Adatok
Demeter K.
1 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
In Nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti.
Ez az első blogbejegyzés, amelyet valaha írtam. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, hiszen "nagy" dolgokról szeretnék írni - teológiáról, filozófiáról, a világról, ahogyan az feltárja magát nekem - de az első lépések mégis csak kicsiknek tűnnek. Viszont…..
Alábbi cikkünk a Philosophy and Stuff oldalon megjelent írás alapján készült.
Mint keresztény, és mint filozófia szakos hallgató, egyszerűen megdöbbent a hitvédők hiánya a társaim között. Emlékszem, hogy amikor még magam is ateista voltam, szembeszálltam a hívőkkel és bizonyítékot, valamint nyomós…..
A depresszió – vagy nem tudom, hogy mi ez pontosan, diagnózist kérnék a most engem olvasó szakemberektől privátban! – fura dolgokat művel az emberrel. Van, hogy egy über stresszes két hét után következő, jól megérdemelt, várva várt pihenő pokollá válik. Az az ember vagyok, akire a legnagyobb…..
Demeter K.
2017.12.27 00:46:43
Istent nem hiszed, gyűlölöd, unod, de nem kételkedsz a Rolls Royce autóban,cifra rongyban, ringó ringyó-popóban.Terjeszd ki rájuk atheizmusod!
Weöres Sándor: Az igazi istentagadás
Egy különös állatkísérlet alanyai vagyunk, egy kísérleté, amelyet úgy hívnak, hogy modernitás; már több száz éve,…..
Demeter K.
2017.11.13 12:17:42
@Koós István:
Rettenetesen kínos dolog ateistákkal vitatkozni. Leginkább azért, mert olyan, mint süket kutyákhoz beszélni és ilyenkor nem igazán tudja az ember, hogy ki a nagyobb marha. Nekem mégis ez a perverzióm, ezért engedtessék meg, hogy néhány szót szóljak ezek ellen az ateista "érvek" ellen.
1. "Az istenérvek (az ontológiai meg a tamási érvek) megcáfolhatóak, és Immanuel Kant meg is cáfolta őket."
A legjobb emlékeim szerint az ontológiait inkább az analitikusokhoz szokták kötni, de ezen a történelmi érdekességen ne vesszünk össze.
A leggyakoribb oka a tévedésnek - és ezen látszódik meg leginkább az az áthatolhatatlan függöny a hívő és ateista között - az, hogy nem tudja az ateizmus a dolgokat helyén kezelni. Hanem kényszeresen szimplifikál.
Az istenérvek ugyanis nem azt a célt szolgálták, hogy konklúzív igazságot szolgáltassanak, hanem azt, hogy az ember véges és romlott értelmét ráirányítsák az istenire, végső soron a menthetőbbek meggyőzzék Isten létéről.
De miért is valahol reménytelen vállalkozás ez? Az első határvonalat én ott látom, hogy túl tud-e lépni egy ember a tapasztalat és a ráció ugyancsak ingoványos terepén. Azaz, van-e arra érzéke, hogy intuitív módon felismerje: van más is a világon az érzékieken és a gondolatokon kívül. Nos a helyzet az, hogy itt védelmembe kell vennem a szerzőt, mert ebben az értelemben Isten léte, csak azok számára lehet evidens, akik valaha megtapasztalták a fátyol fellebenését valamilyen formában. Ilyen értelemben valóban inkább esztétikai, mint racionális kategória. Az Istenérvek csak nekik fognak bármit is jelenteni.
Továbbá azt is látni kell, hogy minden nagyképű híresztelés ellenére, egyik racionális felépítmény sem képes Isten teljességét leírni. Amit a kedves ateisták ellentmondásoknak látnak, az annak köszönhető, hogy a ráció számára nem felfogható valóság nem illik bele egy keretrendszerbe. Miért? Mert Isten nélkülöz minden korlátot, ergó a logikaikat is. Avagy teljesen szabad - így az összes ítéletalkotásunk alól is. A racionális teológia tehát valahol egy szükséges rossz, mert nem mindenki képes már kezdetektől fogva felismerni Istent - nekik nagy segítség. De bölcsen belátták a nagy teológusok, hogy egyetlen summa sem helyettesítheti az élő Isten-ember kapcsolatot. Ezt kár is várni tőlük.
Viszont itt ugrik a gorilla a vízbe, tudnillik ha nincs racionális felépítményünk Istenről, akkor mégis mit akarnak megcáfolni az ateisták? Ez olyan, mintha meg akarnám cáfolni azt az állítást, amelyet nem is ismerek! Az ügynek az a különleges pikantériája, hogy jellemzően ezek az emberek nem hogy sosem jártak templomban - hacsak a nagymama nem nem rángatta őket - de még arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább a Szentírást elovassák. Az pedig különösen nevetséges, hogy az általuk összegyúrt Isten létét tagadják - azét az Istenét, amelyet soha egyetlen vallás sem vallott magáénak, ugyanis ez jó indulattal is csak a keresztény istenkép egy lebutított demoverziója. De már a keresztény istenkép is problémás, mert mégis hogyan lehetne egy lapon említeni az ortodox, a katolikus és a milliónyi kis protestens egyház istenképét? De ezen már meg sem lepődik az ember, hiszen itt is mindennek a szimplifikációját lehet látni. Az ilyen ateisták valószínűleg sosem hallottak Isten személytelen aspektusáról, a negatív teológiáról pedig pláne.
2. Azonkívül van a rosszból vett ateista érv, ami szerint ha Isten jó és mindenható lenne, akkor nem engedné meg, hogy ennyi rossz legyen a világban, illetve nem is létezne rossz. Ezen sokat lehet vitatkozni, de az érvek és ellenérvek végignézése után a konklúzió az, hogy nincs mentség a rosszra, tehát Isten abban a formában, ahogy a keresztények elképzelik (jó és mindenható) nem létezhet.
A kolléga megtanulhatná, hogy ilyen, hogy rosszból vett érv nyelvtanilag hibás anglicizmus. Pontosabban a rossz létén alapuló érv. A kedves cikkíró itt ugyan nem érvel, csak érzeleg - gondolom a kanapéból - de nem gond. Bár itt hosszasan lehetne citálni a felesleges filozófiai gondolatokat, egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: mégis miféle elbutult gondolkodás óhatja a Jó fogalmát a véges emberi szintre lehozni? Hiszen végső soron ez következik a fentiekből: én tudom, hogy mikor jó egy ember és számonkérem az Istentől, hogy ő miért nem ilyen. A Jó és Rossz mércéjében pont az a lényeg, hogy a mérce maga az Isten, ergó nem lehet megmérni, mert csak önmagával lehet mérhető, akit viszont nem vagyok képes megismerni racionálisan és empirikusan. Tehát ez az érvelés nagyon fals.
Rettenetesen kínos dolog ateistákkal vitatkozni. Leginkább azért, mert olyan, mint süket kutyákhoz beszélni és ilyenkor nem igazán tudja az ember, hogy ki a nagyobb marha. Nekem mégis ez a perverzióm, ezért engedtessék meg, hogy néhány szót szóljak ezek ellen az ateista "érvek" ellen.
1. "Az istenérvek (az ontológiai meg a tamási érvek) megcáfolhatóak, és Immanuel Kant meg is cáfolta őket."
A legjobb emlékeim szerint az ontológiait inkább az analitikusokhoz szokták kötni, de ezen a történelmi érdekességen ne vesszünk össze.
A leggyakoribb oka a tévedésnek - és ezen látszódik meg leginkább az az áthatolhatatlan függöny a hívő és ateista között - az, hogy nem tudja az ateizmus a dolgokat helyén kezelni. Hanem kényszeresen szimplifikál.
Az istenérvek ugyanis nem azt a célt szolgálták, hogy konklúzív igazságot szolgáltassanak, hanem azt, hogy az ember véges és romlott értelmét ráirányítsák az istenire, végső soron a menthetőbbek meggyőzzék Isten létéről.
De miért is valahol reménytelen vállalkozás ez? Az első határvonalat én ott látom, hogy túl tud-e lépni egy ember a tapasztalat és a ráció ugyancsak ingoványos terepén. Azaz, van-e arra érzéke, hogy intuitív módon felismerje: van más is a világon az érzékieken és a gondolatokon kívül. Nos a helyzet az, hogy itt védelmembe kell vennem a szerzőt, mert ebben az értelemben Isten léte, csak azok számára lehet evidens, akik valaha megtapasztalták a fátyol fellebenését valamilyen formában. Ilyen értelemben valóban inkább esztétikai, mint racionális kategória. Az Istenérvek csak nekik fognak bármit is jelenteni.
Továbbá azt is látni kell, hogy minden nagyképű híresztelés ellenére, egyik racionális felépítmény sem képes Isten teljességét leírni. Amit a kedves ateisták ellentmondásoknak látnak, az annak köszönhető, hogy a ráció számára nem felfogható valóság nem illik bele egy keretrendszerbe. Miért? Mert Isten nélkülöz minden korlátot, ergó a logikaikat is. Avagy teljesen szabad - így az összes ítéletalkotásunk alól is. A racionális teológia tehát valahol egy szükséges rossz, mert nem mindenki képes már kezdetektől fogva felismerni Istent - nekik nagy segítség. De bölcsen belátták a nagy teológusok, hogy egyetlen summa sem helyettesítheti az élő Isten-ember kapcsolatot. Ezt kár is várni tőlük.
Viszont itt ugrik a gorilla a vízbe, tudnillik ha nincs racionális felépítményünk Istenről, akkor mégis mit akarnak megcáfolni az ateisták? Ez olyan, mintha meg akarnám cáfolni azt az állítást, amelyet nem is ismerek! Az ügynek az a különleges pikantériája, hogy jellemzően ezek az emberek nem hogy sosem jártak templomban - hacsak a nagymama nem nem rángatta őket - de még arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább a Szentírást elovassák. Az pedig különösen nevetséges, hogy az általuk összegyúrt Isten létét tagadják - azét az Istenét, amelyet soha egyetlen vallás sem vallott magáénak, ugyanis ez jó indulattal is csak a keresztény istenkép egy lebutított demoverziója. De már a keresztény istenkép is problémás, mert mégis hogyan lehetne egy lapon említeni az ortodox, a katolikus és a milliónyi kis protestens egyház istenképét? De ezen már meg sem lepődik az ember, hiszen itt is mindennek a szimplifikációját lehet látni. Az ilyen ateisták valószínűleg sosem hallottak Isten személytelen aspektusáról, a negatív teológiáról pedig pláne.
2. Azonkívül van a rosszból vett ateista érv, ami szerint ha Isten jó és mindenható lenne, akkor nem engedné meg, hogy ennyi rossz legyen a világban, illetve nem is létezne rossz. Ezen sokat lehet vitatkozni, de az érvek és ellenérvek végignézése után a konklúzió az, hogy nincs mentség a rosszra, tehát Isten abban a formában, ahogy a keresztények elképzelik (jó és mindenható) nem létezhet.
A kolléga megtanulhatná, hogy ilyen, hogy rosszból vett érv nyelvtanilag hibás anglicizmus. Pontosabban a rossz létén alapuló érv. A kedves cikkíró itt ugyan nem érvel, csak érzeleg - gondolom a kanapéból - de nem gond. Bár itt hosszasan lehetne citálni a felesleges filozófiai gondolatokat, egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: mégis miféle elbutult gondolkodás óhatja a Jó fogalmát a véges emberi szintre lehozni? Hiszen végső soron ez következik a fentiekből: én tudom, hogy mikor jó egy ember és számonkérem az Istentől, hogy ő miért nem ilyen. A Jó és Rossz mércéjében pont az a lényeg, hogy a mérce maga az Isten, ergó nem lehet megmérni, mert csak önmagával lehet mérhető, akit viszont nem vagyok képes megismerni racionálisan és empirikusan. Tehát ez az érvelés nagyon fals.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
nem állítom, hogy nem szimpatikus az, amit írt. Kétségtelenül szimpatikusabb, mint amit én most mondani fogok, de kénytelen vagyok leírni azt, hogy kétlem, hogy lenne bármi értelme a cikkhez hasonló írásoknak.
Szó se róla, nem tagadom, hogy az istenhithez vannak olyan utak, amelyek erősebben támaszkodnak a rációra és a tapasztalatra. Azt is elismerem, hogy vannak jelek a világban, amelyek felfoghatóak a ráció és a tapasztalat révén és Isten létére utalnak.
Ennek ellenére mégis úgy látom, hogy Isten természetéből fakadóan nem lehet igazán jól érvelni sem Isten léte mellett sem ellen. Isten ugyanis nem egyike a létezőknek már csak azért sem, mert végső soron semmilyen jelző sem képes őt leírni igazán. Kétségtelenül használunk rá olyan jelzőket, hogy jó, igaz, végtelen stb., de végül mindig oda kéne tenni az ilyen jelzők mellé, hogy bizony ezek csak töredékesen képesek az Isten leírására, hiszen ha az Isten annyi lenne, mint a legtöbb vallásfilozófiai írás istenérveinek kiinduló premisszái, továbbá azt állítjuk, hogy felfogjuk ezeket a jelzőket - ha ugyanis nem tudjuk felfogni őket, akkor igen csak nehéz velük érvelni - akkor ez azt jelenti, hogy Isten felfogható, megérthető. Azonban csak a világ dolgai foghatóak fel a számunkra, azaz Isten egy világi dologgá redukáljuk.
Tehát az ateisták, amikor ezen a módon az Istent tagadják végső soron szalmabáb érvelést hajtanak végre, ti. az Istennek tulajdonított premisszák ad1, nem képesek leírni az Istent, tehát az emberi ráció képére és hasonlatosságára alkotott "istent" cáfolnak meg ad2, jellemzően ezek a premisszák a legtöbb keresztény felekezet "legnagyobb közös osztóira" azaz olyan jellemzőkre utal, amely benne van ezen teológiák közös metszetében. Ez viszont azt jelenti, hogy egyik felekezetnek sem ez az Istenről alkotott képe, csak egy töredéke. Nekem ennek kapcsán mindig eszembe jut Aeropagita Dénes és a negatív teológia, ami természetéből adódóan nem lehet vita tárgya.
Továbbá nevetséges az a gőg, ahogyan Dawkins és a többiek eljátszák, hogy ők itt megcáfolták az Isten létét. Túl a fenti ellenvetéseken, jellemzően egy keresztény, protestáns - tehát Amerikában jellemző - megközelítésből indulnak ki. De szóba se került sem a zsidóság, sem az iszlám, sem a hinduizmus 1000 irányzatának az istenképe és még sorolhatnám a példákat a többi transzcendenssel kapcsolat megközelítésekkel. Persze ez egy keresztény szempontjából általában nem igazán számít, viszont csak jelezni akartam ezen viták hiányosságait.
Ettől függetlenül köszönöm az írást. Nyilván könnyebben használhatóak a legtöbb embernél, mint az én írásom. Az utolsó pontért külön köszönet - már egy ideje ezt a háborús érvet húzzák elő néhányan.