Adatok
pwpw
0 bejegyzést írt és 180 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Lengyel katonai menekültek Magyarországon
2014.09.22 08:00:00
Az előző - hasonló tárgyú - írásban pár kiemelkedő emberi teljesítménynek szenteltünk hangsúlyt, a folytatásban a katonasorsok alakulását kísérhetjük figyelemmel. Prohászka Zoltánnak és kitűnő írásának átadom a terepet.
Lengyelország jövője szempontjából…..
pwpw
2014.11.04 11:39:40
nagyon felcsigázott ez a két poszt, ugyanis nekem nagyon lengyel nevem van, és semmit nem tudok a felmenőimről, csak annyit, hogy nagyapám lengyel származású, a baranya megyei Mozsgón orvos volt, és ha jól tudom 18-ban született. lehet, hogy ő is ekkor került Mo.-ra?
A blues útja végtelen, mint a Nyugatnak tartó országút; a blues családfája ágas-bogas és lassan hömpölyög, mint a Mississippi útja az óceán felé. Nagyot kell alakítania annak, aki ki akar emelkedni ebből a parancsoló áradatból: egyrészt hűnek maradni a legkonzervatívabb…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
pwpw
2012.10.06 10:41:14
@pwpw: a nemlétező túlóra pénzekről nem is írtam..
Nem tudom, mitől van, de mostanában állandóan Ray-Banekbe botlok. Itt van például ez a Breitling-hirdetés John Travoltával. Az art director valószínűleg attól jött izgalomba, mennyire finoman sikerült elhelyezni a terméket: a Breitling alig lóg ki a bomberdzseki alól. A képet…..
pwpw
2011.10.24 19:15:33
bocsi az offért, de hát hol máshol kérdeznék napszemcsiről:)
ebben a klippben: www.youtube.com/watch?v=MTF7T1Nw5OU milyen napszemüveget visel a raszta csávó? nekem rettentően bejön, vki szakértő segíthetne nekem, h beszerezhessek egy ilyet
ebben a klippben: www.youtube.com/watch?v=MTF7T1Nw5OU milyen napszemüveget visel a raszta csávó? nekem rettentően bejön, vki szakértő segíthetne nekem, h beszerezhessek egy ilyet
Megosztotta velem, hogy több srác is nyomult rá, és ha akarta volna, akkor lehetett volna "valami". Sziasztok Életem első igazi kapcsolatát és a lezárását szeretném elmesélni nektek. Kicsit lehet, hogy összevisszaság lesz, de még mindig a hatása alatt vagyok.. Én…..
pwpw
2011.06.07 13:51:38
@Nard:
attól függ mi számít zsarolásnak, én csak vissza akartam kapni, amit én adtam, és nem akartam várni, ezért állítottam döntés elé, igaz, h nyomorék módon, de hát...
attól függ mi számít zsarolásnak, én csak vissza akartam kapni, amit én adtam, és nem akartam várni, ezért állítottam döntés elé, igaz, h nyomorék módon, de hát...
pwpw
2011.06.07 18:16:38
A brit sorozatok remake-jenek hírére óvatos duhajként reagálok, mert égettem már meg magam velük (Coupling), és nem akarok nagyot csalódni a végeredményben. Jó, ott az Office, ami az első két évad után szépen saját lábára állt, és tökéletes kísérősorozata lett az…..
pwpw
2011.04.12 12:56:53
update: Konta Barbara!..
pwpw
2011.04.11 12:15:06
szóval eddig nem értetted, hogy működik az elektronikus zene? hát akkor tanulmányozd a fenti folyamatábrát [via Synthtopia]..
pwpw
2011.01.23 10:59:41
Szia Tibi! Hát, hogy ti még így bírjátok! Őszinte tiszteletem. Le a kalappal!Megevett a fene. De ez most legalább egészséges. Valaki másnál kutyám született, én meg megint hülye voltam. Egyébként sok sok kafaságot még, már ha ezt így lehet. Sok sikert:Buffout Kutya,…..
Graham Barker, a 45 éves perth-i illetőségű (Ausztrália) könyvtáros 1984 óta gyűjti a köldökszöszeit, hosszas évek szívós munkájával mintegy 22,1 grammot sikerült összegyűjtenie ebből az undorító cuccból, amivel bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe is. A szöszök színe…..
pwpw
2010.10.27 13:23:40
Túl vagyunk a világbajnokság második elődöntőjén is, katarzis sehol, de nézőpont függvényében lehetett értékelni sok okosságot a meccsen. Spanyolország a játék több elemében is ellenfele fölé kerekedett, sőt, nagyjából mindegyikben, de az biztos, hogy gyakorlatiasan nézve…..
Dopeman vs. SP, valahogy Fanka ellen összeszedettebb volt Dopi...
pwpw
2010.06.30 13:35:51
Igazán aranyos volt az a két KDNP-s ellentüntető, akik nagyon lelkesen bemutatták, hogy ők bizony nem értenek egyet a könnyűdrogok legalizációjával. Kevésbé aranyos az a néhány tucatnyi majdnem ugyanilyen lelkes júzer, akik a net minden létező pontján magyarázzák, hogy az élet…..
Legjobb indulattal is max 500 ember lézengett az idei Kenderpikniken vasárnap a Margitszigeten. A Kendermag Egyesület még mindig 60 milliárd forintra becsüli az évente kieső adóbevételeket, amit az állam a fűkereskedelem meg nem adóztatásával a maffiának juttat. Persze ennél…..
pwpw
2010.05.10 11:35:26
pwpw
2010.05.10 12:05:27
Szabi az alábbi történettel tanulta meg a Homár-klub első szabályát: mindig keress rá, mielőtt veszel valamit! (Vagy az a "Nem beszélünk a Homár-klubról"?) Vesztére ekkor már Barcelonában volt édesapjával, de a Barca-Inter meccset csak tévén tudta nézni, mert a neten…..
pwpw
2010.05.03 10:55:36
Tegnap már megírtuk, hogy a South Park 200., jubileumi epizódjában mutogatott maciruhás Mohamed próféta kiverte a kollektív muszlim biztosítékot, mert őt aztán ábrázolni nem lehet, sehogyse. Kissé érthetetlen a dolog, hiszen nem Mohamedet mutogatták az egyébként meglehetősen…..
pwpw
2010.04.23 11:44:37
Nehéz ezt nem elkiabálni, de minthogy még egyetlen igényes pornóparódiát nem láttam, megkockáztatom, hogy ez lehet a kivétel. A pinaiparnak 12 évbe telt, hogy lenyelje minden idők legnagyobb szmókerfilmjének élcelődéseit, és hogy kifundálják: gerincre vágják a pornóipart…..
pwpw
2010.04.06 12:45:57
From: Hegedűs Dezső
Date: 2010/04/01
Subject: Dezsőmail blog TÖRLÉS jogi lépésekkel
To: indexblog@blog.hu
Ti utolsó identitás-paparazzik!
AZONNAL töröljétek a levelezéseimet az ajánlókból, a listázásokból, és az archívumokból!
A személyiségi jogaim…..
pwpw
2010.04.01 12:51:37
A jelenleg látható sorozatok közül nem egy felvet olyan kérdéseket (és most nem feltétlenül csak a Lostra gondolunk), melyekre a készítők az istennek sem akarnak vagy tudnak választ adni, pedig nagyon is jó lenne. A Televison Without Pity nevű kiváló oldal összeszedett párat, ezek…..
20 évet a 20 évért! - hirdeti a Jobbik szlogenje. A párt szerint minden politikust felelősség terhel az elmúlt két évtizedben történtekért, ígéretük szerint a Jobbik kormányra kerülését követően az első intézkedésük az ő felelősségre vonásuk lesz, húsz…..
Egy unatkozó alak ezen a videón mutatja be, hogyan is néz ki az az anyag ami egy dohányos tüdejében lerakódhat. Egészen szarul tud kinézni a hatszáz szál cigi utáni dzsuva. Persze alapvetően mindenki azt csinál amit akar a szervezetével, a máséval ne baszakodjon.
..
pwpw
2010.03.29 16:06:13
Tegnap volt tizenhárom éve, hogy lelőtték Notorious B.I.G.-t, aki sok más zenészhez hasonlóan halála után sokkal többet "keresett" (P. Diddynek), mint életében.
..
pwpw
2010.03.10 20:50:34
Mi sem tudjuk, hogy fake (annyira nem is érdekel), mindenesetre itt a sztori: valaki állítólag feltörte Vona Gábor azóta törölt iwiwes accountját, és az ott található levelezésről készült screenshotokat kitette a netre. További infók az üggyel részletesebben foglalkozó…..
pwpw
2010.03.08 12:29:36
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz