Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Feri1234

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az – immár sajnos magyar vonatkozással is bíró – romániai kanyarójárvány kapcsán azt gondolom nagyon sokakban merült fel a címben feltett kérdés. Mivel elég hajmeresztő dolgokat is hallani, a szekszárdi Balassa Kórház infektológusa például állítólag azt nyilatkozta, hogy az 1969 előtt születettek…..
Feri1234 2019.05.10 17:14:39
@fordulo_bogyo: "Koszonom Feri1234-nek, hogy nyiltan beismerte a nebancs jarvanybarat celkituzeset!"

A Nebáncsvirág Egyesületnek nem vagyok tagja, így a nevükben nyilatkozni vagy célkitűzéseiket ismertetni nem vagyok jogosult. A saját álláspontomat képviselem, és a Nebáncs cikke az egyetlen az általam eddig olvasottak közül, amely a kanyaró visszatértének valódi okait boncolgatja. Velük ellentétben ugyanis gyakorlatilag a teljes média a kanyaróval való riogatás segítségével próbál érvényt szerezni az ipari érdeknek, és minden létező betegség ellen újabb és újabb vakcinákat gyermekeinkbe erőltetni.
A kanyaró, a mumpsz, a rózsa- és a bárányhimlő ártalmatlan GYERMEKBETEGSÉGEK, melyeken egykor mindenki átesett. Az oltóanyaggyártók egy időre elhitették velünk, hogy ezt meg lehet spórolni. De jó is lenne, hiszen ki szeretné betegnek látni a gyermekét?
Csakhogy nagy árat fizettünk naivitásunkért. Ma nem a kanyarójárványoktól kell rettegnünk.
Allergiajárvány van! Az iparosodott országok lakosságának 20-40%-a érintett.
Autoimmunitás-járvány van! Ugyanezen országok lakosságának 5-10%-a érintett.
Autizmusjárvány van! A diagnózis képlékenysége miatt az érintettek arányát nehéz meghatározni, de évről-évre egyre több gyermeket sújtanak idegrendszer-fejlődési rendellenességek.
Az említettek oltásokkal való összefüggésének biológiai valószínűségét szakirodalmi hivatkozásokkal tudom igazolni. Ám a vaskalapos oltáspártiak semmi mást nem hajlandóak látni, csakis a fertőző betegségeket. Már minden szar ellen oltunk, jelenleg is közel 300 féle vakcina áll fejlesztés alatt. Ha nem vigyázunk, ezeket mind bele is fogják kényszeríteni a gyermekeinkbe. Eközben egészségesebbek lettek a gyermekek? Vagy az időközben felnőttek?
Ha ezt sokan átgondolják, akkor bizonyára rátok fogják kiabálni: NE BÁNTSÁTOK A GYEREKEKET!
Feri1234 2019.05.11 17:08:45
@pounderstibbons: ""Az említettek oltásokkal való összefüggésének biológiai valószínűségét szakirodalmi hivatkozásokkal tudom igazolni."
Miért nem teszed?"
Ne aggódj, hamarosan! Egyelőre a megfelelő formát és felületet keresem hozzá.
"Gyermekbetegség, amit főleg gyermekek kapnak el, és amibe főleg gyermekek halnak bele. Csodás dolgok. Tartsuk meg őket, cirkuláljanak csak. Abból nem lehet gond. Ja, de.
"Tavaly 82 596 kanyarós esetet jegyeztek fel, az elmúlt évtizedben a legtöbbet.
Hetvenketten belehaltak a betegségbe, és a betegek több mint fele kórházba került."
Főleg csecsemők halnak bele, hála az oltásoknak. Közben ugyanitt influenzába meg negyvenezren. Ezzel nem relativizálni akarom a kanyaró áldozatainak halálát, csak próbálok rámutatni az indokolatlan pánikkeltésre.
""Eközben egészségesebbek lettek a gyermekek? Vagy az időközben felnőttek?"
Igen, egészségesebbek lettek és sokkal többen nőnek fel, mint valaha."
Afrikában talán igen. Kár, hogy mind ide akar majd költözni!
Nézz szét egy magyar óvodában vagy iskolában, esetleg kérdezd a pedagógusokat!
3. felvonás: Aggasztó hírek egy állatkísérletből Warfel és mtsai egy nagyon elegáns kísérletben igyekeztek a problémakörnek utánajárni. A dolog értékét limitálja, hogy állatkísérletről van szó, de azon belül próbáltak mindent végigzongorázni...
Feri1234 2018.07.02 08:50:14
"ugyanis nemhogy az aP esetében nincs, de még az előbbi lista élén szereplő természetes esetben sem sokkal jobb a helyzet,"
Ezt én értem, de ez csak azt jelenti, hogy a baktérium jelenlétének hiányában nincsenek antitestek. A lényeges különbség abból adódik, hogy míg az aP vakcina már nem hatásos, mire a baba születik, a természetes immunitás harminc évig is kitart.
medicalonline.hu/gyerekgyogyaszat/cikk/meglepoen_rovid_ideig_hat_a_szamarkohoges_elleni_oltas
www.sciencedaily.com/releases/2009/10/091029211528.htm
Ha az anya védett, a fertőzés megjelenése esetén azonnal magasra szöknek az antitestszámok, az IgA is, ami a tejben rögtön megjelenve megvédi a csecsemőt.
A kismamák oltását Paul H. Patterson munkájának ismeretében tartom rossz ötletnek.
Nem tudom, mennyire megbízható és drága egy szerológiai vizsgálat, aminek negatív eredménye esetén inkább a tervezett fogantatás előtt adnék oltást. Mint ahogy az élő vírust tartalmazó vakcinák esetében javasolják.
Rangon aluli, egyrészt mert ez nem tudományos kérdés, másrészt mert – első ránézésre – vegytiszta sárdobálás, ami kapcsán nyilvánvaló, hogy legjobban azzal fejezhetem ki a véleményemet, ha tudomást sem veszek róla. Igen, tudom, mégsem bírom megállni, hogy ne írjak... részint tényleg nincs jobb…..
Feri1234 2018.06.21 00:46:31
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"
"Halvany sejtesem, hogy a pozitiv szelekcio (megbetegito kepesseg) hianyaban a toxint nem termelo, fagmentes torzs nem csak nincs hatranyban, hanem eppenseggel elonyben van mert neki nem kell munkat, energiat forditania (az ilyen korulmenyek kozott teljesen felesleges) toxintermelesre."

Passz. Ez a legőszintébb válaszom a felvetésedre :) Ugyan pusztán logikai alapon szerintem *abszolút racionális*, amit mondasz, de sajnos nem vagyok biológus vagy bakteriológus, tehát fogalmam sincs, hogy ez valóban így van-e... (Vagy egyáltalán, vizsgálta-e bárki ezt a kérdést...)
Válasz erre
fordulo_bogyo 2013.06.22. 22:34:35
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): "de sajnos nem vagyok biológus vagy bakteriológus" - En viszont igen, az vagyok. ;-)

Tehát rosszul emlékeztem, nem cáfolta. Csupán két sejtés csapott össze. Egy biológusé és egy statisztikusé.

Őszinte megnyugvásomra szolgál, ha a toxogenikus törzsek még az orvosi lapokban ritkaságként mutogatott nem toxogenikus törzseknél is visszább szorultak.
Feri1234 2018.06.21 00:59:42
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Segítek:
"both pertussis vaccines induced Th1 cytokines. However, Pa recipients also developed a strong Th2-type cytokine response to the B. pertussis antigens, as noted previously. In addition, they induced Th2-type cytokines to the co-administrated antigen tetanus toxoïd"

Tehát az aP egy erős Th2-típusú immunválaszt is kivált, ami a másik tanulmányban éppen az alapját képezi az ételallergiák megugrásának mechanizmusában. Azt is ide másolom:

"Atopy is characterised by a tendency to mount T helper type 2 (Th2) responses to otherwise innocuous environmental antigens. Compared with infants who receive aP as their first pertussis vaccine, those who receive wP appear less likely to mount Th2 immune responses to either vaccine or extraneous antigens. We therefore speculate that removal of wP from the vaccine schedule contributed to the observed rise in IgE-mediated food allergy among Australian infants."
Feri1234 2018.06.21 01:09:15
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Ezt örömmel olvasom, mert ez egyúttal azt is jelenti, hogy látod, miért tud nyájimmunitási hatást kiváltani a diftéria elleni oltás."

Nem, a magyarázatodat nagyon erőltetettnek látom. Az antibiotikumok sokkal kézenfekvőbb gyanusítottak, hiszen csak nemrég hagytunk fel a nyakra-főre való használatukkal. A diftéria nem volt képes rezisztenssé válni a penicillinre, a vetélytársaihoz képest pedig gyenge kolonizáló faj. Ezzel együtt nem kétlem, hogy a diftéria elleni antiszérum, ami legalább 20 évvel megelőzte az antibiotikumokat, sok életet megmenthetett. Mivel az antibiotikum sem nullázta le mindenki flóráját néhány év alatt, eleinte a toxoid injekció is sokat segíthetett.
Azt tudtad, hogy a diftéria esetében éppen a higiénia fejlődése számolhatta fel a nyájimmunitást? Az elmaradott törzsi népeknél a bőrön élősködő baci természetes immunitást alakított ki. Néha csúnya sebek árán.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének igen megtisztelő felkérésére írtam egy rövid cikket, melyben összefoglaltam a gondolataimat a bárányhimlő elleni oltás (potenciális?) hazai kötelezővé tételének apropóján. Íme: Ferenci Tamás: A varicella elleni védőoltás kapcsán elemzésre van szükség. HÍRVIVŐ –…..
Feri1234 2018.05.17 22:10:06
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"nem akarok minden érdemet zsebre rakni"
Dícséret illet mindenkit, aki hajlandó gondolkozni. Jelen esetben nem tudható, talán csak a személyednek szól az engedékenység.

"úgyhogy inkább egyszerűen megmondom: ebben a kérdésben nekik van igazuk."
Korrekt.

"Nem tartozik a témához, de baromira meglepődnék ha ezt a megfogalmazást bárki tudományosan is megvizsgálta volna"
Azért vélem a témához tartozónak, mert bár számos betegség ellen indokolt gyógyszerek használata, mégsem jelenthetjük ki általánosítva, hogy a gyógyszerek hatásosak, hatékonyak és szükségesek. Ahogyan az EMMI a vakcinákkal kapcsolatban érvel.
Vizsgálták, és bár a határok képlékenyek, hiszen ha valaki meghal egy gyógyszertől, nem zárja ki, hogy annak hiányában is meghalt volna, ez egy jó cikk szerintem:
www.globalresearch.ca/drug-induced-iatrogenic-disorders-the-third-leading-cause-of-death-in-the-us-and-britain/5626283

"Senki nem mondott olyat, hogy "megszűnik" a probléma (én sem: "akkor várhatóan megint csökkeni fog a zoster incidencia"), csak olyat, hogy csökkenni fog, mert bár tényleg reaktiválódHAT a vírus, de jelen tudásunk szerint ennek jóval kisebb a valószínűsége, mint a vad vírus esetében!"
Lehet, hogy kisebb a valószínűsége az övsömörnek, de mivel az oltás nem ad élethosszig tartó védettséget, főleg poszteliminációs környezetben, a hatványozottan várható felnőttkori szövődmények fokozzák a probléma súlyát.

"A "helyett" szóval vitatkoznék, ez ugyanis egyáltalán nem mond ellent annak, amit én mondtam"
Egyelőre. A csecsemőkori bárányhimlő a felnőttkorihoz hasonlóan kockázatossá fog válni, míg az általam összehasonlítási alapként javasolt korcsoportban továbbra is egy ártalmatlan gyermekbetegség marad. A kanyaró példájából tanulva, ez utóbbi tény később feledésbe merül, és a megbetegedések számát fogja a propaganda tragédiaként beállítani. A valódi tragédia mindkét megbetegedés esetében az, ha a kockázati csoportok érintettek. (Romániában az áldozatok zöme csecsemő)
Magyarországon nem halnak a csecsemők kanyaróban, ám ez semmiképp nem az oltásnak köszönhető, hanem a védettségük hiányában is fennálló szerencse, mivel a kórokozó egyelőre nem érte el őket. Tehát a kórokozó hiánya biztosítja ezt a szerencsés helyzetet, ami sajnos bármikor megváltozhat. Nem az oltásellenesek miatt, sokkal inkább az oltottak immunitásán tátongó 15-20%-os rés miatt. Ha az oltásellenesek száma éri el ezt az arányt, akkor úgysem lesz többé kötelezés.
Mellesleg érdekesnek és egyelőre rejtélyesnek találom, hogy bár a kanyaró és általában a fertőző betegségekből eredő halálozás kétszeresen sújtja a feketéket a fehérekhez képest, a bárányhimlő esetében fordított a helyzet. A cikkedben hivatkozott statisztika szerint akár ötszörös a fehérek halálos kockázata.

"Ez a kérdés sokkal-sokkal bonyolultabb (ahogy arra a cikkem is nagyon röviden utal), a HZ incidenciájának a növekedése ugyanis már a bárányhimlő elleni oltás bevezetése előtt elkezdődött"
Ha ez így van, akkor kézenfekvő a magyarázat. Az övsömör boosterek hiányában a legyengült immunrendszerű időseket, alkoholistákat vagy krónikus betegeket érinti. A fiatal korosztályban egyre gyakoribbá váló övsömört a korábban idézett, optimista elemzés sem tudta belegyömöszölni a dobozba, ami szerint az oltottaknál csökkenni fog a gyakorisága. Az én megfejtésem: az amerikai gyerekek immunrendszerét olyan szinten hazavágta a sok oltás, hogy annak állapota az idős, krónikus beteg alkoholistákéra hajaz.

"Ez kb. tökéletesen irreleváns, a VAERS egy passzív rendszer"
Legalább működik valahogy, ami az OKNE rendszerről nem mondható el. Ez elég gáz, de majd inkább a releváns cikked alatt kötözködök ezen a téren.
Feri1234 2018.05.17 22:51:37
@fordulo_bogyo:
"Le lettel degradalva gondolkodo emberbol szemellenzos, vallasosas agykarosult vedooltas-hivove."
Nem tartom agykárosultnak Tamást, de a cimkézés nem lehet az oltáspártiak privilégiuma.
Én "oltásellenes", "tudományellenes" vagy "áltudományos" vagyok. Erre válaszul az egyetlen jóhiszeműséget feltételező cimkém a "valláskárosult".
A "kórszakalkotó mű" nem is tetszett?
Ennyit ő is megérdemel, és legalább a zombik nem bélyegzik "oltásellenesnek", ahogyan ez bárkivel megtörténik, aki kritikát mer hangoztatni az oltásdogma terén. Shaw, Exley, Gherardi, sőt Shoenfeld nevével kapcsolatban is olvastam már ezt a cimkét.
Számomra érthetetlen, hogy az ilyen cimkéket aggatók hogyan jutottak álláspontjukra ugyanazt a szakirodalmat olvasgatva, ami alapján én szkeptikus (és nem "szkeptikus") vagyok. Talán nem is olvassák, vagy nem tudják értelmezni.
Túl kellene látni a dogmának szóló kötelező méltatáson! "A közegészségügy legnagyobb vívmánya", "2.5 millió halált előz meg évente"... bla...bla...bla...
Én még emlékszek a szocialista szónoklatokra. 70 mázsás termésátlag! És a hallgatóság tudta, hogy valójában 3 hektárt arattak le ehhez a "hektáronkénti" eredményhez. Vagy hány százezer pár cipőt küldtünk a Testvéri Szovjetuniónak. Mindenki tudta, hogy a fele selejt volt. De tapsoltak.
Ha megszűnik a kritika az oltásokkal kapcsolaban, akkor mindent felvásárolt a gyógyszeripar.
Nagyon szúrós növény vagyok. Nem kaja.
Feri1234 2018.05.20 22:56:33
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"ami egy 1994-es helyzetre vonatkoztatva mondja, hogy 106 ezer halálozást jelentett, olyan tanulmányokra hivatkozva, amelyek kettő kivétellel a '90-es évek előtt készültek, sőt, több mint felük a '70-es években (de három közülük a '60-as években)... "
Van frissebb is, hasonló következtetéssel: hub.jhu.edu/2016/05/03/medical-errors-third-leading-cause-of-death/
És itt a BMJ cikk: www.bmj.com/content/353/bmj.i2139
Én csak azt akarom ezzel mondani, hogy az orvosi beavatkozások, legyenek akár gyógyszeresek, műtétiek vagy egyszerűen csak támogató terápiák, természetüknél fogva kockázatot is jelentenek. Például egy vakbélgyulladásba simán bele lehet halni, indokolt és életmentő a műtét. Ha a páciens közben bekap egy kórházi fertőzést, éppúgy meghal, mint a műtét nélkül is meghalt volna. El kell végezni a műtétet, és igyekezni elkerülni a fertőzést. A kockázat-haszon mérlegelés egyértelműen a műtét mellett szól.
Az oltások szintén orvosi beavatkozások. Mivel a páciens éppen makk egészséges, a kockázatok felértékelődnek. Kivéve persze az életmentő szituációkat, például veszett állat harapása után nem egy esetleges autoimmun betegség kialakulása miatt aggódunk.
Ha az utánkövető rendszer alkalmatlan (szerintem is) a kockázatok felderítésére, akkor a kísérletek ezen fázisa ellenőrzés nélkül marad. Ha én szeretném elhinni, hogy egy a millióból esetben okoz súlyos károsodást az oltás, azt csak a posztmarketing követés tudná igazolni. Ezzel szemben a rendszer még a jóval gyakrabban fellépő problémákat sem képes detektálni, ha nem tudjuk, mire figyeljünk. Például a Nebáncson van egy lefordított tanulmány az oltásokkal bejuttatott fehérjék és az ételallergiák kapcsolatáról. Száz éves tudományos felismerésen alapul, mégsem szerepel a betegtájékoztatókban vagy az alkalmazási előírásokban, mint lehetséges végpont. Van egy csomó allergiás gyerek, de soha nem fogjuk megtudni, ebből mennyi írható az oltásuk számlájára. A bölcsőhalált, az ADHD-t, az autizmust, a diabéteszt, paralízist... következetesen tagadják a nyilvánosság felé, mint várható kimenetelt. Így senki nem is fogja jelenteni ezeket a "véletlen időbeli egybeeséseket".

"Ferihegy évi 10 millió utassal, túlnyomórészt minden egészségügyi ellenőrzés nélkül; szerintem ezt most te sem írtad komolyan."
Az oltási kor alatti csecsemők mindenképp kevésbé védettek, mióta oltott anyáktól születnek. Ráadásul itthon 15 hónaposan oltanak, míg Romániában tudtommal "békeidőben" is 12 hónaposan. A határhoz közeli cigánytelepek lakói nem utazgatnak sehová, és őket sem akarja meglátogatni egyikünk sem. Természetes, spontán karantén.

"De ha így is van, az első magyarázat ami eszembe jut akkor is inkább az, hogy a valódi ok a szocioökonómiai státusz - és így tápláltság, A-vitamin ellátottság stb. - nem a bőrszín."
Majdnem kapásból rávágnám, hogy szerintem is, de...
A rasszok szerinti kanyaró halálozási kockázatot innen ismerem: vaccinesafetycommission.com/pdfs/Measles-Mortality-Hopkins.pdf
A feketék magasabb kockázata az oltás bevezetése után is megmaradt. Viszont korábban nem figyeltem fel arra, hogy a szocioökonómiai összefüggést elemző táblázat rasszok szerinti bontást is ábrázol. (Kettes táblázat)
A szerzők nem találnak érdekességet a tehetősségen túl, így bizonytalan vagyok.
"Income-race-specific mortality rates
demonstrated no significant differences in
mortality rates between the white and
black/other populations in lower income
strata. In communities having 60 per cent
or more of the population with incomes
below poverty level, the white and black/
other populations had similar mortality
rates. "
De megfigyelésem szerint a tehetősebb megyékben azzal együtt, hogy a kanyaró jóval kevesebb halálozást okoz, mintha a feketék kockázata volna alacsonyabb. Lehetséges, hogy a szocioökonómiai státusz ennyire erős volna, hogy képes elfedni a fekete rassz genetikai előnyét? Ebben az esetben talán mégsem túlzás azt állítani, hogy a lakhatás, tápláltság, egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javulása volt a halálozások csökkenésének legfőbb oka, nem pedig az oltások.
Az egyik védőoltás-ellenes szervezet a minap kirakta a Facebook oldalára a következő kimutatást az amerikai szamárköhögéses esetekről: És még kommentárt is kapunk hozzá: A CDC (USA ÁNTSZ-e) felmérése szerint ötször nagyobb esélye van elkapni a szamárköhögést annak, aki be van oltva ellene,…..
Feri1234 2018.04.14 22:49:38
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Számomra leginkább a tendencia riasztó. Megint másoljuk idegen birodalmak hibáit, mindenféle szakmai és civil kontroll nélkül. Nem a kötelezőség a baj, ha az kellően megalapozott. Nem a választhatóság a megoldás, ha az emberek nem képesek mérlegelni a tudományos bizonyosság alapján.
Feri1234 2018.04.14 23:16:34
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Akkor tehát megállapodhatunk abban, hogy HA az alumínium veszélyes is, az egészen 2014-ig nem okozhatott problémát (elfogadva, hogy 1953-ban még nem okozott)... jól mondom?"
Magyarországon 2014-ig szerintem sem változott érdemben. Azóta viszont riasztó a tendencia. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy olyan tényezők változhattak, amik befolyásolhatják a kimenetelt, akár változatlan Al-expozíció mellett. Például vannak tudományos eredmények, melyek szerint az elektromágneses terek növelik a vér-agy gát áteresztő képességét. Vagy a szinergisták. Lég- és élelmiszer szennyezettség... Egyoldalú táplálkozásból adódó hiányállapotok... Szülői életkor kitolódásából adódó genetikai fogékonyság... Mittudomén. Ezeket mindet egybevetve kellene értékelni!
Feri1234 2018.04.14 23:20:14
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Az oltásellenesség Magyarországon szinte halott volt, mikor a kislányom születése miatt elkezdtem olvasgatni a témában. Most egyre több a szakirodalmi hivatkozásokkal alátámasztott cikk a témában. Minőségi ugrás következett be. Elkerülhetetlen, hogy beszélni kell a dologról.
A magyar védőoltás-ellenes körökben is elkezdett keringeni az a cikk, melynek fő állítása, hogy az autisták agyában "megdöbbentően magas", "rekordmennyiségű", "soha korábban nem látott mennyiségű" stb. alumínium van. Nyilván nem kell magyaráznom ennek fontosságát a védőoltások szempontjából sem…..
Feri1234 2017.12.19 21:20:04
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Mint Shawék izomba/bőr alá adott injekciója? Meg a felcserélt képek? Az előző kérdésemet kiegészítem azzal, miért nem csinál valaki jobbat, ha ezek nem elég jók?
Feri1234 2017.12.22 19:09:41
@Szilágyi András: Nem tehetek róla, annak a vizsgálati módszernek (atomabszorpciós spektroszkópia) ez a módszertana. Minden mintán három mérést kell végezni, ezekből számítják az eredményt. Belemérhetett volna (véletlenül) több depozitumba is. Az, hogy az 5 alanyból 4-nek volt legalább egy mintája 5 mcg feletti értékkel, háromnak pedig 10 felettivel, arra utal, hogy nem is kell olyan nagy "szerencse" a belemérésbe, tehát a depozitumok előfordulása magas.
Az agyban fellelhető alumínium általában az élelmiszerekből, ivóvízből, foszfátkötőkből származik. Az életkorral arányosan nő a mennyisége, ám befolyásolhatja, hogy az adott élőhelyen esetleg extrém a kitettség. (alumínium-vegyülettel végzett víztisztítás, ipari szennyezés) Volna értelme odafigyelni az élelmiszereink tisztaságára alumínium szempontjából, épp Exleynek van korábbi tanulmánya, ami a csecsemőtápszerek túl magas Al-tartalmára hívja fel a figyelmet. Mégis, az emésztőrendszeren keresztül érkező alumíniumnak szinte elképzelhetetlen az akut toxicitása. A bél nyálkahártyája hatékonyan tartja távol a keringéstől, ami mégis bekerül, az vízoldható vegyület, a vese nagyrészt kiválasztja. Valami elképesztően kicsi hányada mégis oldhatatlan vegyületté alakul a testben, így létrehozva az életkorral fokozódó terhelést a csontokban, lépben, májban, vesében és bizony az agyban is. Hogy ez bajt okozzon, ahhoz évtizedek kellenek, de sajnos van idő, van forrás, bekövetkezik. Ez a fajta terhelés Exley szerint Alzheimer-kórhoz vezet, de ismert az alumínium-tartalmú savcsökkentők tartós szedéséből eredő demencia is. A Tamás által idézett metaanalízisnek is a címe és következtetése, hogy az Alzheimeresek agyában magasabb az Al-tartalom.
Ám Exley szerint az Alzheimereseknél található Al inkább a szürkeállományhoz köthető és a sejtek közötti térben figyelhető meg, míg az autisták agyában a nem-neuronális sejtek tartalmazták. (makrofágok, asztrociták, mikroglia) Ez azt jelenti, hogy a sejtek fagocitálták az alumíniumot, ahogy az adjuvánsként bejuttatottal történik. Ez az Al, vízoldhatatlan alumíniumsó, nagyon perzisztens tud lenni a makrofágokban, ahogy ez több esetben bebizonyosodott. A makrofágra nézve csak mérsékelten toxikus, lehetővé téve, hogy ez a hosszú élettartamú sejt magával cipelje. Lebontani nem tudja, de folyamatosan gyulladást keltő citokineket bocsájt ki. Hasonló történik a makrofágos myofasciitis esetében, ahol valamiért a falósejtek az injekció beadásának helyén maradnak, évekig, az izomszövet gyulladását okozva. Biztosan jobban jár, akinél "normálisan" szétvándorolnak testszerte, akár a vér-agy gáton át?
Feri1234 2017.12.22 19:24:38
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu): Tamás, az a link egy olyan vizsgálatra mutat, ami nem talált eltérést az Alzheimeresek és az egészséges kontrollok agyának Al-tartalmát illetően. Mivel a metaanalízis, amiben szerepel, ellentétes következtetésre jutott, valami oknál fogva ez a tanulmány nem reprezentálja az általános állapotokat. Az al elhelyezkedésére nem találtam utalást benne, csak a mennyiségére.