Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dewer_

18 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dewer Dewer blog 2024.03.26 21:15:16
Egy blog a világról, a jövőről, háborúról, békéről és az elvekről. A fekete és fehér farkas harcolnak legbelül és hol az egyik győz hol a másik. Kettéosztott lett világunk, mint ahogyan legbelül mi magunk is. Ami a jövőt illeti, az sajnos ködös és nem sok jót ígér. Egyénileg sem túl biztató és a…..
A Marvel története egészen 1939-ig nyúlik vissza, amikor ezen a néven létrejött az első média-vállalkozás az Egyesült Államokban. Az alapító Martin Goodban média-mogul volt. A cég eredetileg a Marvel Science Stories nevet viselte, melyet később változtattak Marvel Comicsra (1960 körül) [forrás]. Az…..
A Jeff Renfroe által 2013-ben rendezett Kolónia az utóbbi 10 év egyik legjobb disztópikus thrillere, melyben ráadásul olyan kitűnő sztárok játszanak, mint Laurence Fishburne és Bill Paxton. Érdekes, hogy utóbbit ezúttal negatív szerepben láthatjuk, noha a 2017-ben elhunyt színész inkább pozitív…..
Adolf Hitler jelentős létszámú politikai, gazdasági és katonai vezetéssel uralta a III. Birodalmat (illetve a háború során megszerzett területeket) ám ennek a hatalmas kollektívának volt egy kiemelt tagja, akit 1934-ben hivatalosan és törvénybe iktatott módon is Hitler utódjának jelöltek: Hermann…..
Dewer_ 2023.11.21 20:14:50
@Artifex_: Nem érdemes munkát fektetni komolyabb témákba.
Mi is lehetne jobb indító poszt egy disztópikus filmekkel foglalkozó blog számára, mint az Éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája, mely épp most került a mozik műsorára. A 2008-ban megjelent Suzanne Collins regény óta nagy kedvencem az a társadalom-kritika, és disztópikus jövőkép, amit…..
Disztópia Disztópia 2023.11.07 22:33:20
A disztópia egy olyan elképzelt jövőbeni világot jelenít meg (filmek esetében a filmvásznon) mely a jelenleginél sokkal rosszabb életkörülményeket, moralitást és szabadságfokot vizionál az emberiség számára, többnyire lepusztult, sivár, kegyetlen és szürke (vagy fekete-fehér) viszonyokkal. A…..
Total Recall (2012) Mad Max franchise (1980, 1982, 1985, 2015) Snowpiercer (2013) Dűne (2021) Éhezők viadala: (2012, 2013, 2014, 2015, 2023) A beavatott franchise (2014, 2015, 2016) Az útvesztő (2014, 2015, 2018) Dredd (2012) Terminátor franchise (1984, 1991, 2003, 2009, 2015, 2018) Éli…..
Nemrégiben jelent meg több angol nyelvű oldalon is (például a statista.com portálon), a világ legveszélyesebb városainak frissített listája, mely nagyon érdekes tanulságokkal és információkkal szolgál. Az első mindjárt az, hogy az első 10-ben 7 mexikói település található, ami alapján azt a téves…..
Dewer_ 2023.06.12 11:50:28
@Nanga Parbat: Igen. A közbiztonság mindkét kategóriában fontos szempont, a városoknál is meg az országoknál is. A különbség annyi hogy a városoknál egyetlen mutatót néztek, az országok esetében pedig egy részletes szempontrendszert.
A Mount Everest (Csomolungma) a legmagasabb hegycsúcs a maga 8849 méteres magasságával, ám közel sem a legveszélyesebb hegy a Földön. A hegyre feljutni akaróknak "alig" 4%-a hal meg a csúcstámadás során (vagy utána). Ugyanakkor a 14 db olyan csúcs között, melyeket egyszerűen csak 8 ezreseknek hívnak…..
Jósnak kell lennie annak, aki megmondja, hogy milyen lesz a világ néhány évtized múlva, a nem túl távoli jövőben (de már az én generációm halála után). Nehezen megmondható, ám belegondolunk abba, hogy a ma látható folyamatok és tendenciák meghosszabbítása hová vezet, akkor azért kirajzolódik egy…..
Dewer Kína 12 pontos béketerve 2023.02.27 21:30:52
Az orosz - ukrán háború egy éves évfordulóján Kína közzétette 12 pontos béketervét, mely a fegyveres konfliktus feloldására és a további harcok befejezésére irányul. (A képen: Hszi Csin-ping a Kínai Népköztársaság elnöke.) A kép forrása: straitstimes.com A putyini Oroszországgal egyre szorosabb…..
Dewer_ 2023.02.28 23:12:20
@Jerico: A világ értelmesebbik fele orosz-ellenes és elutasítja a zsarnok Putyint. Csak itt van ekkora ruszománia.
Dewer_ 2023.02.28 23:14:04
@Jerico: Bár abban van valami, hogy 10 db oroszokkal szemben kritikus posztból 1 db megy ki, míg Oroszpárti cikkek esetében 10-ből 9 lehet a címlapon.
Az ukrajnai háborúról kijelenthető így az egy éves évfordulóhoz közeledve (mely február 24-én lesz), hogy igazi anyagháborúvá és létszám-kérdéssé változott, ahol az dönti el a győztes "személyét", hogy ki bírja tovább pénzzel és fegyverrel. Mondhatnánk, hogy a történelem minden háborújára érvényes…..
Az ukrajnai háború február 24-én érkezik 1 éves évfordulójához, így időszerű lehet veszteségek terén valamiféle összegzést tenni. Ám minden hír, ami a harcokról tudósít fenntartásokkal kezelendő, hiszen mindkét harcoló fél "kozmetikázza" a veszteség-adatokat, az esetleges kudarcokat jelentéktelennek…..
Átalakulóban van világunk, melynek ezernyi jelét láthatjuk, ha bekapcsoljuk tévénket, vagy elolvassuk az online híreket. Egyre több a globális feszültség és a Föld országai között mind gyakoribbak az ellenségeskedések, válsághelyzetek. A második világháborút követő kétpólusú világrend csak egy időre…..
Chad Stahelski 2014-es vérengzősen cool akcióthrillere épp 6 éves, mely alkalomból érdemes kicsit boncolgatni a franchise (és a karakter) sikerét a címben feltett kérdésre is választ keresve. Tegyük azért gyorsan hozzá, 2014 óta készült már második és harmadik rész is szintén óriási sikereket…..
Időnként kicsit elgondolkodunk az életünkről és néha a hit kérdésein is elmélkedünk (ki hosszabb ki rövidebb ideig). Átfut az agyunkon például, hogy jókat cselekedtünk e az év során és hogy mennyi bűnt illetve mennyi pozitív cselekedetet tudunk felmutatni. Miként döntene felettünk egy isteni…..
Dewer Az idő története 2022.11.06 02:11:29
Az idő mindig telik, mindig múlik ahogyan Kronosz, az idő istene (Zeusz apja) rendeli könyörtelen következetességgel. Egy emberélet vagyis átlagos élettartam Magyarországon 73 év, gyorsan eltelik. Az idő mérése viszont történhet örömöt okozó eszközökkel is. Jelen poszt ezekről szól. Napjainkban a…..
Blogunk 50. bejegyzése a Star Wars Universe jövőjéről próbál értekezni, kitalálva, hogy a Disney döntéshozói vajon milyen irányba viszik majd tovább a franchise -t és az űreposz milyen módon tudná visszaszerezni méltó rangját és népszerűségét a rajongóknál. Egyáltalán valóban vissza kell szerezni a…..
Az első világháború a második nagy világégéshez képest kevésbé jelenik meg a filmes feldolgozásokban, noha ugyanúgy alkalmas (ha nem jobban) a háború jelentette iszonyú szenvedés bemutatására. A két nagy korszak közt számtalan dologban van különbség: az egyik, hogy a frontharcok az első világháború…..
A 40 feletti internetes társkeresés nehéz "műfaj" a férfiak számára, mert kialakult jellemű, meggyökeresedett szokásokkal bíró, ezernyi kötöttséggel rendelkező (és ezért nehezen alkalmazkodó) hölgyekkel kell(ene) összehangolódnunk egy olyan közegben, mely feltöltött képekkel és kétdimenziós…..
Dewer Dewer blog 2022.10.22 14:56:00
A fekete és fehér farkas harcolnak legbelül és hol az egyik győz hol a másik, miközben egy "félig élet" homokszemei peregnek a homokórán, félig sikeres félig tragikus, félig boldog félig pedig boldogtalan színjátékban egy felemás élet keretei között, melynek első fele örömöket a másik fele…..
Így a karácsonyi ünnepek időszakában segíthet bennünket a téli hangulat kialakításában -- főleg, ha maga az időjárás nem kényeztet el bennünket e tekintetben --  ha havas - jeges, téli filmeket nézünk, melyek közül az elmúlt 10 év filmes "termését" nézve öt is kiemelhető. Ezek közt akad western,…..
Nemrégiben tűzte az egyik kereskedelmi TV csatorna műsorára, a Kisiklottak (Derailed) című, 2005 -ös amerikai thrillert, Mikael Hafström (A rítus, Szupercella, 1408) rendezésében, Jennifer Aniston, Clive Owen és Vincent Cassel főszereplésével. A film megtekintése után az első szó, ami eszünkbe…..
Guillermo Del Toro az 53 éves, terebélyes megjelenésű mexikói rendező - aki a Bíborhegy, Tűzgyűrű, Pokolfajzat és Mimic után sajátos látványvilágú filmjeivel vált ismertté - legújabb, 2017-es drámájával sem hazudtolta meg hírnevét és a 90. Orscar gálán 4 Oscart gyűjtött be a különleges…..
Dewer_ 2018.04.12 08:05:15
@Filmelemző: ... a film igazi érdekességei értékei közé sorolhatóak ezek a dolgok, mint például az, hogy három olyan ember a főszereplők, akik a társadalom perifériájára szorultak: egy néma takarítónő, egy homoszexuális férfi és egy emberszerű szörny.