Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jaromil

6 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Subba Jó reggelt, sziasztok! 2017.05.18 08:34:03
jaromil 2017.05.19 16:55:54
@Lilith.Inanna.1: ez nem egy pacsi. ez az első este összefekvés, terhesség, kényszer házasság, majd 40 évig együttélés az alkohollal. lepacsi amikor iszom munka után két hetente egyszer egy kis fröccsöt.
Az közismert, hogy az Orbán-rezsim az idei vizes világbajnokságot szánja az olimpiai pályázat referenciamunkájának. Az is: megmutatja, hogy mi lenne az adóforintokkal, majd a létesítményekkel, ha Magyarország nyerné el a 2024-es játékok rendezési jogát...
A Kettős Mérce mutat rá, hogy a sztálinista-rákosista módszereket csak nem lehet kiirtani a Nemzeti Hírtévéből (amit egy jogerős ítélet alapján akár Állami Nemi Szervnek ís hívhatunk, csak mondom). Pedig párszor már megütötte a bokáját a közmédia a hamisítások miatt: Lomnici Zotán kiretusálása után…..
jaromil 2016.03.04 11:44:01
@ZMO: mit hazudtak ákosról, erről lemaradtam, pedig utálnám ha azt a szent embert mocskolná valaki...
Kiderültek részletek a májusban forgatandó, Antal Nimród által rendezett Viszkis-filmről. A Kontrollhoz hasonló lesz. Érdekességek a tovább mögött!..
jaromil 2016.02.26 21:19:30
@indapicsa: én azt hittem a határon túli magyarok azok magyarok, és nem románok... össze vagyok zavarodva
A nagy dráma elmaradt, a hetven napja tartó játék utolsó feladatában, a hűségpróbán a döntőbe jutott páros tagjai megbíztak egymásban, így riszteltek a húszmilliós fődíjon. Ez a bizonyos feladat egyébként annyiból áll, hogy a páros tagjai egymásnak háttal, a kezükben egy…..
jaromil 2015.05.29 23:24:42
@lebutított birka nemzet:
bemutattak téged? melyik szereplő voltál? mesélj már milyen valóban ott lenni! tök jó, hogy pont egy szereplő keveredett ide :)
Csak egy vélemény Konzultáljunk? 2015.05.16 16:22:39
Igen, megkaptam a levelet, sőt el is olvastam. Aztán olvastam még, hogy a kérdések manipulatívak meg, hogy küldjem el a borítékot üresen. Még egy egyházi méltóság is úgy érezte meg kell szólalnia, az egyéb, a véleményemet formálni igyekvő közleményekről nem is…..
jaromil 2015.05.17 23:41:32
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Krisz11nek az agyát kellene törölni, talán az segítene megmenteni legalább tőle a világot.
Az Otthontérkép szokásos sorozatában, ezen a héten is összegyűjtöttük nektek a legszebb és legjobb eladó otthonokat. A válogatás alapját a képek minősége és a megosztott információ pontossága adta. A gyűjteménybe tehát azoknak van esélye bekerülni, akik igazán szép…..
A szerénynek tűnő, és a villában igazából nem túl sok vizet zavaró srác a fináléban is meglehetősen visszafogottan viselkedett, még saját maga mellett sem tudott rendesen érvelni, de ezek szerint ez kellett a nézőknek. A hármas döntőből először playmate Dóri gigantikus…..
Az Oakland szülötte hadak útját megjárt Kali Muscle ismerős lehet számodra, ha máshonnan nem is, a közösségi médiát bejárta storyja. 11 évnyi raboskodás során a testépítés volt a napi elfoglaltsága Kali-nak, a súlyzók megvonását követően pedig a fegyenc edzés útján…..
jaromil 2014.08.16 19:48:07
@Void Bunkoid: elnézést a véleményemért ha sértő lenne.
te egy bunkó barom vagy
Az Orgona ösvényen - aminek már a címe is valami álomvilágot sugall - található az a 70 négyzetméteres ház, aminek a képek tanulsága szerint, nem csak az egyik legművészibb beállítottságú (illetve "képmanipulátor" alkalmazást használó) tulajdonosa van, hanem valóban…..
Az oroszok előszeretettel szerelnek fedélzeti kamerát autóikba, motorjaikra. Ezeknek számos megdöbbentő és érdekes videót köszönhetünk: olykor hatalmas mentéseket, hajmeresztő manővereket, durva baleseteket, vagy akár verekedést is rögzítenek.Nem lehetett könnyű annak a…..
jaromil 2014.07.17 12:35:48
@backshit: tudtommal a nagymotorokon nem lehet lekapcsolni a világítást ha rajta van a gyújtás. amúgy jó story.
  Az eredeti kép forrása: szupercella.tumblr.com Érpatak polgármestere, Orosz Mihály Zoltán a TASZ-ra hivatkozva szeretett volna bejutni a hétvégi Budapest Pride felvonulás gyülekező helyszínére. A rendezők ezt nem engedték neki, amire válaszul ő egy olyan ítéletet lobogtatott, ami a TASZ keresete…..
jaromil 2014.07.07 15:49:04
@Kón Bandit: jellemzően nem olyan gyerekeket fogadnak örökbe, akik amúgy a szüleikkel élnek, szóval totál értelmetlen, hogy miért is kellene bárkinek odaadni a saját gyerekét :D
Az elmúlt évek legnézettebb Oscar-gálájának alighanem legemlékezetesebb pillanata az a selfie volt, melyen a legnagyobb hollywoodi sztárok szerepelnek. A látszólag spontán buliról most kiderült, távolról sem az, aminek látszik… Közel hárommillióan osztották meg azt a képet,…..
Figyeljék a kezemet, mert csalok! Ez a 2.0-ás recept ugyanis azoknak való, akik imádják a crème brûléet, de nincs kedvük a vízfürdővel kínlódni, vagy éppen sose sikerül eltalálni azt a pontot, amikor már összeállt a sütőben a krém, de még nem ugrott össze a…..
jaromil 2014.03.02 15:03:36
jaromil 2014.03.03 15:11:18
Kínkeservesen zajlik a második munkanap a villában. Báttya tételesen beszámol a kokirica ejtette sebeiről, mintha háborús veteránként nosztalgiázna a karcolásairól. Ettől függetlenül kemény gyerek ő, űzi, hajcsa a munkát, morzsolja a kukoricát becsülettel, mert nem akar éhen…..
Érdekes felfordulásra lettem figyelmes tegnap a Miskolc Pláza mozi melletti folyosóján: három fiatalkorút állított a falhoz és vett körbe 5-6 hölgy, egy egyenruhás közeg meg két férfi. A kápós hangnemben záporozó kérdésekre a kölykök csak kapkodták a fejüket és riadtan…..
Az ugye mindenkinek megvan, hogy a Kistehén zenekar nem léphetett fel az X-Faktorban, mert a választott dalban túl sokszor hangzott el a hülye szó? Ezt később az RTL Klub korrigálta, Kollár Klemenc Lászlóék egy másik számmal már szerepelhettek a tehetségkutató show-ban,…..
  "én bevezetnék a zebra körül a járdán egy kb. 1 m sugarú félkört. Aki azon belül áll, az át akar kelni, aki kívül, az meg nézelődik"   - zárta le Circus a "mikor van elsőbbsége a gyalogosnak a zebrán" témájú kommentvitát, ami a rendőrség brutális karácsonyi…..
jaromil 2013.12.30 13:48:56
@♔batyu♔: a biciklis minden kanyarodó autósnak túl gyors. sőt, vannak autósok, akiknek egy kacsa család is túl gyors lenne.
szerintem ez nem annyira jó érv. az egyenesen haladó autónak elsőbbsége van, a kanyarodó meg meg tud állni. ez csakis odafigyelés kérdése.
jaromil 2013.12.30 13:59:58
@vanRob: ez falukban lenne igazán vicces :D mehetne mindenki közmunkára. nem volt ez annyira átgondolva, ugye?
A stábot és a szerkesztőket is hidegzuhanyként érte a hír, hogy a Barátok köztből is ismert Bozsek Márk úgy döntött, kiszáll az X-faktorból. A versenyző péntek délután döntött úgy, hogy abbahagyja a küzdelmet, amit az az RTL Klub péntek esti Fókuszában jelentettek…..
jaromil 2013.11.08 23:49:38
@sepörd: pontosan ugyanezt gondolom. :D
jaromil 2013.11.09 13:07:56
@lobster thermidor: meg a francokat...
én belelátok a taktikájukba. egy egy előre kitalált akció. a kiejtéssel, a lemondással, majd visszahozással együtt. szar volt a nézettség...
Ez az ijesztő képet tegnap készítette BDZSH (a szép emlékű Városképp bloggere) a Reviczky utcában, pár háznyira a Szabó Ervin Könyvtár központi épületétől. A lehulló oromzat önmagában is szomorú dolog, de más is eszünkbe juthat róla. További fotók és gondolatok…..
xibalba 2012.03.09 01:13:00
Pont egy éve ment el. Mindannyian tudtuk már rég, hogy hamarosan eljön az idő. Számtalanszor rohantunk hozzá a téves riasztások miatt. Mindig azt hittük, hogy reggel már késő lesz elköszönni. De ő minden reggel túlélt. Legalábbis a teste. Nem számított a szakértő…..
ET? Sandokán? Keresgélj évszám szerint!   ..
jaromil 2012.03.07 22:14:05
xibalba 2012.03.05 18:57:00
Kellenek az álmok. És azt hiszem én éjjel rátaláltam egyre. Nem vágyom már manapság olyan sok mindenre. Persze mint minden alfahím, én is legyőzhetetlen késztetést érzek a leértékeléseken tucat szám vásárolni felesleges ruhadarabokat, de ennél többre azt hiszem nem vágyom.…..
xibalba 2012.03.07 17:53:00
Jól értelmezem, hogy a Danone azzal próbálja eladni az új gyümölcsdarabok nélküli joghurtját, hogy a gyerekek nem szerették a benne nyomokban lévő gyümölcsöt? A következő a teljesen hús nélküli pick szalámi lesz. Mert a vegák így szeretik. ..