embernek van munkája, aki egy…..
  Még mindig felüti fejét hazánkban és a világ más részein is a családon belüli erőszak. Roppant sajnálatos, hogy az emberiség egy része még csak itt tart 2018-ban. Ennek persze sok oka lehet. Azon nagyon fennakadtam, hogy a családon belüli erőszak értelmezése még mindig nem egyértelmű. Az…..
Amikor bármelyikünk is megérkezett ide a Föld nevű tanuló terepre, kapott a választásának megfelelően szülőket, esetleg csak egyikőjüket, és megkezdte a tanulásról és megtapasztalásról szóló életét. Valahányadikat a sorban. Egy biztos, sem az elsőt, sem az utolsót. Sokféle gyermekkort lehet…..
Kép: indiadivine.org Nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen elképzelése, világnézete az élettel és a halállal kapcsolatban. Most nem szándékozom eldönteni, hogy melyik nézet a helytállóbb, vagy melyik a tuti. Egyrészt ez az adott ember tudatszintjétől függ, így mindenki meglátása a jelenlegi…..
Új Nap 2018.02.27 10:04:21
@Az Ellenálló: A lélek nem létezését sem igen lehetséges bebizonyítani. Így 1:1. Erről általában megfeledkeznek a lélektagadók. Hogy kinek van igaza, nem is lényeg. Ki így látja, ki úgy, A látásmód idővel mindenkinél változni fog, bár ezt sokan el sem tudják képzelni a jelen helyzetükből nézve. Abban egyetértek, hogy nem nagyon különbözünk az állatoktól, és ez nem pusztán biológiai értelemben van így. Némelyik ember tanulhatna az állatoktól.
Az írás egyébként a saját tapasztalatomon is alapul, nem pusztán mások elnagyolt beszámolóján... De mintha ezt írnám is: A saját meglátásaimat tudom csak tolmácsolni.
Miért is lenne fontos, hogy a lehetőségei szerint az emberek adjanak vért?  Míg az ember vagy a szerettei egészségesek, lehet eszébe sem jut, hogy miért fontos a véradás. Azonban egy baleset, egy betegség, egy esetleges műtét bekövetkezte esetén előfordulhat, hogy az érintett személynek vérre lesz…..
Új Nap 2018.02.22 18:20:23
@élhetetlen: Minden tiszteletem az öné.
A magyar egészségügy helyzete sajnos olyan, amilyen. A betegek bizalma a hivatalosan és általánosan elérhető formához, azaz a társadalombiztosítás által támogatott ellátásban eléggé megkopott. Az is igaz, hogy sokaknak az alternatív formák nem elérhetőek a magas díjaik miatt. Így az ember, ha…..
Új Nap 2018.02.13 19:14:15
@élhetetlen: Pedig az. Internetes oldallal és minden. Szándékosan nem írtam le az intézmény nevét és elérhetőségét. Az édesanyám a hölgy... Csak én nem arra felé élek, de sok-sok évvel ezelőtt jártam az intézményben. Mivel bizonyíthatom, hogy ott járt. Az édesanyámnak elhiszem, amit mond. Azt hiszem nyugodtan felháborodhatok ezen a hozzáálláson.
Sajnos hazánk nagyon rosszul áll az egészségi állapotával kapcsolatban. Betegek az emberek és beteg az egészségügyi ellátó rendszer is. Vajon miért van ennyi daganatos megbetegedés hazánkban?  Természetesen nem kizárólag a kormányzati intézkedések milyensége és elmaradása…..
Új Nap 2018.02.13 09:03:12
@gyogyszernelkul: Köszönöm az észrevételét. Nyilván a cikkben a kettes típusú cukorbetegségről van szó, mely már döntően az életmódunkból fakad. Itt - szemben az 1-es típusúval - van inzulintermelődés, csak éppen a sejtek nem ismerik fel. Sajnos egyre több embert érint.
Egy újabb lélekbe mászó élethelyzet. Senkinek sem jó, hogy azzal kell szembesülnie, hogy a kapcsolata gallyra ment. Sok-sok oka lehet, amiért ide jut egy kapcsolat. Emberből van mindenki. A válásig elvezető út sem szokott az esetek zömében szépen zajlani...
Új Nap 2018.02.05 09:14:04
@tarsadalom: Köszönöm a véleményét és a mellékelt linket is, mely nagyon jól felvázolja a visszásságokat ezen a téren. Annyival egészíteném ki, hogy arra viszont nagy hangsúlyt kellene tenni, hogy a bíróságok felismerjék azokat az eseteket, ahol a válásra azért került sor, mert a kapcsolat bántalmazó volt. Azt is fontosnak tartom, hogy a bántalmazásnak ezer arca van és ebből következőleg, a bántalmazást korántsem csak férfiak követik el. A női módszerek döntően az érzelmi manipuláláson alapulnak, sokkal nehezebb felismerni őket.
Azokról az esetekről is lehet szólni, ahol két elvált ember alapít egy új családot, és ott bizony mindkét oldal lehetetlensége egyszerre kerül terítékre. Akár saját tapasztalatom is ezen a területen ezt támasztja alá.
Továbbá a nőknek is rá kellene jönniük arra, hogy manapság a feminizmus és gender elmélet jótéteményeként már nem látják, hogy a nők nem is nők, hanem férfit játszanak. Ez csak káros lehet. Azt teszik jelenleg, ami ellen a férfiak esetében tiltakoztak. És még egy utolsó gondolat, fújnak a nők a férfiakra, hogy így meg úgy kizsákmányolják őket, közben nem veszik észre, hogy a valódi kizsákmányolóik az államok, akik egyszerre akarják belőlük kicsikarni a családanyát és a dolgozó nőt, arra kényszerítve őket, hogy egyszerre minimum két lovat üljenek meg, persze a 40 év munkaviszony teljesítése reményében. Ez irreális és hosszútávon borzasztó káros. Nem a női munkával van baj, hanem hogy ezt egyszerre akarják elérni. Távgyermeknevelés... Kinek jó? A gyerekeknek egyáltalán nem, az anyáknak és az apáknak sem. A válásokat ezek is gerjesztik, mert úgy nem lehet egy családot összetartani, hogy nincs idejük egymásra.