Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eFi

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mentegetőzés Sok bűnöm van, meggyónok előre: Egy UX blogon viszonylag idegen műfaj a szótárkritika. Mentségemre szolgál, hogy szögrül-végrül informatikai téma ez is, ráadásul a blog címéhez is illeszkedik a kritika tárgya. Úgy írok egy könyvről, hogy a könyvszakmához közöm nincs. Dolgoztam már…..
A tavaly tavasszal „lokális nyomtatás globális közösségnek” koncepcióval indult, a koncepciót azóta sikeresen megvalósító amszterdami 3D Hubs havi felmérései után, ezúttal 2015-ös „használati útmutatással” jelentkezett. A 3D Printer Guide – 2279 nyomtatótulajdonossal…..
Talán egy hónapja, hogy rendeltem a gyereknek egy kottát a kotta.info-ról, PayPal-lal kifezettem azonnal, kiszállítást kértem munkahelyemre, elégedetten hátradőltem, beindítottam a kubai táncosnős videót, kicsit feltoltam a hangerőt, és rápöffentettem egy szivarra. Tegnap szól a…..
eFi 2014.10.08 18:33:51
A technológia térhódításával vőlegények és menyasszonyok gyakran kapnak 3D nyomtatott esküvői ajándékot, például jegygyűrűt és más ékszereket, és az ünnepi tortát is díszítették már printelt holdacskával, napocskával, szívecskével, különféle figurákkal. Az austini…..
A Szilícium-völgyi Arevo hétfőn jelentette be, hogy szénszállal és szén nanocsővel megerősített nyomtatóanyagokat, a megerősített anyagokhoz speciális extruderfejen és az azokat optimalizáló firmware-en alapuló technológiát, valamint szoftvert fejlesztett. Nagyon jó…..
Vagy lengyelül mondva a Cracovia Maraton (honlap, térkép) ma elég esős, borús futóidőben került megrendezésre. Rengetegen voltak és külön érdekesség, hogy egyre többen futnak jelmezben. Volt, aki például pincér szerelésben tálcával a kezén futotta végig a 42 km-es távot.…..
Ebben a bejegyzésben a lehetetlenre válalkozom: megpróbálom elmagyarázni a szerelmet, lefesteni a zenét, elmuzsikálni a látványt. Volt a kezemben sokféle kütyü, androidosból is jópár. Először máshogy gondoltam, de pont az androidos készülékeknél, ahol az operációs rendszer…..
eFi 2012.12.17 06:39:35
@ern0: mondj típust
eFi 2012.12.17 06:40:31
@FacebbokerPro: nem tudom, vonzz is meg nem is, nekem elég a nagyobb iPad is, csak izgat a fele tömeg és a kisebb méret.
A címet egykori kollégámtól, Vili bácsitól vettem, ezt kommentolta Facebookon az előző posztomra, meg úgy általában a blogra, de nincs egyedül ezzel a véleményével. Ha már kialakult egy termékeny párbeszéd, ne hagyjuk leülni a threadet, reagáljuk le adekvát módon: a…..
Symbian Series60-ra volt egy stuff, amivel időzítetten lehetett a profilokat kapcsolgatni, emlékszem, micsoda boldogág öntött el, amikor rátaláltam, belőttem frankón az életvitelemhez, szombat-vasárnap 10:00-ig silent. Az androidos Tasker hasonló műfaj, csak háromszáz…..
eFi 2012.01.11 07:19:32
Szerintem az iPhone generációs okostelefonok sikerének legfőbb összetevője a gomnyomásra installálódó 1-2 dolláros appok. Ugyan a Palm még 2007-ben is képes volt olyan készülékkel kirukkolni, amelyikben nem volt WiFi (egyébként a Palm bénázása külön blogot meg tudna tölteni),…..
Itthon volt megint a Kati, így sort kerítettünk három beszélgetésre a Haza és Haladás nevű műsorban (ami péntek reggelente van 8-tól 10-ig az FM 90.3-on). Körülnyaltuk a válságot, hogy "onnan" hogyan látszik, meg persze csacsogtunk Ázsiáról is.Elérhető,…..
Uszkár-díj The Kids Are All Right 2011.02.09 12:49:00
Elkezdődött nálunk a 2011-es évad, reméljük ebben az évben is megnézitek velünk az Oscar díjra jelölt filmeket, és szavaztok az Uszkár díjra! A szavazást nemsokára megnyitjuk. Az első film, amit megbeszélünk a 2011-es évadból: The Kids Are All Right. Gondoltam ne a nehezebb…..
Azt tudjuk ugye, hogy fejlett fogyasztói társadalmakban gyártók és forgalmazók ügyvédek garmadájával veszi körül magát azon célból, hogy az esetleges fogyasztói panaszoknak elejét vegyék, ha meg már beütött a ménkű magyarázzák a bizonyítványt.Számtalan vélt, vagy valós…..
Viszlát, 3 literes, V6-os extravagancia, helló Atkinson-ciklusos hibridszinergia. Tegnap elment a csodás Avantime, ma megjött az amerikai szürkeimportos, körbetörésből javított Prius. Ebben fog utazni a gyerek, neki növesztem vele a fákat. Meg is kezdtem a famentést már ma, befogadtam…..
K report A nap kérdése 2010.11.10 22:25:00
 Utána járt már valaki annak, hogy a 2007-es Excel egy munkalapjának hány sora lehet maximum? És azt is tudja valaki, hogy miért annyi?   Továbbá: volt már olyan, aki ezt tényleg teleírta? (adatgyűjtő eszköz által feltöltött tábla nem ér)   Nos?  ..
H2SO4 Konnektorok a világban 2010.05.24 01:18:00
Vajon kik vannak többen? Akik ismerik az AC/DC zenekart vagy azok, akik tudják, hogy mit jelent ez a rövidítés. Mind a váltakozó áramot jelölő AC (alternating current), mind pedig az egyenáramot jelölő DC (direct current) a világ legtöbb lakott területén része az életvitelnek.…..
Na, az első tervezett munkanap máris összeomlott. A legutóbb kérdeztem, hogy tud-e valaki profi húzatópadot jó lakatossal, hogy megnézzük, egyenes-e a kasztni, és helyre rakjuk, ha kell. Lett ajánlott szakember. Lett időpont, holnap reggelre.Megbeszéltük a műanyagosokkal, hogy…..
Két hete nem voltam piacon. Munka, költözködés, könyvrámolás, talicskavásárlás a Baumaxban. (Tudja, mennyivel fürgébb, sportosabb egy vékony kerekű talicska? Öröm volt neki kenni.) A sarki zöldséges ugyan kategóriájában zseniális, és a SPAR sterilitását is bírom, de már…..
Szerda este várhatóan bemutatnak egy rakás izgalmas Apple-terméket, van esély rá, hogy az iPhone premierje óta a jelenlegi lesz a legizgalmasabb event. Bár most nem lesz helyszíni tudósítónk, mint a legutóbbi iPod-bemutatókor, azért készülünk néhány csemegével az eseményre.…..
A brit üzleti elemző társaság, a Datamonitor előrejelzése szerint 2010-ben jelentősen felértékelődhetnek azok a termékek, melyek csomagolása biológiai úton lebomló, vagy fenntartható gazdálkodásból származó természetes alapanyagokból, például bambuszból készül. A…..
Ma este forraltbort fogok főzni, mire Zsu hazaér. Gondoltam, mielőtt elfelejtem, leírom ide az én szupertitkos receptemet, amit kikisérleteztem:Alapnak szükségem van egy vagy több palack valamilyen egyszerűbb borra. Én fehérbor-párti vagyok, ajánlom a cserszegi fűszerest vagy a…..
RE:blog Influendzaójtás 2009.11.13 10:39:00
Szerencsétlen pillanatban érkeztem az óvodába, mert az egyik anyuka éppen azt magyarázta a másiknak, hogy ő nem oltatja be a gyerekét, úgyis eléggé tönkrevágják szegényke immunrendszerét az antibiotikumokkal. Iaido felszerelés hiányában nem tudtam adekvát módon reagálni,…..
K report Ennyi 2009.10.12 21:30:00
 Őszintén szólva sosem csíptem ezt a csávót. Legjobb indulattal sem mondhatom azt, hogy rajongója voltam, vagy akárcsak azt, hogy szerettem a dalait. Ha jellemezni kellett, mindig annyit mondtam, hogy a számai olyanok, mint egy zárlatos flippergép chipbe égetett ciripelése. A…..
15. nap hétfőMég mindig fiesta van, jelenleg Amerika felfedezésének ünnepe. Az utcákat feldíszitették és zenekarok járják az utcát nagy dobokkal. Kivonultak a négerek és dél-amerikai bevándorlók az áruikkal a tengerpartra. Vettem is néhány kincset magamnak. Rövid strandolás,…..
Márciusi Dusán nicknevű olvasónknál a Gillette aktuális szpotja verte ki a biztosítékot, amiben a borotvagyártó három nagyágyúja segítségével alázza be azokat az ügyfeleit, akiket nemrég még ő maga beszélt rá az előző, most éppen elavultnak mutatott termékének…..