Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. No

0 bejegyzést írt és 2546 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
           Új közgazdaságtani paradigmát építenek a kecskeméti Neumann János Egyetemen.             Két ifjú rezsimértelmiségi leszámol a nyugati közgazdaságtudomány dogmáival és a Mandineren alapozza meg az orbánizmust. György docens a Századvég által alapított Nemzeti Érdek című jelentős…..
Dr. No 2017.09.11 18:35:48
 "Sárospataki lány" nick adta az ötletet, hogy nézzek egy kicsit bele a PISA teszt nyilvános adatbázisába.  Az ember kiválasztja a paramétereket, és olyan táblázatokat készít magának, amilyeneket csak akar.      Négy megállapítás:     1. Tudományból és szövegértésből a legalacsonyabban teljesítő…..
Örülünk, Vincent? Orosz haladó 2016.12.11 10:29:00
  (Ezt a cikket most nem fogom behivatkozni, mert kapkodok, de amúgy sem hazai pálya számomra a külpolitika, ezért nyilván lesznek benne hibák/hülyeségek is, de hát ez van. Na szóval.)   Hihetetlen látni, ahogy az oroszok az utolsó pillanatokban, jobbára titkosszolgálati eszközökkel visszajöttek…..
Dr. No 2016.12.12 20:32:55
@Dr. No: Még az is lehet, hogy történelmi távlatban a legjobb megoldás az lenne, ha senki nem avatkozna be és egyetlen menekültet sem engednénk ki a területről, és mészárolják addig egymást, amíg bele nem fáradnak és ki nem izzadnak maguknak valamilyen új együttélési rendszert (beleértve a vallási különbségek erőszakmentes kezelését is), ahogy Európa volt kénytelen a harmincéves háború következtében.
No de ezt sem az általános humanitárius elvek, sem a volt gyarmattartók bűntudata (és a befolyásuk maradványai felett érzett aggodalom) nem engedi.
       10:53 (Central European Time) A londoni Education Policy Institute-ban perceken belül nyilvánosságra hozzák a legújabb PISA-teszt eredményét. Ebben a pillanatban az OECD főtitkára Angel Gurría, a volt mexikói külügyminiszter beszél. 11:00-kor oldják fel az embargót az újságírók számára.…..
Dr. No 2016.12.06 21:34:23
@Tamáspatrik: A gázszámlát nem a matematikaoktatás hiányosságai miatt nem érti a fogyasztó, hanem mert úgy van összeállítva, hogy ne értse.
Amiképpen a banki hosszútávú kimutatások sem alkalmasak arra, hogy az ember ceruzával, számológéppel nekik menjen, ugyanis a nyilvánosan hozzáférhető elemek (közzétett kamatláb, elszámolási fordulónap, költségtényezők stb.) alapján egyszerűen nem jön ki az elszámolás. Amikor behívják a banki "szakembert" pl. a bíróságra, az is azt mondja "erre nem tudok válaszolni, számítógépes program számolta a kamatot és tartotta nyilván a tartozást..."
Ezekről az értesítőkről és tartalmukról a legtöbbet tényszerűen az adott szolgáltató rendszergazdája/IT részlege tudna mondani...
         Az MTI közleménye szerint az "egyes takarmányrépák hasznosításáról szóló 2016.évi DXXI. törvény" zárórendelkezéseiben szerepel egy paragrafus mely szerint a magyar tudomány hagyományait és tekintélyét megőrzendő az állam gondoskodik arról, hogy egy rangos nagybefektető irányíthassa a…..
          A  Corvinus rektora interjút adott a corvinusonline-nak.         " Az én koromban az, hogy az ember publikál, egyfajta lelki kényszer. Folytatni szeretném eddigi tevékenységeimet, elsősorban az idegen nyelvű publikációimat. Az utóbbi 5 - 8 évben elsősorban külföldön publikáltam, ezt…..
Dr. No 2016.09.14 19:35:28
@snakekiller23: Nincs piaci rés a túl magas belépési küszöb és a teljesen torz választási rendszer miatt.

Nincs olyan eltérő stratégia a placcon, amivel a rendszert belátható időn belül meg lehetne dönteni, amit a magyar értelmiségnek akár csak jelentéktelen része támogatna.
Dr. No 2016.09.15 13:22:36
@snakekiller23: Az építkezést sohasem késő elkezdeni. Persze, nem mindegy, mit akarnak építeni. De el kell kezdeni valamikor, valamivel. Most nem történik semmi.
Örülünk, Vincent? Dal 1956-ról 2016.08.17 00:13:19
         Vezérmotívum:  Orbán Viktor alaptörvényileg tette lehetetlenné a melegházasságot Magyarországon.             Orbán Viktor a melegházasságban élő Desmond Child-ot kérte fel arra, hogy írja meg az ötvenhatos évforduló hivatalos dalát.        "A krumplileves, az legyen, hát mondjuk…..
         Több helyen is írtak  Rogán Antal és társai autentifikációs szabadalmáról, amit állítólag megvett a Magyar Telekom.         Rogán a kétezres évek elején foglalkozott valamennyire konzisztens hashing-gel, és írt is róluk pár elég gyenge cikket, valószínűleg a szakdolgozata szólt…..
Dr. No 2016.08.11 12:20:30
@dr. jenőke (jenőke): Több, fejre irányított rövid sorozatlövés.
        Orbán Viktor  és  Lévai Anikó nemsokára megkoszorúzza Azerbajdzsánban Heydar Aliyev sírját. Heydar Aliyevet a rózsaillatú Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság KGB főnökévé választották 1967-ben, két év múlva Brezsnyev már az azerbajdzsáni kommunista párt első titkárának nevezte ki.…..
        A Mandiner utánajárt Szuromi Szabolcs Anzelm atya, a Pázmány rektorának cambridge-i kutatóprofesszori címének. A kutatóprofesszori cím státusza a Magyarországon oly népszerű "non-existent" volt. Azóta bizonyos helyekről törölték ezt az információt, bizonyos helyekről meg nem egészen (ez egy…..
Dr. No 2016.02.10 14:37:07
         A terrorvészhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosításról szóló vita nem alkotmányjogi vita. Ha alkotmányjogi vita lenne, akkor nyugati államok hasonló alkotmányos passzusai és a velük kapcsolatos jogtudományi publikációk képeznék a diszkusszió gerincét, megszólalna a volt köztársasági…..
Dr. No 2016.01.28 16:16:02
@incze: Ugyanez volt egyébként a helyzet tavalyelőtt a netadó elleni első (Fidesz-székházban "tízmilliós kárt" okozó) tüntetés után, amikor Rogán teli pofával ugatta, hogy "politikai aktivistákat tartóztattak le" a tüntetés után a helyszínen (csak már nem emlékszünk rá, mert annyi minden történt). A hat letartóztatottból egy volt korábban, ha jól emlékszem, DK-tag, a többi ötöt egy társaságból emelték ki a Szondi utcai éjjel-nappali előtti vérbeli kádárista utcai igazoltatás során, félórával a tömeg teljes eloszlását követően.
"konkrétan egy olyan országban élsz, ahol az ilyesmik körül sertepertélő felső "vezetők" az ország elleni támadásnak nevezik, ha egy anya a csecsszopójával oldalra se nézve szeretne keresztülfutni"
Nem, konkrétan olyan országban élsz, ahol a magatartásod és cselekedeteid mindig olyan bűncselekményt valósítanak meg, amilyenre a legbölcsebb központi akaratnak éppen szüksége van.
"Folyamatosan képeztem, képzem magam. Többféle személyiség- és csoportfejlesztő, vezetőképző módszert elsajátítottam - Rogers, pszichodráma, relaxáció, hipnózis, imagináció, autogén tréning, T-csoport, bioenergetika, psy sebészet, prána-nadi" "..olaszokkal marhakereskedőként dolgozva, saját…..
       Amikor az ember azt hiszi, hogy a dolgok már nem lesznek érdekesebbek....      A Corvinus esete a Sátánnal című poszt kommentelői okosítottak ki arról, hogyan is működik a társadalmi kommunikáció tudományban a publikációk értékelése.      Van egy lista a…..
        A Csillagok Háborúja az amerikai közép-középosztály ízlését, kultúráját és attitűdjeit tükrözi, ami még mindig jobb, mint a Vasember kontra Amerika kapitány kontra Batman kontra Superman, ami az amerikai tizenhat éves gyerekek ízlését, kultúráját és…..
         A magyar kormány minden szerződését felmondja a Magyar Telekommal, mivel az, idézem: a véleménye miatt diszkriminált valakit. Konkrétan a rezsim hivatalos Coelhoját.        1. Képzeljük el, ígérem, nem lesz nehéz, hogy Kovács Ákos szerint, a zsidóság a bosszú…..
Dr. No 2015.12.17 18:55:09
@Dr. No: Nem, a kormány nem őrült meg. Ez a "stratégiai megállapodások" rendszere, amit senki sem értett, hogy mi a fenére jók. Eddig.
Tudom, ezeket 100x, 100 helyen 100 ember leírta már (tündérünk is minden prímszámmal osztható posztjában), de a minap filozofálgattunk erről a legjobb barátommal.. szóval para lesz, kb 1 generáció múlva mindenképpen (meg már van is persze most is, de az parább para lesz). Arra a…..
Dr. No 2015.12.17 18:39:08
@Csubakka Mrozsek: 1. "kicsit erősebb propagandával akár hány ciklusnyit lehet itt bohóckodni" - no meg a választási szabályok csalással felérően kreatív újrafogalmazását se felejtsük ki
2. "hány ciklus után lesz egyre visszafordíthatatlanabb a helyzet" - A Gleichschaltigung az egyes ember életében a következőt jelentette: 6 éves kortól Pimpfen-tag, 10 éves kortól a Deutsches Jungvolk, illetőleg, ha lány, a Jungmadel (umlautos billentyűzetem sajnos nincs) tagja, 14 évesen lép be a Hitlerjugendbe, illetve a Bund Deutscher Madelbe, 18 évesen innen lép át az Arbeitsdienst, illetve a fegyveres erők kötelékébe. A munkásoknak szabadidejüket a Kraft durch Freude mozgalom tagjaiként volt igencsak ajánlatos eltölteniük, ez 25 milliós szervezetet jelentett a maga idején. "A Párt kézen fogva vezet a bölcsőtől a sírig", még ha az olyan extremitásokat ki is hagyjuk a képből, mint az SS Lebensborn-programja.
         Stumpf András őrjöng. Piti bérgyilkosból küzdötte fel magát a pártblog "sztárújságírójává" és ha nincs Hajdúbé, Primissima-díjas is lehetett volna.         Stumpfot egy totális hatalmat gyakorló rendszer tartja ki, egy olyan rezsim, amelyik bármit…..
Dr. No 2015.12.16 17:08:49
@aaabbbccc: Te ugye egy "safe place"-re vágysz, ahol minden ellenvélemény nélkül kiálthatod világba fájdalmaid?
Sajnos, az is egy überliberális találmány.
         Kövérmagyarországban nem az inherens bajuszmagyar, zsírmagyar, páleszmagyar attitűd a legborzasztóbb, hanem az ugarmagyar tehetségtelenség, ami szétzabálja azt a kilencvenháromezer négyzetkilométert, amin a mindenfélemagyarok osztoznak. Akik ezt az országot kívülről…..
Dr. No 2015.12.16 16:53:23
@TG69: Ehhez azért a kormányzati összekötőnek (vö. "ezredkomisszár", ill. "függetlenített párttitkár") is lesz egy-két keresetlen szava.
        Hajdú tábornok természetesen nem mond le. Azután sem mond le, hogy sikerült egy országgal elhitetnie, hogy dzsihádista terroristákat fogott el a TEK, miközben valójában felvidéki hagyományőrző, enyhén hülye, nemzettestvéreinkről volt szó, akiknek a veszélyessége…..
Dr. No 2015.11.26 18:59:14
@incze: Nem hagymácska az, te! Hanem a Nemzet Kakaduja.
       ( Rituális prelúdium : Lánczi Andrásról elmondhatjuk, brutálisan megbukott egyetemi professzorként, hatvanéves korára egyetlen egy C kategóriás publikációja van. G.Fodor Gábornak értékelhetetlen a tevékenysége. Nulla. Ez a két ember áll a Századvég mögött, amely…..
Dr. No 2015.11.18 17:35:51
@sárospataki lány: A zsoldosok ebben az országban nem fognak többet keresni a hűbéreseknél, amíg a Fidesz hatalmon van. Ez az általuk kiépített hatalmi konstrukció lényege.
A múltkor az egyik poszt mellett szó esett a multicégek stratégiai együttműködési megállapodásainak értelméről. Nem tudok mindegyikről részleteket, de azt például tudom, hogy a Telekom szonzorációs költségvetését a stratégiai partnerségi megállapodás aláírása óta gyakorlatilag teljes egészében a kormányzat határozza meg. (Feltételezem, a többi multicégnél is e logika alapján szerveződik a tevékenység.) Azaz a Telekom nem azt szponzorálja, és annyiért, akit és amennyiért mint az üzleti életben mozgó cég erre érdemesnek tart, hanem akit a "kapcsolattartók" megjelölnek neki, azokat, és senki mást. Ezen a palettán szerepel például a Századvég is egy kétmilliárdos tanácsadási szerződéssel.
Képzeljük el, milyen tanácsokat ad a Szaázadvég a Magyar Telekomnak évi kétmilliárd értékben.
Dr. No 2015.11.19 15:15:03
@sárospataki lány: "de miért érdeke a fidesznek túlfizetni a hűbéreseit?"
Ennek nagyon sok oka van, többek között: 1. hogy másnak ne maradjon (lásd a Magyar Művészeti Akadémiát úgy, ahogy van), 2. hogy személyes érdek legyen a rendszer fenntartása - fenntartások nélkül, 3. hogy belföldön a fizetés überelhetetlen legyen, miközben külföldön a személy ne legyen szalonképes, 4. a rendszerben egyébként sem kritérium az erőforrások hatékony allokációja, 5. teljesen mindegy, ha egyszer nem ők fizetik (lásd az általad megválaszolt kommentemben említett Magyar Telekom-példát), 6. mint Zseniális Lajos példáján látjuk, teljesen mindegy, mennyit keresett valaki korábban, ha a csapot elzárják, az illető éhhalálra van ítélve. Utóbbi szoros összefüggésben van azzal a közgazdasági jelenséggel, hogy állami csöcsön soha nem fog versenyképes tevékenység kialakulni.
Örülünk, Vincent? Vive la France 2015.11.14 10:29:51
         Erre nincsenek szavak. ..
Dr. No 2015.11.16 14:11:05
@Virág et.: "Sajnos a szaúdi támogatás elvágása nélkül szélmalomharc csak a terror elleni háború."
Szaúd-Arábia helyzete egészen sajátos. Az ország (vezetőinek) elsődleges érdeke a kiterjedt uralkodó dinasztia uralmának fenntartása. Ebben kétszáz éve követett stratégiájuk, hogy a belpolitikai problémáikat exportálás útján oldják meg, lásd bin Láden. Külpolitikai téren a dinasztia szoros és megbízható szövetségesi kapcsolatot tart fenn az Egyesült Államokkal, illetve rivalizál Iránnal a térségi középhatalmi szerepért - vagy az iszlám világ vezetőjének szerepéért. Mindeközben a szaúdi légierő hónapok óta bombázza a jemeni al-kaidás lerakatot, illetve a szaúdi sivatag Jemen felé eső részéből korlátozott szárazföldi hadműveletekről is hallani.
A szaúdi rezsim összeomlása az ottani rendszerváltás az al-Kaida egyik legfőbb célja, ezt előidézni nem tűnik túl jó ötletnek.
Az orbáni politikai kormányzás egyik alapvető felismerése, hogy az emberek, beleértve a külföldi üzleti döntéshozókat is, a rendelkezésükre álló kevés, de megbízhatónak vélt információ alapján hoznak döntéseket. A problémák szakmai aspektusai érdektelenek, a megoldásnak…..
Dr. No 2015.11.04 13:24:24
@ingyenebed: "egy rendszert csak tudatosan, erőfeszítéssel lehet megbuktatni, nem úgy, hogy várok a Nagy Külső Tényezőkre"
Ez ebben a formában nem igaz. Ha van a modern kori magyar politikatörténetnek tanulsága - ha úgy tetszik, mintázata -, akkor az a visszatérő képlet, hogy a politikai vezető réteg kialakít egy hatalompártot, amit nemhogy nem lehet megbuktatni, de mint a gyom, minden (politikai) életlehetőséget megszüntet maga körül, így hatalmon marad 30-40 évig, majd találkozik egy olyan külső problémával, amihez már nem képes alkalmazkodni, amikor is katasztrofális körülmények között összeomlik. Ez ismétlődött a kiegyezéstől (Tisza-féle liberális párt az első világháború végéig, lezárva Trianonnal) a Horthy-korszakon keresztül (a különféle neveket viselt Magyar Egységes Párt vezetett minket Auschwitzba és a háborús vereségbe) a rendszerváltásig (MDP-MSZMP és gazdasági csőd).
Ismétlődő mintáról lévén szó nem valószínű, hogy az Orbán-rendszer hatalompártjának más vége lesz, de az időtávokat tekintve ők még az elején vannak a ciklusnak. Ha önszerveződés nélkül várjuk, amíg a rendszer összeomlik, akkor csak elszenvedni fogjuk. Az Orbán-rendszer összeomlása biztosan be fog következni, de az időpontja nem jósolható meg. Az általad felsorolt Kasszandrák abban tévedtek, hogy a rendszer nem járja a végét, bőven van még benne dinamika (lásd migránskérdés kezelése), túl korán feltételezték az összeomlást előidéző külső hatást.
Dr. No 2015.11.05 16:15:02
@Evezős: A buta és a civilizálatlan nem ugyanaz. Az feltűnő, hogy hosszú-hosszú évek óta már nem dolgozik azon, hogy civilizáltabbá tegye magát, mint amilyen magától.
Örülünk, Vincent? Magyar élet 2015.10.17 22:15:28
    "...egy magyar élet nem jár mindenkinek, csak azoknak, akik megdolgoztak érte" (Orbán Viktor, aki megdolgozott a magyar életért, a kedves vejével, fogorvosával, gázszerelőjével, ultipartnereivel együtt)        A magyar élet átlagosan havi 154000 forint nettó…..
            Nem történt semmi különös. Andy Vajna vett a FIDESZ-nek egy kereskedelmi televíziót. Ezt megelőzően kapott pár milliárd forintot a FIDESZ-től. Mások is szoktak ezt, azt, napilapot, kisebb cégeket, mezővárosokat adományozni a FIDESZ-nek, miután kaptak pár…..
Dr. No 2015.10.16 16:00:18
@jotunder: TGM a heti Magyar Narancsnak adott interjújában oda talált nyilatkozni, hogy a jelenlegi országvezetés (azon belül különösen Szíjjártó Péter külizéminiszter) nemzetközi irányú megszólalásainak hangvétele 1914 tavaszát idézi.
  A Koránt elvileg arabul lehet csak olvasni. Ön tud arabul?  (Stumpf Andras, sztarujsagiro) Es akkor ez mi? (Wikipedia, nemsztarujsagiro)  ..
Dr. No 2015.10.16 15:43:33
@Virág et.: Egy roppant hasznos weboldal: qurantranslationpersian.com/