Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ferenczicsilla

56 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén úgy alakult, hogy Montenegróban tölthettem egy hetet. A kirándulást persze alapos kutatómunka előzte meg az ország boraival kapcsolatban. Sokat nem is kellett keresgélnem, mint kiderült, egyetlenegy domináns kékszőlőjük van, ami viszont olyan szép borokat ad, hogy rögtön be is került a…..
Ebben az extrém kánikulában kétszer is meggondolja az ember, hogy egyáltalán a hűtőig elinduljon-e. Érdemes ilyenkor a legkisebb energiabefektetéssel intézni a borok hűtését is, viszont a lehető leggyorsabb módon. Már mondjuk is, hogy ez hogyan kivitelezhető!..
Szögezzük le, Romániában a papírok nagyon komoly értékkel bírnak. Mindenki szeret mindenről egy paksamétányi dokumentumot felhalmozni, és azokat villogásra felhasználni. Így tette ezt a korábbi román agrárpolitikus (ma már borász) is, aki a szőlőjét taposó lányok szüzességi bizonyítványát őrzi…..
Nemrég jött a hír, hogy az isteni illatos proseccójáról híres olasz borvidék, Conegliano és Valdobbiadene hegyei is felkerültek az UNESCO Világörökségi Listájára. Ezzel együtt most már 15 borvidék viseli a világon ezt a megtisztelő címet. ..
A 90-es évek elejéig az osztrák borimádókon kívül kevesen hallottak erről a fehérszőlőről, ma viszont a világ legfelkapottabb bárjaiban (New Yorktól Hong Kongig) már mindenhol szerepel a zöldveltelini. A GV-t, vagy groovy-t a sógorok futtatták fel, de itthon is találni belőle remek tételeket, ha…..
Megannyi kérdést vet fel a csernobili atomerőmű-baleset: hogyan és miért történt, illetve miért nem történt közvetlenül utána semmi. Meg azt is, hogy miért nem tudtunk eddig arról, hogy az alkohol, és azon belül is a vörösbor, megvédhet a sugárzás hatásaitól?..
Napok óta a MET-gálával van tele az internet, érthető módon én is alig bírom levenni a szememet a felkavaró ruhakölteményekről. Olyannyira, hogy rögtön italokat is párosítottam minden kedvenc ruhámhoz. Szubjektív válogatás következik...
A múlt hétvégén biztosan volt időtök egy kicsit pihenni is a húsvéti rohangálás közepette. Ilyenkor remekül ki tud kapcsolni egy jó film, pláne, ha olyan zseni alakítja a főszerepet, mint Sir Anthony Hopkins. A kedvenc boros idézetem tőle származik, és ezt a blogposztot is ő ihlette. ..
Nem kérdés, ma már mindenki ismeri a narancssárga címkés Veuve Clicquot márkát. De vajon mennyire ismert a nő, aki évszázazdok óta az ikonikus champagne ház arca, sőt névadója? Összeszedtünk pár érdekességet a példaképünkről...
François-Henri Pinault, Salma Hayek milliárdos férje, egyben a világ talán legnagyobb nevű pincészetének, a Château Latournak a tulajdonosa 100 millió eurót ajánlott fel a helyreállítási munkálatokra. Nem ő az egyetlen, ugyanis Bernard Arnault, a LVMH nevű gigacég tulajdonosa további 200 millió…..
Láttunk már sok csodát, de most még mi is totális extázisba estünk. Nagyon komoly kapcsolódási pontot talált ugyanis egy kaliforniai pincészet az Air Jordannal, mi meg csak pillegünk, és erős pénzgyűjtésbe kezdtünk...
Francia közegészségügyisek arra kérik a franciákat, ne igyanak többet napi két pohár bornál, és ha lehet, ne is minden nap igyanak. Most éppen a bor ellen érvelnek a szakemberek, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. ..
Idén is eljött a várva-várt Kékfrankos Teszt, amikor az ország legjobb kékfrankos fajtaborait és kékfrankos alapú házasításait kerestük: ezúttal Villány és Tolna kerültek az élre. ..
Winelovers Tokaj vs. Champagne 1-1 2019.03.12 17:18:35
  Tokaj egyértelműen az édes borairól híres a világon egyedülálló borkészítési technológiának és az éghajlati tényezőknek hála. A legkomolyabb borgyűjtők azonban már nem csak az édes tokaji borok felé kacsintgatnak, hanem a száraz borok, sőt, a pezsgők felé is. Új csillag van születőben...
A Magyar Borok Bálja minden sommelier, vagy legalábbis bor-közeli szakember szemében egy mérföldkőnek számít. Még akkor is, ha nem vendégként, hanem a szervíz csapat tagjaként van jelen az eseményen. Utóbbival kapcsolatban gyűjtöttünk most véleményeket; engedjétek meg, hogy kicsit bevigyünk titeket…..
Emlékszem, amikor egy házibuliban valaki vörösborral próbálta kínálni a kutyámat, aki – szerencsére – nem igazán értékelte a gesztust. Pedig van ugye már cicabor, szóval akár lehetne kutyabor is, de (hála istennek) még nincs. Van viszont sok jó bor sok állati címkével. Most azokból szemezgettem,…..
Február 10-én jön a BAFTA, azaz a British Academy Film Awards díjátadó ünnepsége. Van valami, ami a még a jelölteknél és a díjaknál is jobban érdekel minket: a bor- és ételválaszték. Állítólag a tavaly nagy sikert aratott vegán menü idén még vagányabb lesz. ..
Ha beírjuk a mezcal szót a Google keresőjébe, az első kapcsolódó (angol) kérdés az, hogy hallucinálhat-e az ember a mezcaltól. Pedig ez a különleges ital ma már minden high-end bár és étterem itallapján ott figyel, New Yorktól Tokyoig...
Winelovers BORzalmas párosítások 2018.10.10 17:27:47
Vannak olyan bor-étel párosítások, amik valóban az égben köttettek, mint például a márványsajt mellé kortyolt desszertbor. Vannak azonban olyanok is, amiktől konkrétan kiráz a hideg, még akkor is, ha alapból bátor vagyok és szeretek kísérletezni. Magyar sommelier-ket kérdeztem, nekik mi volt életük…..
Mindig izgalommal várom olyan új "közösségi" borok kóstolását, amik valós közös érdekeket és értékeket képviselnek. A BalatonBor első három évjárata után újabb sikersztori van alakulóban, mégpedig a HegyBoré, ami a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös gyermeke. Ha pedig jó nevelést kapnak,…..
Winelovers Elment a Tanár Úr. 2018.09.17 13:54:05
A hír sajnos igaz. Elment a Tanár Úr. Kollégái, barátai, diákjai és minden egyes ismerőse egyelőre döbbent csöndben veszi tudomásul a szörnyű hírt. A csöndet egy-egy neki szóló Facebook poszt töri meg, amely ordít, zokog, és mérhetetlenül fáj. Sánta Zoltán egy ikon, példakép és barát volt. ..
Amikor a híres, ciprusfákkal övezett úton haladtunk Bolgheri felé, azt hittem, ennél gyönyörűbb dolgot már nem fogok látni Toszkánában. Aztán megérkeztünk Greve elbűvölő városába, majd annak tetejére, ahonnan körbenézve szinte csak szőlőt láttam (és bizony ez is gyönyörű volt). Már akkor tudtam,…..
Winelovers Így rendelj profin bort 2018.07.04 12:45:11
Én mindig örültem, amikor sommelier-ként teljesen szabad kezet kaptam a vendégektől a borválasztás során. Mivel nálam jobban senki nem ismerte a borlapot, a vendégek biztosak lehettek benne, hogy mindig az alkalomhoz, a pénztárcához és az ételsorhoz legjobban passzoló bort ajánlom nekik. De mi van…..
Winelovers Apák napja? No para! 2018.06.14 14:02:46
Szűk száz éve létezik az az alkalom, amikor az apukákat világszerte ünnepeljük. Itthon június harmadik vasárnapjára esik, és bár jóval kevesebbet hallunk róla, mint az anyák napjáról, a méltatást legalább annyira megérdemlik. Isten éltesse hát az összes apa-típust, akiknek most személyre szabva…..
Onnantól, hogy a szőlő a pincébe kerül, a borász többféle irányba is terelheti a bor stílusának alakulását. A szőlőskertben viszont az emberi mellett a környezeti tényezőknek is komoly szerepe van, hiszen azok elsődlegesen befolyásolják a palackba kerülő bor karakterét. De tulajdonképpen milyen…..