Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Legacy Kft.

204 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múltkori blogposztomban a teamcoachingról, mint a szervezetfejlesztés varázspálcájáról írtam. Egy-egy csapatműködést látva, figyelve, elemezve mindig kíváncsian figyelem, milyen az adott csapat pszichológiai biztonságának szintje. Van? nincs? Most alakul ki? Van olyan, hogy megvan, de nem tudják.…..
Azt gondolom többen kaptunk már úgy visszajelzést, életünk során, hogy nem tudtunk vele mit kezdni, vagy nem éreztük a változtatás kényszerét a visszajelzés hatására. Sőt, inkább nehéz érzéseket, ellenállást, frusztrációt generált. Azontúl, hogy ez lehet első reakcióban nagyon is általános,…..
Az utóbbi időben újra és újra szembejött velem a jelenség, emiatt úgy éreztem, hogy megérett arra, hogy írjak róla. Az alázat, alázatosság, mint jelenség… Mert azt látom, hogy aki alázatos tud lenni, annak haladnak a dolgai, előbb-utóbb sikerül, amit eltervezett és az emberek ezt el is ismerik. És…..
A legtöbbünknek, ha azt hallja, hogy varázspálca, egy faragott kis favessző ugrik be. A legtöbb szakirodalom úgy hivatkozik rá, hogy valamilyen különleges erővel bír, ami felold átkokat, vagy éppen megátkozni lehet vele. Az én fejemben (és erre is találtam írásos megerősítést �), inkább egyfajta…..
A reziiencia, a stressztűrőképesség, az önstabilitás egymással összefüggő fogalmak. A világban zajló események ráirányítják, és nagyon is próbára teszik ezen képességeinket.  Limpár Imre (tanácsadó szakpszichológus) az ELTE-n tartott előadásában az önstabilizáció három pillérét mutatta be. Ezek a…..
Az utóbbi hetekben a szomszédos országban zajló események vitathatatlanul rányomták a bélyeget az én mindennapjaimra, az én hangulatomra is. A hírek engem arra sarkalltak, hogy még többet foglalkozzak az életemben (magánéletemben és munkámban egyaránt) jelen lévő pozitív dolgokkal, értékeljem…..
Nemrég részt vettem egy előadáson, ahol az előadás vége felé megütötte a fülem ez a szó, „önegyüttérzés”. Idő hiányában az előadó nem magyarázta el részletesen, de nem is ez volt a fő vonala az előadásnak. Mindenesetre feljegyeztem magamnak a szót, azzal a szándékkal, hogy később utánanézek. Ha nem…..
Az első ok, ami eszembe jut (gondolom neked is ez jutott eszedbe elsőre), hogyha ezzel akarsz foglalkozni, akkor bizony el kell sajátítani a szakmai alapokat. Erre nincs is jobb hely, mint egy coachképzés. Egy fontosat súgok: legyen az ICF által akkreditált (a piacon és a szakmában is hasznát veszed…..
Versenytársak vagyunk, de hasonló szakmai elveket vallunk, kölcsönös szakmai és emberi tisztelettel vagyunk egymás iránt, és mind a hárman küldetésünknek érezzük, hogy részt vegyünk a szakma formálásban, a szakemberek képzésében.   Hogy miért? Ezzel kapcsolatban osztjuk meg a gondolatainkat, azt,…..
Sokat találkozhatunk mostanában - nem véletlenül - rezilienciáról szóló írásokkal, a rend kedvéért mégis a szó definiálásával kezdem. A meghatározására számos definíció született. A Lexiq szerint: A reziliencia a pszichológiai értelemben vett rugalmas ellenálló képesség, azaz a meglepetésekkel,…..
Nem nehéz belátni, hogy mások vezetése kapcsán a bizalom kulcstényező. Ha bízok valakiben, akkor követem, ha nem bízok, akkor nem, maximum csak annak a látszatát keltem. Mit is jelent ez a bizalom? Hogyan alakul ki, mi kell hozzá? Tehetünk érte, vagy a bizalom az olyan dolog, ami vagy van, vagy…..
Biztos ismerős neked az érzés, hogy amikor valami rossz történik velünk, amikor valamivel elégedetlenek vagyunk, akkor hirtelenjében minden más rossz is feltűnik. A kellemetlen dolgok felnagyulnak, és ami eddig semleges volt, hirtelen az is sokkal rosszabb fényben tűnik fel. Ezzel szemben, amikor…..
Mit is értek önmegvalósítás alatt? Mire figyelj, mik az önmegvalósításhoz vezető lépések, és vajon mik a gátjai annak, hogy kiteljesedj? Ha felkeltette érdeklődésed a témakör, és szeretnél egy lépést tenni saját fejlődésedért, tarts velem! A gondolatszál végigvezetéséhez Abraham Maslow…..
Korábbi blogpostunkban már foglalkoztunk az érzelmi agilitás témájával, amikor is tisztáztuk, hogy mit jelent pontosan, illetve mi miatt lenne szükség rá, hogy minél többen, minél több helyzetben tudjunk érzelmileg agilisan működni. Megnéztük, hogy a saját hétköznapjainkban hogyan akadunk horogra,…..
Nemrég olvastam egy cikket a kiégés, a mentális egészség és a munkahely kapcsolatáról, amelyben a következő mondat gondolkoztatott el: „…a munkahelyed az idődért, a tapasztalatodért és a munkádért fizet, nem a lelkedért”. Az alap mondanivalóval még akár egyet is tudok érteni, annyival egészíteném…..
Mindannyian boldog életről álmodunk. A boldogság élménye azonban mindenkinek mást jelent, mondhatnák azt is, hogy a boldogság nagyon szubjektív dolog. Diener, a lelki jóllét kutatója, a boldogságot a jólléttel szinonim fogalomként határozta meg, amely még véletlenül sem összetévesztendő a jólét…..
  Milyen a jó vezető? Sok-sok éve keresik a szakemberek erre a kérdésre a választ, és ma már látjuk, hogy a világunk átalakulása, a munka világának változása, a technológia fejlődése, a viselkedéstudományi kutatások eredményei miatt a „jó vezető” fogalma folyamatosan változik. Újabbnál újabb…..
„Az az érzésem, Mónika, hogy kénytelen leszek szembenézni olyan hiedelmeimmel, berögződéseimmel, szokásaimmal, vagy akár emlékeimmel is, amikkel talán soha nem akartam… De most muszáj leszek, hisz ez egy olyan durva önismereti út, ahol ezekkel kezdenem kell valamit.” Az iménti néhány gondolat nem…..
Mostanában egyre nagyobb figyelmet kap az emberek jólléte, ellenállóképessége. Nem véletlenül, hiszen folyton változó világunk és az utóbbi idők kihívásai újra és újra próbára teszik stabilitásunkat, helytállásunkat. Kollégám, Tasnádi Roland múltheti Jóllét - jól lenni a jó létben című blogpostja a…..
  Nagyon adná magát, hogy a cím alapján jól kivesézzük a Well-being fogalmát. Egy eddig soha nem nézett szemszögből megvizsgáljuk, értelmezzük, megrágjuk, kiköpjük és a végén megállapítjuk, hogy milyen jó és, hogy kell! Merthogy kell! Egyre több cégnél, iparágtól függetlenül tapasztaljuk azt a…..
Észrevettem, hogy vannak olyan megbeszélések, ami után a résztvevők olyan dolgokra kérdeznek rá, olyan dolgokat mondanak, ami nekem fel sem tűnt. Ez egy időben felettébb zavart, és magamban kezdtem keresni a „hibát”: vajon nem figyeltem? Hogy nézhettünk ennyire más mozit, nem ugyanazon a…..
Mielőtt a címben szereplő kérdésre megérkezik a válasz, definiáljuk, mit is jelent a boldogság? Ha az utca emberét megkérdeznénk erről, sokféle választ kapnánk, hiszen a boldogság szubjektív fogalom. A pozitív pszichológia tudományos alapon igyekszik megközelíteni a boldogság fogalmát és ezen…..
A robotika, a mesterséges intelligencia korában még mindig az emberi erőforrást mondhatjuk a legértékesebb erőforrásnak. Innovatív szakmai források szerint az igazazán felkészült HR- s szakember már nem is a munkavállalói életciklus modellből indul ki, mára elavulttá vált – „mert lineáris, mert…..
Tudtad, hogy a tornádó közepe (szeme) mozdulatlan? Fizikai törvény, a forgómozgás természetéből adódik a mozdulatlansága. A változás, a változás természetének megértése, a változásban levés slágertéma manapság a tréningpiacon. A változások jönnek, csőstől, és mindenki keresi arra a választ, hogy…..
Az elmúlt héten az egyik Legacy-s meeting-en a csapatból többen is arról számoltunk be, hogy az ország bármely táján járunk, vagyunk, legyen szó bármilyen szektorban lévő cégről, az utóbbi időben jellemző egy általános fáradtság, fásultság az emberekre, és hogy egy kissé negatívabban látják a…..