Adatok
mokuspeti
151 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A klímával való fűtés egyáltalán nem új technológia, de az elterjedése sajnos még közel sem történt meg. Ha arra gondolok, hogy pár hónapja még én sem tudtam erről semmit és anyag sem volt nagyon elérhető a neten, nem is csodálom.
Úgyhogy, amikor fűtéskorszerűsítéskor emellett tettem le a…..
mokuspeti
2020.08.04 13:29:22
@Meteora75: Szia! 32 amper
Sokan azt hisszük, hogy a lépcső alatti tér kihasználása lehetetlen feladat, pedig nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen ez közel sem egy olyan holttér, mint azt elsőre gondolnánk. Több olyan dologra is kiválóan alkalmas a lépcső alatti tér, amire nem is tippelnénk és olyan ötletek is vannak, amiért…..
Vannak szükséges és vannak szép dolgok. A kettő viszont ritkán vág egybe, de jó hír, hogy mindig lehet a helyzeten javítani. Na, pontosan ez a helyzet a klíma kültéri egységénél is, ami az erkélyedre került.
Egyrészt szeretném meghálálni neked, hogy vállaltad az áldozatot és az erkélyedre…..
Én már a diákhiteles generáció vagyok és mivel felnőttem (nem!), így már évek óta szépen törlesztem is. Viszont csak most vettem észre, hogy ezen is lehet valamennyit spórolni. Akkor meg miért ne?..
bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla…..
bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla…..
A mókusok spórolnak.
Klímával való fűtés: gyors tapasztalat, fűtésköltség, plusz egy hatalmas pofon
2017.01.22 11:50:42
Kis ismétlés: az úgy volt, hogy nyáron elbontattam egy cserépkályhát és egy konvektort. Így az óra ketyegett, hogy a hideg beálltáig valami legyen helyettük. Gázkandallót akartam, de az elszállni látszó költségek lebeszéltek róla, úgyhogy kikötöttem a klímával való fűtés mellett. Nézzük, jól…..
A mókusok spórolnak.
9 legokosabb költségcsökkentő tipp a karácsonyhoz, hogy januárban se csak a zsíros kenyér maradjon
2016.12.16 17:25:14
Idén körülbelül 30 ezer forintot költünk átlagosan ajándékokra és ebben még nincs benne semmi más. Ez majdnem 10 százalékkal több, mint tavaly. Persze ez szuper hír, pláne nekem, aki imád ajándékokat kapni.
Ha viszont itt-ott spórolunk ebből az év végi nagy kiadáscunamiból, akkor a végén még…..
A mókusok spórolnak.
Hogyan lett 175 000 forintból új fűtésem 50m²-en úgy, hogy az üzemeltetése is filléres
2016.10.14 14:48:13
*UPDATE: újabb cikk ebben a témában - tapasztalatok, költségek
Zajlik az ősz és kezdődik a fűtési időszak is. Ám én csak most dőlhettem hátra, mert eddig versenyt futottam az idővel, hogy még 20 fok fölött kiépüljön az új fűtésem. Dőlj hátra, vegyél magadhoz kávét, mert hosszú lesz, de a végére…..
Valahogy én mindig belefutok ezekbe a taxis tüntetésekbe. Amikor a Deákot zárták le, akkor az Astoriánál álltam a dugóban. Múltkor, amikor hidakat zártak le, akkor a Lágymányosi Rákóczi híd halálát néztük végig autóstársaimmal az út közepén piknikelve. (Fantasztikus élmény volt az amúgy rutin 30…..
A mókusok spórolnak.
5 elavult mód, ahogyan senkinek sem szabadna már számlát fizetnie, mégis...
2016.05.17 14:30:49
Egy csekket kifizethetünk gyorsan, kényelmesen, olcsón és biztonságosan is. No de ismerjük, hogy melyik mód melyiket tartalmazza? Honnan tudhatod, hogy melyik kerül neked pénzbe és melyik nem? Mókus utánajárt és összeszedte neked. Juhú! A cikk végére pedig az is kiderül, hogy melyik mód a legjobb…..
A mókusok spórolnak.
Ha ismerős a videó első pár másodperce, akkor ezt neked találták ki!
2015.07.19 17:37:51
Egy kis csapat kickstarteren kalapozik (sikeresen) azzal az ébresztőórájával, ami csak az egyik félt ébreszti fel, míg a másikat hagyja medvemókusálmában. Ha unjátok, hogy egymás ébresztőóráira keltek fel - és van, aki nem is tud visszaaludni :( -, akkor bizony itt a…..
A mókusok spórolnak.
Nem akarsz halálos fenyegetést? Itt egy most felkapott téma legfontosabb tanulsága.
2015.06.02 17:30:34
Ez a fotó váltotta ki azt a fenyegetésáradatot, ami aztán egy másikat... pedig senki nem akart semmi rosszat. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy egy közösségi oldalra felkerült fotó vagy bejegyzés ne okozzon gondot.
Olvastam először a sztoriról egy angol oldalon, de nem gondoltam…..
Egy korábbi cikkem olvasása után ragadt billentyűzetet János. Hősünk mókuscélja, hogy segítsen a megtakarításunkat olyan hatékonyan megtakarítani, hogy még az állam is megajándékozzon érte minden évben egy 15 éves autó árával. Csak úgy! Köszönjük...
A mókusok spórolnak.
Ha mobilon szoktál böngészni, akkor ezt mindenképpen állítsd be!
2015.05.16 23:29:21
Míg az otthoni netünknek többnyire nincs adatforgalom korlátja, addig ezt a mobiloknál nagyon könnyű elérni. Ha pedig már hónap közepén elfogy az adatkereted, akkor itt egy gyors trükk ami segít.
Korábban már felgyorsítottuk az otthoni böngészőt is. Még nem olvastad? Akkor…..
Mit szólnál, ha a lakásodban mindenhol gombok lennének, amiket megnyomva újrarendelhetnél a kifogyott termékekből? A hanyatló nyugaton pont ezzel a koncepcióval kísérletezik az amazon.
Van egy remek videó is róla:
Tetszenek az ilyen újítások? Kövesd mókust és hozzád is…..
A mókusok spórolnak.
Te is utálod, hogy rengeteg a szemét az utcán? Mutatom, mit tehetsz!
2015.05.14 14:04:04
Én a főváros egy forgalmas csomópontján lakom és igazán elkeserítő látni a rengeteg szemetet az utcán. És nekem még jó, mert a frekventáltság miatt itt minden reggel és napközben többször is pucolják az utcát, ám estére így is elég leharcolt tud lenni a környék.…..
A mókusok spórolnak.
Most akkor lekapcsoljam a villanyt, ha kimegyek pisilni vagy sem?
2015.05.13 12:49:52
Ez örök vita. A NeKapcsoljukLe csoport azzal érvel, hogy a felkapcsolás pillanatában több áramot vesz fel az izzó, mint amikor világít, így ha csak egy kis időre is megyünk ki a szobából, akkor nem szabad lekapcsolni.
Szerencsénkre az Állítólag csapata megvizsgálta a…..
Kéne egy gyors és egyedi pénztárca? Akkor kuksizd meg ezt a videót, mert ez a mókus egy papírzacskóból hajtogat egy igazán helyes pénztárcát. Komolyan, papírzacsiból.
Mókus imádja az okos ötleteket. És Te? Lájk!
Persze nem is kérdés, hogy csíkos mókusként rajongunk…..
A mókusok spórolnak.
Unod, hogy lassan töltenek be az oldalak? Megoldás 2 lépésben!
2015.04.21 13:46:35
A lassú böngészés a mókusok és a Google halála is. Így megleptek minket egy böngészőkiegészítővel (mármint a google, nem a mókusok), hogy felgyorsíthassuk a netezésünket. Kedves tőlük. :)
Mi kell hozzá?
Csak annyi, hogy a böngésződ Chrome legyen.
Lájkolj és mókus…..
A mókusok spórolnak.
Teszteld magad! Tényleg olyan jó vagy a pénzed kezelésében, mint hiszed?
2015.02.20 14:02:32
Jó barátunk, a Bankráció vette magára a kezdeményező szerepet, hogy felmérje az itthoni pénzügyi intelligenciát. Igen, azt mérik fel, amiről állandóan azt halljuk, hogy milyen katasztrófális és húúú, meg jajaj hazánkban. Mindenesetre most jól kiderül, de ehhez a Te…..
A mókusok spórolnak.
Soha, de SOHA ne csinálj ilyet, ha nem akarsz csendben elbukni! +szavazás
2015.02.11 18:34:30
Ismerettségi körben is belefutottam már, de most pont Indexen jött velem szembe. Magát a sztorit itt elolvashatod, én nem akarom kitárgyalni, nem akarok megmondó-kapitány lenni.
Az viszont nagyon fontos, hogy tanuljunk mások hibáiból. Hiszen azért követik el, hogy mi tanulhassunk.…..
A mókusok spórolnak.
[Figyelem!] Soha ne feküdj le úgy, hogy nem teszed fel magadnak ezt a döbbenetesen hatékony kérdést.
2015.01.29 17:48:40
Hónapok óta van egy kérdésem, amit minden este felteszek magamnak. Nevezzük el mókuskérdésnek. Tényleg, minden elalvás előtt. Fej a párnán, alvópóz felvéve (szigorúan hason, egyik láb magzatpózban :)), takaró vége behajtva a lábam alá, szem becsukva és akkor jön…..
A mókusok spórolnak.
3+1 szuperhatékony módszer a tavaszi nagy szortírozáshoz + egy fantasztikus kérdés!
2015.01.26 18:29:28
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy valamit azért nem dobtunk ki, mert szeretjük vagy fontos. Ez jó is mindaddig, amíg van helyünk. Ám mégis mit tegyünk, ha már mókuslábunk sem fér be a szobába, de a szortírozás meg láthatóan nem az erősségünk.
Egyik mókusunk is pont ezzel a problémával fordult…..
A mókussztori ott kezdődik, hogy felkeresett minket az IKSZ (Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés), hogy segítsünk nekik a küldetésükben. Mivel a zászlójukra a környezetvédelem van tűzve, nem kellett győzködniük. Rávetettük magunkat.
No de, hogy nyertem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Annyi hír van csak, hogy megcsináltattam a maradék 50m2-re is a klímát, úgyhogy megszüntettem a főgáz szerződést és már le is vágattam a gázcsöveket.
@Lt. Caine: Elsőn lakom egy kétszintes házban. Felettem a padlás és a nagy belmagasság miatt is a kémény teteje tőlem több, mint 8 méterre van.