Adatok
ArriMédesz
0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Amikor a barátnőd és az anyukád kölcsönösen nem bírják egymást, az nem tekinthető kiegyenlítődésnek, legfeljebb egyfajta negatív harmóniának.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a…..
A hírhedt (Gyurcsánymentes) Gyurcsány-film kapcsán az elmúlt napokban felpörgött a propagandagépezet: előbb a gyártó-forgalmazó Kálomista Gábor vádolta be nemzetközi összeesküvéssel a filmjét figyelmen kívül hagyó mozihálózatokat a tőle megszokott suttyó stílusban, majd a természetesen "semmit nem…..
ArriMédesz
2021.11.06 23:36:58
@danialves:
ránézek, még mindig nem látom a válaszokat, anyabaszó kis ostobám
Az Elkxrtuk lényege ugyanis éppen az, hogy úgy legyen propagandafilm, hogy nem tűnik annak:"---mint rengeteg politikai témájú film, ideértve a balliberális propagandafilmeket. nem minden pártpolitika
i, és kizárólag a politika szemüvegén keresztül engedi láttatni"
hazugság, igazolatlan állítás"
Már előre borítékolható, hogy akárhogyan is fest majd a végeredmény, a filmkritikát csak messziről ugató ellenzéki médiumok (a 444-gyel az élen)
danialvesnél nem rosszabbak
. És persze meg lehet írni a józan-centrista véleményt arról, hogy vajon thrillerként a külföldi darabok újabb erőtlen majmolását kaptuk-e, de ez senkit sem fog érdekelni,"
újabb igazolatlan állítás, manipuláció
. Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: persze egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük"
muhaha mekkora baromság, dűnét nincs idő meghalnit mint művészi értékű pornóval vagy reklámfilmmel párhuzamba állítani mint teljesen más kategóriát. de amúgy is hülyeség, ha legdurvább náci propagandafilm is elemezhető művészi szempontból
van-e érdemi, szarmaki?
vagy csak a buta feleselgetés, meg a leköpnivaló szar produkciókban asszisztenskedés megy?

2021.11.08 19:22:00
Ez a poszt a harmadik része annak a sorozatnak, amiben a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) ellen felhozott érvekre próbálok válaszolni. Az első rész a FNA és a kommunizmus közötti három alapvető különbséget mutatja be, a második pedig arra a félreértésre hívja fel a figyelmet, hogy csak az lenne…..
ArriMédesz
2021.10.22 19:54:37
@Szabó G. Ádám:
te még röhejesebb vagy mint danialves, mert az legalább félig álnéven nyomja, te meg saját néven csinálsz hülyét magadból:)))
hopp majom, banán!

Látszólag egyszerű kérdések, érdeklődőek, „igazi” párbeszéd indítók. De valóban olyan téma, amivel bárkit, bármikor letámadhatunk? Aligha. Van az a tárgykör, amellyel bármilyen közel is állunk valakihez, igencsak nagy zűrzavart lehet kelteni.
Update!
Ezt nem tudom megmagyarázni, de tényleg tudat…..
ArriMédesz
2020.08.05 15:04:43
@Almandin:
te az egyéniről beszélsz, én és vélhetően ő nem.
a szomszédod nem pofázhat, a társadalom és intézményei _egy bizonyos mértékig_ igen.
akkor is, ha a gyerektelenek tombolnak.

2020.08.05 15:53:28
@Almandin:
nem, a magán és a közügy elválasztása sok szempontból problémás, homályos.
de ettől függetlenül, ami tény, hogy a gyerekvállalás költségeit és fontosságát el kell ismerni, liberalizmus, szinglidicsőítés, mertmegérdemlem ide vagy oda.
ebből a szempontból konzervatív fordulat van és lesz is, szerintem máshol is.
amiről te beszélsz, az már a tömegnyomás, a megszólás, nyilván az egyéneknek már nincs ehhez közük, arra a kérdésre, hogy miért nincs gyereked, mikor lesz, az a helyes válasz hogy
nincs és nem is tudom mikor lesz ha lesz, vagy nem is lesz mert így döntöttem és viselem a következményeit.
innentől kezdve tényleg senkinek nincs köze hozzá, ez valóban így van.

2021.10.07 11:59:18
Régen volt egy mondás a Bond rajongók körében: “Nincs Bond film erények nélkül.” Aztán elkészült a Spectre. A Nincs idő meghalni pedig minden idők legrosszabb 007-es kalandjának az egyenesági folytatása. Amiben a főszereplő nem akart játszani. Ahonnan lelépett az eredeti rendező, az egyébként…..
ArriMédesz
2021.10.03 18:25:41
ArriMédesz
2021.10.04 09:44:07
@Nietzsche.:
lynchnek valószínűleg nem lesz önálló filmje
megmondták hogy férfi bondot fognak keresni(daniel craig azt szeretné, ha homoszexuális lenne az utódja, de hát jó eséllyel max a színész lesz az, a karakter nem). lehet hogy színesbőrű lesz

2021.10.07 11:57:44
@Szabó G. Ádám:
Most látom, szerinted én vagyok a Kovács Patrik! Ez nem IRL-ezés véletlenül, még ha téves is? LOLOLOLOLOLOLOL

Daniel Craig egy mázlista. Különleges helyzetből kezdhette el karrierjét James Bond szmokingjába bújva és úgy is fejezhette be. Első filmje, a Casino Royale az alapjairól indította újra a szériát, most pedig példátlan módon lezáró epizódot is kap. Az, hogy a Nincs idő meghalni a 25. Bond-film a…..
ArriMédesz
2021.10.06 23:49:44
@Szabó G. Ádám:
a semmitérő kisember nem tudja mi a hősi halál, azt sem mi a szépség, ugye szabó g ádám? az ostoba lenéző attitűd is passé, a halálos iramban a maga műfajában semmiben sem rosszabb, mint a középszerű dogman, de hát neked elég silány ízlésed van, amit műmájer szövegeléssel próbálsz elfedni, de hát kológ a lóláb, ugye szabó g. ádám?

2021.10.07 11:55:26
@Szabó G. Ádám:
Tehát egyik helyen azt írod hogy évek múlva járok utánad csak azért mert reagáltam egy régi kommentedre, itt meg fiktív levelet tulajdonítasz nekem, hát ennyire telik, te kis patkány? Látom, betalált, szabó g. ádám:)))

Az Ian Fleming írásaiban népszerűvé vált úri kémet a '60-as évek óta számos különböző egyéniségű színész testesítette meg a mozivásznon, akiket aztán egy életre elkísértek azok az évek, melyeket a 007-es ügynök bőrében töltöttek. A franchise történetének évtizedei alatt Connerytől Brosnanig alaposan…..
ArriMédesz
2021.10.06 23:45:47
@Szabó G. Ádám:
"Olyanoknak készül(get)ne fejben, akik a szadomodernista drámákat, a revizionista műfajfilmeket imádják, a Melville-féle A szamuráj az egyik kedvencük, betéve ismerik Mike Hodges gengszterdrámáit és a legdepresszívebb hangulatú mozik jelentik számukra a film varázsát."
a többség nem elmebeteg, ill. azzal is tisztában vannak, hogy ilyesmire nem james bond karakterét kell használni, ugye szabó g. ádám?

A címbéli kérdés máris egy abszurd feltételezéssel indít: csinálni lehet-e valakiből valamit, ergo külső behatással lehet-e befolyásolni valakinek a szexuális orientációját. Még a hagyományos pszichoterápiában sem a pszichológus változtat az egyénen, inkább afféle kísérője a kliensek belső…..
ArriMédesz
2021.09.13 09:35:12
@morph on deer:
azért tartod marhaságnak, mert elemi szinten sem érted, hogy működik, sőt még fogalomzavaran is szenvedsz

2021.09.13 09:37:31
@Le a spammerekkel:
a szargresszív aktivisták még butábbak és szintén morálisan jónak hiszik magukat, holott...

Nosza, felcihelődtünk a kiscsaláddal, két gyerkőc, és a kis feleségem, az asszony - na akkor hát tegyünk Urunk és Parancsolónk akarata szerint, és nézzük meg, hogy mit tud a Magyar Tenger! Fogtunk minden cókmókot, motyót és cúgehőrt, azt ereszd! Abból indultunk ki, hogy mi egy átlagos család…..
ArriMédesz
2020.11.16 01:32:48
@Sir Yangus:
aztán érdekes módon számos poszt alá mégis olyanok gyűlnek kedélyesen beszélgetni, akik sokban osztják az ironikus, elképzelt emberek véleményét megmutató posztok tartalmát...

Lassan 7 éve jelent meg Eszter írása a blogon. Akkor költözött Coimbrából egy kis vidéki településre Alentejo régióba. Az elmúlt hét évben természetesen sok minden történt vele, de van, ami változatlan: a környék, a férfi az életében – és persze Portugália...
ArriMédesz
2020.10.30 17:44:16
@desw:
van olyan hogy IT, van olyan hogy programozó. de ez csak nagyon tág meghatározás, ezeken belül elképesztő sok szegmens van, van ahová a doktori iskola sem feltétlenül elég, másra jóeszű általános iskolát végzettet is gyorsan ki lehetne képezni.
ma már nem igazán van olyan hogy ha "programozó" akarsz lenni, ezt vagy azt kell tanulnod, az van hogy konkrétan mivel akarsz foglalkozni és hány éves vagy, mit csináltál eddig stb és ahhoz kell viszonyítani, mi mennyire célszerű.
viszont egy 22 éves, jó egyetemen hallgató státuszban lévő, a dolgot hobbiként is űző fiatalnak sajnos tényleg sokkal jobb esélye van, mint mondjuk egy szakirányú diploma nélküli 46 éves átképzett péknek...

Sokféle intelligencia létezik. A mostani cikkben az IQ tesztek által mért intelligenciáról esik szó, illetve annak vonzalomra gyakorolt hatásáról. A kutatások azt mutatják, hogy mind a nők, mind a férfiak számára a párválasztás során a legértékesebb jellemző az intellektus.
A szépséggel…..
ArriMédesz
2020.10.18 19:51:20
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
több személyisége is van, súlyosan elmebeteg, csak a munkahelyein sikeresen eltitkolja.
a magyar tudósok között szitokszó vagy röhej tárgya a neve.
röhögni tényleg lehet a tombolásán!

2020.10.18 20:01:52
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
főállású író, esetleg tudományos kutató szeretett volna lenni, de nem sikerült.
ezen túl magyar tudományos és újságíró valamint politikai körökben nemkívánatos személy.
az index fórumon sok nickje volt, olyan is előfordult hogy magával beszélgetett, tán még saját irl önmagát is szidta.
igazából csak azért nem keresték még meg, mert egy teljesen jelentéktelen, torz, röhejes trollnak tartják.

2020.10.18 20:20:24
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
egy beteg féreg. vagy azonnal tiltani kell, vagy bepörgetni és miután kiröhögtük magunkat, tiltani. próbálkozik sok nickkel, de egy időt után megunja.
na több szót nem vesztegetek rá:)

Sötét, októberi reggelünk van, nem esik jól kinézni az ablakon. A holnapi útvonalamat nézem a google mapsen, és csak azt tudom, hogy biztosan nem fogok szombat estig Doverig eljutni. Hallgatom a párásító csordogálását, miközben fényt csak az íróasztali lámpám ad. Ez most a világ.
Szeptember elején…..
ArriMédesz
2020.10.02 14:11:18
@odamondó:
Közben kell kőműves, de rossz mind és mindenkinek büdös a fizikai munka. Így történhet meg az, hogy ha átlagos kőműves vagy 3x annyit keresel mint bárki irodista."
ja, nettó 500 felett kereső irodisták vannak, az átlagos vállalkozó kőművesek meg nettó 1.5 milliónál kezdik az átlagos havi jövedelmüket éves viszonylatban
de a 2.5 feletti sem ritka.
hogyne.

Marvel Magyarország
Scarlett Johansson azt szeretné, ha Florence Pugh vinné tovább Fekete Özvegy örökségét az MCU-ban
2020.09.20 22:45:14
Nem utoljára találkozunk a karakterrel...
Lelkes olvasónk egy jó kis írással lepett meg minket e-mailben, melyet - előzetes hozzájárulását követően - változtatás nélkül közlünk. Köszönjük zerosugar6564-nek az alábbi kis szösszenetet:
"Értelmiségi, bár szinte kékgalléros, jól fizető szakmában keresek állást és elegem van a rossz…..
ArriMédesz
2020.09.04 10:17:10
@hami:
ostoba ugatótroll vagy, akinek a saját kis valóságán kívül sok fogalma nincs a világról ill. szemléletmódja miatt is keményen része a problémának

2020.09.04 10:22:12
@arthurthedent:
számukra a meg nem értett antiszociális zseni meg a régóta problémás, rengeteget kritizált, nemritkán részben félidiótákkal feltöltött bürokratikus struktúrába remekül besimuló droid között nincs átmenetet, ennyire sötétek vagy ekkora trollok.

Ugyan minden népben lehet találni nemszeretem dolgokat, melyek megosztják a külföldieket, de mintha a franciák az átlagosnál is szélsőségesebb véleményeket generálnának. Akadnak, akik rajonganak értük, mások ki nem állhatják őket. Az alábbiakban következzen hét pont, amit utóbbi csoport tagjai…..
ArriMédesz
2020.08.21 17:45:48
@budosbunko:
ha te folyékonyan és színvonalasan beszélnél franciául, ekkora baromságot nem írtál volna. szóval folyékony lehet, igényes és színvonalas aligha.

Írolvasgondol
Készüljünk fel arra, hogy el kell búcsúznunk a nyugdíjba vonulás gondolatától
2020.07.31 07:06:00
A technológia a 21. században olyan gyorsan fejlődik, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lesz a világ pár évtized múlva.
Ric Edelman, az Edelman Financial Services, az Egyesült Államok egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének alapító-elnöke szerint a mesterséges intelligenciának, a machine…..
Vannak, akik az ősrégi dogmákban hisznek, s rendíthetetlenül mantrázzák: "csakis a kemény munka számít". Teszik ezt annak dacára is, ha évtizedek óta sehová sem jutottak. Mások semmiben sem hisznek. Szerintük minden relatív, minden esetleges, minden kiszámíthatatlan. S e két szélsőség között…..
Sokáig úgy gondoltam, hogy a kvótával csak tovább nehezítenék azok munkáját, akik a kvótacsoportból minden nehézség ellenére pozícióba kerültek. S ennyi, ezért egyértelműen elleneztem. Bár ezzel kapcsolatban a véleményem nem változott, azóta kicsit kifinomultabb, s borúsabb lett az álláspontom: nem…..
Hogyan lett Michael Moore baloldali radikálisból a jobboldal kedvence? A Business Insider felidézi azokat a filmeket, amelyeket a dokumentumfilmezés amerikai fenegyereke az 1990-es években készített.
A Roger és én, amely az amerikai munkásosztályról készült, mérföldkő volt a műfajban. A Bowling at…..
ArriMédesz
2020.05.29 15:27:44
ArriMédesz
2020.05.29 15:29:32
@/\ngel:
a nyugati bal fehér ciszhet férfi és nyugatellenes, ugyanakkor csak mérsékelten szegénypárti.
ebből sokan nem kérnek, aztán keresnek maguknak mást.
plusz arcátlan uszítók, áldozathibáztatók és hazudozók ők is, nem csak a széljobberek.

2020.05.31 17:00:30
@Zabalint:
a jobboldal nem a gazdasági liberalizmust jelenti, még ahol ezt kitalálták, ott is megkülönböztették a gazdasági és a politikai jobboldalt.
a baloldal nem igazán lehet hardcore gazdasági liberális, de lehet mérsékelten az.
a jobboldali lehet hardcore gazdasági liberális, de jellemzően nem az, itt kelet-európában meg pláne nem.
csak a második világháború utáni, főképp a múlt századi nyugatra volt ez valamennyire, de csak valamennyire alkalmazható terminológia. sehol máshol nem.

JobAngel
A Nők Lapja botrány karrierszempontból (is): Mikor kell kirúgni valakit?
2020.05.26 07:26:42
Hangos a net a Nők Lapja botrányától. Röviden összefoglalva, egyik rovatukban lelki támogatást, tanácsadást lehet kérni tőlük levélben, amit megjelentetnek, és válaszol rá egy… szakértőt akartam írni, de pont az a lényege a botránynak, hogy nem szakértő válaszolt, és nem szakértői választ…..
ArriMédesz
2020.05.26 10:10:57
Ahogy berobbant a mindennapi életünkbe a home office kb. 2 hónapja, és már nemcsak a jófej főnökök által biztosított juttatás, de kényszer is lett, ki is derült, hogy sokminden másképp van ezügyben is, mint hittük. Például, hogy igenis jó dolog bejárni a munkahelyre, sokan vágynak rá, vagy…..
ArriMédesz
2020.05.25 11:31:56
@jobangel:
ez nem így van, de nem ez a blog az alkalmas hely a téma megvitatására, max egy teljesen különálló poszt, de az sem illene a blog profiljába.
ezért nem is ragoznám tovább.

2020.05.25 11:34:43
@gabcigirl:
nem kizárólag, vannak értelmes megfontolandó okok is. de tény, hogy vannak akik olyanok mint te leírod.

2020.05.25 16:51:03
Már az elején meggyilkolom a poént: olyan senkinek nincs… De akkor mire ez a cím és cikk? Mert fontos, hogy minél több döntéshozó tudja, miért nincs ilyen – vagy miért nagyon ritka. És hogy miért nem baj, ha nem ilyen a nála állást kereső karrierje.
Munkáltató és munkavállalói oldalról is nézve,…..
ArriMédesz
2020.05.18 09:46:13
@IT Knight: csak éppen magad sem tudnád igazán megmagyarázni, miért
ArriMédesz
2020.05.18 11:30:47
@jobangel:
OFF
az utolsó bekezdéshez:
számos ember, aki tudja, hogy semmilyen igazán kiemelkedő tehetsége nincs, tehát aligha lesz ünnepelt sztáríró, programozóguru, az új bill gates, vagy akármi, egyszerűen úgy van vele, hogy ezerféle dolgot tud csinálni, pihen, olvas,tévézik-netez-zenél, többféle sportot űz, kirándul, ezt-azt tanul, valaki hobbiból programoz, főz stb nem sorolom a végtelen számú lehetőséget,
illetve, elvan a családjával, pláne ha gyerekei vannak, barátokkal stb
egyszerűen munka nélkül vagy kevés, mondjuk napi 4-6 órás munkával is jól elvan-ellenne, igazából az is elsősorban arról szól, hogy legyen pénz, mert ha nincs, akkor ugye nem tud utazni, szórakozni, könyvet venni, tévéelőfizetést fizetni, gyereket nevelni, ismét nem sorolom.
tehát kell a munka a pénz miatt, esetleg időtöltésnek, de nem az határozza meg, nem attól lesz valaki vagy éppen senki, legyen pénz, legyen el valahogy és annyi.
a munkák többségét ismerve szvsz ez a normális.
nyilván van aki valódi hivatást talál vagy a szenvedélye lesz a munkája, feltéve hogy van ilyen szenvedélye esetleg valódi tehetsége, de ez mindenképpen a kisebbség. nem jelentéktelen számú ember, de akkor is kisebbség

2020.05.18 18:05:12
@FelnémetiGerzson:
g kell mutatni azt a pluszt, amiért nekem adják az állást - a 40+-os életkor és a karriertörések ellenére. Ez is piac. Munkaerőpiac. "
minden olyan esetben, ahol nem óriási fontosságú a nagyon sok éves tapasztalat ill. az illető nem objektíven is alátámaszható "guru", azaz mondhatjuk prima facie
a válasz az, hogy semmivel.
kevésbé régi iskola, már jó sok év munkatapasztalat, de még viszonylag fiatal kor, ideális esetben nagyobb lelkesedés, kisebb bérigény, talán nagyobb tanulékonyság és idomíthatóság, stb nem részletezem, szóval ezzel szemben "tucatállásokban" nem igazán lehet sok előnyt kihozni korból, kicsit több tapasztalatból, görbe vonalakból.
bizonyos pozíciókban igen, de alapesetben nem.
illúzió.

Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Mi lett volna, ha... 2.0: a bolsevik forradalom kudarca
2019.11.25 07:30:00
A múltkori szavazáson több, mint 55%-kal végzett az első helyen a "Mi lett volna, ha az 1917-es bolsevik forradalom megbukik?" téma (a voks végső eredményét ide kattintva nézhetitek meg). Ígéretemhez híven elolvastam néhány cikket, interjút és eszmefuttatást, s ezek summázatát tárom most -…..
ArriMédesz
2020.02.12 20:31:13
@Tehéntőgy:
Dehát az volt a kiinduló állításod, hogy mivel Afrikában amúgy is jelen volt már a rabszolgatartás, ezért az európai gyarmatosítás nem hozott lényegi változást.”
miért hazudsz, pocok?
De gondolom mondjuk a balkáni háborúk hatásaival sincs értelme foglalkozni, hiszen az emberek mindig mindenütt háborúztak. Kb. ennyi értelme van annak, amit mondasz.”
folytatod tovább hibás analógiával, miért, pipamocsok?
A kérdés pont az, hogy ezt valami jelentéktelen dologként tanítod, egyfajta kellemetlen externáliaként a csodás nyugati civilizáció terjesztése közben, vagy valódi jelentőségéhez mérten. „
miért kerülöd meg a korábbi tananyagra vonatkozó kérdést és tekintesz el a politikai kontextustól, kiscsákós?
A Narniával a gond nem is a keresztény tartalma, hanem hogy debil.”
miért kevered össze magaddal, kicsirigó?
Már Tolkien is elhibázottnak tartotta, pedig hát Lewist személyesen ő térítette meg.”
a nagyot akartam fingani de beszartam gyűrűk urát paródiának is röhejes nyelvezetben megírót Szarkin véleménye mióta számít, huszika?
" minden hétköznapi progresszív adórendszer ezen a logikán alapul - hogy a javak határhaszna annál kisebb, minél több van valakinek belőlük (kevésbé van szükségem a harmadik autómra, mint az elsőre, kevésbé van szükségem a havi kétmilliomodik forint bevételemre, mint a százezredikre stb.) és ennek az eldöntését az államhatalom (amennyiben több kulccsal adóztat) nem bízza az adófizetőre, hanem bizony 1. eldönti saját maga 2. kikényszeríti, hogy az adófizető elfogadja."
nem ezen a logikán alapul, huszaram.
megy a nyalás az aljas ostoba hisztérikus megfutott elitista szarlek fosbornak, aki nem teszi ki a lábát a blogjából hogy bele lehessen verni az orrát a szarába, kulabogaram?

2020.02.21 14:40:56
@Tehéntőgy:
mire akarsz ellenérvet pipamocsok?
szimplán ócska érvelési hibákat követtél el, nem tűntél megérteni egyszerű magyar mondatokat, aztán a szakmájában jó, de írónak és gondolkodónak bántóan szar megfutott féreg szarlek fosbor kitiltott.
nem kell válaszolni, az ilyen tetveket mint te meg szarlek felrúgni szokás, nem párbeszédbe elegyedni velük, lásd még a kettest, két seggnyaló komcsi ivadékát aki most játssza az eszét és erdélyi magyarozik.
egy mondatban: rohadjon ki a szemetek!

Short Trips - Rövid utak, hosszú élmények!
A 8 legkevésbé látogatott európai ország
2020.02.13 17:31:03
Eleged van a turistacsalogatásból és a lehúzásból? Olyan helyere utaznál, amit még nem leptek el tömegével az utazók? Szeretnél útikalauzok nélkül, saját magad felfedezni egy kevésbé népszerű országot? Itt a toplista Európa legkevésbé látogatott országairól! Ha ezekre a helyekre utazol, biztos, hogy…..
ArriMédesz
2020.02.14 11:45:16
ArriMédesz
2020.02.14 16:13:18
@Nincs közöttünk csicska:
az lehet de itt lenne az ideje magyarul is megtanulni, mert az láthatóan nem megy, maradjunk annyiban:)
ha pedig ismersz szláv nyelveket esetleg az említett országot is, különösen nagy szégyen amit írtál, én legalábbis égnék mint a rongy ilyen esetben.

Az Amerikai Film Intézet definíciója szerint „a gengszterfilmek műfajának középpontjában vagy a szervezett bűnözés vagy szabadúszó bűnözők állnak, 20. századi környezetben.” A társadalmi, történelmi, politikai vagy akár a gazdasági környezet mindig is döntő befolyást gyakorolt a hollywoodi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
szenny