Adatok
pitypangangngg
7 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az anime az animation szó rövidítése. A rajzfilm általános megnevezése Japánban, a szigetországon kívül a japán stílusú rajzfilmek összefoglaló neve. A műfaj egyébként több korosztályt is megcéloz, nem csak a gyerekeket, rengetek olyan anime van, ami kifejezetten felnőtteknek szól. (Nem a pornográf…..
Kis Róka Csaba, 1981-ben született Székesfehérváron. 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Aki látott már Kis Róka Csaba festményt, biztosan nem felejti el egykönnyen. Az utóbbi tizenhat évben, semmihez sem hasonlítható, bizarr stílust hozott létre, romantikus és barokk festészeti…..
A Jónagykanál szerkesztői csapata a hétvégén szabadságra ment, így nem készültek új posztok, viszont van két jó hírünk is.1: A héten négy új olvasnivalót kaptok tőlünk2: Friss poszt hiányában egy csemegét kaptok, 10 órán keresztül hallgathatjátok a következő mixet. Enjoy!..
Hűvös novemberi reggel volt, amikor apám bejelentette, hogy ma este vendégünk érkezik. Kishúgom örömében körbetáncolta az asztalt. Ritkán jártak nálunk vendégek, s mivel húgom beteges gyermek volt, mi sem nagyon hagytuk el a házat. Születése előtt apám rendezte a városban a legszebb bálokat, s…..
Végig húzta bal mutatóujját, az álla bal oldalán. A fülétől kezdte a mozdulatot, és az állcsúcsán állította meg. Fejét közben felfelé szegte, tekintete pedig élesen metsző lett. Láttam rajta, hogy felidegesítettem. Hevesen lejjebb engedte a kezét, és egy erőteljes szemöldökráncolás közepette…..
gyalog laktunk a negyediken
nem volt különösebb miértje
noha nem mintha lennie kellene
életek világok terek hangok illatok
mosolyok hangszínek érkezések
elindulások megélések köszönetek
és nyitottságuk azóta is egyre
ritkábban csinál huzatot,
de még az is olyan mint
amikor a…..
Az ablakpárkányon ültem, lábamat kilógattam az ablakon. Csak az inged volt rajtam, és az jutott eszembe, hogy az első emelet nem is olyan magas. Talán semmi bajom nem esne, ha kiesnék. Vagy ha csak gyengéden ellökném magam a párkánytól. A háromszintes körfolyosós ház belső udvarára nézett a konyha…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz