Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Barbrady

6 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Múlt vasárnap Jano látoptt Debrecenben egy csúnya balesetet, ami a leírás alapján érthetetlen, hogy egyáltalán miért következett be. Sajnos sok ilyet látok, a napokban majdnem ugyanezt produkálta az Üllői úton is Pesten egy kopasz twingos, aki cikázott, előzgetett index nélkül…..
A tettesek az iFixYouri csapat tagjai, akik egy nyomtatott áramkörök nélküli, cserealkatrészekből összerakott iPhone 4-est vetettek alá egy házi töréstesztnek. Abból indultak ki, hogy rendben van, az új üveg 30 százalékkal -szor ellenállóbb a műanyagnál a hagyományos…..
Horváth Csaba szombaton előállt az ő jó hírével: az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést a minimum 4 éve budapestiek és az ott tanuló diákok számára. A teljességgel irreálisnak mondható kampányfogásról még Demszky is elítélően nyilatkozott:…..
Fogalmam sincs a vasúti költségvetésekről, a menetrend készítésről, a csilliárd forintos cash flow kezelésről, a Nokia dobozok pakolásáról.Amit tudok, hogy gyerekkorom óta gyűlölöm a vonatozást. Egyrészt a hétvégék egy része azon telt, utazva valamilyen versenyre - így…..
  Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője nem bírja az italt. Ennek ellenére szokott fogyasztani. Privát fotói alapján a radikálisok kiskőrösi jelöltje nem az a típusú easygoing egyéniség, mint a párt korábbi szóvivője, Király András, aki csak…..
A mi éveink videó kiverte a biztosítékot a Maszopnál. Nagyon. Annyira nagyon, hogy a maradék intellektus is leszabályzott, mint üszkös szívódízel padlógáznál. Ellencsapás kell! -adták ki a parancsot nyomban, őszinte izgatottsággal meredtek egymásra, ahogy éhes cigánygyerek…..
Igen aktuális kérdés: hová tegyük az egyáltalán nem jó fej, sőt, gátlástalan bűnöző burzsujainkat? Van, akit egyelőre mentelmi jog véd, van akit nem, de hogy néhány jól öltözött, dúsgazdag politikus-vállalkozó hamarosan hűvösre kerül, afelől ne legyen kétségünk.…..
Valakinek kipattant nemrég egy jó ötlet a fejéből a BKV-nál, telepakoltak egy villamost fényfüzérekkel, ami a 2-es vonalán, a pesti rakparton közlekedik sötétedés után. Amíg az ember nem megy hozzá közel, még jól is néz ki, na de nem is ez a lényeg. VakondM is ezzel az ezernyi…..
Filmdroid Amin te is... 2009.08.19 14:07:00
Még Koimbra nyaral, arra gondoltam játsszunk egy picit, persze csak ha van kedvetek. Megadok pár szempontot ami szerint mindenki mélyen az emlékeibe nyúlhat és előveheti azokat a filmeket amik elsőként eszébe jutnak. Egy-egy részhez max kettő filmet írjatok, így kicsit talán nehezebb…..
Tényleg titokzatos, hogy mi értelme van annak, amit K.V. lefotózott nekünk: Sok hozzáfűznivalóm nincs a képekhez: fénymásolt Napoleon címkék celluxszal rögzítve, az egri Tescoban. Talán az eredeti leázott? Vagy gyűjti valaki? K.V.   ..
Barbrady 2009.08.11 00:59:16
TÜNDÉRGYÁR pirate bay 2009.04.17 22:34:00
Szevasztok!Elnézést, én most nem mennék bele a kommentháborúba, mert elmenne vele a fél napom, viszont holnap írok egy posztot, amiben igyekszem válaszolni mindenkinkek.Üdv:BoholyA Pirate Bay elvesztette az évtized perét, olvasom a zindexen. A svéd bíróság kimondta végre, hogy a…..
Nem tétováztak sokat a bukott miniszterenök-pártelnök legfanatikusabb hívei. A Gyurcsány-blog kommentjei között kommunikáló rajongók már gyűjtik a tagságot és az aktivistákat. Én továbbra is olyan jól szeretnék szórakozni a magyar politikai életen, mint az elmúlt két…..
A belvárosban bandukolva, és egy picit felnézve láthatjuk, hogy számos bérház homlokzatán ott éktelenkednek az '56-os harcok golyólyuggatta nyomai. Több mint ötven év alatt senki sem szerette volna őket bevakolni, tudom magasan van, mi lesz ha lepottyanunk, és még bibisek is…..
A délelőtti fejet kocsihoz baszkodós, leköpködős, lincselős revans után jöjjön egy sokkal könnyedebb, már-már megmosolyogtató szösszenet, amit Péter minden különösebb bő lére eresztett leírástól mentesen küldött el nekünk. Valószínűleg a rossz helyre parkoló BMW tulaj…..
A jelenlegi, gazdasági válság által súlyosbított helyzetben a következő, 2009-es év sok tekintetben meghatározó lehet(lesz?) a zenei kiadók és a digitális zeneterjesztés szempontjából is. A CD eladások évek óta folyamatosan csökkennek, a digitális eladások növekedése pedig…..
Leleplező riport készítésével próbálkozik a Magyar Nemzet és a Hír TV. A magam részéről azt tanácsolnám nekik, inkább csináljanak bejglit, ott nagyobb esélyük van a sikerélményre.Az esemény: Ismeretlen Férfi beállít a IX. kerületi SZDSZ elnökéhez, és felkínál neki egy…..
Csaknem 20 év telt el a rendszerváltás óta. Ez olyan országokban, mint pl. Csehország, egy stabil demokráciát hozott létre, jól működő piacgazdasággal. Apróbb bukkanók akadnak, leszavazták a vizitdíjat az alsóházban, a szocdemek és kommunisták összefogásával. Nahát,…..
Igyekszem sportot űzni abból, hogy minél több féle zenébe hallgatok bele és füleim mindenre hegyezem, ami jónak ígérkezik. Ezzel sokra mondjuk nem megyek, maximum saját barátaimat tudom meglepni újból és újból egy-egy lemez ajánlásával, illetve fizetésem nem lakáshitelre…..
Barbrady 2008.12.16 12:14:35
Rozi a moziban Ein, Zwei, Die! 2008.12.08 10:06:46
A legutóbbi idők legviccesebb és legkúlabb trailere zombinácikkal, bélkitépéssel, hófödte norvég tájakkal és iszonyú idétlen szereplőkkel. A címe Dead Snow, köteelző darab karácsony estére. ..
Barbrady 2008.12.08 13:11:10
Azt ugye mindenki tudja, hogy a világ legnépszerűbb okostelefon-márkája a Nokia, az pedig a legutóbbi Canalys-felmérésből kiderült, hogy az iPhone beelőzte az összes többi gyártót, és jelenleg a második helyet birtokolja.Mostanra az is nyilvánvaló lett, hogy az Apple részesedése…..
Mindennapi elmezavar vers 2008.12.02 15:51:00
Apró viaszcsöppek gyűlnek tested minden pontján gyertya vagy, viasz lélek kérlek, olvadj szét már. Nyomorodban füstölögsz, de illatod finom, hívogat hozz sötétet, szállj föl velem nem, magadat add. Apró gondok ráncolják már homlokod minden barázdáját, kényszeredett mosoly,…..
Rémálom blog Scientology alert 2008.12.01 20:32:00
Csak egy apró figyelmeztetés mindenkinek, aki a BME/ELTE felé a hídfőtől vezető sétálóutcán kialakult kis ideiglenes karácsonyi vásárban közlekedik a közeljövőben: egy szcientológus kirendeltség is kitelepült oda, Ingyenes stressz teszt álnéven. E-méter, Dianetika,…..