Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csucsupa

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdemes egy picit hátralépve megvizsgálni a helyzetet most, hogy a lassú méregnek is nevezett "Korrupció" bizony elérte a Miniszterelnök családját. Ha a Fidesz veszít, akkor Orbán és a vezérkar valóban mindent elveszíthet, sőt még annál is többet. Eljárások indulhatnak és tekintettel arra, hogy a…..
Thaiföld egyike azoknak az országoknak, amelyek ugyan a világ másik végén vannak, mégis ehhez képest meglepően sok magyar él ott, vagy látogat oda rendszeresen. Érdekes hely, hiszen miközben meglehetősen kemény a saját állampolgáraival szemben (ha finoman akarok fogalmazni), a…..
Csucsupa 2018.05.02 22:11:09
Te ugye utazási iroda által fizetett promóter vagy? Mert mindez bár nagyon jól hangzik, de sajnos, nem valós kép... mondjam azt, fele sem igaz sajnos.... (azaz igaz, az üdülő ill turista zónákra) mivel igen sokarcú ország ez is, mint a legtöbb dél-ázsiai... Te egy olyan keresztmetszetét élted-éled meg, mégha sok helyen is jártál, az országnak, amit turisták számára "tartanak fenn"... persze ezek a környékek valóságos paradicsomok, mivel egyik fő bevételük a turizmus, még jó hogy nem fogják rádhányni a mocskukat... (ahogy pl Sziciliában is az átlag turista teljes biztonságban van, mert a maffia jobban védi őket, mint a zsaruk, hiszen nekik van több bevételük a turizmusból... aztán tessék megnézni az ott élő olaszokat, illetve a gazdag turistákat, azokkal már gyakran elbánnak ha tudnak)...
Tehát, ha kicsit ha "beljebb" mentél volna az országba, megtudhattad volna Thaiföld valódi árnyoldalát (akár ha már csak Bangkok külvárosaiban mászkáltál volna), ami nem csak ennyi amit írtál... hanem messze sokkal keményebb... Amiről írtál max a thaiföldi üdülőzónák világa illetve árnyoldala (ilyen cikket lehet írni, még Szíriáról is, Ecuadorról meg még sok sok brutális trópusi helyről, ahol mindenütt a turista zóna szent és sérthetetlen, ott varázsolnak a fizető vendégek köré egy lila ködös álomvilágot).... Kezdjük azzal hogy nagyon kemény fegyvere diktatúra van Thaiföldön van és polgárháborús hangulat vagy 10 éve! Valamint helyenként embertelen nyomorzónák, járványok éhínségek és villongások, zavargások... Az őrült buddhista-iszlám ellentét, ugyanúgy ahogy sok délázsiai országban másutt is, jelen van nagyon erősen és emiatt a nem turista zónákban szinte mindenhol nagy a feszültség, nagyon nagy rendőri-katonai jelenlét van és a karhatalom meg nem bánik kesztyűs kézzel a néppel.... csak egyet fingasz, szétrúgnak és bevisznek, bevarrnak, sok esetben ki sem jössz többé,mert nem csak be- hanem rád is varrnak valamit, ha már kéznél vagy.....
Thaiföld a te olvasatodban, mintha Dél-Korea vagy Szingapúr, tehát valamelyik kistigris lenne (amelyek tényleg tokkal-vonóval ilyenek amit leírtál), a baj csak az hogy ez a kirakat Thaiföld, a valós pedig inkább hajaz Fülöp szigetekre és Indonéziára, még Malajzia is sokkal élhetőbb hely, mint Thaiföld, a nép (és ismétlem nem a turisták!) számára.... Nem azért nem lopnak mert nagy a közbiztonság és nincs bűnözés... hahaha... HANEM MERT TUDJA MINDEN TOLVAJ RABLÓ BETÖRŐ, HOGY HA TURISTÁT BÁNT, AKKOR KIVÉGZIK A SUNYIBA..!!!! Érted ember? Prompt halálbüntetés jár turista elleni bűncselekményekért... és nem tökölnek, kb egy nap alatt lezavarják tárgyalással mindennel, majdnem mint a Dredd bíró!!!
Thaiföldön van a világ egyik legnagyobb bűnözése. Maffia, drog és prostitúció fellegvára, nem csak Bangkok, hanem a legtöbb nagyváros ott... Helyiek számára a közbiztonság elkeserítő... Bandák és oligarchák uralják a városokat, plusz a diktatúra karhatalmai is sanyargatják a népet, katonák rendőrök, mivel évek óta rendkívüli állapot van... szinte bármit megtehetnek a néppel... De fehér ember ebből szinte semmit sem érez, mert úgy be vannak fenyegetve és félemlítve a helyiek, hogy mindenki tudja, hogy a fehér (illetve egyéb gazdag, pl ők felismerik sötétben is a más ázsiai népek gazdag turistáját, de az arabot, indiait vagy akár négert is... szinte szagról tudják ki helyi, ki nem) turista seggét nyalni kel, ha beledöglesz is, észre ne vegye mi megy itt, higgye hogy ez a mennyország, hogy jöjjön vissza és költse a pénzét...
Ha hibázik egy thai polgár és lebuktatja az országot, vagy kellemetlenséget okoz egy fizetővendég turistának, az el is ásta magát egy életre... örülhet ha túléli, de hogy munkáját, ha volt elveszti és nem ritkán javító nevelő táborban találja magát... Aztán a prostitúció és a járványok, mind a trópusiak, mind a nemi betegségek terén is élen jár az ország, arra sem árt vigyázni ám, oltások, higiénia és nem össze vissza kamatyolni, mert életveszélyes (nem csak a HIV miatt, hanem sok egyéb fertőzés, plusz a vendetta miatt is, mert ha a kiscsaj a paliját csalja veled, akkor azt már nem fogja érdekelni hogy turista vagy, levágja a fejed (de lehet előbb a tököd és megeteti veled), aztán a csaj fejét (sőt nem meglepő ha annak is a pöcsét, mert sok ilyen "csaj" rohangál arrafelé ugyebár), majd öngyilkos lesz és kész el van boronálva)... ha meg aztán maffiózó csajába gabalyodsz (mert a kis rüfkék megvesznek a fehér bőrért nyilván mint a legtöbb hasonló helyen), akkor kb kínhalálra számíthatsz, de még lehet megkeresik a családod is (bárhol is élnek)...
Az egész tehát, amiről írsz abszolút látszat, Patyomkin falu jelenség... Node valóban kellemes és ügyes látszat (mégis ebből élnek jobbára, tehát bele kell adjanak apait anyait, plusz az említett terrorjelenségek is erősen motiválják a népet erre) én is biztos ellennék ott egy ideig boldogan... Nyilván nem Észak-Korea szintje, de nem is Dél-Korea... messze nem...
Ilyen egyszerű ez barátom...
A kormánylap Figyelő friss listája cikke szerint Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán távozó humáncsúcsminiszter utódja az Emmi élén. A református lelkészt ezzel egy olyan katolikus professzor váltaná, akinek voltak érdekes mondatai az elmúlt években. Az…..
Fantasztikus, hogy ennyi ember vonult az utcára szombaton! Az viszont kérdés, van-e még értelme ezeknek a demonstrációknak? És ha nem sok, mit lehet még tenni a változásért? Be kell látnom, frissíteni kellene az önéletrajzomat. Egyelőre nem azért, mert dobbantani szeretnék, hanem mert az utóbbi…..
Kedves tüntetők, Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert. Bár azt gondolom, ha nagyon a részletekbe mennénk, az jönne ki eredményül, hogy nagyon nem vagyunk egy platformon, egy poszt erejéig most vállaljunk…..
A magyar modell előszeretettel bújik egy szál csipkébe, vagy épp abba se egy-egy kampány kedvéért. Most sem tett másképpen a francia nevű kínai divatcég, az Aimer  tavaszi/nyári kampányában sem. Ám nem csak a kampányképeken láthatjuk viszont gyönyörű fehérneműben, és csipkecsodákban, hanem egy…..
A bírói hatalom magas rangú képviselői egymás után szóltak be a fideszes Németh Szilárdnak, aki a Parlamenti bizottsággal akarja megvitattatni a a vörösiszap-katasztrófa, illetve a Hagyó-per  szerinte felháborító ítéleteit. Úgy tűnik, a Kúria, de még az OBH elnöke sem…..
Csucsupa 2018.03.31 01:53:32
Ki ne ismerné a Windows XP ikonikus háttérképét? Mindannyiunk retinájába égett ez a fotó. De hogy ki, és hogyan készítette ezt a fényképet, azt már kevesen tudják. Charles O'Rear nevéhez fűződik a fénykép elkészítése, aki 25 évig volt a National Geographic fotósa. Kedvenc témái közé tartoztott a…..
Csucsupa 2018.03.25 22:11:42
@ételizésítő: Juj.... azt hiszem, semmit sem kell fűznöm eme bölcs kommentedhez kolléga... MINDEN benne van... szakértelmed magáért beszél, bárki láthatja... igen valóban tényleg jobb a 2000.... lol..... XD
Csucsupa 2018.03.25 22:42:48
@Bobby Newmark: XP-t használtam a legtöbbet amúgy 2002-től. Akkor álltam át MIlleniumról és 2000-ről (végre nem kellett több boot opció), mivel gamer vagyok, vagy talán inkább voltam, eleve hiába volt "profi" az NT platform, nem igazán volt rá szükségem, de azért fenn volt a 2000 mert nagyon ritkán valóban jobban futtattott néhány szoftvert már ami futott rajta (inkább a 64 bit volt érdekes az NT platformnál, csak a baj az hogy nem igazán ment éveken át rajta semmi ugyebár, mert nem igazán fejlesztettek szoftvereket rá sem NT kernelre sem 64 bitre, tehát aki játszott, csak ezt a vonalat tudta használni ősidőktől, hogy DOS-Win95-98-Millenium, majd lezárva a DOS korszakot, maradt az XP (XP 64 -ről ne beszéljünk mert elháborítóan rossz volt, gyakorlatilag használhatatlan, nem is igazán volt rá használható értelmes szoftver sem vagy 2008-ig) aztán a Windows7-re át kellett állni előbb utóbb gamernek a Directx11 és végre működő 64 bit miatt ugyebár sajnos (bár én ezt csak 2010-ben tettem meg és akkor is úgy hogy paralel volt a gépemen a jó öreg XP-m és még évekig inkább azt használtam (a többi verzióról már írtam ugyebár)... csak amikor nagyon nagyon muszáj volt, más megoldás nem, akkor boot-oltam win7-el (utáltam nagyon, évekbe tellett mire megbarátkoztam vele, már rég kiadták a szintén használhatatlan 8.1- est (8-as vonalat azzal cseszték el ugyebár, hogy erőltették az okostelefonos érintőképernyős stb támogatást, ezeket a szarságokat a Win10-ig nem nőtte ki) ... Windows 10 az első azóta, ami ezt a trendet bontotta, bár azzal is vártam amíg nem dobták be az free upgrade akciót (persze az is átverés volt, mint szinte minden a mikrofosnál, de sebaj), nyilván már mindenki fázott az új Winfos verzióktól, és elterjedt a híre hogy jó hagyomány szerint ez is szar.. .IT-s körökben alap bölcselet volt amúgy, hogy ha megjelenik egy új Windows verzió, várj két évet és egy szervízcsomagot legalább, aztán tedd fel, mert akkora fog működni normálisan (mivel kiteszteletlenül, lényegében félkészen összebarkácsolva már kiadják az új verziókat a kapzsi férgek)... Nos az XP-vel nem két évet, hanem 10 évet vártam, teljesen megfelelt, bár nyilván néhány, majd egyre több dologra már nem volt jó, akkor át-bootoltam a Win7-re oszt jóccakát (főleg játékoknál), a Directx fejlesztése és új verzióiból amúgy gyönyörűen kiviláglik mikorra forrtak ki az MS oprendszerek ugyebár, amíg a játékok főleg a 9-est támogatták és a 32 bitet, addig nyugodtan maradhatott az XP (megismétlem gamer aspektusból írok nyilván), tehát kb 2010-ig! Akkor kezdtek megjelengetni a 64 bites és directx11-es játékok (valahogy a 10-est átugrották, arra alig fejlesztett valaki, mert az is el volt cseszve, pedig az még támogatta az XP-t úgy ahogy... Natív directx12 szoftvertámogatás még most sem terjedt el, szinte minden játék még 11-esen vagy azon is fejlesztik, opcionális hogy bekapcsolhatod a dx12-őt... és mit fogsz látni? Hogy lassult a játék!!! És semmivel sem szebb... ergo ez egyáltalán nem érinti még mindig a gamereket, csak a fejlesztőket, a 12 -es fejlesztői környezet nyilván fejlettebb... a Nextgen még mindig csak egy ígéret.. most kezdenek megjelenni a natív dx12-es és nextgen játékok, amiken már valóban látod hogy jobb a grafika, és jobban is fut... az mostanában már muszáj a win10-et feltenni (meg hát ugyebár aki warezel viszont bajban van, az marad windows7-en, amíg át nem tud állni jogtiszta környezetre, és onnan kezdve már pénzt kell adjon a játékokért, és játszhat dx12-őn win10-en... de ugyebár tört win10 megszivat, és win10-re tört szoftvert teszel fel akkor is megszívhatod, én nem kockáztatok ezzel... ja? És én amúgy sem warezeltem soha... XD
Amúgy nem értek egyet veled, nem volt soha szükségszerű szerintem teljes hardver váltásnál (amit írtál, tehát deszka is, hiszen az a lényeg ebben a dilemmában a diszk kevésbé meghatározó) akár platform szinten is (tehát mondjuk AMD-s rendszerről Intelesre vagy fordítva), az oprendszer váltás is. Elég ritka eset bár valóban van, láttam párszor azért én is ilyet. Hogy egyszerűen nem lehetett sehogy áterőszakolni a régi gépről az oprendszert az újra.... nyilván akkor van baj leginkább ha túl sok generációs különbség van, ha valaki 1-2-3 évente upgrade-li a vasat korszerűre, annak ilyen gondja nem lehet... én mint írtam az XP-t kb 12 évig használtam boldogan, a windows7-et pedig most is használom lényegében 7 éve (de mindkettővel párhuzamosan előbb-utóbb kénytelen kelletlen feltettem az újabb winfost és néha ráfanyalodom...
Orbán az 5-ös számú  párttagkönyvvel küldte el miniszterének a selyemzsinórt...
"Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve." (Elhangzott Mészáros Lőrinc propagandatévéjének Sajtóklub nevű műsorában.)..
A kriptovaluta indulása óta a világ már sok drámát látott. Égbeszökő és mélybe hulló árfolyamokat. Az azonban tagadhatatlan, hogy többen megtalálták a szerencséjüket és milliomosok, sőt milliárdosok lettek. Daniel Colosi (Fotó: instagram.com/daniel_colosi)..
A miniszterelnökből kitört a harag március 15-én. Hívei előtt mondott beszédében úgy fenyegette meg politikai és gazdasági ellenfeleit, mintha neki kellene elszámoltatnia az elmúlt nyolc év politikájáért a hatalmon lévőket. Orbán Viktor nyílt hadüzenete két dolgot jelent. Egyrészt nagyon megviselte,…..
Igazán nagyot ment a minap a külgazdasági miniszter. Nem kevesebbet állított, minthogy: Európában a legversenyképesebb beruházási környezet Magyarország, főleg az alacsony adók miatt. Szerencsére Kósa földjén edzettek már a plafonok, nem szakadnak olyan könnyen...
A 70-es, 80-as évek New York-ja maga volt a földi pokol, hát még a város metróhálózata. Szántunk már posztot azoknak a sötét, koszos éveknek, sőt, az akkori metrónak is, de Willy Spiller képeit kár lenne nem megmutatni. A svájci Spiller 1977 és 1984 között élt a városban. Közelről látta, ahogy a…..
Csucsupa 2018.03.12 22:52:19
Olyan helyzetben találta magát az egykori hódmezővásárhelyi polgármester, jelenlegi kancelláriaminiszter, melyben még soha nem volt politikai pályafutása alatt. Az időközi polgármester-választáson elszenvedett kormánypárti vereség után ugyanis Lázár Jánosnak vissza kéne kapaszkodnia a gödör…..
Csucsupa 2018.03.11 22:43:29
Ő csak egy tisztességben megőrült bácsi... Az a ciki, hogy ad egy, Ausztriában kb 70 éve jellemzőek az úgymond migránsok (használjuk most stílusosan ezt a szót, bár nem teljesen helyes, sőt inkább nem helyes mint igen, de sebaj) és magyarok mellett az égen minden náció, főleg törökök, arabok, indiaiak, oroszok és kínaiak.... de van ott még thai, maláj, filippi, afgán, fekete afrikai és nem is sorolom tovább, kb 1 millió migráns él Ausztriában, ebből kb 200 000 Bécsben... Ad kettő Magyarországon főleg Budapesten is jelentős migráns diaszpórák vannak, ugyebár legelőbb a kínai, aztán az arabok és törökök; ők sem most jöttek, hanem az utóbbi kb 25 évben, emellett még jelentős egyéb kisebbség él hazánkban mindenfelé (arányaiban nagyobb mint Ausztriában, főleg ha a cigányságot is idevesszük ugyebár...), élnek itt még finnek is, meg franciától kezdve, portugálon és görögön át a németig sokféle európai náció is boldogan (többségük persze valamilyen karrier illetve tanulás miatt elsősorban, másodsorban a gyönyörű nők miatt) és akkor még Trianont nem is említettem.... (horvátok, szlovénok, szlovákok stb) Összevissza saccperkábé uszkve 500 ezer betelepedett illetve nem magyar migráns él nálunk, plusz vagy egymillió roma... Budapesten él kb 80 ezer migráns, az említett török, arab, orosz és kínai főleg és még van legalább egy 2-300 ezres zsidó diaszpóránk is... Nos ebben az országban így migránsozni, amit ez az értelmi fogyatékos dilettáns idióta náci szervilis orbáncseléd tróger szarházi baromállat ámokfutott most Bécsben, az világ röheje... nem kell ezen botránkozni sem felháborodni, hanem csak röhögni a bolondon, többet nem érdemel....
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Csucsupa 2018.03.11 14:51:26
Én csak azt nem értem a Stonekeep-ben, hogy miután már a Doom 1 jellegű 2d vektor grafika és a fantasy-dungeon (rpg erőszakolö) vonal 90-től több tucat jobb-rosszabb játékban megjelent, lehetne még sorolni említetteken túl, én pl nem hagynám ki az Elder Scrolls-t sem (nyilván az első részt)... már minden gamer ugyebár 3d-s kártákkal tolta még az oroszoknál is (legalábbis aki adott magára és valahonnan volt rá pénze) mégis miért gondolták, hogy még ezt ki kéne adni 95-ben? Ezt nem is nem értem, hanem felfogni nem bírom, ésszel nem érem fel... nagyon nagy szégyen lett sajnos, ami 4 évvel korábban tuti kasszasiker lett volna... A Stonekeep nevet persze szépen plagiázlták aztán az Elder Scrolls Skyrim-ben ugyebár... de nem is baj, oda tök jól passzol... ezt a borzalmat (legalábbis 95-ben) szerintem jobb elfelejteni... Mentségére szóljon, hogy a legtöbb hasonló így huszoniksz évvel később játszva kb ugyanolyan borzalmas (én mondjuk emlékszem az említett EOB-re és az UW-re én akkor is sírtam tőlük, mert szinte játszhatatlan volt... naivan vártam volna a Doom-jellegű enyhe VR utóérzést, hogy úgy kb korabeli háromdé élménnyel, térélménnyel játszhassak, nos azt egyik játék sem tudta produkálni csak szenvedést, szóval inkább shooter-eztem... egészen a 2000-es évek elejéig az akció rpg műfaj rétegjáték volt szerintem, akció gamereknek élvezhetetlen játszhatatlan volt. a TES3 volt lényegében az úttörő illetve pl a Gothic... onnan kezdve volt tényleg izgalmas és látványos térélmény, már aki igényelte ezt, mert tudom tudom, a hardcore rpg-sek eleve ezeket lehányják, és nekik nem kell semmi grafika, ők egy A4-es lapon is irdatlan rpg élményeket élnek át természetesen... XD
Úgy látszik, Polt Péter még nem érti, mi a tétje annak, hogy Orbán vejét bűnszervezetben elkövetett lopással gyanúsítja az Európai Unió Csalásügyi Hivatala. A tét már nem csak Tiborcz István (Orbán Viktor, Lázár János és a többiek) feje. Itt már róla is szó van. Az elmúlt nyolc évben egyetlen…..
fáymiklós Szabad-e röhögni? 2018.02.08 06:06:41
Bulvárközeli életem egyik első fejtágítóján azt mondták tévés lelki vezetőim, hogy "vigyázz, ne a bulvár használjon téged, inkább te használd a bulvárt". Ami kétségkívül jól hangzott, de nem tudtam ellenállni, hogy visszakérdezzek: mire? Mire használhatnám a bulvárt, ha nem lépek föl, nem adok el…..
Talán még soha nem rontottak sorosista erők ilyen durván és gátlástalanul az ország szuverenitásának és a déli határkerítésnek. Az egyetlen szerencsénk, hogy Pintér Sándor szíve a helyén van, ezért állhat még a határzár, szemben a migránscunamival...
    Mint az ismeretes,  ma, a kora délutáni órákban, megszűnt a Mandiner. Az egykori konzervatív portál megszűnését egy Czopf Áron nevű ********* jelentette be. (jogi képviselőnk kérésére a ********* szót nem definiálom, de ha az Olvasó olyan fiatalemberekre gondol, akik idősebb férfiaknak tesznek…..
Csucsupa 2018.01.23 15:18:26
„Ugatnak a demokraták,De a népnek nincs mit enni.Fegyverrel kell ezt a szart,Végre rendbe tenni!” (Anyátok – Holiday in Kádár) Mi a Fidesz sikerének a titka? Ez a legfontosabb kérdés, ha le akarjuk győzni Orbán rendszerét. Az MSZP-SZDSZ kormányok örökösei ezt a kérdést vagy fel sem teszik, vagy…..
A rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben ritkán látni ekkora böszmeséget, mint amit legutóbb megengedett magának Németh Szilárd volt rezsibiztos, meg mindenféle pártököl betöltésére alkalmazott képviselő. Egy parlamenti bizottság rendes tagját nem akarja beengedni egy ülésre arra…..
Csucsupa 2018.01.16 23:04:32
@ulpius66: TETVES KURVA ANYÁD BASZTAD TE HAZAÁRULÓ ORBÁNFASSZOPÓ NÁCI CSICSKAPATKÁNY!!!