Adatok
$raczger
1 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első. Most, hogy nehogy úgy járjak, mint egykori kamionszerelő…..
Csak kérni kellett, máris tele a levelező listánk hazai autós közlekedési videókkal. Ez itt már az olvasói dashcam-termésből való. Róbert rögzítette, aki egy decemberi estén nézte meg közelről, milyen egy rajtakapott buszsofőr reakciója. December közepe táján a Verseny…..
Néhány GTV-ből leszűrt tapasztalataim laza halmaza
Hitemre mondom, hogy NINCS SOK MŰSZAKI PROBLÉMA AZ AUTÓVAL!!! Akkor se, ha régi Alfánál ez sok szakértő kollega számára abszolút hihetetlen. Na persze én is csak a hatodik ilyen autómra mondok ilyet, az elsővel (másodikkal,…..
Pavlov kutyája néhány jelzés után már magától nyáladzott. A magyarok évek óta tanulják a kétsávos körforgalmat, de a java része még mindig képtelen elsajátítani a helyes használatát. Mi hát a megoldás? Igazodjunk az ostobákhoz!
A körforgalom a forgalomszervezés egyik…..
$raczger
2014.10.08 09:00:31
@Legvidámabb Balfasz: Igen, sajnos valóban megtévesztő volt a szélessége miatt.
Hívtam már fel ilyesféle hivatalt, illetékest, elég vegyes azért ez a része is, valahol olyan nehéz kiszedni az infót, mintha államtitkokról kérdeznél, máshol pedig olyanok, mintha csak a te hívásodat várnák egész nap és készséggel válaszolnak. Azért legalább valahol megpróbáltál érdeklődni, vagy a rossz tapasztalat inkább csak legyintettél egyet?
Ismerősöm például közútkezelőnek mindig keményen odaszól (volt már vagy 5 alkalommal is), ha egy kátyú vagy süllyedés miatt egy hétig kint van az út közepén a tábla, utána másnapra mindig kész.

Bármi kérdésed van a Totalcar-Hungaroring 5. pályanapjával kapcsolatban, azt tedd fel itt bátran!..
$raczger
2014.06.04 14:30:03
A dédapjuk kovácsként lovakat patkolt műhelyében, Hans-Jürgen és Christian egy sok millió eurós vállalat fejei, 170 alkalmazottal. Abték érdekes család, a hétvégi DTM-futamon lesz alkalmam közelről megismerni őket. A lovaskocsik alkonyán jó ütemérzékkel váltottak autóra, ma…..
$raczger
2014.05.31 19:09:23
Bárki kérdezhetett bármit, nem voltak titkot és embargós infók
Karácsonyi játékunkban lehetett nyerni helyet egy remek bulira, amely főleg arról szólt, hogy megpróbáljuk megfogni a WTCC-menő, többszörös futamgyőztes pilótát. Himesháza Sennája azonban túl kemény diónak…..
$raczger
2014.01.27 22:18:26
Köszi még egyszer, hatalmas élmény volt:)
@pedaz: Szerintem nem lettek felírva az idők, de Michelisz 29:26-ot ment és ha jól emlékszem még 3-an voltunk benn rajta kívül 30 alatt.
@pedaz: Szerintem nem lettek felírva az idők, de Michelisz 29:26-ot ment és ha jól emlékszem még 3-an voltunk benn rajta kívül 30 alatt.
Minőségi kontent - új összefüggések, fel nem ismert valóság, Eötvös professzor háttértudása a majdnem ugyanilyen Csöpi lényeglátásával... hát.... Ötvözve.
Paul Williams Walker emlékére, akit drónnal robbantottak fel... tudodkik.
..
$raczger
2014.01.10 11:46:51
A videóhoz csak ennyit:
youtu.be/0JMqyQknmJ0?t=2m21s
A mobilos lehallgatásról pedig egy kicsit is intelligens ember tudta, hogy technikailag lehetséges. Manapság pedig mindenből összeesküvés-elméletet gyártanak, a kedvencem ez a chemtrail nevű baromság, vagy mi, persze olyanok vannak megbizonyosodva erről, akik valószínűleg az érettségiig sem jutottak. A tudás hiányát hülyeséggel pótolják.

2014.01.10 12:26:00
@venturaea: Újra elolvastam a hozzászólásomat és rájöttem, hogy én ilyet nem írtam.
Nem az érettségi ad tudást, az csak leellenőrzi, hogy hajlandó voltál-e gondolkodni minimális szinten az elmúlt 12 évben? Persze ha átmegy valaki, az se jelenti automatikusan azt, hogy atomfizikus lesz. Itt a lényeg abban van, hogy intelligensen elgondolkozol-e azon amit olvasol, vagy csak simán elhiszel minden baromságot? Jó példa erre a Facebook, amikor kamu híreket osztogatnak, mert az első mondatnál tovább senki sem olvas, pedig még csak ezután jönne az értelmező olvasás.

Ez az aranylövés. A Hiéna-poszt, amelyhez nem is kell kép, maximum egy szponzorlogó, ez:
Ugye? Na, tíz szerencsés jöhet velünk és a WTCC-mezőny magyar ostorával gokartozni egy kiadósat január 15-én (szerdán) 14:00-tól vakulásig, de legalábbis este hatig biztosan. Tudják, ez az…..
Ez egy egyszerű kis konc: egy vízzel üzemelő kis óra (nagyon zöld és elég feltölteni), valamint egy vastag, meleg, James&Nicholson kapucnis-cippzáras, XL-es méretű pulcsi, Toyota logóval. Előbbi érdekes kis kütyü, utóbbi pedig rendkívül hasznos lehet ebben a hidegben.
A…..
$raczger
2013.12.25 10:40:18
A Kisautó blog egyik cikkében a minap egy japán zsákbamacskáról írtunk – csak a doboz kibontása után derült ki, hogy milyen autó-motorkerékpár kombó van benne. Két legendás járművet sikerült kifognia a szerzőnek, ezekkel kapcsolatosak a kérdéseink is. Az kapja a nyereményt,…..
$raczger
2013.12.21 10:24:09
Indulunk. Kezdődik az őrület, a Totalcar Karácsonyi Hiéna 2013, amire rengetegen vártak már. Talán egy kicsivel kevesebb konccal, mint legutóbb, de panaszra semmi ok, mert a Mohó Hiéna minőséggel kompenzálja a mennyiséget. Mostantól kezdve egészen december 30-ig jelennek meg itt a…..
$raczger
2013.12.19 14:10:19
$raczger
2013.12.19 14:23:43
@$raczger: Módosítanám a válaszomat erre ha lehetséges), pontosabb gitár típus)
1. Gibson SG Standard
2. Fekete, térd feletti rövidnadrág, oldalán két fehér csíkkal.
1. Gibson SG Standard
2. Fekete, térd feletti rövidnadrág, oldalán két fehér csíkkal.
Szívesebben végignézném azt, ahogy a seggükbe feldugják az egészet, de persze nem élőben, csak a híradóban
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Ismét elseje hó eleje, itt vannak a júniusi háttérképek!
Válogass a júniusi képekből, ajánld tovább másoknak is akár a fotókat, akár a bejegyzést!
Ha szeretnél háttérképet beküldeni következő hónapra, akkor a 2013 július nevű gyűjteménybe töltsd fel a fotódat.…..
$raczger
2013.06.07 23:16:06
Minden kérdés, óhaj-sóhaj jöhet. A Totalcar-Hungaroring Pályanap fóruma ez. Bővebb infót itt találsz!..
$raczger
2013.05.28 13:18:24
@ommm: Én is fotóznék, kell külön előzetesen jelentkezni, vagy elég, ha majd aznap a helyszínen megkereslek?
Miután a harmadik Nikon-tele döglött be másfél év alatt a cégnél, úgy döntöttem, beadom a derekamat, megnézem, mit lehet kezdeni a saját, ősrégi szettemmel. Van egy Canon 350D-m, egy japán úton vettem valamikor közel nyolc éve, amikor Európában még nem is lehetett ilyet kapni,…..
$raczger
2013.05.21 11:50:08
Sok sikert a 70-200 beszerzéséhez, én körülbelül egy hónapja vettem a sajátomat, szintén nem volt könnyű menet.
Mikor meglett a pénz rá, csak egyetlen helyen találtam 125-ért, 120-ért akartam tőle elvinni, nem adta, akkor nem kell.
Következő kiszemeltet pixinfón találtam. Néhány levélváltás után kiderült, hogy egy közönséges csaló, természetesen csak postán lett volna hajlandó elküldeni a nem létező objektívet...
( Itt részletesebben leírtam, hátha te is összefutottál vele: logout.hu/bejegyzes/raczger/lebukott_a_csalo/hsz_1-50.html#rel_msgs )
Aztán végül szerencsés pillanatban frissítettem rá az index eos adok veszek témára, ott volt egy patika állapotú, mindössze 110k jó magyar forintért, egyből írtam neki, hogy viszem is. Jó arc volt, hozta a gépét is, hogy ki tudjam próbálni, aznap a sajátom pont nem volt nálam.
WTCC-re kivittem a gépet, itthon megnéztem milyen képek születtek, hát alig hittem el!
Emellett nekem is pont egy Sigma 17-70-esem van, illetve még egy fix50-es 1.8-as, amit bátran ajánlok, pengeéles.
Az index fórumot pedig frissítsd amilyen gyakran tudod, ez az objektív perceken belül elmegy.

Földrengés Magyarországon, háromszáz felett az euró, de a netre ragadt egyszeri polgár számára mégis a nap híre, hogy már nálunk is működik a Google Street View. Míg az átlag felhasználó vicces jeleneteket keresett, mi az autóink után kutattunk.
A képek tanúsága szerint…..
$raczger
2013.04.23 22:56:28
maps.google.com/?ll=47.757906,18.951073&spn=0.096245,0.264187&t=h&z=13&layer=c&cbll=47.757877,18.951236&panoid=h60BLLEn1ElLuOvw4rDaww&cbp=12,204.18,,0,27.16
Ha visszamegy az ember látni, hogy előtte forgott párat vele.
Ha visszamegy az ember látni, hogy előtte forgott párat vele.
Mai Égéstér-adásunk kommentposztja.
Direktlink a letöltéshez.
..
$raczger
2013.03.07 11:55:38
$raczger
2013.03.07 12:15:41
@Rocko-: direktlinken jót játszik le, a lejátszóból viszont ezt (ezért írtam a 4. adást, nem trollkodni jöttem :) ): totalcar.hu/egester/2012/02/23/egester_4_resz_hideginditas_felesegek_es_elso_autok/
Ötven képes válogatás a tavalyi év legjobb indás munkáiból. Ködös Toszkánától a repülő ninja-macskáig, bögölymakrótól a fényvillamosig - itt van az Indafotó krémje, 2012-ből.
Az első négy fotó azonos pontszámot kapott a zsűritől, ezek szerintünk az év legjobb…..
Boldog új évet, pupákok!
A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni…..
Már egy ideje a fiókomban tanyázik ez a toll, mert sajnáltam elhasználni. Tudtam ugyanis, hogy a Waterman tollak rohadt drágák, legalábbis abban az esetben, ha nincs rajtuk egy Ignis felirat. A Suzuki Ignis gyártási idejéből szabadon kiszámolható, mennyi ideje vigyázok erre a…..
$raczger
2012.12.21 08:22:39
Az Omszki tóban a Szentendrei Rendőrkapitányság döntése értelmében tilos fürdőzni, mivel a tavalyi szezonban az Omszki és Lupa tavakban négy haláleset történt. Egy idős úr viszont passzív ellenállásba kezdett és a rendőri felszólítás ellenére bement a vízbe, majd az utána…..
Ha most kéne megmondanom, melyik a kedvenc autósportom, elég nagy bajban lennék. Négy jelöltem van. A drift, ami félig játék, de annak milyen jó. A késhegyre menő historic racing, amikor öreg versenyautókat hajszolnak halálba nagyon is éles versenyeken, amilyen például Goodwoodban…..
$raczger
2012.06.28 12:04:55
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Visegrád felett van a Borjúfő, ide érdemes ellátogatni, képekben:
indafoto.hu/raczger/image/16095213-1f96d988/264897
indafoto.hu/raczger/image/19877653-0e56dd25
Illetve nem sokkal felette van a Moli pihenő, nekem ez a két kedvenc helyem.
indafoto.hu/raczger/image/22193127-7957ae89/264897