Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lex újdiaszpóra

0 bejegyzést írt és 461 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
w Helyreigazítás 2011.05.11 03:00:00
Tisztelt választók, kedves fiatalok! Adminisztrációs és politikai hibák következtében olyan plakátok és hirdetések jelentek meg a sajtóban és a köztereken, amelyek az abortusz alternatívájaként a gyermek megszülését és azonnali örökbe adását jelölik meg. Csak a kampány…..
w A rossz tanuló felel 2011.03.02 06:15:00
Eljött tehát az igazság pillanata. Illetve még mindig nem jött el; annyit tudunk, hogy mikorra dolgozódnak ki a számok, és hogy lesznek majd számok is. Tudjuk továbbá, hogy mindez véletlenül sem megszorítás, hanem átalakítás, újjászervezés, megújítás, akármi, csak…..
w Te sötétben bujkáló 2011.02.25 06:00:00
Van egy ordenáré hadművelet, amit úgy látszik, pártfüggetlenül el kell nekünk játszani, vagyis alighanem ezt kajálja a magyar, ami sajnos elég gyökér ízlésre vall. Gyurcsány Ferenc kezdte még első ciklusában, és most pontosan ugyanezzel próbálkozik az Orbán-kormány. …..
17. § (1) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyûlölet keltésére.  (2) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek,…..
Lex újdiaszpóra 2011.02.11 12:52:00
@vakapad:

"1./ - Vádlott, álljon fel! Igaz, hogy nem tört be özvegy Pókainéhoz, de mi tudjuk, ez csak színjáték"

Színjáték volt bizony, csak téged ez nem zavar, a gőzölgő szart is megeszed a kezükből. Az utolsó felvonásban meg már látványosan kilógott a lóláb: az SZDSZ "kilép" a koalícióból.

"2./ - Gyurikám, ráérsz? Hogyhogy miről lenne szó? Te ne tudnád, hogy a bíróságok túlterheltek?"

Maradhat a jelenlegi gyakorlat is, amikor nem ellapátolni próbáljuk a trágyát, hanem megszokni, megszeretni, liberális szemétdombot hordva magunk köré.
Meglátjuk mit hoz ki ebből az EU, még az is előfordulhat, hogy marad a médiahatóság, csak minimális módosítások kellenek. Nem lejátszott meccs. Legyen ez a legnagyobb gondja a kormánynak, hogy lesz-e médiahatóság vagy nem. Teljesen marginális a kérdés.

"Gondolom, abban is, hogy ez a sajtószabadságnak pont a mínusz egyszerese. "

Szigorúbb, nem vitás, de ez nem jelenti azt, hogy betiltják a sajtót, én a betiltást gondolnám a mínusz egyszeresének.
Kevesebb fos, kevesebb hazudozás a médiában. Ez várható, ez lenne hát a nagy tragédiátok.
Lex újdiaszpóra 2011.02.16 11:59:32
@vakapad:

Már megint hülyeségeket hablatyolsz, félrebeszélsz. A szokásos nóta.
Lex újdiaszpóra 2011.02.16 18:09:15
@vakapad:

Ez legalább passzol, se a színjátszást, se a köteles beszédet nem értetted meg.
Ilyen agy kell egy jó Elvtársnak.
Szivacsos, szépen alakítható.
Százezer bizony, ennyi maradt. Hárommillió pénztártagból ez nagyon kevés, az országnak pedig egy árva százaléka.   Egyiptom egy százaléka nyolcszázezer ember. Kedden körülbelül ennyi vette a fáradságot és felháborodást, hogy utcára menjen Mubarak ellen. Nyilván eszemben…..
w Dezsőnek nem kell meghalnia 2011.01.25 07:40:00
Szűk egy hetük maradt azoknak, akik a kormány diktátumát elutasítva megtartanák magánnyugdíj-pénztári tagságukat. Az sem biztos, hogy az ötvenezer nyilatkozat meglesz.    Ebben persze benne van, hogy a Fidesz teljes erejével emelgeti a flipperasztalt; átsodródni az állami…..
w Ilyenek voltunk 2011.01.28 04:35:00
A jelenlegi felállás a Fidesz szerint kábé a következő: a szocialisták aljas lejáratókampányt szerveznek Hazánk ellen, kedvükre szerkesztgetik az Economisttól a NYTimesig a komplett világsajtót, továbbá uszítják az uniós politikát. Mert lehet, hogy vannak hibák a…..
w Lesznek egy testté 2011.01.20 08:45:00
Nem volt Waterloo a tegnapi EP-ülés, Orbán nem égett porig, de nem is győzhetett. A médiatörvény ügyében ugyanis letette a fegyvert. A szuverenitás hangoztatásából, a nemzeti dacból mára oda jutott, hogy az Európai Bizottság fog nekünk törvényt írni. Ami nekik nem tetszik, azt…..
w Elnöki pornó 2011.01.03 06:45:00
A köztársasági elnöknek, komolyabb jogosítványok híján, egy feladata van tulajdonképpen: hogy legyen rendes ember. Tudjon viselkedni, látsszon tisztességesnek, és ha van is pártkötődése, legalább úriemberségből ne mutogassa úton-útfélen.   Igazán nem kérnek tőle sokat.…..
Lex újdiaszpóra 2011.01.06 15:37:45
@Veg_:

"ha a filmre jól van beállitva a hangsáv a csatornánál, akkor ha nem állitják át minden egyes reklámblokk elött és után, akkor marad hangos, vagy a filmet nem fogod hallani. "

Állítsák át, és ki ne derüljön, hogy olyat nem lehet!
Lex újdiaszpóra 2011.01.06 17:46:01
@szerénységem:

Buta vagy te mint a tök!
Van új társad is:

"Ma délelőtt bemegyünk vásárolni az Árkádba. Egy csizmát szeretnék, két ruhát vagy szoknyát és meglátom, ha úgy van még miket. Majd elmondom, ami történt."

És persze varázsszóra előkerült a mátrix-droidos félkegyelmű blogoló is egy könyvajánlóval...
Lex újdiaszpóra 2011.01.07 14:09:29
@szerénységem:

Na persze, mellőzzelek. Ne ejtsek szót a hazugságaidról, nehogy elvegyen az "értékes" idődből...
Muhaha, debil vagy te, egy csúnya kis pondróval a szerény arcodon.
w Kompország vitorlát bont 2010.12.28 06:38:00
Néhány nap múlva már jól teszi, aki sosemvolt országok beteg, korrupt és ostoba kormányáról értekezik, ha véleményt akar nyilvánítani. Hiába a vigasztalás, miszerint nem is biztos, hogy olyan durva lesz, mint amilyen lehetne. Senki sem szeretné, ha rajta bizonyítanák be, hogy de,…..
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
Lex újdiaszpóra 2010.12.21 13:53:01
Itt egy korrekt vélemény a témában:

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=468818&place=kepnelkulivezeto2

"A nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges, és szakmailag indokolható lépés a PSZÁF elnöke szerint. "

"Szász Károly az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a magánkasszák működtetése drága volt, s a vagyonkezelésért fizetett díjak vizsgálata során jogszabálysértést is megállapított a felügyelet."

"Azok a nyugdíjpénztárak, amelyek mögött professzionális szolgáltatói háttér van, magasabb költséggel és alacsonyabb hozammal működnek, mint amelyek nem rendelkeznek ilyen háttérrel. Ez azt valószínűsíti, hogy a pénztárak költségágon, valamint az alacsonyabb hozamokon keresztül ezt a szolgáltatói hátteret táplálták. A lehetőségeket maximálisan kihasználva ezen a vonalon - ha szabályosan is - jelentős vagyon áramlott át a mögöttes szolgáltatói körhöz"

"A Nyugat-Európában hasonlóképpen tőkefedezeti elven működő magánpénztárak foglalkoztatói nyugdíjpénztárak, amelyek valószínűleg azért tudnak hatékonyabban működni, mert kifejezetten a pénztártagok érdekeit képviselik, szemben a mi modellünkkel, ahol elkülönülnek a pénztári szolgáltatói érdekek"
Lex újdiaszpóra 2010.12.28 02:28:54
@zkdqts:

Az átalakításoknak mindig vannak vesztesei és nyertesei. Ha a vesztesek között vagy, az még nem jelenti azt, hogy rendszerszinten is a te érdekeidet kellene előtérbe helyezni, attól még az átalakítás lehet összességében jó.
A kötelező magánpillér megszüntetése is ebbe az irányba mutat, és ezen az sem változtat, hogy szerinted Szász Károly csak személyes adakozás után buzdíthat szolidaritásra.
Lex újdiaszpóra 2010.12.29 11:17:27
@zkdqts:

"A kötelező szolidaritás akárhonnan nézzük is a vesztesek érdekeit helyezi rendszerszinten előtérbe. "

Magyarországon sajnos vesztesből van sok. Történelmi tapasztalat, hogy a többségre bizony illik odafigyelni, még akkor is ha vesztes. Ezt a réteget egy nyertes kisebbség szolidaritástól mentes kapzsisága, elégedettsége csak tovább küldte lefelé a lejtőn. (Lásd kötelező magánnyugdíj, kötelező kivonulás a szolidaritásból.)

"kik is lesznek ennek a mostani átalakításnak hosszútávon a nyertesei. "

Az egész ország nyerni fog vele, legközelebb a 2014-es választásokon lehet ezt az irányt elvetni vagy megerősíteni. Akkor már lesznek tények is, amiket értékelhetünk. pl. Kis adók, csökkenő állami eladósodottság, valódi verseny az öngondoskodásban. Egyelőre csak a hisztis libsi nyavalygás hallatszik.
w Az irodalom visszavág 2010.12.09 08:15:00
Ha mostanában emberekkel találkozom, vagy akár csak felveszem a telefonomat, nem úszom meg, hogy el ne hangozzon: jaj, szegénykém, mi lesz most veled, hogy médiatörvény? A kérdés persze jogos. Magyarországon kialakult, és ma még éppen jelentős hadállásokkal bír az a fajta…..
Lex újdiaszpóra 2010.12.09 19:18:27
w Davaj csaszi 2010.11.25 00:09:00
Egyszer még választást is lehetett nyerni azzal a csekkel, amin a nyugdíjasoktól állítólag elvett 19 ezer forint szerepelt. Az akkori váltópárt lobogtatta, harsányan hirdetve, hogy ők majd megadják, amit a Fidesz nem - mert amúgy az a pénzt nem elvették, csak nem adták meg az…..
Lex újdiaszpóra 2010.11.30 19:26:46
@eMeL:

"Elővetve: Kérlek ne válaszolj! [Nem neked szól, csak RÓLAD]"

Nem neked írom, csak rólad szól.
totyát vagy emel-t azért el tudom képzelni egy retek MLM cég élén.
Butaság, hazudozás (azt mondja ignorálni óhajtja a kommentjeimet), végsőkig kitartás a hülyeség mellett. Ez rendesen megvan bennük.
Lex újdiaszpóra 2010.12.01 12:07:29
@vakapad:

Birka.
Lex újdiaszpóra 2010.12.01 19:57:36
@szerénységem:

"Van még komolyan vehető közgazdász, aki Matolcsy mellett áll? Már nincs. "

Ezek nem Matolcsy ötletei, ő csak előadja.

Itt van pl. két vélemény, ami nem ítéli kapásból rossznak az mnyp esetet.

„Egy ennyire eladósodott ország egyszerűen nem engedheti meg magának a jelenlegi magán-nyugdíjpénztári rendszer fenntartását”

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/ennyire-eladosodott-orszag-nem-engedheti-meg-a-magan-nyugdijpenztari-rendszert-334817
w Iszappapolás 2010.10.11 05:20:00
Az árvizet ismerjük, akár fel is lehetne rá készülni, például nem kéne ártérre építkezni. Kolontár és Devecser olyasmit kapott a nyakába, amire nincs recept. Előrejelzés sincs, az ipari katasztrófák ilyenek, valahol valaki félrenyom egy gombot, vagy valakik egymás után…..
w A gömböc vége 2010.10.08 06:30:00
Magyarország most újra egységes, mondja a fékezhetetlen agyvelejű Semjén Zsolt, mellesleg az aradi vértanúk ürügyén; de a kottát nem ő írja, hanem a főnöke. Vele még messzebb ügetett a hintaló, Orbán egyenesen odáig jutott, hogy Budapest most lett a nemzet fővárosa. Eddig nem…..
w Papír, ami elérhető 2010.09.22 07:04:00
Volt itt száz évvel ezelőtt ez a kísérlet, ami egy letisztázott tegnapi Indexről szólt. Akkor arra a jelenlévők látható többsége azt klikkolta, hogy jó lenne. Nekem pedig éppen most, száz évvel később lenne jó egy darabig mást (is) csinálni, illetve most jött össze hozzá az…..
w Játszani is engedd! 2010.09.08 06:30:00
Végül, lassan, lomhán megérkezett a vasseprű a köztévébe, kisöpörni onnan a reakciót, a nemzeti együttműködés ellenségeit. Sajnos – és ez itt egy országos jelentőségű sajnos – továbbra is az a jelszó, hogy aki nincs velünk, az van ellenünk. Kevés olyan tévés…..
Lex újdiaszpóra 2010.09.08 14:49:38
Tagad és titkolózik a jegybank:

"A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya tagadta, hogy Simor levelet írt volna az Európai Bizottsághoz. Az azt tudakoló kérdésre, hogy az Európai Központi Banknak írt-e Simor, nem válaszoltak."

mandiner.hu/cikk/20100908_az_unionak_panaszkodott_simor

Ezt az alakot el kell távolítani, akár úgy, hogy a PSZÁF és a jegybank összevonásával megszűnjön a munkahelye.
Ez ellen már nem szólhat az EU.
Legfeljebb ír egy levelet, hogy aggályosnak tartja, de törvényt nem sért...
Lex újdiaszpóra 2010.09.20 15:31:03
@Waldi!:

"Ezt en felkeresnek ertekeltem keringore Gyurcsany iranyaban :) "

Feri már csúnyán megbukott, nem érdemes rá pártot építeni, de ha próbaképpen mégis szétszedik az MSZP-t, az végül is jó lesz. Két részletben gyorsabban mennek a süllyesztőbe...
w Az új elkúrás 2010.08.17 07:00:00
Szeretnék néha szirénát szerelni a fejemre. Valami nagy-nagy-tüzet kéne nyitni. Mert amit Schmitt Pál és a hozzá hasonló majomságok elfedenek, az valójában borzasztó. Az Új Elkúrás tanúi vagyunk. Mert mi az elkúrás? Mi volt Gyurcsány felejthetetlen bűne, amit 2004 és 2006…..
Lex újdiaszpóra 2010.09.13 17:25:45
@Lord_Valdez:

Aha, így már elfogadom.
:)

Egyébként a lakástámogatás is multiplikálódik (az ingatlant felépítők is költeni fognak), ráadásul az importhányad sem magas, de jómagam szintén úgy vélem, hogy ennél jobb állami költést kellene választanunk. Lenne miből.

Látom szóba került az orosz és ázsiai válság is, érdemes hozzátenni, hogy ezt a 2000-es évek elején (2003-ig) a dot com lufi + a 911-es pánik egészítette ki, ami elég komoly recesszióval járt, de például ezt Magyarország még egész jól átvészelte.
Lex újdiaszpóra 2010.09.17 12:41:06
@xsasha:

"életbentartás"

Itt inkább életmentésre gondolhatott, ami után a beteget igyekeznek kiengedni a kórházból.
Lex újdiaszpóra 2010.09.20 15:10:26
@xsasha:

"Az életbentartás a gazdaság esetében nem értelmezhető, nem határozható meg az a határ, amit már folytonos pörgetésnek lehetne nevezni."

Az állami lélegeztetőgép folytonossá is válhat, amennyiben nincs törekvés a leválasztására, de egyelőre látszik némi szándék. Még Magyarországon is látszik, bár ez megváltozhat, ha egy forradalmi hajnalon mást szeretne a Nép.

"amíg a külső konjunktúra vissza nem tért, azaz 2003-ig. "

Igen, ha az állam kivonulása nem indul el a konjunktúrával, akkor mondhatjuk, hogy ez már nem életmentő beavatkozás, hanem egy újabb lépés a kommunizmus felé.

A liberálisok félelme sem alaptalan, mert az állam szereti ezt a végsőkig halogatni. Ezért lenne jó ötlet a svájcihoz hasonló adósságfék, valahogy így:

"Az adósságfék néven ismertté vált szabályozást 2003-ban vetették be először, miután az 1990-es években jelentős deficitet halmozott fel a költségvetés és szárnyalásnak indult az adósságráta. A GDP-arányos államadósság 1990-ben még 32%-on tartózkodott, 1998-ban viszont már 55%-on állt a ráta. Az adósságfék bevezetésének köszönhetően 2009-ben 40%-ra esett vissza a mutató.

Az adósságfék segítségével Svájc arra vállalkozott, hogy megelőzze az államháztartást veszélyeztető strukturális egyensúlytalanságok kialakulását és megakadályozza az államadósság emelkedését. Abból az egyszerű szabályból indul ki, hogy a költségvetés számára megengedett a hiány felhalmozása, amennyiben a gazdaság a potenciális növekedés alatt teljesít, ellenkező esetben viszont többletet kell produkáljon. Így az adósságfék hatására stabilizálódik az adósságállomány nominális értéke, és a gazdaság növekedésekor mérséklődik az adósságráta (az államadósság GDP-arányos mutatója).

A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a szabály felső korlátot állít a költségvetési kiadások elé, ami a ciklikusan igazított bevételszámításokra alapoz a kormány. Az erős konjunktúra esetében a kiadási plafont a (várható) bevételek szintje alá tervezik, melynek következtében többletet termelhet a költségvetés. Ellenkező esetben, vagyis recessziós környezetben megengedett a deficit. A szabály az adóterhelés mértékétől függetlenül működik, vagyis egy esetleges adócsökkentésnek kiadáslefaragással kell együtt járnia.

Svájc tavaly az adósságfék kiterjesztéséről is döntött. Ezek szerint a rendkívüli tételekre is vonatkozik az előírás, miszerint a rendkívüli tételekből származó hiányt a következő hat év során kompenzálni kell."

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=138546&sp=1&p=3
w A pesti vicc 2010.08.24 10:00:00
Bajban van az én hazám. Budapestet elhagyja vőlegénye, vagy kicsoda is volt ez az ember, Demszky Gábor; legyen mondjuk a Significant Other. Ötször választotta meg a város népe, ebből négyszer újra, ezen belül egyszer egy hónappal az őszödi botrány után. Pedig sohasem volt…..
Lex újdiaszpóra 2010.09.10 14:16:06
@riennevaplus:

"az, aki nem olvasott el valamit, nem is tud véleményt mondani róla. nálatok ez máshogy van? mindig is máshogy volt, vagy egyszerre csak így lett?"

Marhaságot fecsegsz.
Amikor egy könyvbe beleolvasok, és nem tetszik, továbbá azt is látom hogy ez a rossz tulajdonsága több mintát kivéve ilyen is marad, akkor arról az lesz a véleményem, hogy "gyenge mű és hülye leszek elolvasni, az anyját etesse a szarával". Vállalva annak kockázatát, hogy a 7. kötet 40-ik oldalán mégsem olyan szar, mint feltételeztem.
Vagy te mindent elolvasol, amit a képedbe tolnak? Tudok linkelni pár oldalt, utána illetheted kritikával, de csak ha az utolsó betűig végigolvastad!
:)

"te pl. arra, hogy 'jöttment' az ürge, mikor jöttél rá, mielőtt nem olvastad el, vagy közvetlen utána?"

Már megint hibásan kattant valami az agyadban.
Az általad felvetett Paszternak lányát megkérő jelölt utáni nyomozásról írtam azt, hogy ha nyomozni is kezdene, nem kell minden jöttment szavának hitelt adnia. Méghozzá azért, mert nagyon sok a rosszindulatú alaptalan pletyka is olyan jöttmentektől(!), akiknek valamiért nem tetszik az a házasság.
Hogy Deschner-t miért tartja egyoldalúnak, azt nem tudom, tőle kérdezd! (Deschner ettől még nem lesz jöttmentnek tartva általam, ennél okosabban csúsztass!)

"de hátha van benned keresztényi empátia, és átállsz egy kicsit az én hullámhosszomra. megköszönném, tisztelettel. "

Mit szeretnél még olyan nagyon közölni a hullámhosszodon?
Már az is az empátiámat dicséri, hogy az igénytelenségedről árulkodó hányadék csupa kisbetűs írásaidra reagálok.
:)
Lex újdiaszpóra 2010.09.11 11:36:28
@riennevaplus:

"szurkolok neki, hogy meg ne pattanjon egy ér az agyában. "

Miről ismerem fel, ha pattan?
Neked már pattant?
Lex újdiaszpóra 2010.09.11 11:36:29
@riennevaplus:

"ha megengeded, minden kisbetűs igénytlelenségemmel szeretnék rámutatni"

Befogom az orrom. Mutasd!

"az 'egyoldalúság' itt ui. egy eredmény [amitől óv] és nem a mű kritikája. "

Én kritikának is látom. Talán kérdezzük meg tőle! Ne mi döntsük el helyette.
Paszternak hogy értetted azt hogy egyoldalú? (Tudom hülye kérdés, de ez a szerencsétlen annyira nem érti a sztorit, hogy már megsajnáltam.)

"a menyasszonyos-esküvős történet ui. egy analóg sztori volt, és ha jössz te, és megváltoztatod azzal, hogy beilleszted a 'jöttmentet'(!:)), akkor az visszahat a kiinduló-anyag alanyára"

Visszahat. Az analógia torz, így a visszahatás is torz. Ha beveszed ezt az apróságot a gondolatmenetbe, akkor érteni fogod. Ha meg nem, akkor így maradtál.

"most attól eltekintve, hogy vlsz. csak te tudod, hogy ha neked valami 'nem tetszik', akkor az miért lesz mindjárt 'rossz tulajdonság', meg attól, hogy az egész gyanúsan temperamentumos,"

Hogy a nem tetszés számomra miért rossz tulajdonság, azt nem akarnám hosszan indokolni, maradjunk annál hogy "gyanúsan temperamentumos".
(Halkan szólok: Még egy betegségedre utaló jel)

"csak-csak vonatkozik a témára, és akkor sajnos megint deschner lesz az alany, aki szegény 'anyját szarával kell etesse'."

Dehogy, nem kell már idekeverned azt a szegény írót Pöckös. Ez paranoia lenne. Lazíts, temperamentumolj egy kicsit.
(Állj fel, ülj le, mára elég is ennyi.)

"miért nem tudod egyszerűen azt mondani, hogy nem érdekel, mit lotyog az ürge"

Már hogyne érdekelne egy ilyen klassz könyvsorozat. A telefonkönyv is nagy kedvencem. Csak hát az idő, az nagy kincs.
Akinek fiúgyermeke van, és nem eleve transzvesztitának neveli, az előbb-utóbb kénytelen olyan intézményeket keresni, ahol nehéz vasak láthatók. A kisfiúkat ugyanis az autók, a vonatok és a tankok érdeklik, és bár szívesen megnézik őket számítógépen, videjón, ők még…..
Lex újdiaszpóra 2010.09.03 22:16:19
@orica:

"A gyerek a képen illusztráció, saját vagy saját illusztráció? "

Nem Árpié.
w A tett első, a szó második 2010.08.11 05:06:00
Az uborkaszezon nevű időszak aktív pihenésre ad alkalmat. Amikor nincsen hírdömping, és Schmitt Pál is csak álmában bornírt egy picit, akkor van idő egyrészt körbenézni a világban, ahol nem uborkaszezon van. Hanem leég fél Oroszország, Ázsiát a víz mossa el, Korea kardcsörtet,…..
Lex újdiaszpóra 2010.08.18 13:27:35
@kaffogó hebrencs:

"A fidesz 53%-kal kormányoz 2/3-addal. Tehtá az emberek közel fele nem akarta ezt a 2/3-adot."

Akkor ezek a nem akarók nyilván rohantak a második fordulóban megakadályozni a 2/3-ot, csak útközben elakadtak valahol.

A többség az többség, a 2/3-os képviselet pedig tény, még akkor is, ha ez neked nem tetszik.
Aktivitásodból látszik, hogy elég nehezen barátkozol meg ezzel a gondolattal.
Lex újdiaszpóra 2010.08.18 13:27:35
@Lord_Valdez:

"Sőt tovább megyek ha én tudom, hogy a másik hülyeséget csinál és az árt az országnak, de a saját érdekemben támogatom, akkor gyomorforgató dolog hazafiatlansággal vádolnom..."

A hazafiatlanságnak is vannak fokozatai.
Nem hiszem hogy bárki úgy vélné, létezik tökéletesen tiszta hazafi.
Mondhatod viszont azt, hogy jobb vagy mint a másik, még akkor is, ha neked is lenne mit javítanod. Ezek nem egymást kizáró állítások.

"Szerencsére mindennek van alternatívája, egy Magyarországon kevéssé ismert koncepció: a gerinc. Kár, hogy a választó nem igazán értékeli... "

Sajnos ilyen a piac, ezt az igényt kell kielégíteni az iparban, a sajtóban, a mezőgazdaságban.
Szép világ lenne, ha csak azért nem vennél meg egy lapostévét, mert a gyártó cég vezetőjét nem látod elég gerincesnek. Kicsit naiv-utópisztikus.
:)
Lex újdiaszpóra 2010.08.18 14:50:05
@riennevaplus:

"a valóság az, hogy magyarország egészen pontosan abban, és azon a szinten él, amire közösségként képes, amit 'megérdemel'. "

Lehet rosszul értem, ezzel többek között azt is mondod, hogy egy népszerű példát kiragadva: a GNI-GDP rés úgy jó ahogy van?
Esetleg általánosan gondolod, hogy minden ország esetében és bármely időpontban úgy jó ahogy van?
Vagy csak Magyarországon alakult ki éppen az a ritka ideális állapot, hogy minden potenciális és valós mérőszám a "megérdemelt" helyére került?
w A világi hatalom 2010.07.19 04:50:00
Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek. Lesz mindkettőből elég, a nemzeti ügyek kormánya eddig eddig főleg a röhögést tekintette nemzeti ügynek, de most ráálltak megint a tragédiára. Addig jó nekünk ugyanis, amíg Magyarország a kis színesek közé, a napilol rovatba…..
Lex újdiaszpóra 2010.08.10 16:42:25
vakapad

"És ezeket a befektetőket se Weisbrot, de még szegény 6:3 se tudja meggyőzni semmiről. Csak az IMF. Akár hülye, akár nem. Mint már írtam volt. "

A befektetőket nem az IMF győzködi, az IMF is csak egy eszköz a "befektetési" játékban.
Expozé kérdése, hogy a Fidesz-IMF alkut jónak vagy rossznak állítják be. Magad is tapasztalhatod, a befektetőket terelő elemzők véleménye hirtelen és gyakran fordul meg gyökeresen.
Amit az IMF sérelmez, az a legtöbb befektetőt egyszerűen hidegen hagyja. Ezt mutatja a piac is, sok média mozdult meg Magyarország ellen, mégsem sikerült tartóssá tenniük a pánikot. A 3 vagy 4%-os hiány a világ nem magyar részeivel összemérve nem túl meggyőző dolog a pánikkeltéshez, de ideig-óráig azért működhet, ahogy működött is.

toronto, eMeL

Úgy látom arany kérdésben sem lesz megegyezés.
:)

Egy dologban talán egyetértünk, a válságok gyakorisága és mélysége jól jelzi, hogy a pénzrendszer még komoly reformokra szorul, de nem az aranyban látom a megoldást, az egy új (régi) zsákutca.
Amikor a jegybank pénzét valamekkora hányadú aranyhoz állítanád be, akkor ugyan megkötnéd a jegybankok kezét, de nyitva maradna az a kérdés, hogy a kereskedelmi bankok által teremtett pénz (aranyban felírt követelés) továbbra is "lejárat transzformált" marad.
pl: Tegyük fel, a világ összes pénze arany. Ezt kölcsön adod a világ arannyal nem rendelkező részének, mert magad épp nem tudsz (nem akarsz) vele mit kezdeni.
Elköltik, beruháznak, vesznek belőle autót, stb., és a folyamatot tovább görgetve az arany újra kölcsönadódik, miközben a már kiadott hitelek törlesztése is elindul. És így tovább...
Ekkor valamelyik okostojás elkiáltja magát, hogy az aranytartozások összege már 3x akkora, mint a világ összes aranya. A média többször elismétli ezt a hitelezési "skandallumot". Válságos állapotok.
Erre szépen összeomlunk, hirtelen mindenki ráül az aranyára, az adósok vért izzadva aranyhoz próbálnak jutni, hogy kifizethessék az aranyban felírt kötelezettségük éppen aktuális törlesztését. Az arany egyre értékesebb lesz.
A világban nagyon komoly pénz (arany) hiány alakul ki még akkor is, ha az adósságok békeidőben rendezhetők lettek volna.
Ha csak az aranybetétek néhány százalékáról kiderül (ahol elmaradások jönnek a törlesztéssel), hogy nem tudják visszafizetni, már attól beindul a fedezetek árverezése, ami lerontja a fedezetek értékét, így a jó adósok is rosszul fedezettekké válnak, a bankoknak pótlólagos aranyat kell szerezniük ahhoz, hogy a fedezetek értékvesztése miatt a bank egyáltalán életben maradhasson.
Ráadásul egyszerre minden aranybetétes ugyanúgy szólhat, mint a jelenlegi pénz esetén, hogy most neki inkább kellene az arany otthonra, vagy széfbe, mert nyugodtan szeretne aludni, az ő aranya ne kószáljon csak úgy, a semmibe. A bankrendszer gyorsan kiürülhet. (A készpénz messze nem ilyen vonzó az otthontartásra, jobbak az önkéntes bankban tartás esélyei. Ez a kis apróság lenne a működés alapfeltétele.)

Ez hát a jó út, az arannyal? Mit nyernénk vele?
Lex újdiaszpóra 2010.08.10 21:24:05
@kaffogó hebrencs:

"Ez ugyanis a normális felnőtt felfogás. Sem isten, sem ember rajtad nem segít, csak saját magad. amíg ezt nem érzed belül, csak egy felnőtt testben élő gyerek maradsz"

Te meg vagy a felnőtt agy felnőtt testben. Remek.
w Folytassa, Cleo 2010.07.14 05:30:00
A szabadság szülőanyja, Franciaország elszánta magát, és megszülte a törvényt: a szabadság és a nők jogai nevében úgy határozott az alsóház, hogy mostantól Franciaországban a nőknek nincs joguk zacskót húzni a fejükre. Tilos az arc eltakarása úgy általában, de hát tudja…..
w Amire nincs magyarázat 2010.07.05 05:00:00
Amikor nincs magyarázat, akkor a Zemberek költenek maguknak. Spekulálnak, konteókat gyártanak, és nagy élvezettel osztják meg azokat egymással. Ezért nem hibáztathatók, az emberi elme nem tűri a vákuumot, akkor érzi jól magát, ha érti a világot. A kormány eddig majdnem minden…..
Lex újdiaszpóra 2010.07.09 22:33:26
@szerénységem:

"Ma meg az állami cégek infózárja is csak kevesek ingerküszöbét éri el."

Lassan abba kéne hagynod a hazudozást.

Nincs infózár, olvasd el figyelmesen, higgadtan miről van pontosan szó. Aztán hablatyolj tovább.
Lex újdiaszpóra 2010.07.11 05:25:06
@szerénységem:

"Látogass el a következő posztba"

Ott ezt írtam:
w.blog.hu/2010/07/09/a_polip_erekcioja/fullcommentlist/1#c10414686

A linkben sem látok új dolgot, ugyanúgy az index cikkére alapuló hazugságkampány, mint Árpi posztja.