Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jerico

9 bejegyzést írt és 169 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A számtalan bajt, több sztár halálát és egy nagyon súlyos járványhelyzetet hozó 2020-as esztendő, ezúttal bennünket, Star Wars rajongókat is megdöbbentett egy tragikus hírrel: november 28-án elhunyt Darth Vader valódi alakítója, a 85 éves David Prowse. Életéről partner-blogunk posztja emlékezik meg.…..
A brit uralkodók koronázása egy olyan beavatási rítus, amelynek során az Egyesült Királyság uralkodóját megkoronázzák és ellátják a többi koronázás ékszerrel is. Mivel a koronázás egy örömteli esemény, jellemzően az előző uralkodó halála után hónapokkal, jellemzően egy évvel kerül sor. Ez azonban…..
Jerico 2020.07.27 10:33:11
Az Amerikai Egyesült Államok legújabb-kori történetében számtalan rossz döntést hozott a kongresszus, miként az egyes elnökök is rengeteg rossz ciklust hagytak maguk mögött. Az 5 legrosszabb amerikai elnökről a Fabius bloggal közösen írtunk előző posztunkban. Ezúttal az amerikai történelem 5…..
Az amerikai elnökök mindig is a nemzetközi politika "reflektorfényében" álltak, így döntéseiket rendszerint sokkal nagyobb figyelem kísérte, mint a Föld többi 200 országának vezetői esetében. Az Ötös listák blog ezúttal az 5 legrosszabb amerikai elnököt kereste. Íme a sorrendünk, a Fabius blog…..
Sajnálatos módon nem kapott nagy hangsúlyt és megfelelő publicitást a magyar médiában az a különleges hír, mely szerint a magyar honvédség vezetése december 19 -én szerdán egy nagyon fontos szerződést írt alá egy német vállalatcsoporttal, mégpedig 68 db korszerű harci-jármű megvásárlásáról. A…..
Számtalan siker-produkció, látványos akciófilm, izgalmas krimi, illetve ütős dráma játszódik börtönökben és nagyon sok elgondolkodtató műnek is börtön a legfőbb színtere. Így természetesen börtönös filmekből is összeállítható TOP lista, melyből mi most is a szokásos ötöst kerestük, vagyis az 5…..
Jerico 2020.07.20 20:51:37
@Syl_Jr: Ha a bevezetőt elolvastad volna. ... Ugye. .... Mekkora blama :)
A börtönös filmek egyik legjobbja a 2008 -as Felon (magyar címén: Az elítélt) Ric Roman Waugh rendezésében, Val Kilmer, Stephen Dorff illetve Harold Perrineau főszereplésével. Az alaptörténet egy hétköznapinak tűnő sztori, ami ugyanakkor megismertet bennünket a börtönök és azon belül is a…..
Jerico 2020.07.19 22:52:35
@Aëtius_: Val Kilmer sokféle karaktert alakított már (nekem a Felon -ig az 1996-os Angyalban volt a legjobb) és egyértelműen Az elítélt (Felon) John Smith -e a legkomolyabb alakítása.
A filmeket több szempont alapján lehet rangsorolni: ismert a filmes szakma elismerés-rendszere, mely a nagy filmes díjak odaítélésében ölt testet (pl Golden Globe, Oscar), aztán ott vannak a filmeket értékelő oldalak listái (pl IMDb, Metacritic, Rotten Tomatoes) és végül sokat nyom a latban a…..
Jerico 2020.07.13 14:36:51
Jerico 2020.07.14 11:07:40
@geegee: @Csizér Márton: A listán szereplő filmek mind hatalmas nyereséget produkáltak. A poszt legvégén lévő IMDb linkre kattintva pontosan megtudható, hogy a bevételhez mekkora budget tartozott, vagyis mennyibe került előállítása. Így megtudható a nyereség is. Két szélsőséget nézve: a Star Wars budget 11 millió dollár volt, de a film 3 milliárdot hozott (mindkét szám inflációval korrigált, tehát összevethető). A másik szélsőség: Bosszúállók Végjáték: budget: 356 millió $, bevétel: 2,9 milliárd (szintén inflációs korrekcióval). (Egyszerűsítve utóbbit: egyharmad milliárdba került, de 3 milliárdot hozott.)
Előző posztunkhoz hasonlóan - melyben az 5 legjobb háborús filmet kerestük - a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek kiválasztása is kemény feladat elé állított bennünket. Bár segített némileg a történelemtanári végzettség (egyikünk esetében), így sem volt egyszerű feladat az elmúlt 5 évezred sok…..
Jerico 2020.07.11 10:28:11
@caganer: A "halála pillanatában" volt az AKKORI világ legnagxobbja. Szerinted a többi 4 mind a halála pillanatában élt?
Jerico 2020.07.11 20:59:12
@kgaba82: Köszi a cikket, de sajnos nincs benne forrásértékű hivatkozás arról, hogy mikor, hol és milyen dokumentumban mondta (ha mondta) mindezt Napóleon. De mindenképp érdekes. Köszi, tényleg. Valószínűleg valóban lehetett egy ilyen véleménye, de nagyon kíváncsi lennék, arra, hogy mint FORRÁST hol találnánk meg.
A "legjobb filmek" vagy különböző műfajú filmes alkotások listái többnyire tízes felsorolások szoktak lenni, ám a mi blogunk ars poetikája az ötös számkörbe tartozik, ahogy erről bemutatkozásunkban írtunk, így jelentős rövidítéssel élve mi ezúttal a legjobb ötre fókuszáltunk! Persze ezzel saját…..
Jerico 2020.07.08 22:52:43
@FOMA: Azért NSZK -nak ma már senki nem hívja.
Jerico 2020.07.08 23:45:25
@victor2: Attól, hogy akad példa az ellenkezőjére még a JELLEMZŐ mégis csak az, hogy az amerikai filmekre szinte mind igaz, ami a posztban szerepel. Valóban a túlnyomó többség stigmatizálja és démonként jeleníti meg a németeket. Sztereotipizál. Az "üdítő kivétel" épp a listánkban szereplő pár film (és talán még egy-kettő).
Jerico 2020.07.09 01:01:07
@Nprobe: Mindenki a saját nyelvén, mi? Mert te a saját nyelveden úgy hívod Németországot, hogy NSZK? Észkombájn :) :DDD
Üdvözlünk blogunkon! Rengeteg dolog van, ami rangsorolható, listázható, amiből kiválasztható az 5 legjobb, vagy éppen az öt legrosszabb. Jelen blog ennek a gondolatnak a jegyében jött létre. Tervezzük, hogy a politika, a sport,  a közélet, a filmvilág, a történelem és még számtalan más terület…..
Friss hírként jelent meg nemrégiben a hazai és külföldi sajtóban, hogy az eddig 250 milliárd forintos bevételnél járó és 4 Oscarral büszkélkedő Queen-film, a Bohém rapszódia, valószínűleg folytatást kap majd, mely második részként ott folytatja a híres együttes történetét, ahol az abbamaradt (vagyis…..
A film kapott hideget-meleget a kritikusoktól, amit gyakran indokolatlannak érzek. Azok számára, akik a Marvel Cinematic Universe-n kezdtek el szocializálódni és hasonló, komolyabb értelmet gyakran nélkülöző filmeken, azoknak ez tényleg nem fog tetszeni. Akik viszont a Dűne filmeken, azok több mint…..
Február végén került a Netflix kínálatába Alex Garland sci-fi thrillere az Expedíció (Annihilation), mely Jeff Vander Meer "Déli végek" trilógiájának első regényét mutatja be megfilmesítve. Bár a Netflix miatt nem került a hazai mozikba, mégis nagy érdeklődés kísérte megjelenését. A várakozást…..
Bruce Willis amilyen gyorsan mozisztár lett a Die Hardnak köszönhetően olyan hamar el is szállt, de azért nem feledkezett meg a régi barátairól. Köztük volt Robert Kraft zenész, akit Willis még azokból a napokból ismert mikor még csaposként kereste meg a napi betevőt. Közösen írták meg a The Hudson…..
Nemrégiben (2018 február 10-én) jelent meg az Archaeological and Anthropological Sciences nevű szakfolyóiratban egy érdekes cikk a 2013 –ban feltárt (és azóta vizsgálatoknak alávetett) budapesti királysírról, mely a Mátyás-templomban található és a kutatók szerint III Béla illetve Chatillon Anna…..
Jerico 2018.02.23 22:11:06
@rallus: ... szóval 42% hun és 42% germán, mi? Ez azért baromság, mert ha hun őseink lettek volna, akkor Belső-Ázsiából érkezve, hogy a picsába lettünk volna genetikai szinten rokonságban az európai germánokkal? Vagy germán, vagy hun tehát. A kettő együtt nem megy.
Jerico 2018.02.23 23:29:02
@to:rppapa: ... mert te persze régész vagy genetikából doktorálva, mi? .... A lényeg: sehogyan sem stimmel ez a hun-germán génállomány. A hunok a IV. században érkeztek Európába, amikor a germán nyelvet beszélő törzsek már közel 1500 éve éltek a kontinensen (és annak északi, keleti határszélein). A magyarok őseiben csak akkor jelenhetett volna meg a kétféle etnikum genetikája, ha mindkettővel huzamosabb ideig éltünk volna együtt (és a keveredés nagyobb arányban megvalósult volna). DE ez gyakorlatilag szinte kizárt az időpontok miatt.

Egyébként meg eleve nincs a világon semmiféle bizonyíték arra, hogy a hunok (mára feltárt vándorlásuk során) találkoztak volna magyarokkal, vagy együtt éltek volna velük valahol. Ahogyan arról sincs forrás, hogy nagyobb germán etnikummal kerültünk volna életközösségbe a honfoglalást megelőzően.

A legvalószínűbb egy finnugor-türk-szláv keveredés a honfoglalás előtt és közvetlen után, melyhez később társultak szórvány-népelemek genetikai szinten.
Jerico 2018.02.24 22:21:14
@tamarisk: ... a germánok sosem laktak azokon a területeken te észkombájn, ahol őseink szállásterületeit gondolják. Pláne nem azonos időszakban. Ez is hatodik osztályos tananyag te zseni! :D
Az eredeti, Ridley Scott féle, 1982 -es Blade Runner első fogadtatása 35 évvel ezelőtt inkább vegyesnek volt nevezhető, mint egyértelmű sikernek, ám később valóságos kultuszfilmmé nőtte ki magát, idővel pedig óriási rajongótábora lett. Mindez főleg a film színészeinek volt köszönhető, vagyis az…..
Jerico 2018.01.30 23:30:47
@Világít a torony: hát ha már egy ilyen nagy formátumú, komoly ember mint te - Világit a torony néven - (ultragáz) ezt mondja, akkor biztosan szögre lehet akasztani. D:D:D
Tavaly február végén került a magyar mozikba a 2014 -ben nagy sikert aratott és a legtöbb nagy filmes oldalon máig népszerű (IMDb -n 7,3 pontot kapott) John Wick második epizódja. Újra Chad Stahelski ül a rendezői székben és természetesen újra Keanu Reeves játssza a főszerepet. Megint egy kőkemény…..
Szíriában az arab tavasz óta, azaz 2011 márciusától kezdődően zajlanak súlyos harcok a Aszad-rezsim megdöntése miatt, illetve az egyes vallási, politikai, illetve regionális nagyhatalmi érdekszférák kiszélesítéséért. A küzdelemnek aktív részeseivé váltak, a 40 milliós népességszámuk révén Földünk…..
Jerico 2018.01.17 18:21:00
@Vombat.: Magyarország ezen a listán a 63. :-)
Spoilermentes elemzés Rian Johnson Csillagok háborúja filmjéről 16 nappal a premier vetítések után nagyon sok minden elmondtak már (pro és kontra egyaránt). A legelső reakciók és a hivatásos illetve félprofi kritikusok többnyire pozitív, sőt elismerő és dicsérő elemzésekben méltatták a film…..
Hétköznapi életvitelünk leginkább általános viszontagságai közé tartozik külsőnk, és a rajta eszközölendő változtatások, amelyekből mindig akad jó pár, hiszen nemigen látott még olyan embert a világ, aki teste minden egyes porcikájával teljesen elégedett. Egyszer épp le…..
Jerico 2017.12.25 21:45:58
Filmek Avatar az ünnepekre [16.] 2017.12.25 18:22:38
A nagy ünnepek alatti filmnézésből nem maradhat ki az Avatar. James Cameron 2009 -es kalandfilmje valódi különlegességként lett világszerte sikeres és hozott 2,8 milliárd dollárt a készítők számára (főként a Twentieth Century-Fox kasszájának, ami azóta is filmes rekord). A 4 éven keresztül…..
Egy kellemes meglepetés az év végére: egy jó kis szórakoztató akció-vígjáték lett az új Jumanji. Hatalmas kedvencem volt a Robin Williams-es változat, a most moziba került folytatás eredetileg teljesen hidegen hagyott, de aztán megtetszett a trailer és jól el is fáradtam az év végi hajrában, így…..
Jerico 2017.12.25 21:33:41
@Filmes Harper: .... és milyen csúcs benne a full extrás Karen Gillan. Hosszú lábak, 178 centi és nem néz ki 30 -nak sem. Jelenléte határozottan feldobja a filmet. :-)
Végre itt a karácsony! Indul a fadíszítés, az ajándékbontogatás, és persze a nagy - kanapén kuporgós - családi tévézés. Hangolódjunk az ünnepre igazi kedvencekkel! Reszkessetek, betörők! (December 24. 21:15 TV2) "Nincs karácsony Kevin nélkül!" - tartja a népi mondás. Való igaz, hisz a hazai…..
 A Bunyó karácsonyig 1994-ben bemutatott film volt Bud Spencer és Terence Hill utolsó közös filmje. A sztárok utoljára püfölték együtt a rosszfiúkat ebben a nagyrészt Új-Mexikóban forgatott western vígjátékban. Filmturistáknak igazi karácsonyi csemege a produkció, mert számos ikonikus új-mexikói…..