Adatok
erminavet
536 bejegyzést írt és 837 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A 2017. október 3-i döntés értelmében, miszerint Trianon 100. évfordulóján Csanád vármegye (neve) visszakerül a térképre több kérdés merült fel bennünk, mint amit magunk meg tudnánk válaszolni. Ezért egy rövid történeti-földrajzi áttekintés után megosztanánk az átnevezéssel kapcsolatos…..

Ahogy azt előző cikkünkben bemutattuk, a vasúti teherszállítás szerepének erősítése összeurópai érdek, hiszen az EU-ban döbbenetesen magas ma a közúti áruszállítás részaránya a vasútihoz képest, ami mind az úthálózat (túl)terhelésében, mind súlyos környezetvédelmi problémák (légszennyezés, zaj)…..

A tavaly ősszel hivatalba lépett Homolya Róbert után ismét nyílt levéllel fordulunk egy fontos új döntéshozóhoz, ezúttal a frissen megválasztott új budapesti főpolgármesterhez, Karácsony Gergelyhez. A feladata korántsem lesz egyszerű, hiszen a Főváros lehetőségei és forrásai a 10-15 évvel ezelőtti…..
erminavet
2019.10.16 15:40:17
@maintenator: Honnan van internet ott az 1960-es években, ahonnan ír?

A "régiképes" válogatásaim elsősorban Budapestről szoktak szólni, de nem túlzásba vitt lokálpatriotizmusból kifolyólag, hanem mert a külföldi fotósok legtöbbször a fővárost keresték fel. Persze néha felbukkannak képek például Szegedről, de az ilyesmi kivételnek számít. Most egy ilyen kivétel…..

Igyekeztem minden elképzelhető kérdésre válaszolni. Egyrészt ez biztos nem sikerülhet. Másrészt lesznek benne olyanok, amit te már nagyon jól tudsz, ezért idegesítő szájbarágásnak tűnik. Bocsánat.
1. Miről van szó?
Forge-pontokat (fp-ket) raksz valamelyik nevezetesembe, én pedig cserébe holnapos…..

KIEMELT NEVIK (1,5)
Agyaghadsereg
Cape Canaveral
Alcatraz
Kraken
Sk. üvegház
NORMÁL NEVIK (1)
Deal
Dinamikus
Innovációs
Drezdai
Ereklyetemplom
Bábel
Ch. Frontenac
Castel
Alex
NEM ÉPÍTHETŐK (0)
Obszi
Bárka
Zeusz
Aacheni..

Igyekeztem minden elképzelhető kérdésre válaszolni. Egyrészt ez biztos nem sikerülhet. Másrészt lesznek benne olyanok, amit te már nagyon jól tudsz, ezért idegesítő szájbarágásnak tűnik. Bocsánat.
1. Miről van szó?
Forge-pontokat (fp-ket) raksz a Bárkámba, én pedig cserébe holnapos terméket (árut)…..

Ha Február, akkor Karnevál!
Az idén is átutazunk Velencébe és megtekinthetjük a karnevált a Forge of Empires világában és természetesen a különleges nyeremények most se maradnak el.
***Ha érdekel, a poszt végén megtalálsz némi érdekes tudnivalót!***
Ha már veterán vagy, akkor ismered a…..

Mi a gond?
A NIF Zrt. 2017-ben kezdte meg a 40a vasútvonal (Pusztaszabolcs-Kelenföld) felújítását. Ezzel önmagában semmi gond nem is lenne, hiszen a többi, már felújított vonalhoz hasonlóan ez is igen jelentős szerepet tölt be az elővárosban és a távolsági forgalomban egyaránt. Aki pedig…..

A magyar közösségi közlekedés jelenlegi jegy- és bérletrendszerére nehéz kellően negatív kifejezéseket találni. Az csak az egyik dolog, hogy az értékesítés technológiája is csigalassan fejlődik (ld. budapesti e-jegyrendszer), ennél sokkal nagyobb baj, hogy az egész tarifarendszer logikája is elavult…..
erminavet
2017.04.07 07:43:19
@nyelv-ész: Senki nem akarja kitiltani a 65 év felettieket a csúcsból. A kedvezményüket akarják korlátozni. Vagyis utazhatnának csúcsban, de nem ingyen, hanem jeggyel.

Általánosságban...
Bár a budapesti villamoshálózat problémáin sokat segítenének az első posztunkban javasolt gyorsítási intézkedések, magának a vonalhálózatnak a fejlesztésével is foglalkozni kell, mert komoly bajok vannak.
A legnagyobb gond a belvárosi gerincvonalak (Rákóczi út, Bajcsy-Zsilinszky…..
erminavet
2017.03.11 09:14:39
@cso zsi: Nem volt az olyan rég, amikor megszűnt az utolsó egyvágányú villamosszakasz.
Hova megy ez a vonat?
Budapest közlekedésfejlesztési lehetőségei EU-s forrásból, 9. rész: belvárosi villamosok és trolik
2015.12.08 07:33:00

Tavasszal egyszer érintettük már ezt a témakört, amikor nyilvánosságra került egy projektlista, amelyben a döntéshozók megjelölték a 2020-ig megvalósítani tervezett fővárosi fejlesztéseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen szituációban ami kimarad, az garantáltan nem épül meg meg/át az…..
erminavet
2016.02.17 09:49:56
@Andika69: Te már tanácsadó vagy Tarlósnál? Ha még nem, jelentkezz! Szerintem felvenne.

Tavaly ősszel a szerzőtársak kilenc részes cikksorozatban vizsgálták meg Budapest tömegközlekedésének lehetséges fejlesztési irányait. Akkor a repülőtér és környéke kimaradt, hiszen ez önmagában egy komolyabb elemzést igénylő téma.
A budapesti nemzetközi repülőtér kiszolgálása és tömegközlekedési…..
erminavet
2016.02.16 09:27:05
@ziziphus: Szia, szeretném megkérdezni, hogy honnan van ez a kép. Felhasználnám egy cikkhez. Köszi!

A projektről
Projektünk, A nagy átnevezés, azzal a céllal jött létre, hogy bemutassuk miként is nevezték át Budapest utcaneveit az elmúlt évtizedek során, és hogy ezt kormányok szerinti bontásban térképen is ábrázoljuk.
Az alapötlet
A történelem során megfigyelhető,…..
Szkeptikus blog
Villanyóralassító, rezsicsökkentő: okos megtakarítás vagy átverés?
2012.10.07 00:49:19

Energiaszámláink csökkentésére régóta találni különféle termékeket az interneten. Ezek általában áram-, gáz-, ill. benzinfogyasztás-csökkenést ígérnek.
Vízspórolásra is vannak megoldások, de ezen a téren kevesebb az átverés. Talán azért, mert azt már nehezen hiszi el bárki, hogy megoldható lehet…..
erminavet
2015.09.23 12:27:08

Tegnapelőtti cikkünkben mi is csatlakoztunk az új menetrendről nyilatkozók táborához - de az előző években is különös figyelmet fordítottunk arra, hogy olvasóink megtudják, milyen formában kell újragondolniuk a következő évre szóló vonatos utazásaikat külföldre. Ehhez…..

Pavlov kutyája néhány jelzés után már magától nyáladzott. A magyarok évek óta tanulják a kétsávos körforgalmat, de a java része még mindig képtelen elsajátítani a helyes használatát. Mi hát a megoldás? Igazodjunk az ostobákhoz!
A körforgalom a forgalomszervezés egyik…..
erminavet
2014.10.08 19:13:01

A kissé provokatív cím miatt fontos leszögezni az elején, hogy ez a bejegyzés nem a trianoni békszerződésről szól, sokkal inkább a magyar állam azt megelőző széthullásáról. Mint amikor egy ezeréves tölgyfát elfűrészelnek derékban, úgy pattant ki számtalan "sarj-állam" a Magyar Királyság törzséből az…..
erminavet
2014.06.04 15:35:36
Hova megy ez a vonat?
Drasztikus járatritkítás a horvát vasúton - indul a spirál?
2014.04.15 08:28:19

Horvátországban is elindult a vasúti fűnyíró. Nem is olyan rég emeltük fel szavunkat a magyar vasúton tervezett hasonló cselekedettel szemben, déli szomszédunknál pedig épp most rendelték el a 10 %-os teljesítmény-csökkentést. A jugoszláv utódvasutak közül eddig a horvát és…..
erminavet
2014.04.16 10:54:46
@VT22: Utolsó mondatoddal tömörebben fogalmaztad meg, amit én hosszabban.
Szerintem a technikai megoldás nem lehet gond, ha mindkét fél csak egy kicsit is akarja. Ne felejtsük el, olyan átmenetekről beszélnünk, ahol időtlen idők óta átmentek vonatok.
De ha az adott országban éppen takarékossági intézkedéseket akarnak felmutatni, mert az adott vonal "veszteséges", akkor még úgy sem mennek bele, hogy nekik egy fillérbe (lipába, centbe) sem kerül.
Amennyire tudom, a horvátoknak felajánlotta a Start, hogy fizeti a Bz-t Pélmonostorig, de így sem akaraták.
Alighanem egyoldalúak, hiányosak, nem hivatalosak és nem is frissek az értesüléseim, de talán Rajka-Pozsony felé is hajlandóak lettünk volna erre. Mindenesetre szerintem megérné pár kilométerre elgurulni akár teljesen magyar finanszírozással Pozsonyig, Észak-Komáromig, Sajólénártfalváig, Kisújhelyig, de az sem normális, hogy a magyar Abaújból nem megy személyvonat Kassára.
Szerintem a technikai megoldás nem lehet gond, ha mindkét fél csak egy kicsit is akarja. Ne felejtsük el, olyan átmenetekről beszélnünk, ahol időtlen idők óta átmentek vonatok.
De ha az adott országban éppen takarékossági intézkedéseket akarnak felmutatni, mert az adott vonal "veszteséges", akkor még úgy sem mennek bele, hogy nekik egy fillérbe (lipába, centbe) sem kerül.
Amennyire tudom, a horvátoknak felajánlotta a Start, hogy fizeti a Bz-t Pélmonostorig, de így sem akaraták.
Alighanem egyoldalúak, hiányosak, nem hivatalosak és nem is frissek az értesüléseim, de talán Rajka-Pozsony felé is hajlandóak lettünk volna erre. Mindenesetre szerintem megérné pár kilométerre elgurulni akár teljesen magyar finanszírozással Pozsonyig, Észak-Komáromig, Sajólénártfalváig, Kisújhelyig, de az sem normális, hogy a magyar Abaújból nem megy személyvonat Kassára.
erminavet
2014.04.26 14:11:31
@Andika69: Lol.
erminavet
2014.04.26 14:15:25
@alexejevics: Ismét hangsúlyozva, hogy csak hevenyészettek az információim, nem akarták úgy se, hogy mindent mi fizetünk. Mert akkor éppen a takarékosságot akarták deklarálni.
Az abaúji hozzászólásoddal pedig betűről betűre egyetértek. Illetve úgy tudom, tényleg a szlovák fél zárkózik el mereven. De ez nem jelenti, hogy mi mindent megteszünk.
Az abaúji hozzászólásoddal pedig betűről betűre egyetértek. Illetve úgy tudom, tényleg a szlovák fél zárkózik el mereven. De ez nem jelenti, hogy mi mindent megteszünk.

Bécs új főpályaudvara még a Lajtán innenről szemlélve is izgalmas újdonság, nem csak vasútbarátoknak, de városok működését tanulmányozó érdeklődőknek is. Arról írtunk már az elmúlt hetekben, hogy a pályaudvar megnyitásával összefüggő menetrendi változások nem…..
erminavet
2014.03.25 10:44:16
@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Az igaz, hogy lenne benne ráció, hogy Szeged felé menjen a belgrádi vonat. De addig is van fantázia a 150-esben, persze nem az ottani utasok miatt, hanem Szerbiából Bécsbe igenis van igény.
Kötélpálya blog
Kötélpálya a városban 6.: Vizcaya-híd - függőkomp a Nervión folyó felett
2013.12.09 10:03:58

A spanyolországi Bilbaóban található, UNESCO Világörökséget élvező vashíd a Vizcayai-öbölbe torkolló Nervión-folyón ível át, összekötve a bal parton elhelyezkedő Portugalete és a jobb parti Getxo városrészt:
Nagyobb méretért, illetve a teljes panorámaképért…..
erminavet
2013.12.10 00:49:04

Nagyon nem akar elmenni Jiří Rusnok cseh miniszterelnök Nelson Mandela temetésére, derült ki pénteken a cseh parlamentben mikrofonvégre kapott beszélgetésen. Bocsánatot kért.
Kevés mókásabb dolog létezik annál, amikor megtudjuk, hogy egy politikus valójában mit gondol egy adott…..
erminavet
2013.12.08 16:30:26

Albánia nem igazán szerepelt még a blogon, ami nem is csoda, hiszen a tömegközlekedés arrafelé kicsit mást jelent, mint nálunk. Most talán lehetőség nyílhat rá, hogy Albánia és Tirana is felkerüljön a városi kötöttpályás térképekre is, hiszen a fővárosban elkezdték egy…..
erminavet
2013.11.25 07:46:42

Elfogadta a prágai Városháza a D (magyarul: négyes, csehül: kék) metró építési tervét. A leadkép nagyítható, klikk. Feketével a már meglévő metróhálózatot, pirossal a jövőre átadásra kerülő 4 új megállót, kékkel a tervezett D vonalat látjátok a képen.
• Az…..
erminavet
2013.10.15 13:36:51

2007 elejére tulajdonképpen minden új ötlet, részlet, irány összeállt, ami a mai Indexet meghatározza, már csak annyi maradt, hogy rádobjuk az utolsó néhány kanál maltert az elkészült épületvázra. Amit akkor és ott finalizáltunk, az az onnan következő hat évben verhetetlen…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mondani se kell, hogy mindkét rendezés éles "nemzeti", majd a második esetben talán már idézőjel nélküli nemzeti ellenérzést váltott ki, így megbukott, pedig mindkettőnek voltak olyan racionális elemei túl kicsi megyék egyesítésére, amelyek később a nemzet szuverén döntésével megvalósultak. Legyen példa a jozefinista döntések közül Abaúj és Torna, az 1849 utáni önkényuralmiak közül pedig az a kevéssé ismert tény, hogy ekkor alakult meg először Hajdú megye, igaz, még Észak-Bihar néven.