Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ArriMedes

0 bejegyzést írt és 296 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ArriMedes 2019.08.29 14:54:49
@Zabalint:

az a lehetősége is fennáll, hogy te beszélsz okoskodva hülyeséget, mint ami már oly sokszor megtörtént, mondjuk a mostanit nem olvastam el

amúgy érdemes lenne statisztikát készíteni, vajon miből van több, átlag körüli-feletti férfi -átlag alatti nő, vagy fordítva.
nem kevés csajt hallottam-láttam akik 165 sőt 160 alattiként 180, mások akár 190 felett lőtték be a számukra elfogadható méretet, kisebbekkel szóba sem állnak.
ellenben 180 feletti, de még a 190 feletti férfiak esetében nem igazán láttam olyat, aki mondjuk 170 alatti lányt el sem tudott volna képzelni partnereként.
ezért kéne statisztika, mert így tkp. a seggdugasz picsáknak is jár a magas faszi legitimálás zajlik
A Netflix is megtalálta a maga fantasy aranytojást tojó tyúkját – a streamingszolgáltató szerdán bejelentette, hogy (újra) feldolgozzák C. S. Lewis fantasyvilágát, a Narniát, ráadásul egyből filmekben és sorozatokban is gondolkodnak a hétrészes regénysorozat alapján. Azt viszont egyelőre nem tudni,…..
ArriMedes 2019.08.20 19:11:02
@Tehéntőgy:

nem az gond, hazug kis libsi férgem, aki ki nem bújik szarlek fosbor gyalázkodó seggéből, hogy tolkien is hülye volt, mert amit ideokádtál annak nincs semmi értelme, ergo nincs rajta mit érteni.
annak sem, hogy pofátlan módon hazudozol és a számba adsz olyasmit amit nem mondtam, két egyszerű mondatot nem fogsz fel, amúgy kiművelted már magad abból mit tanítanak az angoloknak, kicsi aljas libsi férgem?
ArriMedes 2019.08.20 19:12:05
@ArriMedes:

mondjuk aki szerint a narnia debil, az jó nagy barom, de hát szarlekszopó kis libsiktől mit várunk?
A mozi mindig előszeretettel nyúlt témaként a szélsőséges szervezetekhez. Az amerikai demokrácia paradoxona, hogy intézményrendszere a legstabilabb a világon, ám a társadalomban időről időre olyan mozgalmak formálódtak ki, amelyek támadást intéztek az állam vagy a társadalom…..
ArriMedes 2019.06.15 19:23:39
@David Bowman:

nem, torzított az rendesen. más kérdés hogy tényleg voltak olyan feketék is, csak hát ezt a progresszívek nem szeretik hallani. ahogy nyilván a déli-északi white trash a hibás mindenért, az értelmiségi elit nem, a feketék mindegyike is ártatlan...hogyne.
ArriMedes 2019.06.08 22:02:12
@Alfőmérnök:

miért ne lenne?
minél többen élnek vele, annál jobb.
nekik is, a többieknek is.
és legalább nincs képmutatás.
rég el kellett volna már jutni ide
ArriMedes 2019.06.09 13:21:50
@Alfőmérnök:

ha neked ez állam által támogatott népirtás, akkor vagy zakkant vagy vagy szimplán demagóg.
mondjuk mindkét eset kizárja az értelmes párbeszédet, szóval viszlát
A BBC felkérésére 209 kritikus 43 országból összeállította minden idők 100 legjobb idegennyelvű (vagyis nem angol) filmjét. Magyar kritikus nem vett részt a projektben, és magyar film nem került fel a listára. (Az egyéni listák itt böngészhetők.) 100. Táj a ködben (Theo Angelopoulos, 1988) 99. Hamu…..
ArriMedes 2018.11.01 12:23:28
@pepin_nymburk:

mindenki a 10 kedvenc, vagy más okból fontosnak tartott filmjét írta le, nyilván francia-német-olasz, ázsiai filmet többen láttak, mint pl. magyart.
ArriMedes 2018.11.01 19:56:09
@ArriMedes:
nézzük meg azért az 1950-ben vagy később készült filmek listáját, első tíz

tízből ötöt kínai vagy japán rendezett, ott van még godard, truffaut, fellini, bergman
két rendező két filmmel is szerepel, ha csak egyet engedünk, akkor az első tízbe kerül még chantal akerman és satayit ray
tehát 5 ázsiai rendező, 3 francia, plusz bergman és fellini

ami még érdekes, hogy viszonylag előkelő helyen szerepelnek olyanok, mint a nader és simin (ami tűrhető, tisztességes film, de azért a kiemelkedőtől messze van), az oldboy (régen rossz az már, ha az előkelő helyen van), szerelem (ugyanmár), amelie (biztos viccből), hát ezek helyére tényleg jöhettek volna magyarok
ArriMedes 2018.11.02 19:44:47
@Liebhauser János:

igen, a72. a kurosawa élni, nem az öldöklő angyal
  Egyre több értelmes és érdekes komment érkezik az előző két bejegyzésünkhöz. Valóban ilyenek, vagy milyenek vagyunk, miért tart itt ez az ország? A harmadik és egyben lezáró posztunk következik. #5 – A kultúra válsága Hosszú évtizedek óta tart ez a válság, és most nem akarunk történelem órát…..
Számomra a magyar nyelv egyik legmókásabb terméke a „bugyogó” szó… Amiből mára ugyebár csak a közkeletű bugyi maradt. A szó maga valószínűleg a buggyot vet, kifejezésből ered, ami igencsak elmondható a 19. században megjelenő igen terjedelmes, mondhatni Bridget Jones-i méreteket öltő buggyos…..
ArriMedes 2018.10.05 23:58:22
Ma a vízcsapból is az folyik, hogy egyre növekvő számú informatikus hiányzik Magyarországon. Nem csak informatikusok, hanem jószerivel minden szakmában hiányoznak a jól képzett szakemberek.   A valóban jól képzett informatikusok hiányára utaló nagy port felvert ide illő hír, hogy évek óta nem…..
ArriMedes 2018.10.03 14:31:39
@trhd:

mégis rengeteg programozót alkalmaznak szerte a világban ennél gyengébb képzéssel, működő terméket állítanak elő, stb.
na ez hogy lehet?
A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni Nemes Jeles Lászlónak nem lehetett könnyű a Saul fia mindent elsöprő sikere után elkezdeni forgatni második nagyjátékfilmjét, azonban a végeredményen sem megfelelési kényszernek, sem nyomásnak nincs jele. A Napszállta egy rendhagyó…..
ArriMedes 2018.09.28 14:32:25
@Terézágyú:

Mert a casting valóban idegen szó - az abszolválni viszont (figyeled a helyesírását?) idegen EREDETŰ magyar szó..."

te, a fremdwörter üldözése kicsit náci dolog is ám
ArriMedes 2018.10.01 14:41:19
@Kata SWL:

ne égj ki, inkább megkérdezem tőled, hogy neked mi a véleményed a napszállta zárójelenetéről, mert pl. gyenge zsolt kritikus nem tud vele mit kezdeni:

"...a zavarbaejtő, kifejtetlen és talán nem eléggé átgondolt módon gender-utalást felvető végkifejlettel több hetes töprengés után sem tud mit kezdeni. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy az identitás elbizonytalanodásának bohózatba illő álca-fordulattal történő felvetése csakis a perceptuális-realista szintről a szimbolikus-allegorikus értelmezés területére való átlépéssel kezelhető, azonban így sem sikerült igazán fogódzót találni rajta. "
Bumeráng Ide a diktatúrával! 2018.09.22 20:17:24
A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung augusztusban egy felmérést készített arról, mit gondolnak a magyar emberek a demokráciáról, a rendszerváltás óta megalakult kormányokról és önmagában az ország helyzetéről. A végeredmény rengeteg tanulsággal járt és sok mindent igazolt is: kiderült,…..
ArriMedes 2018.09.24 14:38:25
@maxval balcán bircaman:

te egy félelmetesen ostoba ember vagy, nagy kár hogy a hozzád hasonlók okádják tele a netet
A kommunistázás örök. Még 2018-ban is botrányokat  kavar és vált ki sajtópereket. A kommunistázás ebben a formában nem csak unalmas és érdektelen, de tökéletesen értelmetlen és hatástalan is. Most egyszerre lettek lekommunistázva a baloldali Heller Ágnes, és a jobboldali Bencsik Gábor és Bencsik…..
ArriMedes 2018.09.09 12:50:38
@maxval balcán bircaman:

a szocializmus szót nem lenin találta ki, ekkora hülyeséget ne terjessz már.
ArriMedes 2018.09.09 14:14:27
@maxval balcán bircaman:

a szocializmus/kommunizmus terminusok eredetének semmi köze nemhogy leninhez, még marxhoz sem.
nagybetűsen Szocializmus névvel szoktuk illetni az efféle balos mozgalmak összességét
ennek része a "marxi kommunizmus"
lenin is Szocialista volt, de azon belül inkább radiális/diktatórikus szociáldemokrata, vagy ha mindenképpen mást akarunk használni "államkommunista" (LOL), nem igazán mélymarxista, ha az lett volna, inkább valamiféle államellenes anarchoszocialista vagy hasonló

valójában egy demagóg diktátor volt, meggyőződéseitől függetlenül
ArriMedes 2018.09.10 14:13:53
@maxval balcán bircaman:

gender studies kezdetben a feminizmus, később már minden nem-férfi, nem-heteró érdekcsoport akadémiai fedőneve volt, mostanra sajnos felszívta a nemek szociológiáját is, elterjedt a kifejezés, magában foglalja a normális kutatásokat is---kisgömböc.
Az elmúlt hetekben-hónapokban volt szerencsém beszélgetni személyesen és online a fideszes szavazók keménymagjával, néhányukkal kérdőívet is fel tudtam venni és ezek alapján néhány érdekes megállapításra jutottam - nemcsak a Fidesz, hanem összességében az ellenzéki pártok lehetőségei kapcsán...
Bár a migráción kívül más politikai kérdés nem nagyon érdekelte a magyar közvéleményt, szinte mégsem tudunk erről se semmit jól. Annak hiszünk, akire szavazunk és nem a tényeknek. Szemmel látható, hogy nekünk már nem volt hova átvenni menedékkérőket. Nálunk volt a legtöbb. ..
Hazánkban jelenleg több tízezer informatikusnak lehetne munkát adni, de nincs elég informatikus - főleg azért, mert a cégek toborzási és megtartó módszerei idejétmúltak. Fazekas Barbarától, az IVSZ digitális munkaerő- és oktatási csoportvezetőjétől azt is megtudtuk, hogy 5-10 éves munkaerőpiaci…..
ArriMedes 2018.08.22 15:34:25
@Sequoyah:

nem értitek, amit olvastokk

kezdő1----most kezdi tanulni a programozást

kezdő2---entry-level developer, itt persze nem mindegy, hogy pár hónapos tanfolyam-önképzés után, vagy mondjuk friss egyetemi diplomával, hosszabb önképzés után, stb.

az illető hozzászóló nem a kezdő programozótanoncra, hanem entry-level (kezdő, gyakornok, akármi) fejlesztőre gondolt

akkor miért zagyváltátok össze őket?
ArriMedes 2018.08.24 16:08:23
@Melki:

erről volt szó

nyuuton2018.08.19. 11:00:54
„. Az eleg hihetetlennek tunik, hogy egy ceg fel eve nem talal embert, es eszukbe sem jut, hogy ennyi ido alatt siman kikepezhettek volna par kezdot az igenyeiknek megfeleloen. …A franc tudja mi folyik itt, szerintem fel evnyi hirdetes tobbe kerul mint amennyit be kene fektetni egy uj dolgozoba”

ez alatt azt értette hogy

Pályakezdőként nagyon egyszerűen lehet munkát találni, a cégek ezen a szinten alig várnak el valamit és örülnek, hogy olcsó embert találnak, aki általában a piaci fizukkal sincs tisztában.”

ilyen, pályakezdő fejlesztőket kellene felvenni és kiképezni. nem olyanokat akik most kezdik tanulni a programozást.
te azt állítod itt hogy pályakezdőként könnyű elhelyezkedni,
„Olyan ismerősömről egyáltalán nem tudok, aki programozóként ne talált volna munkát, úgyhogy szerintem aki programozóként nem tud elhelyezkedni, az valamit nagyon rosszul csinál és valószínűleg nagyon el van tévedve.”

míg mások, pl. a prog.hu fórumán, azt állítják hogy ez nem igaz, pályakezdőként iszonyú nehéz
  A Hír TV„megpuccsolása”, „átvétele”, „átszervezése”, „visszavétele”, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszűnése után két vélemény kap hangot a magyar közéletben. Az egyik szerint a Fidesz egykori hátországát, „szellemi szálláscsinálóját” is elérte a végzet, bedarálták, arra a sorsra jutott,…..
ArriMedes 2018.08.21 13:29:34
@math0:

magyarán nem tudsz értelmes indokot mondani, a bemásolt hsz-ed tartalmáról is kussolsz, csak a saját rühes kurva anyád helyett a másét emlegeted állandóan

nácik azt nem képesek felfogni, hogy Gyurcsány kormányzásának végére jött egy világválság. nem Gyurcsány csinálta."

ha még itt tartasz hugyosom, miért is okoskodsz te jobboskáknak?
ArriMedes 2018.08.21 13:32:31
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

egy torz beteg kis féreg, anno az index fórumain számos nicken beszélt egyszerre, volt hogy önmagát támadta.
ArriMedes 2018.08.21 16:07:02
@math0:

rajtad röhögünk, pörgetünk, nem érvelünk, matykányokba kár lenne. na toporzékolj még, jó olvasni:))))
Hirtelen nem is tudunk mit mondani, hogy Semjén, Kunhalmi, vagy az ELTE viselkedik idiótábban a genderkonfliktusban. De fogadjunk, hogy ebből is Orbán jön ki jól!..
ArriMedes 2018.08.14 13:55:57
@maxval balcán bircaman:

a deansdale blogos ill. a férfihangos linkeket brendel mátyás kitörölte a blogjából, engem pedig kitiltott, pedig a két linket kommentár nélkül tettem be, mást nem írtam.
ArriMedes 2018.08.15 13:18:05
@bbrrr:

az informatika így, en block, nem mérnökszakma
van olyan mérnökszakma, ahol nem 10% alatt van a nők aránya, lsd. építészmérnök.
egyéb tényezők is vannak, nem csak annyi hogy nincs kedvük hozzá, ill. nincs, de miért nincs? ennek is több oka van
ArriMedes 2018.08.08 12:20:46
@math0:

teljesen mindegy hogy vered az asztalt ezt a csatát a populista nacionalizmus nyerte.
lehet hogy elvtelen, meg lehet pszichopatanácigecipatkányozni, de hát akkor is az történt, amit.
részben pont azért, amit te művelsz:)
ArriMedes 2018.08.08 15:28:35
@math0:

tehát aki nem akar kvótát, az szakadék felé menetelő náci, pszichopata.
ez már a vég, valóban.
ebből neked egy doktori értekezést kellene írnod, komolyan.
vagy minimum egy hosszú publicisztikát, egy színvonalasabb folyóiratban.
ArriMedes 2018.08.13 13:26:21
@math0:

kicsi tetvem, mindig elgondolkodok azon, a bucifejű makogó előadó vajon élőben is ilyen nagy pofával kurvaanyázna-e, vagy csak monitor mögött a nagy a pofája

szemforgató matyadéktetvem, nahát, nem állítottad hogy minden kvótaellenes az, csak egy részük. és most meg forgatod a szemed, mintha nem azt sugalltad volna, amit én kijelentésnek álcázott kérdésemben megállapítottam

és nahát, kicsi matyadéktetű, a blogodból is kitiltottál a férfihangos deansdale-link miatt, kemény.

ugyanolyan hasznos idiótája vagy a fidesznek, mint fletkány:))))
2012 tájékán a young adult, azaz a hivatalosan fiatal felnőtteknek, valójában gyakorlatilag tiniknek szóló filmek (regényadaptációk) virágkorukat élték. Nem sokkal korábban fejeződött be hatalmas csinnadrattával, rekordokat döntögetve a Harry Potter-széria, ekkor ért véget szintén óriási felhajtás…..
ArriMedes 2018.08.11 12:52:47
@Im just here for the comments:

Valóban vannak olyan filmek, amiben a nők úgy jelennek meg, mint akik fizikailag erősebbek a férfiaknál (mint mondjuk a Wonderwoman, bár talán ő sem teljesen, vagy a Fekete párduc),"

de wonder womannek emberfeletti ereje van.

itt inkább olyanokra gondolhatott, ahol a normál nő egy látványos horogütéssel megröpteti a férfi támadóját és hasonlók. nemrég néztem a régi tomb raidert, ahol jolie egy rúgással-ütéssel leterít nagydarab, sisakot viselő katonákat:)
Miért fontos a Magyar Időknek, hogy Esterházy Péter jó író vagy sem? Miért áldoznak rá több cikket is, erősködve, hogy nem az? Hiszen tudniuk kell, hogy kiknek írnak. Az ő olvasóközönségük úgysem olvas Esterházyt, Spirót, Krasznahorkait, Nádast, Závadát, és Radnóti Sándor életműve is hidegen hagyja…..
ArriMedes 2018.08.07 14:33:43
@igazi hős:

te annyira konzervatív vagy hogy tudod ki mire gondol?:))))
ArriMedes 2018.08.09 14:19:56
@Toadwart66:

ebből is látszik, hogy a felszínes megértés és nagyarcú kiokatatáson túl nincs semmi.
amúgy dalolj madárkám, hol voltak pl. esterházy megítélését illetően az annyira vitatkozó liberálisok? sorold a liberális kritikákat. ja, olyanok nem voltak, mert libbant körökben imádni kellett, ugye, aztán támadták azt, aki nem esett hanyatt minden művétől.
ArriMedes 2018.08.09 14:26:58
@ymel:

Esterházy minden, csak nem ballib. "

mszp-szdsz-re szavazott, keményen antinacionalista volt, nálunk ez ballib.

amúgy az nem esik le a liberráltaknak, hogy nem esterházy támadásáról van szó a kultúrharcban?
ennyire buták vagytok?
Bajban lehet az Oscar-díj: meglepően kevesen nézték mind a gálát, mind a jelölt filmeket. Noha néhány éve éppen azért bővítették a fő kategóriát 5 filmről 9-10-re, hogy a népszerűbb alkotások is bekerülhessenek, ez egyre kevésbé látszik megvalósulni, a közönséget pedig egyre kevésbé foglalkoztatja,…..
ArriMedes 2018.03.12 20:30:27
@Online Távmunkás:

te olvasol (viszonylag) fiatal amerikai filmkritikusokat? én az utóbbi pár évben igen, twitteren is nézegetem, írásaikat is, persze nem mindet, inkább szemezgetek. jó ideig trump volt fő témájuk a twitteren, hardcore pc-szövegeket nyomnak, szinte mindent ezen a szemüvegen át néznek, kivéve pár általuk imádott "auteur"-t (rendezőt) akiknek elég sokmindent elnéznek. vannak köztük nők is egyre több, homoszexuálisok, vagy transznemű is stb.
elég keményen nyomja egyik másik a "fehérek, férfiak" rasszisták, szexisták homofóbok, stb
az egykori new york times-os rinyagép miriam bale (aki nem néz woody allen filmet többé) rendszeres írta egy időben, mikor még olvastam, hogy mennyire elege van a fehérekből, a férfiakból, nem emlékszem pontosan még miket (szerinte a 21. század legjobb filmje eddig az inherent vice)

nem hiszem, hogy ha ők döntenének, akkor más lenne

vagy mondjuk idősebbek, a new yorkeres richard brody pár "érdekes" írása (dylan farrownak hiszek, nem nézek több új woody allen filmet (jóllehet woody allen rajongója és még mások által leszólt filmjeinek védelmezője volt, de most újraértékelte az életművet és rájött hogy mi-mindent elárulnak azok a filmek woody mentalitásáról,) év legjobb filmjeinek moonlight-ot majd get out-ot választom,akkor, mikor a második helyezett quiet passion-t a 21. század egyik legjobb filmjének tartja, valódi mesterműnek, de hát a get out "még jobb", a marvel filmeket korábban leszólta de most már nagyon érdekesnek tartja a fekete párduc politikai (hmm...) vonatkozásait, stb)))

szvsz az egész el van már torzulva
ArriMedes 2018.03.12 20:37:00
@ArriMedes:

épp az imént láttam az indiewire-surveyt, the best movies to ever win best picture.

egyik kritikus, david ehrlich válasza: "Carol".Don’t argue with me. Just accept it."
hát túl azon hogy roppant szellemes, mert ugye nem is jelölték nem hogy díjazott nem volt, hogyne, véletlenül homoszexualitás a téma, egy szép, élvezhető film, én is szeretem, de világképe faék egyszerűségű, az 50-es évek fehér hetero férfiak dominálta patriarchátusában mindenki bántja a leszbikusokat.

a megkérdezettek válasza arra, mi most a mozikban futó legjobb film:

fekete párduc
ArriMedes 2018.08.09 13:30:19
@G_Norton:

a fury road újszerű, előremutató film?