Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kolbász józsi

0 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Hogy szoktuk mondani itt, az Exatlonban? A vége valaminek akkor van, ha vége van" - ezzel az örökbecsű mondattal gazdagította életművét Palik László a maratoni hosszúságú sportvetélkedő, az Exatlon utolsó adásában, én meg megnyugodtam, hogy ezek szerint csak jó döntés volt nem nézni a műsort, ami…..
Földikutyákra rögzíthető rádiós jeladókat nyert a Magyar Természettudományi Múzeum egy kanadai cég rangos pályázatán. Az eszközökkel a korábbinál sokkal jobban megismerhetjük e ritka, fokozottan védett, kizárólag a föld alatt élő, teljesen vak kisemlősök rejtélyes életét. Bizony, felderült Csorba…..
Neményi András MSZP- és Volner János Jobbik-alelnök mellett meghívták Baló György műsorába Kovács Gergőt is, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét. A téma a népszavazással kapcsolatos ellenzéki zűrzavar volt, és Kovácsnak sikerült olyat produkálnia élőben, hogy Neményi és Volner láthatóan kisebb…..
kolbász józsi 2016.09.07 14:50:14
@Szelid sunmalac: Köpködők!
  Mozgalmas kis epizód volt ez, de mivel vasárnap reggel van és nyolctól Forma-1 is van, nem cifrázzuk agyon a hogyvótot, nem emlékezünk meg Anikó szettjéről, pedig lehetne, és nem megyünk bele olyan részletekbe, mint kinek mit üzentek otthonról a rádión keresztül, pedig az is megérne egy misét,…..
A korábban lement jelölő parti után az az első és legfontosabb, hogy Brigi bejelentse, ki kapja meg a kendőt. Attila vagy Sanya között kell döntenie. A végtelen monológjának egy a lényege, hogy azért nem adja Attilának a kendőt, mert akkor biztos Norbit vinné ki, aki meg speciel le van rokkanva.…..
kolbász józsi 2016.04.15 08:14:40
Amikor már úgy volt, hogy soha az életbe nem lesz lehogyvoltozva a két nappal korábbi adás, és a valóságshow-któl írtózó emberek sose tudják meg, hogy mi történt széles-e Szlovéniában, a jól bekamerázott Farmon, hát akkor SzabóZ jött, és megírta Márk hazakullogását, aki az elhíresült Gyúrós Józsi…..
kolbász józsi 2016.04.01 11:35:36
@PeniValdes: Vivi is vótmá az Istenes műsorában beépített <strike>szépség</strike> nő, de ahhoz képest, amit ott előadott, gyenge árnyéka önmagának. Tényleg a fele banda beépített, nem akartak kockáztatni.
kolbász józsi 2016.04.01 11:36:12
Indul a hülyezene, jön Anikó, és már nyakig is vagyunk a műparasztok mindennapjaiban. Bájos műsorvezetőnk rájött, hogy, ha eléggé keresztbe kuszálja a lábait, akkor az isten meg nem mondja, hogy most görbe, vagy nem, de mivel az én lábaimat meg ki se lehet olvasni, ezért ígérem, leszállok a témáról...
kolbász józsi 2016.03.31 15:37:58
Népiesch muzsika (szintetizátor?) hangjaira hasad a hajnal Szlovéniában, birkák legelnek lustán, FördősZé meg aszongya, hogy korábban minden jobb vót, mert villamos, internet és angolvécé nélkül is lehetett teljes életet élni, de még milyet. Ennek illusztrálására megmutatja a Nagykörutat meg két, a…..
kolbász józsi 2016.03.22 10:08:25
Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első. Most, hogy nehogy úgy járjak, mint egykori kamionszerelő…..
Ahogy azt sejteni lehetett, és meg is jósoltuk: Király Viktor a The Voice legutóbbi párbajadásában alulmaradt csapattársa, Jordan Smith-szel szemben, Adam Levine mester inkább a fiatalabb srácot vitte magával a jövő héten élő adássorozatba. Van ám itt még valami. A The Voice…..
kolbász józsi 2015.10.27 15:40:04
@miciur: Ez szép volt! Szívemből szóltál!
Ez a képregény-dolog nagyon bejött, látom, szóval itt van még egy. Kellemes karácsonyt és húsvétot mindenkinek, boldog magömlést és sorozatos orgazmust.  ..
A luxuslakások piaca mindig is egy speciális, a tömegek számára persze elérhetetlen (hiszen ettől luxus) kategória volt. Ám a legfelső kategóriába tartozó ingatlanok fotói, azok berendezése, az épületek kialakítása és elhelyezkedése miatt a legtöbben mégis ezeket az…..
kolbász józsi 2014.06.20 10:12:14
@civil: Ez mekkora :)
Kár, hogy a felét már nem lehet megnézni. Biztos elkeltek...
A Chevrolet Spark/Daewoo Matiz vezetőüléséből fejét fogva előkerülő nő hálát rebeghet a mérnököknek, akik a modern kamionok őrületesen hatékony fékrendszereit fejlesztik. A videó tökéletesen bemutatja, hogy egy modern nyergesvontató fék- és menetstabilizáló rendszerei és…..
kolbász józsi 2014.05.16 16:06:27
Írtunk már a Sled Dogs hókoriról régebben, ami a soros görkori fílinget adja havon. Nagyon karaj cucc, teszteltük, azóta is toljuk. A Deadcatdigital filmes csapattal ki is ruccantunk Kaprunba ahol csapattunk és ugráltunk a hókorival. Íme egy rövid kis teaser, amit GoPro kamerákkal…..
kolbász józsi 2014.03.17 11:26:56
Az, hogy az ember furcsa elfalazott dolgokat talál egy használt ingatlanban, nem éppen mindennapos, de azért nem példa nélküli. Ott van mindjárt a cinkotai asszonyirtó esete, ahol a felújításkor döbbentek rá, hogy az előző lakó hét bádoghordóba forrasztott női holttestet…..
kolbász józsi 2013.11.14 12:19:34
hogyvolt Éden hotel - 2x31 2012.04.26 06:40:00
Tegnap volt Pandora, ma meg lesz dráma, kalapos nő, sírós brókerlegény és bután néző hogyvoltíró. Pinokkina bazmeg, mit adtak mán megint rád? Olyan, mintha egy részeg hippiről leszedték volna a gatyát, a korcához meg hozzávarrtak volna egy húzott anyagból készült felsőrészt…..
Bates egy kicsit öntudatlanul nyitja a fehér kerítés kapuját, és kótyagosan teszi egymás után lábait, hogy akár a szomjhalál árán is, de valahogy elérjen a bejárati ajtóig. A küszöbön egykedvűen dohányzó Hank hangos köszönésére majd összeszarja magát, pláne az után,…..
hogyvolt Éden hotel - 2x19 2012.04.05 06:00:00
Tegnap jött két újnő, az egyik azzal a lendülettel távozott, még a nappali sokat látott párnájára sem tehette le a picsáját, a másik, a hamuszürke bőrű, állandóan félig álmosnak tűnő Petra (tényleg, orvos látta már?) pedig maradt, de a Terrorral és Omárral közösen…..
hogyvolt Éden hotel - 2x18 2012.04.04 06:00:00
Tegnap Alexa fogta a T69.2 által belengetett 850 000 forintot és lelépett a bolondokházából ahová Omár viszont védetten került be, mert egyik agyhalottnak sem tűnt fel egy néger a sok mexikói alkalmazott között. T69.2 ciklámen ruhájára nem volt elég pénz, az alját cakkosra…..
hogyvolt Éden hotel - 2x17 2012.04.03 04:00:00
Újabb hetet nyitunk a Fogadó az agyhalottakhoz történetében, amiből múlt héten úgy távozott Ríkó, ahogy jött, nyom nélkül, és kihajították Muzsikus Kulabát is, akinek azért kellett mennie, mert elvette Hipertől az ő szeretett Fatterját még vagy két hete. Érkezett egy…..
hogyvolt Éden hotel - 2x16 2012.03.30 07:40:00
Na, ma válik el a szar a májtól, kiderül, hogy a Hiper-Elemző féle titkos szövetség megbosszulja-e Fáttert, vagy Hiper annyira perverz, hogy még a rákvörös fejű Elemzőt is képes volt megszopatni. Terrornak nem jósolok hosszú életet a Hotelben, hacsak Alexa segge mögé berongyolva…..
kolbász józsi 2012.03.30 13:44:17
@mézescsók: szerintem meg feminin
kolbász józsi 2012.03.30 13:51:17
@mézescsók: szerintem meg feminin :)
kolbász józsi 2012.03.30 13:52:05
Az első jelenetben Debbie az ügyeletes megzeberedett, ugyanis egy zacskó krumplit öltöztet fel sállal, sapkával, és tologatja egy keveset a ház előtt pizsiben. Egészen addig, míg a nővére rá nem szól, hogy menjen be reggelizni (mostanában nem járnak iskolába ezek a srácok, vagy…..
kolbász józsi 2012.03.29 14:40:18
hogyvolt Éden hotel - 2x06 2012.03.14 06:30:00
Nu, T69.2 ma reggelre egy olyan ruhát kapott, ami még jobban kiemeli irdatlan műcsöcseit, a barna-narancs színvilág nem egy jól eltalált valami, a szoknya viszont lehetne egy kicsivel rövidebb, már ha az a szándék, hogy Androida fémes csúnyájával is megismerkedjünk közelről. A mai…..
kolbász józsi 2012.03.14 10:15:18
kolbász józsi 2012.03.14 10:16:04
@Pilar Ternera: carlos csak akkor van, ha juan fusizik, ahogy azt megtudtuk
 Nem csak Magyarországon szálltak rá a rendőrök a macskaszem nélküli járművekre, hanem az Egyesült Államokban is, ahol ez még a mienkénél is viccesebb eredményekhez vezetett. Nyolc amis vallású személyt tartóztattak le Kentucky államban, mivel nem voltak hajlandók prizmát…..