Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vendég_

13 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Figyelem, ezen a linken található egy táblázat, amiből kiderül, hogy a különböző osztályokon/munkakörökben dolgozó alkalmazottak fizetése milyen mértékben változik idén.  ..
Nem sokat tudtam Büchner Woyzeck-jéről, nem olvastam, korábban nem is láttam sehol. Ahogy Tom Waits is nyilatkozta, neki is csak mesélték a történetet egy bostoni kávézóban. Hasonlóan értesültem róla én is, az egyik barátom mondta, hogy a Katonában bemutatják a Woyzeck-et, Ascher Tamás rendezésében,…..
írta: Kovács BálintTöbbször láttam és olvastam is a Három nővért - ha nem is több tucatszor, mint idősebb pályatársaim, de láttam magyar és orosz előadásban, színházban és DVD-ről -, de csak most, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Mejerhold-díjas előadása után értettem meg igazán a…..
Mondhatjuk, hogy Beatles-rajongó vagyok, és akkor nagyon óvatosan fogalmaztunk. Ezért aztán a meglepetésprogramot szervező színházpartnerem jól tette, hogy az Ódry Színpad felé tartva nem árulta el nekem, hogy egy és háromnegyed órán keresztül Beatles-dalokat előadó színművészetiseket fogunk nézni.…..
írta: kovacsbalintKevés ismertebb, egyértelműbb dolog mondható el a mai magyar színházról, mint hogy Mácsai Pálnak dolga van Örkény Istvánnal - ennek pusztán szimbolikus eleme színházának névválasztása, az egészből alig valamit eláruló része a csaknem évtizede sikerrel futó monodráma, az Azt meséld…..
írta: Lina Schilling Árpád, a Krétakör Színház vezetője az elmúlt évek során tudatosan távolodott el egyre inkább a struktúrán belüli színháztól, aztán mindattól a kötöttségtől, amit az átlagos ember színháznak nevez. Eltűntek a színpadok, és a színészek csaknem közénk ültek le játszani. Aztán…..
írta: kovacsbalint Az egri Gárdonyi Géza Színház már régen rászolgált arra, hogy nemhogy a „szeriőz” darabjaihoz, de még a könnyed, szórakoztató, horribile dictu zenés előadásaihoz is maximális bizalommal közelítsen az ember – szó sincs a rossz értelemben használt népszínházról…..
írta: kovacsbalintÖtödik éve egyértelmű, hol a legjobb július elején nyaralni: a fővárostól 210 kilométerre, kőhajításnyira az erdélyi hegyektől, de még innen az országhatáron – Gyulán. Néhány éve úgy, ahogy volt, „felújították” az egész várost, gyönyörű ékszerdobozzá változtatva…..
írta: kovacsbalint Sean O’Casey: A kezdet vége (r. Kovács Dániel) Ír Stan és Stan, sok vérrel – írja a darab ismertetője, és tudjuk, a vér valóban nem idegen jó néhány ír drámától. Ebben az előadásban pedig tényleg beteríti a vér az egész színpadot, kis balszerencsével az első sorban…..
írta: monicaRudolf Péter-Búss Gábor Olivér-Hársing Hilda: Keleti Pu. (r. Rudolf Péter)Rudolf Péter nevét a legtöbben az Üvegtigrissel kötik össze, ami valljuk be, messze van a jótól, nekem legalábbis nem jött be. Itt le is írhattam volna fazont, de aztán tavaly jött a Beugró (pár videó itt) és…..
írta: shadeboxBodó Viktor, Tasnádi István, Vinnai András: Bérháztörténetek 0.1 (r. Bodó viktor)Bodó Viktor színházi fenegyereknek nem kellett nagyon megerőltetnie magát, hogy rátaláljon a nem kifejezetten egyedi bérháztémára. A 0.1 azt jelezheti, hogy alakul még a dolog, de a…..
Mészáros László-Szemenyei János: Drakula (r. Venyige János)írta: martigiMár egy órája töprengek azon, hogyan lehet összefoglalni a tegnap esti élményt. A szabadtér varázsa ismét segített abban, hogy ne tudjak kizárólag a darabra, a zenére, a színészekre, a hangokra figyelni,…..
írta: markez Pintér Béla: A démon gyermekei (r. Pintér Béla)..