Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Huszthy Zita

23 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most jött el az a pont, hogy nyúlsz a telefonért és felhívod anyádékat, hogy ugye ott van még a sufniban a bringád, mert elhoznád Pestre? De nem, mégse, jön a tél… Milyen tél? Tavaly is alig volt már hó. Vagy akkor inkább a villamosmegállóban fagysz meg? Na ugye, így legalább még mozogsz is valamit.…..
Ugyanis augusztusban ellopták a bringám és hiába bukkantam a nyomára, úgy tűnt, vagy saját erőből oldom meg, vagy végignézhetem, ahogy már eladott státuszba kerül. De kezdjük az elején. Egy Koga Miyatám van, 30 ezerért vettem használtan, de állítólag ez a gyártó utolsó kézzel hegesztett szériája,…..
A terhességgel kapcsolatban megszámlálhatatlan tévhit és hamis hiedelem kering, leginkább persze tiltások. A gyógyszerszedés, a szauna és a sportolás mellett előkelő helyen szerepel a kerékpározás. Ez a cikk elsősorban azoknak a sorstársaimnak íródott, akik a várandósságuk előtt aktívan bicikliztek,…..
Számunkra, akik nap mint nap használjuk a bringát, sokkal többet jelent egy közlekedési eszköznél. Ismerjük minden küllőjét, matricáját és a karcolásait is. Jó érzés szemmel tartani a bolt, vagy a váróterem ablakából, és ugyanott találni egy hosszú munkanap után, ahol hagytuk. Én bevallom, mindig…..
Bő két éve lakom a IX. kerületi Lónyay utcában, és az utóbbi időben feltűnt, hogy mennyivel több a bringás, mióta ideköltöztünk. Kíváncsi voltam, mégis mennyivel? Úgyhogy kiültem a környék (város?) legjobb pékségének ablakába, ahonnan kiváló rálátásom volt az utca reggeli forgalmára és számolni…..
Amióta Csabi tud ülni, tud biciklizni is és együtt járják a várost apukájával, Vityával. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!..
Akkor indulhat a tekerés! Tetszett a poszt?  - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!..
Jöhet a szandál, a szoknya és az ujjatlan, na meg egy ragyogó zárt kerékpársáv-sárga szín!..
Tudják ezt az orvostanhallgatók is, ezért járnak biciklivel az egyetemre. Bubi, alma, kaktuszos pulcsi, mi más kell még egy jó vizsgaidőszakhoz? Tetszett a poszt?  - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!..
A Lónyay utcában már kora reggel stílusosság-rekord született. Ne feledjétek, nem csak pasztellszínt hordani, de 1%-ról rendelkezni is menő! Tetszett a poszt?  - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek…..
1. Saját tapasztalat, cáfolja meg kommentben, aki tudja, de nem volt még olyan pontja a városnak, ahova nem ugyanannyi, vagy kevesebb idő volt eljutni bringával, mint békávéval. Oké, kivétel a repülőtér. Konkrétan: Normafa, Pál-völgyi-barlang, Pasarét, Flórián tér, Angyalföld, Zugliget,…..
Hungarian Cycle Chic Bubi-hatás 2018.05.09 10:04:25
Ágó először ült életében Bubin és nála is azonnal tapasztalni lehetett a járgány extrém kedélyjavító hatását. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt...
Az ég kék, a fű (és a bubi zöld), Budapest pedig vörös Attila hajával egyetemben, aki az MTK sakkszakosztály-vezetője, de mindenekelőtt Arsenal-szurkoló. Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar…..
Hajtsátok fel a nadrágszárat és irány a bringaút! Tetszett a poszt? - Nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon!- Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt...
Linus és Louis villamosmérnöknek tanulnak a BME-n. Németországból érkeztek Budapestre, egy szemesztert töltenek itt Erasmus-ösztöndíjjal. Saját városaikban, Kölnben és Karlsruheban kiváló a kerékpáros infrastruktúra, természetes volt számukra, hogy a közlekedésnek itt is ezt a módját választják. A…..
For English scroll down! Marcus Goldson képzőművész brit szülők gyermekeként Kenyában nőtt fel. Eredetileg szobrásznak tanult, 1993 óta él Budapesten és körülbelül ettől kezdve áttért a vízfestésre. Sokat utazik, Európán kívül megjárta Afrikát, Ázsiát és a Közel-Keletet. Feleségét néha az őrületbe…..
Amióta bringával járok, maximum az emeletre kell felcipekednem, szinte mindent meg lehet oldani egy hátizsák, egy kosár és egy csomagtartó segítségével. Van egy táskám, egy piros rolltop, két éve vettem a Mesterbike-ban. Tökéletes, fél kézzel ki tudom nyitni a bringán ülve és minden belefér. Ha…..
Ha valaki megkérdezné, hogy mi a 10 legjobb dolog Budapesten, akkor többek közt azt válaszolnám, hogy végigtekerni a Nehru-parttól a Rákóczi hídig. Talán nem vagyok ezzel egyedül. Ha felszállok a bringára a Bakáts téren és átjutok a Közraktár úton, kb. két kilométeren keresztül egyáltalán nem kell…..
Egy pulcsi, két pulcsi, meg egy kabát, meg vastag kesztyű és sapka és fülvédő, de még mindig jobb, mint háromszor átszállni, 15 percet gyalogolni és összesen 20 percet fagyoskodni a megállókban. Tartsatok ki, már nincs messze a tavasz! A post shared by i bike budapest (@ibikebp) on Feb…..
Két kenyér és a lecsókolbász békésen megfér egy biciklis kosárban. Nagy hurrá a poncsónak, nem csak sikkes, de praktikus is, jótékony meleget biztosít a lábak felső részének tekerés közben. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás…..
A gondos szórásnak köszönhetően újra járhatóak a városi bicikliutak. Ahol még maradt hófolt, ott óvatosan, és vegyetek sapkát! Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt...
Nincs is jobb idő egy biciklizéssel egybekötött gyerek- és kutyasétáltatáshoz. Irány a Duna-part! Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a blogot a facebookon! Támogasd 1%-oddal a bringás fejlődésért dolgozó Magyar Kerékpárosklubot! Részletek itt...
Budapesten egyre több az autóktól elzárt terület, pl. a Corvin negyed. Ha ilyen helyen laksz, rendelj biciklis futárral házhoz! Érces Tomi ilyen stílusosan látja el a munkáját a téli időszakban. A téli bringázáshoz további tippeket itt találsz. Ha tetszett a poszt, nyomj egy lájkot és kövesd a…..