Adatok
RAnna
118 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az Ima című produkció több szempontból is különleges a Recirquel repertoárjában. Olyan egyszemélyes előadást láthatunk, amelybe teljesen beleolvadhatunk, az artistáknak pedig olyan alkalmat teremt, ahol egyedileg mutathatják meg képességeiket, ez ugyanis egyszemélyes előadás, ahol mintegy 45 percen…..
Fodor Ákos haiku költeményeiben az az egyik csodálatos dolog, hogy mindig aktuálisak. Bármilyen időben és élethelyzetben nyitjuk is ki a Fekete Sas Kiadó gondozásában eddig megjelent hét kötetének valamelyikét, gondolatai mindig a mához, a ma emberéhez szólnak. A jelenkor kihívásait is elfogadva…..
Művészet
Mesterséges intelligencia a művészetekben. Féljünk tőle vagy használjuk?
2023.01.18 12:32:04
Tavaly szeptemberben több híradás is foglalkozott azzal, hogy egy mesterséges intelligencia (MI) segítségével készített fotó nyerte meg a Colorado állam éves vásárán kiosztott díjat. A dolognak vegyes fogadtatása volt, és számos kérdést vetett fel. Amellett, hogy a kép egyébként döbbenetes alkotás –…..
Művészet
A zenetörténet legnagyobb bűntényei. Bősze Ádám új sorozata az Eötvös10-ben
2023.01.11 15:43:49
Álkulcs a zenéhez. A zenetörténet legnagyobb bűntényei címmel indítja útjára új előadássorozatát Bősze Ádám zenetörténész, ezúttal a terézvárosi Eötvös10 Művelődési Házban. A hat alkalmas széria foglalkozik többek között Haydn koponyájának elrablásával, Paganini börtönéveivel, Puccini és az…..
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatják be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig. A 2023-as maratonon, február 4-én a hetven éve elhunyt, méltán világhírű orosz…..
Felix van Groeningen és Chalotte Vandermeersch Nyolc hegy című filmje a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének díjnyertes alkotása. Január ötödike óta mi is láthatjuk a magyar mozikban.
A film megálmodói nem csak varázslatos tájakra kalauzolnak, de egészen különleges módon beszélnek az…..
Bár a Magyar Kultúra Napját 2023. január 22-én ünnepeljük, már a dátumot közelítő, sőt az azutáni napokban is számos érdekes kulturális, művészeti programokon vehetünk részt. Kezdjük egy kis visszatekintéssel: az ünnepnap azért esik január 22-re, mert Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a…..
Vági Bencével, a Recirquel Társulat művészeti vezetőjével tavaly novemberben volt lehetőségem interjút készíteni a Kristály című produkciójukról. Akkor mesélt egy új irányzatról: "Az immerzív előadásokba a néző teljesen bele tud felejtkezni. Mintha csak egy filmbe csöppenne bele, úgy létezik az…..
Mindig szertartásosan várom a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjének közvetítését a televízióban. Nem volt ez idén sem másképp, amikor is Franz Welser-Möst karmester kapott lehetőséget arra, hogy ne csak vezényelje, de össze is állítsa a nagy hagyományokkal rendelkező koncert programját. Ezen a…..
A Recirquel My Land című produkciója kiváló példa arra, hogy a világunkban zajló események hogyan képesek alakítani egy-egy előadás mondanivalóját. A hét kiváló ukrán artistával megalkotott előadás bár még jóval az orosz-ukrán háború előtt született, mégis adaptálható a mostani helyzetre és ennek…..
Az óév búcsúztatására rengeteg lehetőség áll előttünk, az én választásom a méltán világhírű szerb trombitaművész, Boban Marković zenekarára esett, akikkel kapcsolatban biztos lehettem abban, hogy felforrósítják a hideg téli hétköznapokat, és lehetőséget fognak adni a Müpa színpadán arra, hogy két és…..
Minden évben visszatérő program a számomra a sajtófotó kiállítások megtekintése. Legyen szó akár a hazai, akár a világsajtó képeinek seregszemléjéről, azért kedvelem ezt a műfajt, mert rendkívül életszagúan dokumentál olyan eseményeket, amelyek egyszerre tudnak meghökkentőek és figyelemfelhívóak is…..
Művészet
„ Fokozott türelemre és nagyfokú odafigyelésre van szükség, hogy a kreativitás kiaknázható legyen”
2022.01.14 13:39:32
A néprajzi könyvekben azt olvashatjuk, hogy a kosárfonás olyan ősi mesterség, amelyet még a Honfoglalás előtti időkből ismerünk. Legeza Márta kosárfonó, a Népművészet Ifjú Mestere fogyatékkal élők számára is oktatja a hagyományőrzésre rendkívüli módon alkalmas tevékenység praktikáit. Vallja, hogy…..
Huszárik Zoltán most halt meg, érthetetlen módon. Temették. Hiszen el kell hantolni a halottakat. Sírni próbáltam, szerettem. Barátom volt. Nem tudtam kipréselni a szememből egy könnyet sem. Nem ment. Annyira hihetetlen volt, hogy Z., aki nemrég ott állt otthonom belső lépcsejénél, kedves…..
A Kincskereső 2018. július 18-iadásában a legendás rendezőről szóló monográfiáról, a „Talán mindenütt voltam” c. könyvről, és a hozzá tartozó DVD-ról beszélgettek az alkotókkal, és a kamera bepillantott a Műcsarnokba, a Huszárik rajzaiból nyílt kiállításra is...
A Film, Színház, Muzsika 1966-ban egyik számában közölt tudósítást a Pesaro-ban megrendezett Filmfesztiválról, ahol levetítették, elemezték Huszárik Zoltán Elégia című filmjét is.
A beszámoló mellé a szerkesztők Huszárik „pesaroi vázlatkönyvéből” választottak 2 rajzot...
Tartozom egy vallomással az Olvasónak. Nem olvastam Krasznahorkai László egyetlen könyvét sem a Mindig Homérosznak című előtt. Horribile dictu, a szerző nevének ismeretén kívül semmit nem tudtam róla. A kötetet a címe alapján választottam ki a felkínáltak közül, mivel rögtön első olvasatra, mint egy…..
Huszárik Zoltán Alapítvány
Huszárik Kata és Gelencsér Gábor beszélgettek a József Attila Szalonban
2020.02.08 23:22:30
A zseniális rendező tehetséges képzőművész is volt. Illusztrációi, rajzai tovább gondolják, mesélik filmjeinek mondanivalóját. Ennek a rendhagyó kiállításnak kapcsán a januári JaSzalon is egyedi és megismételhetetlen volt, hisz Huszárik Kata Gelencsér Gábor filmesztétával édesapjára emlékezett.…..
Huszárik Zoltán Alapítvány
Kult’30 – az értékes félóra: Huszárik Zoltán rajzaiból nyílt kiállítás a József Attila Színházban
2020.02.08 23:06:02
Szalay Ákos, az Alapítvány kuratóriumának elnöke nyilatkozott a Kult'30 című műsornak. A József Attila Színházban 2020. március 9-ig látogatható a Huszárik Zoltán rajzaiból, grafikáiból nyílt kiállítás...
Huszárik Zoltán filmrendező a magyar filmművészet meghatározó alakja. Gelencsér Gábor filmesztétával Rácz Anna beszélgetett az Első Pesti Egyetemi Rádió (FM 97.0) hullámhosszán az Ezerarcú művészet című műsorban. Mindketten a Huszárik Zoltán életművét gondozó alapítvány…..
Huszárik Zoltán Alapítvány
Tudósítás a csömöri kiállítás megnyitójáról (Kultúra.hu)
2020.02.08 22:16:48
A kiállítás megnyitóján jelen voltak az alapítók, Huszárik Kata és Nagy Anna színművésznő is. Szalay Ákos, az alapítvány kuratóriumának elnöke moderálta az eseményt, ismertette az Alapítvány célkitűzéseit, beszélt Huszárik Zoltán munkásságáról is. Fábri István, Csömör Nagyközség polgármestere…..
Emléktáblát avattak Huszárik Zoltán filmrendező (1931-1981) tiszteletére egykori lakóházának falán, a Columbus utca 38. szám alatt 2017-ben, Budapesten.
Huszárik Zoltán alkotásai, különösen Szindbád című filmje mélyen beágyazódott a magyarok közös kulturális emlékezetébe - emelte ki Karácsony…..
Huszárik Zoltán Alapítvány
Huszárik Zoltán szembejön - kiállítás megnyitó beszéd, Csömör 2019.
2020.02.08 22:00:25
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Huszárik Zoltán Alapítvány nevében, hogy eljöttek a ma nyíló tárlatra, és velünk együtt emlékeznek és ünnepelnek. Hiszen minden ilyen alkalom az emlékezésé és az ünneplésé, amely arra is lehetőséget ad a számunkra, hogy egy kicsit…..
Huszárik Zoltán Alapítvány
Krúdy és Szindbád a MiroArt esteken - 2018. november 3.
2020.02.08 21:49:47
140 évvel ezelőtt született Krúdy Gyula. Az író munkásságára, életére és műveire emlékezett a Juhász Anna irodalmár által vezetett MiroArt Estek harmadik eseménye a Városliget Caféban. A szervezők az emlékezést a Huszárik Zoltán Alapítvány közreműködésével, Huszárik Zoltánra való emlékezéssel is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz