Regisztráció Blogot indítok
Adatok
l3v1

0 bejegyzést írt és 210 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Nem könnyű odaállni a főnökünk elé és fizetésemelést kérni. De ebben a szép, új világban muszáj. Lássuk be, ez a dolog – lecsupaszítva – egy kereskedelmi tranzakció. Ez még akkor is így van, ha szerencsére szép számmal vannak olyan munkahelyek, amelyek nagyon sok és…..
Mai bejegyzésemnek, akár a "Hogyan főzzünk fényből valamit?" címet is adhattam volna, ugyanis tényleg alig néhány alaphozzávaló szükséges csak a most következő leveshez. A menta számíthat talán kicsit extrábbnak - nem biztos, hogy mindenki tart otthon - de nekem, mint a török…..
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014. október 21-i ítéletében elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog, ezen belül a perek ésszerű időn belül való befejezéséhez való jog, valamint a tulajdon…..
Hazudott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a nekünk küldött helyreigazítási kérelmében. Azt is sugallták, hogy egy oktatójuk tudományos dolgozatai régóta hozzáférhetőek honlapjukon, de a fájlok tulajdonságaiban látszik, hogy csak aznap készültek el, amikor a kérelmet küldték…..
l3v1 2014.06.24 13:45:48
@bölcsbagoly: Erre csak két gondolatnyit reagálnék. Az egyik, hogy a tudományos eredmények minőségi publikálása - ami ugyanúgy feltétele a phd-nak és az mta dr fokozatnak - nem szószátyárság, hanem minden érdemi tudományos környezet alapkövetelménye. A másik, hogy ha senki nem fér hozzá, akkor nem is lehet érdemi tudományos értékelésnek alávetni (aminek egyik alapvető része a megfelelő nemzetközi publikálási akadályok sikeres abszolválása) és az eredmények értékét megítélni.

A kettő hiányában bármiféle fokozat megítélése legalábbis kérdéses (annál sokkal több, de próbálok finoman fogalmazni).
Valami készül az egészségügyben: bár a Fidesz a 2008-as szociális népszavazással elutasította a vizitdíjat, ám ez nem oldotta meg az egészségügy problémáit. A kórházak eladósodottak, az orvosok elvándorolnak, a szolgáltatás minőségét pedig jócskán lehetne javítani. A…..
Amikor hazaértem Amerikából, a legtöbben azt kérdezték tőlem, milyen volt? Mivel ritkán akadt két napom mesélni, ezért legtöbbször csak annyit mondtam, hogy nagy. Nagyok az autók, nagyok a városok, nagyok a kajaadagok, és ennélfogva nagyok az emberek is. A nagy érzés leginkább…..
l3v1 2013.10.21 11:56:27
Először nem is igazán akartam hinni a Maszol.ro-nak, amikor arról írt: Traian Băsescu kijelentette, hogy „Románia kész vezető szerepet vállalni Magyarország rendreutasításában, mert az utóbbi időben feszültségi góccá vált a régióban.” A román kormányfő…..
l3v1 2013.08.14 15:23:24
"a román államfő tényleg szinte már hadat üzent a teljes magyar politikai elitnek"

Ezt még kibírnánk, politikusok politizálnak, nagy ügy. De az ürge azt is mondta, hogy egyrészt nem lesz etnikai régió-alakítás (nos, ha direkt úgy csinálod, hogy a magyar-lakta régiók beleolvadjanak a környezőkbe, akkor az miért is nem olyan?), másrészt azt, hogy Romániában soha nem lesz semmiféle autonóm régió (azért a régi jó szélsőjobbos román nacionalizmus állandóan kibukik, egyszerűen nem tehetnek róla...). Forrás:
www.evz.ro/detalii/stiri/presedintele-traian-basescu-ungaria-a-devenit-un-focar-de-instabilitate-in-regiune-1051827.html

A lényeg, hogy figylemmel kísérve a román politikát az utóbbi 25 évben, bizton állíthatom, hogy semmi lényegi eleme nem változott. Néha kicsit mintha finomabbnak látszana, de nem tart sokáig, gyorsan előjönnek a zsigeres magyar-ellenes reakciók.

Azt pedig, hogy "jelentkeznek" Budapest helyre-pofozásához, az picit durva, de csak akkor, ha egy pillanatra is azt gondolná bárki, hogy a magyarokkal szembeni hozáállás fikarcnyit is változott 25 év alatt. De nem változott, és ami még fontosabb, a román politika soha nem is gondolta egy percre sem, hogy rosszul viszonyulnának az erdélyi magyarsággal kapcsolatos kérdésekhez. Saját szemszögükből ők védik a Nagy Romániát, és mindenki hazaáruló, aki mást mond, vagy magyarul beszél. Ennyi az egész.

Ja, és ez a legjobb: "Vrem ca pas cu pas statele din jurul nostru să-i trateze pe români așa cum îi tratăm pe minoritari în România." Vagyishogy azt akarjuk, hogy a környező országokban úgy kezeljék a románokat, mint ahogy mi kezeljük a kissebbségeket. Na b+. Akkor nem lesz semmi ellenvetése, ha holnaptól minden magyarországi románt hazátlan söpredéknek fogjuk titulálni és sz*rrá verjük őket ha buliból hazafelé menet románul szólalnának meg (ne parázzatok ezen, 1-2 éve is megtörtént Kolozsváron, nem kell csak a '90-es évekre gondolni).
l3v1 2013.08.14 15:28:17
@buday008: "Király.. Az senkiben nem emrül fel hogy amit Basescu mond abban lehet igazság is?"

Öhmmm... hogy a mindíg jó forrás South Park-ot idézzem: "Cartman, te mi a büdös francról dumálsz?" Igazság? Nahát, hogy mik nem vannak:) Tojáshéjas gyerekként mondhatott utoljára igazat egy kiadós verés után.
Ki tudja már számolni, krisk hányadik beküldése ez, ráadásul még egy csomó van a várólistán is: Ezt a félrefordítást teljesen véletlenül fedeztem fel ma, miközben Criminal Minds-t néztem. S01E07, a házassági tanácsadó beszél arról, hogy miért nem használ…..
l3v1 2012.12.05 15:56:30
@Szárnyati Gézа: "don't read *anything* into that"

Az angol nagyon "rövidítés-barát", az "anything" vagy a "something", vagy a "much", vagy a "too much", stb. mind beszúrható oda, de kollokviálisan tök fölösleges, ha a környezetből kiderül, hogy mit akar jelenteni, ahogy itt is, a "don't read into that" bőven jó, mindenki érti miről van szó, kivéve az eredeti fordítót, akiről a poszt szól :)
Csak számlás javítást fogadnak majd el, nincs többé egyesség. Megint a kispénzű autósokat szívatják. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
l3v1 2012.11.29 09:45:56
@gelsystem:

+1

Nehogymár azért veszítsen el valaki egy akár 7-8 éves autót (és nehogy azt mondja valaki, hogy egy 7-8 éves autó már öreg roncsnak számít), mert valami idóta lekoccolja.

Arra fog mindenki hajtani, hogy haver szerelő haver szervízben X összegért megcsinálja, és Y összegről számláz, hogy még beleférjen a limitbe - már ha sikerül, nem biztos, hogy mindíg sikerülhet még reálisnak látszó olcsó számlát produkálni a biztosító felé. Ha azt akarja az állam, hogy erősödjön tovább a okosba-megoldjuk mentalitás, akkor igen jó úton halad.

Ez az egész amúgy teljesen beleillik az utóbbi időben megszokott magyar törvénykezésbe, balfék, sok sebből vérző, átgondolatlan törvényt és rendeletet hozunk, aztán még jól ki is állunk mellette, hogy most márpedig mi kitaláltuk a tutit.
Eddig csak rossz viccnek tűnt a nemzeti italboltok hálózata, de úgy tűnik, valósággá válhat - sajtóértesülések szerint a trafiktörvény után előkészületben van a szeszes italok koncessziós árusításának tervezete. A Népszava szerint az elképzelés az,…..
l3v1 2012.11.20 16:30:35
@Réka ‎: "egyébként nem ördögtől való a monopólium szerintem. Igen, az adó miatt drága és elég kényelmetlen, hogy nem lehet spontán venni egy üveg bort a vacsorához, de legalább tudom, hogy ha bemegyek, akkor fantasztikus választék és hozzáértő személyzet fogad"

Amiket itt leírtál, ahhoz egyáltalán nem kell az _állami_ monopólium. Sőt, az állami monopólium sem garantálja semmiképp az olcsóságot ill. a hozzáértést.

Kiváncsi lennék, mit szólnának az USA-ban ha Obama államosítaná pl. a BevMo-t :) Mondjuk mostmár mindegy, több választást úgysem nyerhetne :)

@Gyulimali: "Nem ám italpult a helyi Tesco sarkában, hanem külön bejáratú helyiség"

Ide is azt mondanám, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük nincs ahhoz, hogy állami, vagy nem állami monopólium a szesz-biznisz. Több országban több nagyáruházban is láttam már általad leírt megoldást (elkülönített pia-részlegek), ami akár még hasznos és kényelmes is lehet, de miért kell ehhez állami kézbe venni a dolgot?
Gábor hiábavaló küzdelmet folytatott Lisztferihegy személyzetével, hogy ugyan tolják már be a poggyászkocsikat, mert ő nem mehet ki értük. Mint kiderült, véletlenszerűen döntik el a hordárok, mikor hoznak legközelebb, vagyis magyarul akkor, amikor valamelyikük észreveszi a…..
l3v1 2012.08.27 13:25:54
@balkon-úr: "Még utas kivitelnél, talán elég az öt perc, a kiszálláshoz, ha nem kisérem be a családtagot. De érkezéskor, lehetetlen jó időbe menni, hogy ne kelljen kétezer Ft.-ot fizetni."

Ugyan már. Én elég sokat utazok, a kocsit mindíg egy Ferihegy-közeli örzött parkolóban hagyom, ahonnan bevisznek/hoznak a reptérről. A mostani rendszer előtt 10-ből 8-szor nem tudott megállni szabályosan 20 másodpercre hogy kirakjon, mert akkora volt a forgalom és/vagy a dugó. Most meg lehet állni rendesen, úgyhogy nekem tetszik az új rendszer.

Ha felszedek valakit, akkor mindíg a lenti parkolóba mentem eddig is, egyrészt minek szivatni magam odafent az árakkal és korábban a dugóval, másrészt 1-1.5 óra alatt tuti minden megvan és olcsóbb, mint fent várakozni.

Ennyi.
l3v1 2012.08.27 13:28:41
@Mylady: "aztán van még kézipoggyász, meg feladott is. Ha kihasználja a maximumot, akkor az fejenként 1-1, azaz 4. Egy kézre. Reális. "

Csak megjegyezném, hogy optimális esetben tengerentúli úutnál 2x23kg feladott poggyász lehet plusz kézipoggyász, ha gyerekre is kihasználod, akkor az összesen max. 6 darab kis/nagy bőrönd. Ezt hozd ki 1 vagy 2 kézzel. És nem csak költözésnél vagy kitoloncolásnál :) telhet meg 2x23 kiló, ugyanis nagyon sokminden sokkal olcsóbb a tó túloldalán...
Nívó Hisztiország 2012.05.22 09:26:00
Szia! Hogy vagy? Lehet pár kérdésem? Te is 40 %-os THM-re vetted a tévédet? Hiszen csak párezer forint volt a törlesztő havonta, és a szomszédnak is volt már! Aztán persze sírtál, hogy a sok hitel miatt nem marad pénz másra. Te is 1500-ért adtad el az 5000-ért vett OTP…..
l3v1 2012.05.22 14:15:23
@kovi1970: "Nagyon jó! Kezdenek a fideszesek fosni, hogy nem tart örökké a kánaán. Már legalábbis azok közülük akik a haszonélvezői ennek az országrontó rendszernek."

Én spec fosok, amikor Fideszből nyilatkozik valaki, mert a második szónál látszik, hogy b*lf*sz és megint csak betesz mindennek és mindenkinek. De fosok akkor is, amikor az MSZPből nyilatkozik valaki, mert hallom, hogy leváltásuk óta sem változtak semmit, tehát Fidesz utáni időkben sem várok tőlük semmi jóra. Általában annak tudok csak kicsit örülni, ha akad egy nap, amikor nem nyilatkozik egyik sem, de ilyenből sajnos nagyon kevés van, szeretik jártatni.
A hajléktalanok után az autósok is megtudhatják, hogy milyen a fideszes rendpártiság. Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kerületében ugyanis a szabályos parkolóhelyen megállókat is megbüntetik. Józsefváros egy csendesebb forgalmú kétirányú utcában azért büntetnek meg…..
   Most tárgyalja a parlament a személyszállítási törvényt - néhány hete ehhez kapcsolódóan a zöldek javasolták, hogy maximum 90%-os kedvezményt lehessen adni. A kormányoldal képviseletében Spaller Endre a 10%-os önrész miatt rögtön nyugdíjasholokausztot, világtól…..
l3v1 2012.04.20 14:34:15
@AnnaKarenina: "élvezik a 16 %-os adó előnyét, pedig a teljesítményük sem növekedett, tehát a gazdasági hatásuk elenyésző"

Felmenőid nem csuklanak mostanság eleget? Őszintén.

Akármennyi is legyen a fizetésem és az adósávom, akkor sem támogatom senkinek a 100%-os utazási támogatását, ha van bármilyen jövedelme - igenis legyen sokávos kedvezmény-terv vagy korlátozott utazási idószakok vagy mennyiségek (pl. havi n-szer utazhatna ingyen, utány 50%-on vagy hasonló), és gyerekek ingyenessége OK.

És igen, nyugdíjasként sem fogom majd elvárni hogy ingyen utazhassak. Apropó, nem is fogok, mert a Petőfi híd alatt fogok kartondobozban lakni, és emlegetni hozzáértő politikusainkat.
Nesze!szer Kérdezd (iPhone) Sirit! 2012.03.03 17:28:00
    Az iPhone tulajdonosok biztos ismerik a telefon hangfelismerő szolgáltatását, a Sirit. Ő tulajdonképpen egy személyi asszisztens, akinek a segítségével akár SMS-t is "írhatunk", anélkül, hogy hozzáérnénk a készülékhez - csak diktálni kell és…..
l3v1 2012.03.04 10:03:37
@tixar: "nem a funkciója ennek az izének - ez az, ahogy Siri-t elképzelték"

Nos, ha már képzelődni kell, képzeljetek el egy összeragasztott speech2text motort, egy chatbot-ot, egy text2speech motort és egy web-es keresőt.

Akinek erről egy női arc jut eszébe, na azok közül kell majd a hosszútávú űrutak legénységét összeszedni.
Az előző bejegyzésemben a felsőoktatási reformot, azon belül is elsősorban az új diákhitel programot kritizáltam. A problémám ezzel kapcsolatban elsősorban az, hogy a költségvetésben súlyos kiadásként jelentkező állami finanszírozás nem szűnik meg, hanem a…..
l3v1 2012.01.24 15:19:27
@hagyma: "csak amerikabol a diploma utan senki nem akar lelepni kulfoldre.... "

Én 2-t is ismerek aki éppen mostanában lép le usa-ból külföldre dolgozni/élni (mindketten tősgyökeres amerikaiak).
New Yorkban az autó nem érték. Egyszerű használati eszköz, amelynek velejárója, hogy sérül, karcolódik. Ép lökhárítót itt nem látsz, vagy ha mégis, akkor azt vagy egy vadiúj autón, vagy azokén, akik minden parkolásnál lefedik a lököst kimondottan erre kapható…..
l3v1 2011.12.10 17:21:24
@porthosz: Azért ez nem egészen ugyanaz, ezt gondolom te is érzed. Parkolási szokások az egy dolog, olcsónak számító vagyontárgyak ész nélküli rongálása viszont, hát, az valami más :) Amúgy az engem spec. nem zavarna különösebben ha valami idióta a mobiljával focizna, de az tuti egy NYC-it is kiakasztana, ha ezt a máséval csinálná :) no nem az ára miatt, hanem az értéke (!) miatt. És mivel mindennek értéke relatív, anyagi helyzet, kötődés, stb. kérdése, ezért ha egy adott környezetben az autónak kissebb az értéke, akkor kissebb.

Mint mondtam, nekem sem tetszene, de adott helyzetben/környezetben vagy megszoksz, vagy megszöksz.