Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kreatívan ébredő

45 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
          Létezik egy szent tó Luxor közelében, a Nílus jobb partján az ókori Egyiptom egyik legnagyobb vallási kultuszhelyszíne, a karnaki templomkomplexum mellett. Ámon templomának körzetében fedezték fel a talajvízzel telítődött medret, amely állítólag a papok rituális tisztálkodásához…..
  Nappal kelni és Nappal térni nyugovóra őseinknek természetes volt. A Föld energiáját felelősen használni, fenntartható, fejlett társadalmat alkotni régi, elfeledett, ősi civilizációk privilégiuma volt. Sajnos elmondhatjuk, hogy a mai emberiség ismét megvárta, hogy szinte előírják számukra, mit…..
  Porzik a magyar termőföld, rég nem látott szárazság leledzik a földeken. Épp a Víz Világnapja előtt egy nappal hirdették ki hivatalosan is a tartósan vízhiányos időszakot, egyben riasztást az ország teljes területére. Már korábban lehetett sejteni, hogy gond van, a NAK szerint a talaj felső 20…..
      Az emberek a mai, mondern civilizációban energiaharcot folytatnak egymással. Igazság, pénz vagy hatalom nevében éltető energiát nyernek el másoktól az élet különböző területén. A nagyhatású könyv, A Mennyei Prófécia szerint a mostani ezredfordulón már eljött az az idő, amikor az emberiség…..
  Van egy mese, amelyre a generációm tagjai talán még emlékeznek. Nem is volt inspirálóbb gyerekként, mint „Az elsüllyedt világok”, francia tévés rajzfilmsorozat, évekig futott a tévében a 80-as évek végén. Meggyőződésem, hogy már akkor rejtett üzeneteket tartalmazott a távoli jövőről, mely…..
  Mindenekelőtt szeretném kiemelni a jó hírt, hogy a fenntartható ünnepléshez nagyrészt mindenünk megvan otthon, amire szükségünk lehet, nem kell beszerezni méregdrága kiegészítőket. LED-es fénysort is csak akkor, ha már nincs kreatívabb ötletünk, hogy tegyünk valamit a zöldebb karácsonyért. Sokat…..
Kreatívan Ébredő A "kék arany" 2021.09.09 21:09:19
    A jó bornak idő kell, mondják a szakértők... A jó víznek is. A víz hosszú utat tesz meg a hegy belsejéből a forráson keresztül a palackig, magában rejti a természet csodáját, mely évezredeken keresztül érlelődött a Földet alkotó kőzetek mélyén.  Hogy ne szabadkozzon senki, aki az…..
"A civilek olyanok a társadalomban, akár a méhek. A beporzással, azaz az ötletekkel, gondolatokkal és munkájukkal sokkal többet tesznek hozzá ahhoz, mint amit sokszor szerepvállalásuk jelent." A hasonlat dr. Lukács Gábor egyetemi docenstől ered, aki a háromnapos rendezvényt azzal a gondolattal…..
  Az emberek manapság nem élnek eléggé a Föld adta lehetőségekkel, nem élnek a természet gyógyító erejével. Pedig megtehetnék. A természet képes megnyitni a szíveket és az elméket a csodákra, megláttatni a szépet, miközben megtölt minket a belső hála érzésével. Példát vehetnénk a fákról. A fáknak…..
  A "Lauerates and Leaders for Children Summit" elnevezésű csúcstalálkozó összehozta a Nobel-díjas kiválóságokat és a globális vezetőket, hogy sürgős lépéseket tegyenek a pandémiát követő gyermekjogi katasztrófák megelőzése érdekében. Különböző országokból érkező, az ügyet meghatározó képviselők…..
      Elgondolkodtató dokumentumfilm készült két utazó bloggertől az állatvédelemről. Thaiföldön harminc éve tilos az elefántok ipari, illetve mezőgazdasági munkára való felhasználása. Sokukra így az a sors várt, hogy gazdáik a turizmusban kezdték dolgoztatni őket és kegyetlen idomításokkal…..
  A "Műanyagmentes Július" kihívás idén újra felhívja a figyelmet az eldobható műanyagok által okozott hulladékszennyezésre, és ösztönöz minket egy műanyagmentes életmód kialakítására. A kezdeményezés résztvevői egy hónapig nemet mondanak a plasztik használatára. A kihívás 2011-ben, Ausztráliából…..
Kreatívan Ébredő Aquarius 2020.04.05 13:30:34
  A Vízöntő korának új, kozmikus szakaszába léptünk. Az ezoterika szerint a megtisztulás és megújulás időszaka ez, mely tiszta fényt, szeretetet és boldogságot hoz minden lény számára a Földön. Ez a Fény arra hivatott, hogy meggyógyítson minden egyenlőtlenséget, eltöröljön minden szegénységet és…..
   A globális felmelegedés létét sokan vitatják. Még ennél is többen vitatják, hogy ha létezik, természetes folyamatról van-e szó, vagy emberi tevékenység az oka. A Föld átlaghőmérsékletének emelkedése számtalan következménnyel jár. Emelkedik a felszíni vizek és a troposzféra hőmérséklete,…..
Az Új Év új fogadalmakkal jár ott, ahol valódi célok vannak, nincs ez másként 2020 klímajövőjének esetében sem. Ennél a dátumnál viszont meg kell állnunk egy pillanatra. 2020 ugyanis egy mérföldkő, ezért mindenekelőtt számot kell vetnünk arról, amit tíz, húsz, vagy harminc éve határoztunk el, és…..
Kreatívan Ébredő Napi rutin 2019.10.29 18:56:30
  A mai világban luxus csak egy bankkártyával a farzsebünkben elindulni otthonról. A tudatosan élőknek ma már van egy hosszabb-rövidebb listájuk gondolatban, amit napi szinten használnak, hogy ezáltal csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Ha ez rutinná válik, az önbizalmat ad egy életmódváltáshoz.…..
  A polihisztor Leonardo Da Vincinek sikerült több olyan találmányt megalkotnia, mely az optimális vízgazdálkodás alappillére lehetne, de ezek sajnos soha nem épültek meg. Egy álmát, egyik tervéhez hasonló innovatív hidat azonban nemrég valóra váltották Törökországban úgy, ahogyan azt a mester…..
  Zalaszántón a Béke Sztupánál Padmaszambhava békítő tűzszertartására került sor szeptember utolsó hétvégéjén. A zalai sztupa Európában az egyik legnagyobb, ereklyét is őrző létesítmény a Kovácsi-hegyen, egy erdei tisztás közepén várja a látogatókat, ahol időközönként, egy évben többször is…..
Kreatívan Ébredő Klíma napló 2019.08.21 18:56:07
  Minden idők legmelegebb júliusa után vagyunk. Az elmúlt hónapban az átlaghőmérséklet 1,9 Celsius fokkal haladta meg a 2016-os év mért értékeit. S hogy mi is történt ebben a hónapban? Az északi sarki jég soha nem látott méretekkel, mintegy 20 százalékkal csökkent. Már most ötödével kisebb az…..
  Tíz háziasszonyból hét ma a hagyományos háztartást vezeti, mindössze három modernizálja úgy, hogy azzal öko-tudatosabb legyen. Közülük mindig lesz egy, aki mindezt egy régi minta alapján követi, és ötvözi a hagyományőrző praktikákat a tudomány eszközeivel. Ez a modern kor nagy kihívása az összes…..
Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet az idei Föld napja megmozdulás. Megint eltelt egy év, és még soha nem fogyott ilyen ütemben az állat-, és növényvilág. Beléptünk egy korba, ahol egyedeik tömegesen halnak ki, és ez a krízis az emberiség létét is fenyegeti. A…..
  A környezetvédelmi kihívásokhoz hasonlóan, amikor valaki tölgyfát ültet, tudatosul benne, hogy nem feltétlenül fogja látni mire a fa eléri végső méretét. Ahhoz látnunk kell magunk előtt a jövőt, ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink is lássák ugyanezt. Képzeljük el, hogy emberek sokasága segítő…..
    Minden adófizető rémálma, ha közpénzekből félresikeredett beruházásokat hoznak létre. Fizetünk egyrészt azért, hogy létrejöjjön a közösségünk szempontjából fontos beruházás, de ha az mégsem felel meg az elvárásoknak, jön a jogos közfelháborodás. Előfordul, hogy nem megfelelő a térkövezés…..
Az utóbbi időben megnőtt az alacsonyabb ökológiai lábnyommal üzemeltethető épületek építése iránti igény, és választhatóvá váltak azok a fűtési módok, melyek a környezetre kevésbé ártalmasak. Az építőipar ma az egyik legkörnyezetkárosítóbb iparágak egyike, az építőelemek előállítástól kezdve a…..
Arra a kérdésre, hogy miért fontos a környezetvédelem, nagyon ritkán adnak konkrét válaszokat. Az üvegházhatással foglalkozó szakemberek közzéteszik az ipari és közlekedésben keletkezett szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó adatokat, a vízminőséggel foglakozók a szennyezettségre utaló számokat, mérik…..