Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Beniiiiii

317 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már több, mint egy hónapja megjelent az idei Bajnokok Ligája Match Attax sorozat, ám jó pár csapat kimaradt belőle. Nyilván nem várhattuk, hogy a messze legalacsonyabb UEFA-koefficiensű Ferencváros bekerülésére vajmi esély mutatkozik, hiszen az ilyen sorokba a csoportkör 32 csapatából úgy kb. 20…..
Hát ez meg mi a jó nagyanyám térdkalácsa – teszi fel az amúgy teljesen helyénvaló kérdést az egyszeri gyűjtő, amikor meglátja ezt az izét… Ami 1932-ben jelent meg, ma már elképesztően ritka, és kevesen tudják, hogy bizony ez számit Sir Stanley Matthews rookie-jának, azaz első kiadásának. Már első…..
Korábban már sokat szidtam a Futerát, minden gyűjtő átkát. Angol nyelvterületen sok gyűjtő már csak Fakera-nak hívja (Fake = hamisítvány). Továbbra sem állítom, hogy szándékosan pakolnak bele hamis aláírásokat a méregdrága dobozaikba, de, hogy mindent egy aláírt papírra bíznak, semmit nem…..
A jelen helyzetben mindez nem meglepő, hiszen az európai kiadású sorozatokat Olaszországban, az amerikai kiadású „prémium” sorokat pedig Olaszországban vagy az USA-ban nyomtatják. Márpedig jelen pillanatban e két országban a legsúlyosabb a koronavírus-járvány, ilyenkor törvényszerű, hogy e termékek…..
A Topps Champions League Living Set sorozatban hetente általában három kártya jelenik meg. Nem húzhatók csomagból, csak online rendelhetők, és annyi készül belőlük, ahányat a gyűjtők megrendelnek. Már több, mint 140 jelent meg belőlük. A héten ezek között először magyar játékos is megjelent Gulácsi…..
A sportkártya luxuscikk. Legalábbis olyan értelemben, hogy nem lehet megenni, ugyan vannak „forró” lapok, de nem csinál meleget a lakásban, nem visz el a munkába, és még gázszámlát sem lehet (közvetlenül) fizetni vele. Értékét így a mindenkori aktuális kereslet határozza meg. Ami a jelenlegi…..
Sokan nem értik, miért drágult több mint tízszeresére az Mbappé kártyák ára egyetlen nap alatt. Nem, nem halt meg, mint Kobe, és nem is azért, mert koronavírusra tesztelték. Inkább emberi butaság, tájékozatlanság és vakhit áll a dolog mögött. Az árak tényleg elképesztőek, itt most csak néhány éppen…..
Nagyon valószínű! A Topps ugyanis ezzel a képpel jelentette be, hogy megszerezte aláírónak a Borussia norvég zsenijét, így a következő sorozataiért minden bizonnyal ölni fogják egymást a gyűjtők! Mégis miért nevezzük „hype”-nak? Mert egy Pelé, egy Maradona, egy Messi, egy Cristiano Ronaldo, egy…..
Amely kompletten és csak online rendelhető. Egy-egy ilyen dobozkában összesen 50 kártya található, ebből 10-en maga Messi szerepel, a többin a legnagyobb rivális sztárok és a legtehetségesebb fiatalok. A marketingduma szerint maga Messi tervezte, hát én szívesen megnéztem volna, ahogy görnyed a…..
E sorozat csupa átlátszó plasztik- avagy műanyagkártyából áll. Az alapsor 100 lapból áll, ehhez jön még 25 inzert és 7 Limitált kiadású kártya. Tehát mindösszesen 132 darabból áll. Közülük kettő magyar: Szoboszlai Dominik a Salzburgból, Willi Orban pedig a Lipcséből. A sorozat itthon is…..
Elképesztő tiszteletlenség, nyomdaképes szavakat nem nagyon találok. Amikor megláttam az első hírt Kobe Bryant haláláról, azonnal megnéztem, csupán 48 db sportkártyáját és más "emléktárgyát" (memorabilia) listázta újként az eBay. Azaz ennyit töltöttek fel eladásra a halálhírét közvetlenül megelőző…..
Így vezetik fel az idei baseball sorozatuk első kiadásának megjelenését. A sportkártyák között még mindig a baseball tarol, ugyan főleg csak Amerikában gyűjtik, de ott olyan számban, hogy az összes gyűjthető sportkártya felét ez teszi ki. Kis összehasonlítás a gyűjtők számának arányairól. Az elmúlt…..
A Panini bejelentett egy új sorozatot Blockchain néven, amelyekben csak 1/1 kártyák lesznek. A kártyákat a Panini oldalán lehet megvásárolni… illetve ez így nem pontos. Szóval Holland-stílusú aukción lehet hozzájuk jutni. Azaz magasról indul az ár, ami folyamatosan csökken, és amikor valaki…..
Hagyományos szilveszteri sportkártya bakiparádénkat idén is folytatjuk, ezúttal több, mint húsz gyöngyszemet gyűjtöttünk csokorba. Van köztük komoly hiba, de a legtöbbet csupán a véletlenek furcsa együttállásának köszönhetjük. Természetesen nem mind idei kiadású kártyák, akad köztük régebben ismert,…..
A közelmúltban hosszabb bejegyzésben foglalkoztunk a legújabb Star Wars kártyasorozattal, amit ezennel be is mutatunk. Persze önmagunkat nem hazudtoltuk meg, így a videó fél órásra sikeredett. Azt ugyan nem kerülhettük el, hogy egy-egy a kártyákon megjelent új karakter, vagy jelenet a 9. epizódból…..
SPOILER MENTES!!! Ha még nem láttad a filmet, akkor is olvass bátran, abból semmit nem árulunk el! (Mert még mi sem láttuk :p ) A Star Wars kártyasorozatokat megjelentető Topps sajnos elég kegyetlen játékot játszik a hazai gyűjtőkkel, ugyanis teljesen esetleges, hogy mely sorozatok jelennek meg…..
Amikor már azt hitted, nem lehet újat kitalálni… Mezdarabos, címerdarabos, mosócetlis, cipődarabos, stoplidarabos… volt már mindenféle memorabilia, azaz „emléktárgy”-darabos kártya, a Panini most viszont valami egészen újjal jött elő. A 2019-20-as NBA Hoops sorozat Winter Edition blaster dobozaiból…..
A gyártók általában pár hónappal a megjelenés előtt közzétesznek képeket, hogyan is fognak kinézni az új sorozatok kártyái. Nos, egy ideje ismert, hogy a focisok is kapnak egy Gold Standardot (ízlés dolga, hogy a sok csilivili kinek, mennyire jön be). A 100 darabos alapsor kártyái /79, /29, /19 és…..
Elgurult a gyógyszer? Ez már annyira lehúzás-szagú, hogy ihaj - gondolhatja minden egyszeri gyűjtő. Csakhogy a lehetetlennek tűnő küldetés ellenére (41/42 színváltozatból összerakni egy szivárványt) eszméletlen sebességgel kapkodják a dobozokat a világ minden pontján, így a Paninit sok szemrehányás…..
Nem sport, de kártya. A napokban jelent meg a legújabb Topps Star Wars Masterworks sorozat, és Mark Austin, az egyik aláíró (A Star Wars IV - A New Hope / Egy új remény - Special Edition-ben játszotta Boba Fett-et) egy fél órás videóban mutatja meg, hogyan érkeznek az aláírásra váró kártyák és…..
Amelyből csak pár lapot mutatunk meg, de valahol itt kezdődik az a szint, amikor minden gyűjtőből kitör az állat: ez KELL! Ráadásul minden tekintetben első osztályú, egyedi, ötletes, stílusos, és nem másolja egyetlen hivatalos sorozat elemeit sem (na jó, a letisztultságával talán kicsit a Futerára…..
Nincs biztos válasz! Az elsőkért ugyanis közel 100 évet kell visszamennünk az időben, és bizony az 1920-as években még nem voltak internetes adatbázisok, vagy ilyen témájú fórumok, blogok, így csak tapogatózik mindenki, aki e korszakot vizslatja. Jómagam évek óta keresem az információmorzsákat, és…..
Sokszor foglalkoztam már a rookie-mániával, ami Amerikából menthetetlenül átterjedni látszik Európára is. Azaz egyre többen látnak üzleti lehetőséget egy-egy játékos legelső hivatalos megjelenésében, ezekből a kártyákból/matricákból minél többet összeszednek, eltesznek, aztán hype-olják őket, és…..
Vasárnap délelőtt rendezték az immáron 5. Újpesti Kártyabörzét. Becslésem szerint közel százan fordulhattunk meg rajta, és jómagam, aki szinte nyitásra, 9 óra után nem sokkal érkeztem, gyakorlatilag 5 percet ültem az asztalomnál, olyan kínálat volt megtalálható a gyűjtők standjain (köszönet a…..
Rendszeresen megkapom, hogy nekem semmi sem elég jó, de most már lassan unalmas, hogy a Panini szinte teljesen ráállt a jó drága, de kevés kártyát "adó" sorozatokra. Nemrég írtam a Gold Standard közelgő megjelenéséről, erre tessék, jön egy ugyanolyan felépítésű sor, csak most nem arany, hanem fekete…..