Adatok
pluca
15 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A katalán főváros évről évre a tömegturizmus egyik fő európai helyszíne. Nem is csoda, hisz látnivalóinak hosszú sora, kivételes mediterrán hangulata, a művészetek állandó jelenléte, a spanyolok és katalánok furcsa-keserédes egymás mellett élése mind varázslatossá teszik…..
Minden nap tud valami egészen megdöbbentőt mutatni a világ, most összegyűjtöttünk nektek néhányat a legfurcsább, legőrültebb sportok közül. Némelyiket a legvadabb álmainkban sem tudtuk volna elképzelni, de mégis létezik. A foci vagy a kosárlabda szinte unalmasnak is fest a következő összeállítás…..
Akár gyakran megadatik a lehetőségünk, hogy idegen tájakat látogassunk meg, akár csak gondolatban utazzuk körbe a világot, mindannyian szeretünk arról ábrándozni, hova szeretnénk még eljutni életünkben. Ha pedig segítségül hívjuk a közösségi médiát a fantáziánk beindításához, elég könnyű dolgunk…..
Erről a témáról azt gondolnánk, hogy már nem lehet több bőrt lehúzni, mégis mindenki folyton az örök igazságot, a tuti tippet keresi, főleg az új év közeledtével. Az ünnepi eszem-iszom közepette hajlamosak vagyunk azzal nyugtatni magunkat, hogy majd „januártól úgyis fogyózunk”, ezt a pár napot még a…..
Januárban elindulhat Budapesten az új carsharing program, a MOL-Limo, így a GreenGo-val együtt már kettő olyan autómegosztó szolgáltatással élhetünk a fővárosban, amelynek keretein belül nem meghatározott állomásokon vehetjük fel kölcsönautónkat, hanem az applikációban választhatjuk ki a…..
Múlt héten jelent meg bejegyzésünk Mihaela Noroc román fotográfus munkásságáról, mely során a világ országaiban kapta lencsevégre a női szépséget, s a gyűjteményt A Szépség Atlaszának nevezte. Következzen ismét 15 csodálatos kép a sorozatból, melyeknek a történetei is egytől egyig ámulatba ejtettek…..
Kevés sokszínűbb és csodálatosabb dolog van a világon a női szépségnél. Nem számít, a kor, a bőrszín, a divat, vagy hogy épp melyik országban járunk, a hölgyek ragyogása páratlan a maga nemében. Ezt szerette volna az objektíven keresztül megragadni Mihaela Noroc román fotós, aki hátizsákkal járta a…..
pluca
2017.12.09 13:47:33
A forrásmegjelölés megtörtént, ha esetleg valaki az elmúlt 2-3 évben ugyanígy lefordította ezt, akkor sajnálom.
A sportos életmódúak legkedveltebb, legkönnyebben hozzáférhető és legegyszerűbben alkalmazható étrendkiegészítője a fehérje shake. Szükségességéről megoszlanak a vélemények, de a legtöbben kipróbálják egyszer, legalábbis foglalkoznak a gondolattal. A választás nehéz, a kínálat rettentően széleskörű…..
A vízenergia-hasznosítást a kedvelt és környezetbarátnak vélt alternatív energiatermelési technológiák közé sorolhatjuk, ugyanis a folyamat maga nem bocsát a légkörbe az egészségre káros anyagokat. Azonban a Washington State University kutatói feltárták, hogy a mesterségesen létesített víztározók…..
3-4 év csoportos órákon való részvétel után július végén személyi edzővel kezdtem el dolgozni egészségügyi okokból. 3+3 pontban összeszedtem, miért örülök annak, hogy így alakult, és mi hiányzik a csoportos edzésekből.
Mindig is törekedtem arra, hogy a heti edzéseimből maximum 1-2 legyen…..
Ha a városi terek levegőminőségének javítására gondolunk, elsőként a gépjárműforgalom visszaszorítása, az ipari szennyezők kibocsátásának szabályozása, vagy fák, zöldtetők telepítése juthat eszünkbe, azonban az emisszió csökkentésére a távfűtési hálózat kiterjesztése is megoldást jelenthet. Hogyan?…..
Az életben optimális esetben legalább egyszer előfordul, hogy az ember abban a helyzetben találja magát, hogy nagyon szeretne elkezdeni sportolni, de nem tudja, hogy pontosan mit. Ebben segítünk most 3+1 tanáccsal, hogy mire figyeljünk, mielőtt döntést hozunk.
A sportágválasztás megtörténhet…..
Róma egyike azon kevés európai fővárosnak, amelyeket akár 3 nap alatt is bejárhatunk érintve a főbb látványosságokat. A Tevere két partjára épülő csodálatos város utcáin életre kel a történelem a lábunk alatt, ez az érzés viszont garantálja, hogy 3 napnál csak tovább akarjunk maradni.
A rövid…..
„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” – szól a mondás. Ezeknek a gondolatoknak mindegyikével egyetértek, sőt a személyes listámat ki is egészítettem még pár példával...
A veszprémi Sprint után ismét Spartan Race-re adtam a fejem, gondoltam, legyen az Eplény Spartan Sprint a jele annak, hogy a hátproblémáim után ismét kezdek formába lendülni és jó úton vagyok a tavalyi állapotom visszanyerése felé. Az lett.
Igazából amióta Magyarországon is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz